Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-17 / 24. szám
A juhok gyakori beteqséqei A GYOMOR- ÉS BÉLFÉRGESSÉG Nedves, vizenyős legelő a juhoknak nem való. Sok betegséget felszed az ilyen helyről. A gyomor- és bélférgességet okozó fonálférgek is a nedves helyeken „teremnek meg“. Főleg a fiatalabb állatokat betegítik meg és az oltógyomorban, valamint a vékonybél elején szeretnek tartózkodni. Ha jó a juh kondíciója, akkor nagyobb kárt nem okoznak. Az elgyengült és csökkent ellenállóképességű, tehát rosszul táplált juhok között azonban komoly lehet a kárunk. A jó erőben levő juh nem mutatja a gyomor- és bélféreggel való fertőzöttséget. Fejlődése mégis elmarad és kevesebb lesz a gyapja is, meg a teje is. Ha azonban az állomány gyenge kondíciójú, bizony ijesztő lehet a pusztulásuk. Ha az anyajuhok bágyadtak és jó a takarmányozásuk, a jó étvágy ellenére is romlanak, valószínűleg gyomor- és bélféreggel fertőzöttek. A fertőzött állat nyálkahártyái elhalványodnak, majd bélhurut jelentkezik náluk. A bélsár híg, sokszor vízszerű és zöldesfekete. Az egyes testtájakon vizenyős beszűrődések keletkeznek. Csakhamar fellépnek a senyvesség tünetei is. Sokféle gyomor- és bélféreg van. Legveszedelmesebb közöttük a juh „sodrott testű gyomorférge“. Ezt a régi juhászok „vőrösféregnek“ nevezték. Nősténye napi 10 000 petét is rak, tehán nagyon szapora. A gyomorba került lárvák rengeteg vért szívnak. Egy-egy elfogyaszt naponta 0,015 cm3 vért is. Elképzelhető tehát, milyen gyorsan tönkretehetik a megtámadott állatot. Ha arra gyanakszunk, hogy juhainknak gyomor- és bélférge van, azonnal küldjünk frissen ürített vagy a végbélből vett bélsarukból egy gyufásskatulya nagyságú, jól záródó dobozban mintát az állategészségügyi intézetbe. A bélsár vizsgálatából megállapítják, milyen bajjal van dolgunk. Az eredményt közlik velünk. Mi azután az állatorvossal beszéljük meg a védekezési és gyógyítási eljárást. De nem elég a megbeszélés, az előírásokat be is kell tartanunk! A betegséget biztosabban úgy kerüljük el, ha juhainkat nem járatjuk nedves, mocsaras és harmatos legelőre. Ne itassunk juhainkkal pocsolyavizet. Fertőzött legelőre se járassuk a juhokat. Beteg juhaink ellenállóképességét kifogástalan takarmányozással növeljük. Ahol kis területen sok juhot legeltetnek, a fertőzés veszélye nagyobb. Engedjük tehát legeléskor megszéledni a juhokat, • és hacsak lehetséges, váltogassuk a legelőket. A TÜDÖFÉRGESSÉG A tüdőférgesség is súlyos betegség. Észrevétlenül kezdődik ée mindig súlyosbodó hörghuruttal végződik. Első tünete a köhögés. A köhögéssel sokszor nagyobb menynyiségű váladék távozik a juhból. Ebben a váladékban a mozgó szőrférgek kimutathatók. Később a köhögés gyakoribbá, még később egészen rohamszerűvé válik. Főként olyankor erős a köhögés, amikor a fekvő nyájat felkeltjük vagy meghajtjuk. A súlyosan beteg juh már kevesebbszer köhög. A beteg állat nehezen lélegzik, zihál. Mivel nem eszik rendesen, lesoványodik. Bőre elveszti rugalmasságát. A tüdőférgek lárváit a juhok harmatos, nedves vagy mocsaras legelőkön szedik fel. Van azonban a tüdőféregnek olyan lárvája is, amelyik a száraz legelőn is fertőzhet. Legjobban úgy védekezhetünk a betegség ellen, ha a fertőzött legelőket elkerüljük és kihajtás előtt mór itatunk, hogy útközben pocsolyákból ne igyanak a juhok. A tüdőférges juhok jó takarmányozása szintén orvosságszámba megy. A KERGESÉG A betegség kezdeti szakaszában semmi sem mutatja a kergeséget. Később emésztési nehézségek lehetnek. A fertőzést a kutyák terjesztik. Az ürülékkel eltávozó petéket a juhok fellegelik vagy a pocsolyákból felisszák. A petéből a belekben ébrények kelnek ki. Ezek átfúrják a bél falát és a vérkeringés útján a juh fejébe kerülnek. Az agyban fejlődik ki a hólyagféreg, amelynek mérsékelten feszes, áttetsző falú tömlőalakja az agyra nyomást gyakorol. A tömlő sokszor tyúktojás nagyságú. Mivel az agyat és a koponyacsontokat nyomja, a juh kényszerű mozgásokat végez, sokszor körben forog, idegzavarai támadnak és görcsök gyötrik. A juh lesoványodik és sok elhullik közülük. Legelső védekezési mód, hogy a kutyákat féregtelenítsük, de nemcsak a legelőn élő juhászkutyákat, hanem a környéken levő minden kutyát. Ha a kutyákban nincs galandféreg, ürülékük nem fertőzheti a legelőt. De nehogy a kerge juhok fejét a kutyáknak adjuk) Ha megeszik, akkor a fertőződés ismét élőről kezdődik. megszünteti a kergeséget, de az is igaz, hogy a lékeléssel alaposan megkínzott állat kivétel nélkül elhullik egy éven belül. Ne „operációval“ igyekezzünk a juhokon segíteni, hanem a bajt megelőző intézkedésekkel. (Folytatjuk) Még látszólag egészséges juhok fejét se etessük meg kutyával. Sok juhász azt mondja, hogy ő megoperálja a juhot és megszűnik a kergeség. Ne üljünk fel ennek a szóbeszédnek. Igaz, hogy a koponyalékelés, az úgynevezett „kábázás" több esetben Anyajuhok istállózása Régóta bevezetett módszer lzland és Norvégiában, hogy az anyajuhokat a tél folyamán a hodályban tartják és elletik. Az utóbbi öt évben néhány angliai juhtenyésztő is alkalmazta ezt a módszert, de ez — az eltérő környezetben és eltérő istállózási viszonyok között — eltérő eredményeket is hozott. Az eddigi tapasztalatok n következőkben foglalhatók össze. Kísérletek folytak a szalmaalmozással és a rácspadlós tartással. A rácspadláson való tartásra akkor tértek át a tenyésztők, amikor a juhok takarmányozásában megjelentek a különféle koncentrátumok és a halliszt. Ezek ugyanis lágyítják az ürüléket, s a hígabb, puhább trágya könnyebben szennyezte az állatok bundáját. A rácspadló egyébként igen költséges, a hagyományos istállózás költségeinek kétszeresét teszi. A rácsos padozatot a padló szintje fölé építik. Keresztben fekvő alátétgerendákon foglalnak helyet magát a rácsot tartó gerendák. A rácsokat előregyártott panelekben készítik 2,40X1,2 m-es nagyságban. A tartógerendák betonból Is lehetnek. Szalmaalmozás esetén egy anyajuhra egy télen 305 kg szalmát számították. Ott, ahol kifutó is van, 50 kg-mal kevesebbet adtak az állatok alá. A kifutóból az anyajuhokra ellésig 1,4 m2, illetve bárányokkal együtt 1,7 m2 jutott. Az anyajuhokat ellésig általában 50-es csoportokban tartják. Egyes tenyésztők szerint a csoportosítást az ellés időpontja szerint kell végrehajtani. Elterjedt az egyedi ketrecek használata. Ezek területe 2,4X0,90—1,20 m. A ketrecek körben az udvarban vagy az ellés idején félig üres szénapajtákban helyezhetők el. Az állatok a ketrecekben csak néhány napig tartózkodnak. A bárányok takarmányozását úgy oldják meg, hogy a bemutatott vályúkat alacsony rácsokkal kerítik el, amelyeket csak a bárányok közelíthetnek meg. Több juhtenyésztő sikeresen alkalmazta éveken keresztül a szilázs-önetetést. Egy anyaállatra 30—38 cm széles etetőhelyet számítanak. Az önetető rácsait vízszintesen fektetett, 2,8 cm átmérőjű csövekből készítettek. A rácsokon az állatok felkapaszkodva érik el a takarmányt. Az építkezéseknél egyik legnagyobb gondot okozza a szellőzés biztosítása. Legjobb megoldás a tetőgerinc vonalában alkalmazott, folyamatos szellőzést biztosító nyílásrendszer, vagy az alacsony ereszcsatornák mentén húzódó nyílások. összegezve az anyajuhok istállózó tartásával és elletesével kapcsolatos problémákat: azok nem megoldhatatlanok, ha a szellőzésre, az elegendő takarmányozásra, a gyapjú minőségére, valamint az egészségügyi követelményekre figyelemmel vannak. Más kérdés, hogy vajon az ilyen tartási mód kifizetődik-e? Ennek gazdaságossága ui. legtöbbször kapcsolatban van az egész gazdálkodás szerkezetével. Robert* L.
