Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-26 / 4. szám
«MINDENES GYŰJTEMÉNY» .. Majd később Árpád vezér kegyesen ugyanennek a Ketelnek adományozta Sátorhalomtól egészen Tolcsva vizéig az egész földet lakosaival egyetemben. De nemcsak ezt kapta Ketel, hanem jóval többet, mtvel Árpád vezér egész Pannónia meghódítása után hűséges szolgálataiért nagy földet adott neki a Duna mellett ott, ahol a Vág folyó beletorkollik. Itt utóbb Ketel fia, Alaptolma várat épített és azt Komáromnak nevezte. Ennek a várnak szolgálatára oda adta mind a magával hozott, mind a vezértől nyert népnek a kétharmadát..." (Anonymus) I. Itt születtem, alig egy ugrásnyira ettől a várostól, ahova a falumbeliek Jobb híján húszegynéhány évvel ezelőtt még gyalog mentek Intézni ügyes-bajos dolgaikat, de leginkább vásárra, piacra hordták azt a kevés felesleget, amit a föld termett. S volt még egy más körülmény is, ami ide vezette őket: a kórház. Ez volt a nehezebb, talán a legnehezebb út. Mert ilyenkor nemcsak a fáradtságot kellett számolni, hanem a költségeket is, amelyekre olykor ráment mindaz, amit hoszszú időn át nehéz munkával összekuporgattak. Régen volt, igaz sem volt — mondhatnánk, csakhát sokan emlékeznek még az ilyen utakra az idősebbek közül. S nemcsak az én falumban, hanem az egész környéken. Persze van vidámabb emlék is, amely híven tükrözi az akkori viszonyokat. Lehet, hogy igaz volt, lehet hogy nem, egy azonban bizonyos, a nép alkotó fontáziája, — mint mindig — ez esetben is pontosan a lényeget adja vissza az adomában, amely így szól: Az úton Komárom felé a szekeresgazda utolért egy gyalogost, aki szintén a városba igyekezett. „Üljön fel“ — szőlt neki. A gyalogos megrázta a fejét. „Nem ülök fel, mert sietek,“ — mondta és megszaporázta lépteit. Azóta persze sok minden megváltozott, s a„nem ülök fel, mert sietek“ mondás, csupán tréfás emlék. A falvak közelebb kerültek a városhoz, legalábbis a közlekedés szempontjából. Engem azonban már más emlékek és élmények kötnek a városhoz. Komárom számomra elsősorban Jókai városa volt, az a város, ahol a nagy mesemondó született, ahol első regényét írta, ahol a legendás emlékű szabadságharc utolsó ütközetét vívták, s ahol még a világosi bukás után is Klapka György diktálta a feltételeket az osztrákoknak. Ennyit jegyzett meg és ennyit talán meg is értett az az emberke, aki ezelőtt 16—17 évvel először döbbent rá az olvasás gyönyörűségére. Komárom irodalmi, történelmi és kulturális élete — az utóbbi jóval később — fogalommá és példává vált bennem. Később, mikor oda, vagy pontosabban, közvetlen közelébe kerültem diáknak, azt hittem, mindent tudok már erről a városról ős környékéről. Azóta — lassan tíz éve lesz, hogy elkerültem onnan — rájöttem, hogy tulajdonképpen alig ismerek valamit s talán mindent sohasem fogok megtudni, mert történelme, múltja olyan gazdag és sokágú, hogy erre nem lesz sem időm, sem módom. S most nem csupán maga a város érdekel, hanem a környéke is. De a kettő szorosan összefügg, mintegy kiegészíti egymást és segíti, magyarázza az eseményeket, helyzeteket, amelyek voltak, vannak és — próbáljuk hinni — lesznek. Kérdés ebből természetesen következik: hogyan él ez a város; hogyan él ez a vidék? Milyen a kulturális helyzet, milyenek azok a tényezők, amelyek meghatározzák jelenét és fejlődésének lehetőségeit? Általában, ha Komárom kulturális életéről beszélünk, a Jókai Napokra és a MATESZ-ra gondolunk az első pillanatban. Van az évnek tíz napja, mikor Dél-Szlovákia közvéleménye Komáromra irányul. Az itt megrendezett országos szavalóverseny, színházi és énekkari fesztivál és az irodalmi színpadok seregszemléje felébreszti az érdeklődést a szlovákiai magyar kultúra iránt, ahol egyébként halvány jelét sem észleljük a kulturális tevékenységnek. A MATESZ munkája viszont kifelé ébresztgeti nap mint nap, egész éven keresztül ezt az érdeklődést. Azonban ha csak ezt néznénk, és ezt vizsgálnánk, aligha kapnánk hiteles képet Komárom és környéke kulturális életéről. Mi hát a valóság? Ezt próbáltam kideríteni néhány nap, míg a városban és a környékén jártam. Őszintén megvallva csak most, hogy az összegyűjtött anyagot újra átlapozom, látom, micsoda reménytelen helyzetben vagyok. Mikor felírtam címnek, hogy „Mindenes Gyűjtemény", még reménykedtem abban, hogy sikerül. De mint ahogy a hajdani „Mindenes Gyűjtemény“ tudós és bölcs megalapítójának és szerkesztőjének Péczeli Józsefnek, a költőnek és nyelvtudósnak sem sikerült összefognia és megvalósítania mindazt, ami terv és szándék volt, ügy nekem is meg kell elégednem azzal, amire a mai élettempó mellett idő és erő jutott. II. Komáromról és kultúrájáról csak egyetlen összefüggésben lehet beszélni és írni; s ez a város történelme, amely egyben magában hordozza társadalmi és kulturális fejlődését, annak irányát és tartalmát. Mik hát azok az alapok, amelyekre a mai kulturális és művelődési élet épült és épül? Nem akarok visszakanyarodni a regény birodalmába, mégis meg kell említenem, hogy Komáromhoz és környékéhez kapcsolódik egyik legszebb népmesénk, amely Tündér Ilonáról és az Aranykertről szól. Aranykert — Csallóköz. Csallóköz — csaló köz, kézenfekvő a következtetés. A rosszindulatú, gazdagságra vágyó emberek becsapták, megcsalták a jóságos tündéreket, s az Aranykert nem adott többé aranyat — még képletesen sem — hosszú-hosszú évszázadokon át. Annál több gyötrelmet és kínt. S olykor-olykor a mocsaras, lápos vidék menedéket, a török, tatár és más portyázó ellenség elől. Egy rövid tanulmányban olvastam — amely Komárom és környéke történelmét vázolta fel —, hogy a „frankok által megvert avarok egyik csoportja Csallóközben talált menedéket és itt is telepedett le." Ezt igazolják többek között a Gellér határában talált egykorú leletek is. Anonymus arról tájékoztat, hogy a honfoglaláskor Alsó-Csallóközt a kumai magyarság szállta meg... És így folytathatnánk a sort a város várossá-szerveződésének idejéről, azokról a változásokról, amelyek formálták, alakították arculatát a nehéz, háborús időkben és a békés esztendők alatt. Komárom büszke város. S fő büszkesége a vár volt és a hadászati szempontból tökéletes védőrendszer bástyáival és természeti adottságaival. Itt nem aratott győzelmet semmilyen náció. Se török, se tatár. S harcban az osztrák csapatok sem tudták megvívni. A város népe mindig a haladás zászlaja alatt harcolt. Zrínyi erre portyázva kergette a törököket, s Vak Bottyán kurucai Innen toborzódtak a labancok ellen. S ezt a sort tetőzi be a szabadságharc végső erősségét Jelentő és fel nem adó Komárom. A haladó eszmék azonban tovább éltek. Komárom és környéke Dél-Szlovákia munkásmozgalmában is kimagasló szerepet játszik. A történelmi eseményekkel párhuzamban a kultúra, a művelődés és a művészet terén is hasonló eszmék uralkodtak. A Péczeli 'József által megalapított Tudós Társaság s a társaság által kiadott Mindenes Gyűjtemény, ha nem is volt tudatosan forradalmi irányú, minden esetre a felvilágosodás ügyét szolgálta, ami abban az időben nagy tett volt, a magyar nyelv ápolását II. József rendeletével szemben, amely tudvalévőén a német nyelvet Ismerte el hivatalosan az oktatás nyelvének. Az irodalom területén a sort Csokonai komáromi tartózkodása Jókai és persze Petőfi folytatja. De a magyar nyelvű színjátszás hőskorának nagy művészei is sokszor megfordultak a város falai között. Ez a folytonosság nem szakad meg soha és elvezet egész napjainkig. A társadalmi-politikai és kulturális küzdelem haladó nyomai minden korszakban kimutathatók. III. A 25 ezer lakosú város él, lélegzik. A havas utcákon sietős Járókelők igyekeznek céljaik felé a szikrázó télben. Magam is egy vagyok közülük, járom a hivatalokat, keresem az embereket, akik a mai Komárom kultúrájával foglalkoznak hivatalból vagy önként, szükségét érezve az ilyen irányú tevékenységnek. Áz első tapasztalat: a kulturális életből hiányzik az egység még annak ellenére Is, hogy a város és a járás közös kulturális terv alapján dolgozik. Miért van ez így? Nehéz a válaszadás. A szálak sokfelé futnak. A mérleg egyik serpenyőjébe az aktív, mondhatnám lelkes és céltudatos tervek és munka kerül, míg a másik oldalra — s ez főleg az értelmiségiekre vonatkozik, néhány kivételtől eltekintve — a passzivitás súlya nehezedik. A Járási nemzett bizottság iskola- és kulturális ügyosztályán Lánc József véleményét kérdeztem ezzel kapcsolatban. „Az értelmiség inkább politikai vonalon dolgozik..." — mondta, — „egyébként a kulturális munkába aktívan nem kapcsolódik be.“ Miért? Már közhellyé és elcsépelt frázissá válik, ha az ilyen elzárkózottságot a televízió elterjedésével magyarázunk. Ez csak egy ok, vagy tényező lehet a sok közül. Pedig munka volna elég. Csak valahogy ki kellene mozdítani az embereket a maguk építette korlátok közül. Ha erről beszélünk, néha már olyan érzésem támad, hogy az ember a maga megalkotta technikai eszközök között automatává válik. Nem a gépek és szerkezetek igazodnak hozzá, hanem azokhoz igazodik ő; a munkája, a szabad ideje egyaránt. Gáspár Tibor tanár úgy vélekedik az értelmiség passzivitásáról, hogy azért nincs körében kulturális érdeklődés, mivel nincs — legalábbis magyar vonalon — egy olyan átfogó központi irányító szerv, amely ezt a feladatot a megkívánt színvonalon képes volna ellátni. Nagyjából hasonló véleményen van Krivosik István, a MATESZ igazgatója is. Egy város kulturális élete szerinte attól függ, milyen a vezetés és a vezetés iránya. Ezt egészíti ki, vagy inkább ezt a nézetet erősíti meg Nagy János, szobrászművész véleménye is. A szellemi élet és persze ezen belül a kulturális élet olyan vezető egyéniséget kíván, akit elismernek — mondja. Ma már kétszer egymás után nem lehet rászedni az embereket. Szó volt arról, hogy létre hoznak Klapka György szobra Komáromi utcarészlet egy klubot. A terv terv maradt. Pedig nagy szükség volna rá, hisz Komáromban jelentős számú pedagógus, orvos, jogász, mérnök stb. él, s itt van a területi színház egész művészgárdája is. _ , , _ S végül: mi a véleménye ezzel kapcsolatban Győri Ferencnek, a CSEMADOK járási titkárának? — A komáromi járásban közel 80 ezer magyar él, a járási titkárságon ketten dolgozunk. Azt hiszem, ez a két szám mindent megmagyaráz. IV. S most itt van egy ötéves kulturális terv. Terv, amilyen nem hiszem, hogy van másik még ebben az országban. Pontos, részletes, a kultúra minden területére figyelő. Kicsit mintha már nagyon is pontos lenne. Több mint 50 oldalon foglalja össze azokat a teendőket, amelyeket a következő öt évben meg kell valósítani Komáromban és a járás területén. Mit tartalmaz? Elsősorban is foglalkozik a dolgozók iskolán kívüli művelődésének lehetőségeivel, azokkal az intézményekkel, amelyek ezt hivatottak elvégezni. Ennek érdekében a terv megszünteti a jelenlegi egyenetlenségeket és összhangolja az intézmények munkáját, hogy ne keresztezzék egymás tevékenységét, s hogy ne legyenek ismétlések. A járás területén jelenleg három népművelési intézet (fizetett alkalmazottakkal), három üzemi klub, kilenc szövetkezeti klub és 27 népművelési otthon (nem fizetett vezetőkkel) működik. A terv- a többi között a járás falvaiban a kultúra továbbfejlesztésének lehetőségét a szövetkezeti klubok tevékenységében látja és kívánja megoldani. A jelenlegi kilenc klub mellé még másik kilencet alakítanak meg. A terv lényeges változást ígér a múzeum helyzetének megoldásában is. Tudvalevő, hogy jelenleg a múzeum anyagának nagyobbik része hozzáférhetetlen a nagyközönség számára, mivel nincs elég helyiség. Ehhez kapcsolódik még Komáromban és a járás területén a hagyományok ápolását szolgáló létesítmények építése, illetve berendezése. Miről van szó? Komáromban végre konkrét terv foglalkozik egy Jókai és egy Lehár emlékszoba berendezésével. Ez minden szempontból sürgető és megoldásra váró feladat, mivel a múzeumban és a járás területén lévő Jókai emlékek eltékozlása felbecsülhetetlen értékű kárt jelentene. A Járás területén levő gazdag népművészeti anyag is feldolgozásra vár. Ezt a népművészeti anyagot Martoson gyűjtik össze és teszik hozzáférhetővé. Gútán pedig a munkásmozgalmi emlékeket gyűjtik össze. Az ötéves kulturális terv részletesen elemzi a jelenlegi helyzetet és a tennivalókat, s midarra, amit el akarnak érni, a terven belül, pénzügyi keretet is biztosítottak. Az ötéves terv valóban egyedülálló a maga nemében. Ha az ember olvassa, minden egyszerűnek és világosnak tűnik. A gyakorlati életet ismerve, főleg a kultúra területén már olvasás közben is kétségeim támadtak. A terv — holt papír, sok szöveg és még több szám, amelyekből sok minden valósággá válhat, de az is lehet, hogy nem valósul meg. Miből következtetek erre? Elsősorban is abból, hogy az ilyen terv minőségileg, tehát szakmailag képzett embereket követel. Márpedig a kulturális élet jelenlegi gyakorlatában ebből van a legkevesebb. Lévén a komáromi járás nagyobbik hányada — mintegy 80 százaléka — magyar anyanyelvű, tehát kultúrájában Is az, a szóban forgó tervbe ezt is bele kellett volna foglalni. A kultúra csak akkor válhat egyetemessé, ha népi-nemzeti Jellegét megőrzi. Azért tartom fontosnak külön hangsúlyozni ezt, mivel a kezdeményezés és a terv, amely egy járás kulturális életét hivatott magasabb színvonalra emelni, csak akkor válhat eleven, ható erővé, ha azok az emberek, akik számára készül, érzik és tudják, hogy értük van. V. Lassan végére jutok a komáromi „Mindenes Gyüjtemény“nek. Sok mindenről -beszéltem. Sok olyan dolgot érintettem, amely szorosan összefügg a szlovákiai magyar kultúra helyzetével, de volt olyan is, amely kizárólag helyi jellegű, tehát komáromi sajátosság és probléma. A tervek és eredmények együtt adják egy gazdaságilag és kulturális téren fejlődő város összképét. S ezen keresztül természetesen kihatnak a járás területén lévő falvak kultúrájára és annak fejlődésére is. Van elég izgalom, van elég tennivaló bent és kint egyaránt. Olyan szép és nemes munka ez, amelynek hasznát, ha valóban tiszta szívvel és jó akarattal végzik akik arra hivatottak, nehéz megmérni. S szabad-e kételkednünk abban, hogy nem így gondolják? Próbáljuk hinni, próbáljuk így értelmezni. De ne feledkezzünk meg arról, hogy van, amit nem elég látni, van amit érteni is kell. GÁL SÁNDOR
