Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-06-17 / 24. szám
Zártan, védve vagy edzetten A világszerte nagy iramban fejlődő baromfitenyésztés szakemberei az egész földtekén sokat vitatkoznak két látszólag teljesen ellentmondó tartástechnológiai kérdésen. Az egyik vélemény szerint a mai nagy teljesítőképességű hibrideket a külső fertőzésektől a lehetőség határáig védeni kell, izoláltan kell tartani, mert csak így remélhetjük tőlük a maximális teljesítést, amire genetikailag képesek. Ennek az elméletnek az ellentéte a lefertőzéses {„exposure“) tartástechnológia, amikor az állományokat és elsősorban a tenyészállományt mérsékelt fertőzésnek teszik ki. Alapvető megoldásként a természetes immunizálódásra és az utódok szikimmunitására hivatkoznak — ez utóbbinak főleg a húscsirke nevelésénél lehet jelentősége. Az eljárás továbbfejlesztett változata a tervezett fertőzés („planned exposure“). Ennek alkalmazása során a fertőzést nem bízzák a természetre és a véletlenre, nem elégednek meg azzal, hogy az állomány valószínűleg fertőződik, hanem a fertőzést mesterségesen hajtják végre. (Tulajdonképpen minden aktív immunizálás, élő vakcina alkalmazáas „tervezett fertőzésként“ értelmezhető, és eleve ezt a tartás-technológiát tételezi fel.) A tervezett fertőzésnek talán legjobb példája a ma igen elterjedt gyakorlat az USA egyes államaiban, ahol a hústípusú hibridek anyaállatait patogén, vagyis aktívan fertőző PPLO S—6 törzzsel fertőzik le, vagyis Mycoplasma gallisepticummal a nevelés bizonyos szakában, általában 9—12 hetes kor között. Céljuk ezzel az, hogy az állomány tojókorában ellenállóképes legyen egy esetleges újabb fertőzéssel szemben, valamint az utód, a végtermék szikimmunitással rendelkezzék. A két ellentétes technológia körüli vita különösképpen élessé, sőt az USA-ban elkeseredetté vált, amióta a CRD (itthon: mikoplazmózis) nagy gondot okoz mind a tenyésztőnek, mind pedig a feldolgozónak. Az Izoláció hívei az USA-ban arra hivatkoznak, hogy az ezzel járó kiadás bőségesen megtérül az állatok többlet-termelése folytán. Számos költségtényező, így elsősorban a különböző Immunizálások költsége pedig elmarad. Az állategészségügyi védelemnek teljesen a tartástechnológiai kérdésekre kell Összpontosulnia, és ezen a téren igen merev szabályokat kell alkalmaznia. Azt azonban általában ők sem vonják kétségbe, hogy ez a technológia magával vonja az Így tartott és szaporított állományok korlátozott használhatóságát, mert a megfelelő „steril" tartási feltételeket ma még az USA-ban sem mindenhol tudják biztosítani. Ügynevezett „PEP“ programot' vezettek be az Egyesült Államok Maiene államában. Ez azt jelenti, hogy az állam területén dolgozó húshibridtartó üzemek kizárólag MG-negatív (mycoplazma negatív) állományt tartanak és szaporítanak, teljesen fertőzésmentes, zárt körülmények között. Vakcina-anyagokat egyáltalán nem használnak és a legmesszebbmenően védik az állományokat mindennemű stressz hatástól. Ma még nehéz lenne eldönteni, hogy a PFP program beválik-e. Igaz ugyan, hogy a hivatalos jelentések megerősítik a jobb termelési eredményeket, a légzsákgyulladás előfordulása fél- vagy negyed-aránya csökkent, de ma még vitatható, hogy a költségeket fedezik-e az eredmények és ilyen eljárás máshol megvalósíthatő-e. Az USA állategészségügyi szakembereinek többsége a negativizálás és izolációs technológia hive, de legtöbbjének az a véleménye, hogy ez csak a jövőben lesz megvalósítható, és addig „élni kell az ellenséggel“. Ma is sokan azt ajánlják, hogy a PPLO-negatív állományt is biztonságosabb növendékkorban lefertőzni, noha ezek a fertőzőanyagok (vakcinák) nem mindig megbízhatóak. Mások pedig ezzel szemben éppen azt vallják, hogy nem szabad a vakcinát használni még akkor sem, ha pillanatnyilag részmegoldást nyújt, mert ez lehetetlenné teszi az egész ország állományának negativizálását. Nyugat-Európában a teljesen „intregnált“ cégeknek módjuk van az izolációs technológiát alkalmazni. Ezek a szerződött termelőiknek előírhatják a tartás-technológiát, sőt van olyan vállalat, mely maga szereli fel az általa gyártott ólat teljes berendezéssel, ő adja az állatanyagot és a tenyésztojást és a húscsirkét visszavásárolja. A neves angol Sykes-cégnek egy-egy árutojástermelő telepén mindig egykorú állománya van. Egy telepen egyszerre kezdik az összes naposjérce nevelését, és azok ugyanabban az ólban nevelődnek fel, ahol később tojni Is fognak. Az állományváltások alkalmával négy hétig áll üresen az egész telep, ezzel a naposcsirkék fertőzésének lehetőségét kizárják. Az ugyancsak angliai Grossmith viszont a kontrollált fertőzés heves szószólója és a Sykes-sel azonos méretű telepein hasonló termelési eredményekről számol be. A nyugat-európai tenyésztők túlnyomó része ma még nem tartja az izolációs technológiát sem praktikusnak, sem időszerűnek. Mindenekelőtt azért, mert a kívánt izolációs feltételeket még a tőkeerős vállalatok sem tudják maradéktalanul megvalósítani. Sokan felteszik a kérdést: egyáltalán biztos-e, hogy ez a jövő útja? Számos gyakorlati tenyésztőnek az amerikai „MG-negatív“ állományokkal szerzett kedvezőtlen tapasztalata azt bizonyította, hogy a negatív állatok fokozottan érzékenyek. Ennek tulajdonítható az is, hogy egyes amerikai tenyésztőcégek céltudatosan nem szállítanak Európába MG-negatív csirkéket. Érthető egyes európai államoknak az az intézkedése is, mely megtiltja az USA-ból történő naposcsirke importot. Ennek nem kevés oka állategészségügyi célzatú, de mindenhol ki is játszszák ezt a rendelkezést. Várady Barna Gépesített húscsirke-nevelő Intenzíven foglalkoznak a broiler ipar megszervezésével a Szovjetunióban. Erre jó példa a Moszkva környéki Pticsnoe baromfigyár, ahol egész éven át zártrendszerű, háromemeletes istállóban nevelnek húscsirkét. Az emeletes istálló mellett azért döntöttek, mivel a helykihasználás jobb, valamint az építkezés költségei kisebbek. Az épület 78 m hosszú, szélessége 24 m. Minden emeleten 1834 m2 hasznos terület van. Emeletenként 20 000 csirkét tartanak napos kortól vágásig. Négyzetméterenként 12 csirkét helyeznek el. Az épület téglafalú. Az első két emelet belmagassága padlószinttől menynyezetig 2,4 m, míg a harmadik emeletnél 3 m. A csirkék a keltetőből az utat zárt „csatornában", csibeszállító dobozokban teszik meg. A nevelőben műanyák alá kerülnek, melyekből emeletenként 40 van. A műanyák teljesítménye 950 kcal/ óra. A müanyákat két sorban helyezik el, 500 csirke fér egyegy alá. A felnevelés első 5—7 napjában 32—35 °C hőmérsékletet biztosítanak, majd azt állandóan csökkentik, 25 °C-ig. Harminc napos korban a müanyákat kikapcsolják. A műanyák körül kartonból vagy furnérlemezből kerítőket használnak. A hízó baromfiállományt mélyalmon tartják. Alomként faforgácsot vagy fűrészport használnak. Az alom vastagsága kezdetben 7—10 cm, a felnevelés folyamán ráalmoznak úgy, hogy a hizlalás végére 15—20 cm vastagságú. Minden csoport felnevelése után az almot eltávolítják, a helyiséget kitisztítják, felmossák és fertőtlenítik. Az egyes emeletekről az almot, valamint a felnevelés végére felgyülemlett trágyát szállítószalaggal távolítják el. Az ürüléket elektromos gereblyékkel gyűjtik össze az épület végében elhelyezett edényekben, ahonnan a nyíláson keresztül tartályba, majd onnan járműre kerül. Az istállót és a termeket radiátor segítségével fűtik, melyek a falak mentén, ablak mellett helyezkednek el. A hízócsibe felnevelésének kezdetén 21—24 °C, majd 15—17 °C a terem hőmérséklete. A termek a megvilágítást ablakon keresztül kapják. Ezek mérete 2,01 X 1,74 méter. Minden egyes termen 174 ablak van. Mesterséges megvilágítást is alkalmaznak, infravörös és ibolyántúli sugarakat kibocsátó lámpák segítségével, melyek egysorban felváltva helyezkednek el. A világítás önműködően kapcsol ki és be. A légcserét szívó-nyomó ventillátorok biztosítják. A beáramló friss levegőt kaloriferek segítségével melegítik fel. Emeletenként 36 000 m3 előmelegített levegő kerül a légtérbe, beszívó agregátok segítségével. Az utóbbiak a falak mentén helyezkednek el sakktáblaszerűen, így a levegő cirkulálhat. Az elhasznált levegő eltávolítására két elszívórendszer működik, ezek teljesítőképessége (egyedenként) óránként több mint 18 000 m3 levegő. Az emeletenként elhelyezett istállókban sem fülkéket, sem más elkerítést nem használnak. így lehetővé válik a broilet-istállók munkafolyamatainak széleskörű gépesítése és automatizálása. Száraz, koncentrált takarmányokat etetnek, amelyek közvetlenül a takármányüzemből jutnak el a csibenevelőbe, gépesített úton. A takarmányüzemet és a felnevelő-részlegeket fémből készült cső köti össze, amelynek belsejében szállítószalag működik. A szállítószalagról a takarmány a takarmánytároló tartályokba (bunkerokba) kerül, amelyek az épület végében vannak. Belőlük a takarmány a Jamesway-féle etetőrendszerbe kerül. Az etetőrendszert automata kapcsolja ki és be. Az itató mérete ugyanolyan, mint az etetőké, automatikusan töltődik vízzel. Emeletenként két takarmányadagoló működik. Az etetőkitatók könnyen szét-, 111. összeszerelhetők. Magasságuk a csibe nevelkedésétől és az alomrétegtől függően állítható. Helyesen megszervezett technológia, valamint gépesítés és automatizálás alkalmazásával 20 000 csirkét egy gondozó kezelhet. 70—80 napos hizlalás! Idő alatt 1,30—1,50 kg-os átlagsúly érhető el. Négyszeres fordulóval 240 000 csirkét hizlalnak meg, s 3200—3600 q nagy tápértékű baromfihúst nyernek. 1 q broilerhús termelésére 2 óra 55 percet fordítanak. Sulenin, C. 2
