Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-06-17 / 24. szám

Gútai galambtenyésztők között

Az első madarak közé — amit az ember megszokott és szívesen tenyésztett házatáján — a galamb tartozik. Mindig a szeretet jelképe, a hűség és odaadás megtestesítője volt. Már az ősidők emberének életében szerepet játszott, ezt bizonyítják ásatag maradványai a régi korok feltárásának színhelyén.

Az a több mint 150 fajta, amit a galambkedvelők kinemesítettek, egy közös ős — a ma is vadon élő szirti galamb (columba livia) — leszármazott utóda. Még megtalálható ez a faj az ember által keveset látogatott vadonok, ligetek, hegyvidékek kies tájain, mind Európa északi részén, mind a Himalája és Ural hegyvonulatain. Megtalálhatók fészkelő helyei Kis- Ázsia és Észak-Afrika tengereinek sziklás partvidékén is. A többévezredes tenyésztés során kialakult fajtái közül különösen fontos a postagalamb. A görögök már i. e. az 5. században velük küldték híreiket hódító harcaik eredményeiről. Kitűnő tájékozódási és hazatérési készsége révén a kínaiak is felhasználták hajózási útjaikon, de nagy szerep jutott nekik 1870—71-ben az ostromlott Párizsban védekező franciák számára.

Lényegében most is hasznosíthatók a hírszolgálat területén. Elsősorban azonban a sportgalambászok kedvtelését, hasznos időtöltését szolgálja tartásuk. Nevelésük, válogatásuk, pozitív tulajdonságaiknak (fészekszeretet, nagy repülési sebesség, standardszínek és alakok elérése stb.) gazdagítása nagy türelmet, szeretetet és kitartást igényel, szinte „sportággá" emelte a galambászatot.

Hazánkban mindenütt találkozhatunk galambtulajdonosokkal, a legtöbb helyen szervezetbe tömörülve űzik ezt a nemes foglalkozást.

Ilyen lelkes csoport vezetőségi gyűlésén vettem részt a közelmúltban, ahol a sajátos problémáik, terveik megbeszélése semmivel sem volt „zajtalanabb", mint a nagyüzemek termelési értekezletei, önálló szervezetük 1958-ban alakult Gútán. Előtte a komáromi galambtenyésztők fiókcsoportjaként fejtették ki tevékenységüket. Az 52 tagú szervezet élén Angyal Dezső áll, de szívesen áldozzák időjüket a szervezési feladatok sikeres megoldására Rebros István, Bezúr Ferenc, Rigó Mihály, Zuber Miklós és Szabó Imre is, hogy csak azok nevét említsem, akikkel elbeszélgettem a helyi tenyésztők munkájáról.

A tagok rendszeresen röptéinek, de lehetőség szerint részt vesznek a versenyeken és kiállításokon is. Dicséretre méltó

helyezéseket értek el az 1961 és 1963-as évek járási versenyein. Az elmúlt években Skalicán, Komáromban és Érsekújvárban rendezett kiállításon is képviseltették magukat. Az árvíz pusztította évben tenyészeteik tönkrementek, de a galambkedvelők szolidaritása itt is megmutatkozott. Trnaváről kárpótlásul német díszgalambokat kaptak. Az állományuk ma már kiegészült, helyes válogatással, utóneveléssel pótolták az elkallódott párokat. Felújító munkájukban és nemes szórakozásukban a családon belül is a legtöbben segítséget kapnak. Ez természetes, hiszen a szaporulatból a konyhára is jut galambhús. Az árvíz előtt közös elhatározásként rendszeresen ajánlottak fel fiatal galambokat az óvodai konyha étrendjének tarkítására (a galambleves és hús gazdag, könnyen emészthető tápanyagokban ismert diétás eledel).

' Tagtoborzással szeretnék bővíteni soraikat, s a fiatalok között amúgy is nagy az érdeklődés. Polgár Tibor például — a tizenkétéves középiskola tanulója — szívesen vállalta a röptetésnél használt mérőóra kezelését, maga is aktív galambtenyésztő.

A szervezet pénztárában maradó tagsági illetmény egy részéből rendszeresen díjakat vásárolnak az évente megrendezett gútai szervezet tagságának házi versenyére. A tizenkét versenyétre 4—4 dijat osztanak ki. Most is több óra, váza, italkészlet és más dísztárgy várja új tulajdonosát, persze előtte kiállítást is rendeznek a nyerhető díjakból.

Pénzükkel jól gazdálkodnak. Egy közös vágyukat a közeljövőben szeretnék megvalósítani a komáromi szervezettel karöltve. Megtakarított koronáikból használt gépkocsit szeretnének venni, ami megkönynyítené a rőptetésre kijelölt galambok szállítását a starthelyekre. A röptetési illetmények, tagsági díjak és az értékesített lábgyűrűkből lassan előteremtődik a vásárláshoz szükséges összeg.

Bezúr Ferenc — a szervezet kiképzési felelőse — szívesen elkalauzolt galambjai birodalmában. A fából épült galambtanyán mozgalmas élet fogadott. A felnőtt, szépkontúrú példányok hangos turbékolásába bele-belevegyült a pelyhesedő fiókák csipogó könyörgése. Gazdájuk minden párról részletes beszámolót tartott, szinte emlékezetébe véste valamenynyi kedvencének „galambéletrajzát“. Csendes ember, de lelkes magyarázatot ad a galambok megfelelő párokba történő kiválasztásáról, a fészekbe szoktatás szerepéről és azokról a követelményekről is, amelyek a tökéletesen standard alakok neveléséhez szükségszerűek.

Többi társaival együtt örül a

szabad szombatoknak. Ilyenkor nyugodtan előkészíthetik a röptetésre kiszemelt galambokat és vonattal elküldhetik — kísérő biztosításával — az Indítás helyére. Mosolyogva beszél arról a kissé idegesítő-türelmetlenségben telő percekről, amikor vasárnap érkezésüket várják. Ilyenkor a fészekre szoktatott galamb lábáról leveszik a röptetési számot, hogy regisztrálásra a mérőórába tegyék. Egy-egy jó helyezés kárpótol minden idegességet. Ez a sport is szórakoztató, bár nem születnek gólok.

Évente általában galambonként 3 kg eleséget kapnak ked-A galamb, ha jól érzi magát a fészkében, ragaszkodik hozzá. A jól röpülő, jó tájékozódóképességű fajták még nagy távolságról is mindig visszatérnek megszokott helyükre.

Ahhoz azonban, hogy visszatérjenek, mindenekelőtt meg kell szokniuk a dúcot.

A padláshoz, dúchoz, galambházhoz való szoktatás problémája két esetben okoz gondot a tenyésztőnek: ha idegenből vásárolt galambot kell megszoktatnia, vagy ha a saját tenyészetéből származó fiatalokat kell megmentenie az eltévedéstől, elkallódástól.

Az idegen tenyészgalambok megszoktatása — attól függően, milyen fajtáról van szó — különösen sok gondot okoz. A nehezen röpülő hús- vagy díszgalambok könnyebben megszoktathatók, a postások, keringők nehezebben.

A galambot hetekig zárva kell tartani, általában addig, amíg le nem tojik és meg nem kezdi a költést. A tojást vagy a fiatalokat már csak ritkán hagyják el a szülők. Az új galambnak, ha a többiek zavartalan röpködése érdekében nem zárhatjuk el, meg szoktuk kötni a szárnyát. Összekötjük a szárnyak evezőtollait, hogy a galamb ne tudjon röpülni. Sokan kitépik vagy ollóval visszavágják az evezőtollakat. Ez a csonkítás szükségtelen, és ma már elavult, barbár eljárás. Elég csak összekötözni a szárnyakat. Ha azután az új galamb letojt vagy láthatóan annyira megszokott, hogy otthonosan érzi magát a dúcban, fokozatosan megismertethetjük vele fészkének környékét. Naponta rakjuk ki néhány órára a tetőre vagy a dúc elé, hogy megismerhesse új fészkének tájékát. Legalkalmasabb erre a röpnyílás elé helyezett dróthálóból készült röpde. Ha már megismerkedett a környékkel, a tetőről belátható tájjal, fokovezményes áron. A bratislavai központ számukra a Komáromi Felvásárló Üzembe küldi, ahonnét a tagoknak még Gútára kell szállítatniuk. Ez teljesen felesleges és indokolatlan kiadás részükről, hiszen a nevezett községben is van felvásárló üzem, az ügyvitel is egyszerűsödne, ha innen kapnák meg a postagalambok eleségét.

Remélhető. hogy felettes szerveik belátják jogos igényük helyességét és annak teljesítésével is elősegítik a csoport érdekes és hasznos munkájának jobb feltételeit.

JUHÁSZ ÁRPÁD

zatosan kiszabadíthatunk bekötött szárnyai mindegyikéből 2—3 tollat, hogy valamelyest röpülhessen. Ezt a röpülést az esti órákban szokás engedélyezni. Ilyenkor már akkor sem röpül messzire, ha teljes birtokában volna röpülőképességének.

Legnehezebb megszoktatni a postagalambot. Több hónapi fogság és többszöri letojás is szükséges, míg elfelejti régi otthonát. Olyan esetekről is tudnak a galambászok, hogy a postagalamb új fészkében gondosan nevelte kicsinyeit, amikor azonban szabadon engedték, visszatért régi gazdájához, és megszokott fészkében tojt le újból. Közben új helyén továbbra is gondosan etette kicsinyeit mindaddig, amíg meg nem tanultak röpülni. Azután hazavezette Őket régi gazdájához.

A fiatal galambokat úgy szoktathatjuk legkönnyebben a dúchoz vagy a tetőhöz, ha már akkor kitesszük őket, amikor még nem tudnak röpülni. Innen megismerik a tájat, és nem kell félteni őket attól, hogy nem térnek visssza.

Azokból a fiatalokból, amelyeket a tenyésztő előbb nem szoktatott a tetőhöz, sok elvész. A fiatal galamb még nem tud tájékozódni, s ha első röpülési kísérletei során távolabbra elkalandozik, nem talál haza és csatlakozik valamely idegen csapathoz, idegen tetőn keres menedéket.

A fiatal galambok szoktatása elég sok munkát ad a tenyésztőnek, de megéri. Különösen az értékesebb galambokat nem szabad magukra hagyni. Érdemes dróthálós röpdét csinálni röpdeszkájuk elé, és néhány napig foglalkozni velük. A fiatalokat először csak az esti órákban engedjük kirepülni.

Könnyebben megszokik és jobban ragaszkodik fészkéhez az a galamb, amelynek kényelmes, otthonos helye van.

(esi)

Szoktatás a dúchoz