Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-06-17 / 24. szám

Az idei Jókai Napok margójára A SZÍNJÁTSZÓK, vers- és prózamondók országos FESZTIVÁLJÁNAK eredményei A Népművelési Intézet és a CSE­­MADOK Központi Bizottsága az idén már negyedszer rendezte meg Komá­romban a JÖKAI NAPOKAT. Az addig kétnapos szavalöverseny átalakult a vers- és prózamondók, irodalmi szín­padok és színjátszócsoportok orszá­gos fesztiváljává. A szombat esti megnyitón óriási sikert aratott a Komáromi Magyar Ál­talános Iskola színjátszóegyüttesének énekes-zenés mesejátéka, a „Feneket­len tó". Kőrös István, a rendező bi­zony nem kis munkát vállalt, amikor műsorra tűzte ezt a gyermekoperát, hiszen csaknem 50 gyermeket mozga­tott a színpadon, s az előadást ugvan­­csak 50 tagú gyermekénekkar kísérte. A vers- és prózamondók fesztiválja szintén nem kis meglepetésben része­sítette a Jókai Napok résztvevőit és közönségét. Az eddig főleg leánysza­­valók mellett több tehetséges fiú is szóhoz jutott, nem kis eredménnyel, amit a vasárnap délutáni eredmény­­hirdetés is Igazolt. A harmadik kor­osztály első három helyezettje: Tóth Erzsébet, (Csicser), Viczena Zsuzsan­na (Komárom] és Vincze László (Szene). A negyedik korosztály he­lyezettjei: Szabó Béla (Érsekújvár), Bauer Ferenc (Érsekújvár és Niets Klára (Ipolyság). Az ötödik korosz­tály: Bocsárszky Pál (Fülek), Karádi Valéria (Királyhelmec) és Bolcsó Zita (Rimaszécs). A prózamondás helyezettjei a kö­vetkezők: Hüttinger Györgyi (Komá­rom), a második díjat nem adták ki és Raj Mária (Csata). Nagy kár, hogy Lukacsovics Mária (Szene) csak ver­senyen kívül vehetett részt a feszti­válon. A versenyre csak az ötödik korosztály résztvevőit hívták meg. Ki­váló teljesítményéért a zsűri külön­­díjjal jutalmazta. A Szlovák írók Szö­vetsége magyar szekciójának díjait Molnár Éva (Csata), Nagy Anna (Dió­­szeg), Szépe Katalin (Gúta), Jakab Ibolya (Komárom) és Siposs Mária (Somorja) nyerte el. Este sor került az irodalmi szín­padok résztvevőinek első fellépésére. A NOSZF 50. évfordulójának tisztele­tére a CSEMADOK füleki helyi szer­vezetének színjátszói részletet mutat­tak be Gorkij: „Az anya“ című drá­májából Slosziar Pál rendezésében. Ezt követően a rimaszombati „Fáklya“ mutatkozott be a „Három produkció“ című irodalmi műsorral, Veres János összeállításában és Mécs Zoltán ren­dezésében. Május 22-én három irodalmi szín-­­pad mutatkozott be A bratislavai Jó­zsef Attila Ifjúsági Klub Simkó Tibor összeállításában és rendezésében be­mutatta „Viszonylatok“ című műso­rát. Ezt követően a szenei Szenczi Molnár Albert Ifjúsági Klub lépett fel Radnóti Miklós „Eclogáival", Gál Sán­dor rendezésében, majd a Petőfi Sán­dor életéről készült összeállítás kö­vetkezett a komáromi Petőfi Sándor Ifjúsági Klub előadásában, Kiss Mi­hály és Gáspár Tibor rendezésében PÉLDÁS NÉPKÖNYVTÁRAK A kassai Járási Nemzeti Bi­zottság tanácsa értékelte a nép­könyvtárak munkáját. A legjobb nyolcnak (Abaszéplak, Budamér, Lengyelfalva, Kisida, Alsótőkés, Alsómislye, Petőszinje, vala­mint a Csécshez tartozó Szőlős­­ketanya) ítélte oda a „Példás népkönyvtár“ címet. Az említett községek könyv­tárainak vezetői egyenként 600 korona jutalomban részesültek. A könyvtárfejlesztésre a könyv­tárak külön-külön háromezer koronát kaptak, (isk) „Csalogányok és pacsirták“ címen. Sorrendben utolsóként mutatkozott be Arany János emlékműsorával a bratislavai Forrás Irodalmi Színpad Kulcsár Tibor összeállításában és ren­dezésében. Az idei Jókai Napokon négy szín­játszó csoport mutatkozott be. A bra­tislavai Déryné Színkör Guilherme Figueiredo: „A róka meg a szőlő“ című tragikomédiájával Lőrincz János rendezésében, a CSEMADOK kassai színjátszóegyüttese Trinner: „Nem an­gyal a feleségem“ című zenés vígjá­tékával Szpisák Gésa rendezésében, a losonci Madách Színkör Szakonyí Károly: „Életem Zsóka“ című társa­dalmi drámájával Varga Ervin és Béres László rendezésében, végül (le­dig a lévai Garamvölgyi Színház Gyárfás Miklós „Egérút“ című sza­tirikus vígjátékával Nagy László ren­dezésében. Az ünnepségen két szlovák vendég­együttes is fellépett, szlovák nép­balladákat és Machiavelli „Mandra­­gorá“-Ját mutatta be. E két előadás­ból sok értékes tanulságot vonhatnak le magyar színjátszó csoportjaink. Felkészültségük, precizitásuk bizony sok esetben felülmúlja együtteseink színvonalát. E helyen érdemes megemlíteni, an­nak ellenére, hogy az idei Jókai Na­pok megszervezésében lényegesebb hibára nem mutathatunk rá, mégis úgy véljük, a bizottság, amely meg­határozza az együttesek részvételét, körültekintőbben választhatta volna ki, melyik irodalmi színpad vagy szín­játszócsoport érdemes arra, hogy egy ilyen országos szemlén részt vegyen. Nagy kár — ahogy azt már az Oj Szóban is olvashattuk —, hogy az Ifjú Szívek bratislavai bemutatója egybeesett a Jókai Napok ünnepsé­geivel. Ügy vélem, érdemes lett volna ezt a bemutatót Komáromban tartani az ünnepségek keretén belül. A színvonalas és értékes Jókai Na­pokat — a sikert az általában telt ház bizonyítja — Jókai szobrának ün­nepélyes koszorúzása zárta le. —df— Beszélgetés a 75 éves Ungváry Ferenccel Esztergomi diák koromban 1912-ben láttam először Feri bátyámat a Sas­­fiókban, amikor már játékának rangja és visszhangja ts volt. Nagyrabecsülé­sem jeléül jubileuma alkalmával meg­látogattam. A szoba falairól farkasszemet néz velem a rengeteg kép. jobbára ajánló aláírással ékesített európai hírű mű­vészek képei, diplomák, jelmezes- és polgárt képek a művész múltjából. Szemben ülve egymással elejtem az első kérdést: — Hogyan született 'meg benned, Feri bátyám, az a gondolat, hogy szí­nész leszel? A 75 éves örökifjú Ungváry látha­tóan visszagondolt a múltba és rövid szünet után válaszol: — Édesapám orvos volt és belőlem Is orvost akart nevelni. Nekem ehhez semmi kedvem sem volt. Már nyitrat diákéveim idejében a színpadról ál­modoztam. Én voltam a gimnázium föszavalója. Az Iskola életében elő­ször történt, hogy a szigorú elveket valló Intézetben színdarabot is játszott tunk. Az ötlet tőlem származott. Ren­dező is én voltam. Verne „Utazás a Föld körül" című játékát adtuk elő. Vállalkozásunk nagy sikert aratott. Persze, akkoriban még szó sem lehe­tett arról, hogy női szereplők ts keve­redjenek közénk. — Ezek voltak az első lépések a színpad felé? — Ezek, a színészt iskolát pedig Budapesten végeztem. Az első szerző­désem Pozsonyhoz kötött, ahol akkor Polgár Károly volt a színház Igazgató­ja. Hatalmas, 120 tagú társulata opera, operett és drámai együttesből állott. Gyönyörű szerepeket kaptam, játszót-, tam a Sasfiók gránátosát, Mettemt­­ehet, Madách színmüvében a Lucifert. Több csehszlovákiai magyar színtársu­latban rendkívül nehéz feladatokat ts megoldottam. De hát ki Is győzné mindezeket felsorolni? — Pozsonyon kívül még hol játszót-> tál? — Színésze és rendezője voltam a budai Várszínháznak. Később a buda­­mtskolci színház drámai színésze let­tem. Sok éven át a Kassal Színháznál működtem. Itt találkoztam Ojházy Nusival, akt a színház szubrettprtma­­donnája volt. A vicces találkozásból komoly házasság lett. — Mikor mondtál búcsút a színpad­nak? — Amikor édesapám 1930-ban meg­halt, családi okok miatt ott kellett hagynom a „világot jelentő" deszká­kat. Meghívásra beszegődtem a Cseh­szlovák rádióhoz, ahol kereken 25 esz­tendeig működtem. — A rádiónál milyen beosztásod volt? — Mindenes voltam. Hangjátékokat rendeztem, Irodalmi relációkat szer­veztem, bemondtam a híreket, az ak­kori tskola-rádió műsorát én Irányí­tottam és rendeztem is. A 25 év csak egyszer szakadt meg, amikor 1944- ben egy lengyelországi koncentrációs táborban „üdültem". — jubileumoddal kapcsolatban igen sok szép cikket olvastunk rólad.., Ugyebár nem haragudtál meg értük? — Hát amikor már az ember lefelé ballag az élet lejtőjén, bizony jólesik egypár „embert szó". Valóban sokan gratuláltak, sőt még olyanok ts, akik-. tői azt nem vártam. A rádió Igazgató­sága méltató ünnepséggel lepett meg. De az ünneplések, felköszöntések és atándékok ellenére ts csak annak örü­lök a legjobban, hogy még dolgozha­tok. — Min dolgozol? — Megtisztelő megbízatásokat kap­tam külföldi rádtóáflomásoktól. Hang­játékokat írok. A bratislavai Szlovák Rádió például Júntus 6-án egy krimi­per sztflázsomat negyedszer játszotta. A magyar szerkesztőség június 17-én adta le Ilku Pál regényéből írt rádió­játékomat. Végül megemlítem, hogy jelenleg egy főiskola könyvtárában is dolgozom. S ha majd kezemből ki­hull a toll, elmondhatom a nagy ma­gyar költővel: „Ez jó mulatság, férfi munka volt!" Matisz Gyula Jön! Jön!Jön! Végtelenül izgalmas bűnügyi kis­regény közlését kezdjük meg két szovjet író — Oleg Smelev és Vlagyi­mir Vosztokov tollából. „Idős házas­pár utazik a szuhumi—leningrádi gyorson. Az öregek nem unatkoznak, mert két rokonszenves, vidám fiatal­ember — Pavel és Mihail — kerül a fülkéjükbe, segít elűzni a hosszú út unalmát. Másnap reggelre azonban eltűnik az öregek bőröndje, s vele együtt Pavel.“ Hogy mi történt Pavellel és a bő­rönddel, azt megtudhatjuk majd „AZ ÜGYNÖK UTOLSÖ TÉVEDÉSE" című regényből. Lőcse nagy napjai Ünnepi köntöst öltött „Kelet-Szlovákia Nürnbergje“, az Ősi Lőcse. E város nagyszabású ünnepségek keretében emlékezik meg híres szülöttjéről, Lőcsei Pál mesterről, aki 450 évvel ez­előtt fejezte be a lőcsei Szt. Jakab-templom 18 méter magas, gótikus főoltárát, élete fő művét, melynek páratlan szépsége, tökéletes kompozíciója és élethű figurái minduntalan vonzzák a városba a művészet rajongóit és szakembereit. Az ünnepségek az év végéig tartanak, s országos jelleget öltenek. Előkészítéséből és megrendezéséből részt vállalt a Szlovák Nemzeti Tanács és a Szlovák Nemzeti Galéria is. Az ünnepségek időtartama alatt kiállításokat, hangversenyeket, szimpóziumokat (tudományos értekezéseket} tartanak a gó­tikus művészetről, s természetesen Lőcsei Pál mester életéről, tevékenységéről és művészete hatásáról. Az ünnepségek kö­zéppontjában a „Lőcsei Pál mester emlékkiállítás“ áll a Szt. Jakab-templomban. Ezen a rendezvényen a látogatók megcso­dálhatják a Lőcsei mester fő művét és a többi jelentős alko­tást: többek között az „Űrvacsora“ plasztikát is, melynek ki­tűnő másolata Montrealban, a csehszlovák pavilonban nyert elhelyezést. (tä) A KOMÁROMI MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ június 23-án tartja évadzáró be­mutatóját. Színre kerül Szigli­geti Ede: LILIOMÉI című há­­romfelvonásos vígjátéka, Mé­szöly Dezső és Beke Sándor átdolgozása alapján. A darabhoz Sárközi István írt új zenét. Ez a nagy érdeklődéssel várt bemutató Beke Sándornak, a Budapesti Színművészeti Főis­kola végzett rendező-hallgató­jának, a MATESZ fiatal rende­zőjének első rendezői bemutat­kozása. A bemutatóhoz mind az együt­tesnek, mind pedig Beke Sándor rendezőnek sok sikert kívánunk. A mellékelt fénykép a „LI­LIOMÉI" egyik jelenetéről ké­szült, próbaközben. Balról jobb­ra: Udvarát Anna, Kamilla kis­asszony, Tóth László, Szilvát professzor, Beke Sándor rende­ző. Most, hogy végignéztem a Szlovák Nemzeti Múzeum legújabb tárlatának három hazai múzeumából és dr. L. Janota gazdag gyűjteményéből szár­mazó érdekes és változatos anyagát, hirtelen régi, századeleji emlékek éb­rednek bennem. Alighogy kitav»‘>-n­­dntt s eltakarodott a hó az utakról, kora reggelenként kisvárosi au'ao­­nunk ablakai alatt gyakran felhang­zott a jólismert elnyújtott: „drótoz­­nyi, fótoznyi!“ S a derék, takarékos háziasszonyok behívták házaikba a vándor drótost, aki kényelmesen elhelyezkedett a be­járati lépcsőkön, vagy a konyha kü­szöbén. Lerakta hátáról szerszámos­ládáját, a karikába csavart drótot s a bádoglemezeket. És előkerültek a sérült cserépfazekak, a serpenyők, a kilyukadt vödrök és tálak. A szikár, fáradtlábú, de ügyeskezü trencséni vagy árvái drótos ügyesen helyrehoz­ta a hibát, mondván, hogy a repedt fazék tovább tart, mint az ép, ha ő veszi gondozásba. Szépen megköszön­te a néhány krajcáros munkadíjat, s külön hálálkodott, ha étellel, itallal megvendégelték. Mert otthon szűkö­sen s nehezen éltek. Már a 18. század elején vándorútra indultak az apák, hogy könnyítsenek családjuk helyzetén. Amig ők tavasz­­szal s nyáron járták az országot, oda­haza az asszony és a gyerekek ■*’ goztak a kis darab sziklás, mostohán termő földecskén, legeltették a kecs­két. Bizony sokan voltak, akik évente néhány hónapra otthagyták családju­kat s a szegényes viskót, amelyet háziállataikkal osztottak meg. Otthon nem volt más munkaalkalom. Ezért a 40 határmenti faluból felkereked­tek, mert nagy volt az ország, s ju­tott belőle mindegyikre egy-egy maga választotta kerület, ami még esetleg örökölhető is volt, s ahová mint idény­munkások szabályos időközökben visszatértek. Voltak, akik a külföldet is bejár­ták. s még Amerikába is elkerültek. Azokat az országokat választották ki, ahol nem készültek olyan tárgyak, aminek az előállításához ők értettek, s ahol azok jól értékesíthetők voltak. Mert nemcsak drótoztak, foltoztak, hanem idővel kifejlődött kézügyessé­gük és többféle hasznos háztartási cikket is gyártottak. Ügyes, formás kosarak, tálak, habverők, salátamo­sók, tojásfőzők, szűrőkanalak, falra akasztható szappantartók, ruhafoga­sok, virágtartók, madárkalitkák, kép­keretek, egérfogók, sőt még drótból készített sírkeresztek is kerültek ki kezükből. A falusi s a városi gyerek is fényes szemmel, örömmel fogadta a mulatságos játékszereket, a baba­kocsit, a kisszekeret, a szarvast, ró­kát, a négyfejű sárkányt, hát még a léghajót. Mindezekből több példányt mutat be a kiállítás, s melléjük sora­koznak a bádog és vasedények, a ga­luskafőzök, tepsik, korsók, tölcsérek, tálak és lábasok. Formálóik velük született szépérzéke is megnyilvánult ezekben a célszerű tárgyakban. A legtetszetősebbek s a legfejlet­tebb technikával készültek a 19. szá­zad vége felé az ezüstözött s aranyo­zott drótból font kosárkák, díszdobo­zok és vázák. Változatos ornamentiká­juk, könnyed, sokszor népies csipkére emlékeztető díszítésük miatt is igen népszerűek, kelendők voltak, még idegenben is. Hőiének, Bakel és Ja­­kub Serík munkái voltak köztük a legszebbek. A külföldet Járó drótosok az illető ország igényének megfelelő többféle tárgyat készítettek. Oroszországban tejes- és teáskannákat, szamovárokat és bádogos meg lakatosmunkát is vé­geztek. Itt érték el a legnagyobb si­kereiket, megbecsülték őket, nagy mű­helyeik voltak, kitüntetéseket is sze­reztek. Imre DotCár a milliomos nagy­­vállalkozók közé tartozott, és vagyo­nát nafta-földekbe fektette a Kauká­zusokban. A két drótos királynak: Kunöiknak és KraloSíknak nagy gyá­raik voltak Moszkvában. Amerikában többek ktizött még te­lefonalkatrészeket is készítettek, s az említett aranyozott és ezüstözött drót­ból való tárgyakat és egyéb csecse­becséket. A háború után sokan visz­­szatértek a polgári Csehszlovák Köz­társaságba, de továbbra is proletár sorban küszködtek. Érdekes festői figurák, sajátos népi típusok voltak a drótosok. Nem cso­da, hogy a képzőművészek képzeletét is megmozgatták. Aleá finom tollraj­­zokon rögzítette a vándorútra kelt kis drótosinast. Valérlus korképet festett a nagykalapos, bocskoros drótosról. Mednyánszky, Augusta s később Wei­­ner-Král és V. Hlozník, Dúbravec, Bán Pál és Biesmayer is megörökítették ezeket az áldatlan társadalmi és gaz­dasági viszonyok között sínylődő, jobb sorsra érdemes, kitartó, leleményes és szorgalmas, gyakran fejlett művé­szi érzékkel rendelkező embereket, akik munkájukkal népművészetünket jelentékenyen gazdagították. Emléküket máig is őrzik Lehár Fe­renc annakidején közkedvelt operett­jének: a Drótostótnak fülbemászó dallamai. Bárkány Jenőné SZABAD FÖLDMŰVES f 1967. június 17. Elmúlt idők szlovák drótosait idéző kiállítás

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents