Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-21 / 3. szám
Á méhcsaládok méheinek gyakran kell ú] vízforrásokat keresnie. Az ú] helyre telepedett méhrajok kénytelenek nemcsak új virágpor és nektárforrások, hanem új vízforrások után is nézni. A vándoroltatás keretében vagy más célból áthelyezett méhcsaládok új telephelyükön szintén ezzel a problémával találkoznak. Mennyire fontos a víz a méhcsaládok számára, azt abból az érdekes felismerésből is láthatjuk, hogy a méhek még a téli pihenő ideje alatt sem feledkeznek meg az előző évben felfedezett vízforrások helyéről. A méhcsaládok létkérdése ezért az egyes méhek azon képessége, amely a vízforrások felfedezését teszi lehetővé. Ezzel kapcsolatban felteszszük a kérdést: Milyen érzékszervek teszik lehetővé a vízforrások felfedezését? Hogyan állapítja meg a méh a vízforrás jelenlétét? Milyen szerepet játszik ebben a méh szaglószerve? Ezekre a kérdésekre a kísérletek és kutatások eredményei adnak választ. Megállapították, hogy a méhek azokat a vízforrásokat helyezik előtérbe, amelyeknek valamilyen illata van. Az illatnak a méhcsaládok szükségletei szempontjából nincsen semmilyen jelentősége, ám sokat jelent a vízforrásokat kereső méh tájékozódása szempontjából. Egy méhcsaládot például egy sátorban helyeztek el. A méhek csupán a sátorban elhelyezett edényekből fedezhették vízszükségletüket. A sátorban ebből a célból két lapos edényt helyeztek el. Az egyikben tiszta víz, a másikban pedig vizelet volt. Az edényeket dróthálóval takarták le, hogy a méhek a folyadékhoz ne férhessenek hozzá. Mind a két edény fölé egy-egy további tálacskát helyeztek el, amelyet tiszta vízzel töltöttek meg, hogy a méhek vizet szívhassanak belőlük. A négy kísérleti nap alatt a tálacskákat 57 méh látogatta meg. Mind a 57 méhet megfogták, hogy ne térhessen vissza a kaptárba és táncával ne adja tudtára a családnak a vízforrás helyét. Tehát minden egyes méh, amely a tálacskából vizet szívott, kénytelen volt „útmutatás“ nélkül megtalálni a vízforrást. így megállapították, hogy az elfogott méhek 80 %-a a vizelet fölött elhelyezett tálacskáből szívta a vizet és csupán 20 %-a kereste fel a tiszta víz felett elhelyezett tálacskát. A méhek e kísérlet folyamán a szag alapján tájékozódtak. Ám a méhek a vízforrás keresésekor nemcsak a szag, illat alapján tájékozódnak. Az illat a vízforrás keresésekor csupán „kisegítő eszközt“ jelent számukra. A méhek érzékszerveire ható más benyomások ennél erősebb iránymutatók. Valóban: amikor a sátorban mind a két lapos tálacskát üresen hagyták és csupán a drótháló alatti edények egyikébe öntöttek vizet (tehát mind a két edény szagtalan voltl) az új méhek 78 %-a a vízzel telt edény fölötti tálacskát kereste fel és csupán 22 %-a látogatta meg az üres edény fölötti tálacskát. Tehát a szagtalan víz is hat a méhek érzékszerveire. Ennek következtében a méhek megérzik a közvetlen közelségükben levő vizet, s mivel azt át akarják vinni a méhcsalád szükségeinek fedezésére, szívnak belőle. Számtalan érdekes kísérlet közül helyszűke miatt csupán A méhek és a víz a következő kísérlet eredményeit említem: A kísérleti asztalt üveglappal takarták le és ezt az üveglapot rövid időközökben cserélték, hogy a látogató méhek esetleges illata ne befolyásolhassa a kísérlet eredményét. Az üveglapra négy Petri-féle tálacskát helyeztek. Ezekből három üres volt, a negyedikbe pedig tetejesen cukorszirupot öntöttek. A cukorsziruppal megtöltött tálacskát N — csápcsonk, K — csápkönyök, B — ostorka, SN — négy izom, amellyel a méh a csápcsonkot bármilyen helyzetbe állíthatja, SK — 2 izom, amelynek segítségével a méh a csápkönyököt és vele együtt az ostorkát mozgatja, V — az ostorka 8 ízzé, ezekkel érzékeli a méh az illatot, s ezeken találhatók a levegő páratartalma közötti eltéréseket érzékelő érzékszervek is, T — az ostorka 5 ízzé, amelyekkel a méh a meleget érzékeli, / — Johnstonféle szerv. dróthálóval fedték le, hogy ezen keresztül a méhek szívhassák a szirupot. Annak ellenére, hogy a tálacskák helyét állandóan változtatták, a méhek mindig a sziruppal telt tálacskát keresték fel, míg a többit figyelembe sem vették. A sziruppal teli tálacskák új helyét mindig bármilyen nehézség nélkül megtalálták. A tálacskák helyét ismét felcserélték és az egyik üres tálacska helyére egy vízzel telt tálacskát tettek. Annak ellenére, hogy a vízzel telt tálacska nem került a sziruppal teli tálacska helyére, a méhek mégis nehézség nélkül megtalálták bárhogyan is változtatták a helyét. Ennél a kísérletnél a méhek 72,2 %-a mindig a vízzel telt tálacskát kereste fel (amelynek ■ helyét állandóan változtatták), a méhek 9 %-a az egyik, 1,2 %-a pedig a másik üres tálacskára repült, s csupán a méhek 2,6 %-a kereste fel azt az üres tálacskát, amely az előző kísérletnél felhasznált sziruppal teli tálacska utolsó helyén állt. E kísérlet ideje alatt további érdekes jelenségeket állapítottak meg. A méhek először azt a tálacskát keresték fel, ahol legutoljára a sziruppal teli tálacska állott. Tehát látószerveikkel tájékozódtak. Amint azonban a tálacskára szálltak és rájöttek arra, hogy „tévedtek“, ismét fölrepültek és a levegő áramlásával ellenkező irányban haladva tétovázás nélkül a vízzel telt tálacskára szálltak, annak ellenére, hogy a víz a drótháló alatt volt és szipókáikkal el sem tudták érni. A víz vagy folyadék fölött a levegő relatív páratartalma mindig nagyobb, mint másutt. A méhek képesek megállapítani, a levegő páratartalma közötti különbségeket. Ez a képességük lehetővé teszi, hogy megtalálják a nagyobb relatív páratartalmú helyeket, tehát a víz közelségét megérzik. Zárt edényben 20 °C hőmérséklet mellett a levegő relatív páratartalma tiszta víz fölött 100 %-os, konyhasó-oldat fölött pedig csupán 77 %-os. Ám a levegő relatív páratartalma teljes szélcsend esetén is csökken, ha a vízfelülettől, az oldattól eltávolodunk. Ha például zárt edényben a tiszta víz és a konyhasó-oldat fölötti levegő relatív páratartalma közötti különbség 23 %, akkor ez a különbség a nyílt területen elhelyezett edények fölött már 1— 1,5 cm-re a folyadék felszínétől csupán 8—10 %-os. Kísérletekkel azonban megállapították, hogy a méh a levegő relatív páratartalmában még az 5 %-os különbséget is képes megállapítani. Hogyan tudja a méh megállaz pítani a levegő páratartalmában fennálló különbséget? Ezt a csápjainak végén található 8 ízen levő érzékszerven vei állapítja meg. Amikor eltávolították a méh egyik csápját és a másik csáp 6 utolsó ízét is, akkor még mindig képes volt megállapítani a levegő relatív páratartalmában fennálló különbségek alapján a vízforrás helyét. Amikor azonban mind a két csápról eltávolították az utolsó 8 ízet, akkor már képtelen volt megtalálni a vízforrást. Az alábbi kísérlettel állapították meg, milyen tökéletesen kifejlesztett érzéke van a méhnek a nedvességtartalom közötti különbségek megállapítására. Olyan üvegcsövet készítettek, amely 10 cm-es magasságban kétfelé ágazott, tehát Y formájú volt. A kétágú üvegcső egyik végébe mézes cukorlepényt tettek, amelyből a méh az üvegcsőbe mászva fogyasztott. Bizonyos idő múlva az üvegcsövet más, tiszta üvegcsővel cserélték fel. Ennek egyik elágazó végét dróthálóval látták el, a másik végét pedig vízbe mártott vattával tömték el. A mézes cukorlepényre szoktatott méh először mindig abba az üvegcsőbe mászott, amelynek végén a nedves vatta volt. A nedvesség csábította. Sohasem tévedett és nem mászott az üvegcső száraz ágába. Amikor azonban a méh csápjait úgy kötözték le, hogy a bal csáp jobbra, a jobb csáp pedig balra nézzen, akkor először mindig az üvegcső száraz ágába mászott. A nedvesség hatása a méh fejének ellentétes oldalára hatott, tehát a méh abba az üvegcsőbe mászott, amelyik közelebb volt fejének ahhoz a részéhez, melyre a benyomás hatott. Láthatjuk tehát, milyen tökéletesen fejlődtek ki a mézelő méhek, a kaparó darazsak állapotától egészen a társas életet élő, képességeit és tevékenységét az egész méhcsalád érdekeinek alárendelő mézelő méhig. Svancer L. Érdekességek Méz, mint csodálatos gyógyszer. Köhögés ellen a méz használata sokkal hatásosabb kis adagolásokban. Pl. óránként, még éjszaka is, de mindig csak egy késhegygyei. Légzőszervek megbetegedése esetén igen hatásos gyógyszer a pergetéskor keletkezett mézes fedelezett réteg. Ügy mézesen rágni. Ha már ki van rágva, a mézetlen viaszt ki kell köpni. Kb. 400 méh, amely az ág alsó részén kapaszkodik, órákon át képes 4—5 kg súlyú méhrajt megtartani. Mivelhogy egy raj 30—40 ezer méhből áll, egy méhecske 80—100 társát bírja el. Az anyák párzása biztosabb, ha a kaptárak kijárója előtt sűrű növényzet, esetleg gyümölcsfa van, mert így az anyák kirepülésekor alaposabb tájolásra kényszerülnek és biztosabban visszatalálnak saját kaptárukba. (nj)
