Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-06-17 / 24. szám

A lúdtenyésztés helyzete / ••• tt» es |ovo|e a dunaszerdahefyi járásban A világ baromfitenyésztése az utóbbi tíz esztendőben több mint 30 °/o-kal emelkedett. Je­lentős mennyiségi és minőségi fejlődés észlelhető Csehszlová­kiában mind a kaparóbaromfiak (különösen a tyúktenyésztés), mind a vízibaromfiakat illetően. E jelenségnek több oka van. A második világháború alatt jelentősen csökkent a hazai lúdállomány és csak az 1940-es évek végére érte el a háború előtti létszámot. Azonban' a nagy társadalmi átalakulás, mely az említett időszakban kezdetét vette, mint pl. a mező­­gazdaság kollektivizálása, ezzel a háztáji gazdaságok nagy­mérvű elsorvadása, a kisüzemi lúdtartás rovására mentek. A parlagterületeket, — így a fal­vakhoz tartozó libalegelők nagyrészét — feltörték, az ara­tást gépesítették, ügy az lénye­gesen meggyorsult, kevesebb ideig volt tarló s ezzel jelentős mértékben szűkült a ludak nyári takarmányozásának ha­gyományos módja. A felvásár­lási árak sem voltak mindig reálisak. Ezek tehát azok az okok, melyek magyarázatot ad­nak a lúdtenyésztés helyzetére. Az említett kihatások alól még az olyan jó helyi adott­ságokkal rendelkező járás is, mint pl. a dunaszerdahelyi sem kivétel, ahol évszázados hagyo­mánya van a lúdtartásnak. A „Nagy-Duna“, valamint a ,„Kis- Duna“ árterületei és számos több százra tehető kisebb-na­­gyobb szigete, a sok csatorna­­melléke és lapályos területei, kitűnő lehetőségeket nyújtanak a libanevelésre. A nagyüzemi lúdtartás, lúd­tenyésztés egyik fontos ténye­zője a takarmányozás, mert ez számottevően befolyásolja a jövedelmezőséget. Nem mind­egy, hogy a ludak egész éven keresztül a zsákból esznek, vagy a szükségletük felét saját maguk fedezik legeléssel, tarló­járással. A ludak takarmány­igénye más, mint a többi ba­romfié. A lúd tipikusan legelő állatfaj, a vakbele igen fejlett, ami lehetővé teszi számukra, hogy legeléssel fedezzék szük­ségletüket. Fejlett vakbelüknek köszönhető, hogy a nagyobb rosttartalmú takarmányokat is jól értékesítik, így pl. a külön­féle szénákból készült liszteket, sőt még némely polyvát is — mint a „lenpolyvát“. A lúdtenyésztés fellendítését indokolja az a tény is, hogy külföldi piacokon, szinte kor­látlan mennyiségben tudnánk elhelyezni pecsenyelibát és má­jat, ami jelentős mértékben nö­velné népgazdaságunk deviza­készletét. A lúdtoll és a máj iránti kereslet óriási. Egy kilo­gramm máj ára a minőségi osz­tálytól függően 11—14 dollár­ba kerül. Tehát 1 kg májért 50— 60 kg narancsot, vagy cit­romot kapunk cserébe. A második világháború előtt Csehszlovákiában kb. egy millió tenyészlúd volt, ebből Szlová­kiában több mint negyed millió. Évente átlagban 5—5,5 millió libát neveltek fel, ebből Szlová­kiában mintegy 2 milliót. A lúd­tenyésztés termékeiből jelentős mennyiséget exportáltak. Jelen pillanatban Csehszlová­kia lúdállománya alig valamivel több mint háromnegyed millió. E szám kétharmadát alacsony tojástermelésű egyed adja, melynek több mint fele parlagi — fajtajelleg nélküli. A többi „Cseh, vagy dunamelléki, ún. dunai lúd, és csak a többi egyed tartozik a magastermelé­kenységű fajtákhoz pl.: olasz, rajnai, iandesi, vagy ezek eláő keresztezései. A hazai környe­zetben nevelt és tenyésztett ludak, mint pl. a cseh, vagy a dunai lúd — kitűnő ellenálló­­képességgel rendelkeznek, csak tojáshozamuk alacsony — át­lagban 12 db évente, amiből 5—7 kisliba kel, ezért nagyon megdrágítja az előállítási költ­séget. A nagyüzemi lúdtartáshoz tehát olyan lúdfajtákat kell keresni, melyek magas tojáster­meléssel, gyors fejlődéssel és jó takarmányértékesítőképes­séggel rendelkeznek. Ilyenek az előbb említett fajták. Ebből a tételből indultak ki a dunaszerdahelyi járás mező­­gazdasági üzemei és a terme­lési igazgatóság. A járás Csal­lóköz szívében fekszik és terü­letén nagy hagyománya van a lúdtenyésztésnek. A jó tartási viszonyok ellenére azonban 1963-ig teljesen kisüzemi szin­ten mozogtak. A járás területén pár évvel ezelőtt több szövetkezet elha­tározta, hogy megpróbálkozik a lúdtenyésztéssel. Ilyen úttörők közé tartozott az ekecsi, radvá­­nyi, kulcsodi, felbári, bakai, pozsony-eperjesi és a várkonyi szövetkezetek. A várkonyi szövetkezetben, ahol szintén nagy hagyománya van a baromfitenyésztésnek, Petrilla mérnök zootechnikus a jövőben még tovább bővíti a jelenlegi lúdállományt, mert az elért eredmények azt mutatják, érdemes lúdtenyésztéssel fog­lalkozni. A járás területén a legna­gyobb lúdtenyészete az ekecsi szövetkezetnek van, ahol törzs­tenyészettel is foglalkoznak, s jelenleg 20 törzset tenyészte­nek. A nevezett szövetkezetben szintén nagy hagyományai van­nak a baromfitenyésztésnek s nem véletlen, hogy éppen itt épült fel elsőnek a járásban A píerovi XI. Országos Tenyészállat Kiállításon a Komárom járásbeli fmelyi EFSZ ludai részesültek a legnagyobb elisme­résben és aranyérmet nyertek. (Foto: Kucsera Szilárd) egy 5000-es tojóház. Több éven keresztül pulykatenyésztéssel is foglalkoztak, és átlagban 10 ezer pulykát neveltek fel éven­te. A szövetkezet vezetősége látta, hogy a kaparóbaromfiak tartása kifizetődő — ezért úgy döntött, hogy üzemükben meg­próbálkoznak a lúdtenyésztés­sel. Megbízták Cirfusz Sándor zootechnikust a tenyészet meg­szervezésével. A kezdetben a morvaországi sedleci EFSZ-töl vásároltak tenyészludakat és gúnárokat. Ez a morvaországi szövetkezet hagyományos lúd­tenyésztő. Később az ivánkai kutatóintézettől több mint ezer ludat és gúnárt vásároltak, me­lyekből a zootechnikus és munkatársai a következő te­­nyészcsoportokat alakították ki: Csoport: tojó: gúnár: összesen: ivararány: C tenyészet 80 20 100 1:4 B tenyészet 165 45 210 1:3,55 A tenyészet 365 95 460 1:3,84 összesen: 610 160 770 1:3,81 Kezdetben akadtak kisebb­­nagyobb nehézségek a tenyé­szet körül, ahogy ez már lenni szokott. A libakeltetés techno­lógiájának elsajátítására az ekecsiek a tatai halgazdaság keltető üzemébe küldtek meg­bízható szakembert tanulmányi gyakorlatra. A kikelt kislibákat nem használt tyúkistállókban helyezték el. Egy dolgozóra át­lagban 900—1200 db liba gon­dozása — legeltetése jutott. A ludak gondozását tenyészeten­ként egy-egy női munkaerő vé­gezte és végzi ma is. Az ekecsi zootechnikus sze­rint egy hasznosításba vehető tenyészlúd előállítási költsége 120 korona. Egy kilogramm liba előállítása húsra — 14 Koroná­ba kerül és a legmagasabb el­adási ára 19,80 korona. Egy tenyészlúd évi tartási költsége 200—205 korona, tehát 205 + 120 = 325 korona. Egy tenyész­lúd előállítási költsége tehát a tojásrakás megkezdéséig 120 korona. Egy tojó évi termelése 35—40 db tojás. Minden tojást az említett költségeken kívül a gunárak tartási költsége is ter­heli, melynek összege Cirfusz zootechnikus szerint 1,15—1,30 korona körül van. Ha a legmagasabb átlag to­jástermelést vesszük, úgy ez esetben 40 tojást megterheli még a gúnárok költsége, mely adott esetben 48 koronát tesz ki. Ha ehhez hozzáadjuk a 325 koronát, tehát 373 koronába ke­rül egy tojólúd évi tartási költ­sége, de csak az első 15 hónap­ban, mert a ludakat három évig tartják a tenyészetben. Eb­ben az esetben a tenyészlúd előállítási költségét a 120 ko­ronát osztani kell hárommal és így egy tenyészlúd előállítási költsége csak 40 koronát tesz ki. Ha csak az első év hasznát vesszük alapul és 25 kislibát számítunk egy lúd után évente, melynek eladási ára darabon­ként 27 korona (ebből a szövet­kezet két korona adót fizet) tehát az összeg a libák eladása után 625 koronára rúg. Ebből az összegből kivonjuk a lúdtar­tás költségeit (valamennyi költ­ség), a 373 koronát, akkor egy lúd után az évi haszon 252 ko­rona. Ezer tojó után a haszon tehát több mint negyed millió korona. Az ekecsi szövetkezet 1968-ban tojóállományát 2 ezer­re bővíti, mintegy 10 ezer na­pos liba eladásával számolnak és 5000 brojlert juttatnak a piacra. Ezt minden bizonnyal azért teszik, mert a lúdtec 3sz­­tésben megtalálták számításu­kat. Hasonló nézeten vannak a többi szövetkezetek is, akik a jövőben szintén növelik lüdte­­nyészetüket. MOLNÁR FERENC 3

Next

/
Thumbnails
Contents