Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-27 / 21. szám
A mézelőméh lucernát megporzó tevékenysége A lucerna magtermésének bizonytalansága világszerte gondot okoz a mezőgazdászoknak. Hazánkban elég gazdag a lucernát megporzó rovarvilág, mégis nehézséget okoz a magtermés növelése. A lucernán bizonyos mérvű magkötés rovarok nélkül is lehetséges, de a rovarok által közvetített idegen niegporzás élettanilag is előnyösebb, továbbá nagyobb hüvelykötést és hüvelyenként nagyobb magszámot eredményez. Ennek következtében a figyelem mindinkább a megporzó méhfélékre terelődött. Halifmann szerint egy hektár jó lucernáson naponta 50 millió virág nyílik. A vadméhek által látogatott virágok száma azonban csak mintegy 17,4 millióra tehető, s még a lehető legnagyobb vadméhsűrűség mellett is csak 25,6 millió A vadméhek sűrűsége azonban mindenütt nagyon ingadozó, a legkedvezőbbnek mondható sűrűség pedig csak egészen kivételesen fordul elő. Erre utal az is, hogy a lucerna lehetséges magtermése hektáronként 1500—2000 kg, amit a gyakorlatban még csak megközelíteni is nehéz. Az utóbbi évekig világszerte ott értek el legnagyobb lucerna magtermést, ahol a megporzó rovarok számát és munkáját mesterséges beavatkozással növelték. Erre két fő módszer kínálkozik: 1. a vadméhek számának növelése mesterséges tenyésztéssel; 2. a mézelő méh megporzó munkájának irányítása. A mézelő méh lucernavirágot megporzó tevékenységét illetően az irodalomban még mindig ellentétesek a vélemények. A kérdés lényege abban foglalható össze, hogy a mézelő méh virágporgyűjtés közben jól, nektárgyfijtés közben azonban csak alkalmilag nyitja fel a virágot, illetve ennek megfelelően vesz részt a megporzásban. 1961 július végén egy 52 hektáros virágzó lucernatábla mellé 70 jól fejlett méhcsaládot helyeztünk. Egy km-es körzetben csak kukorica és felszántott gabonatarló volt. A méhek hatását a megtermékenyülésre, illetve a magkötésre vizsgáltuk. A kaptáruk szélességének megfelelő sávon 400 m távolságig nyolc, egyenként 50—50 méteres szakaszt jelöltünk ki. Minden szakaszban 100—100 átlagos fejlettségű növényt vizsgáltunk meg, ősszel, a késő délutánt órákban a vidéki ismerősöm kaptárai előtt ólálkodó tyúkokra lettem figyelmes. Nemcsak a kaptárfalakra fáradtan letelem pedő méheket falták fel, hanem az elérhető magasságban levő kaptárkijárókba imbolyogva berepülni szándékozók közül is többet. Az idén ősszel egy méhészismerősöm ugyancsak alacsony állványon levő, alsőkijárós kap-; tárai előtt egy fel-felágaskodő, nyakát nyújtogató, olykor felfelszökő jérce szintén a késő délutáni órákban az imbolyogva berepülni szándékozó méhek közül rövid öt perc alatt tizenhárom méhet kapott el. Csőrével összeroppantva, a földön fejét jobbra-balra mozgatva a méhet széttördelte, és szemmelláthatóan jóízűen fölfalta. Bizonyára nemcsak ez az egy jérce egészítette ki Így tápiáié-: kát és nemcsak a délutáni órákban. Nyáron, a méhek nagy járása-kelése idején ezt a jelenséget sohasem tapasztaltam. Ősszel az értékes téli méhekből álló, amúgy is csökkenő népes* ségű méhcsaládok védelmére talán nem érdektelen erre is fölfigyelni. Báthori János Élő méhet lakmározó jérce Foglalkozzunk anyaneveléssel Számos cikk megemlfti, hogy családjaink jótulajdonságát csakis úgy tudjuk magasabb szintre emelni, ha a legjobb méhcsaládjainktól nevelünk anyát. Sajnos azonban, ha méhészeink tudatában is vannak ezzel a fontos kérdéssel, sőt anyanevelésí tanfolyamon is részt vesznek, többen mégsem tartják szívügyüknek a szakszerű anyanevelést. Ezt a munkát rábízzák a családra, kivárják a természetes anyaváltást, a természetes rajszaporulatot. Szlovákiában, ahol mintegy 300 ezer méhcsaládot tartanak nyilván, körülbelül 30 ezer fiatal, nemes anyára lenne szükség évenként. Ezt a számot csak úgy érhetjük el, ha minden méhész magáévá teszi ezt a fontos munkát. Hiszen nem titok, hogy a családok termelőképességét csakis rendszeres anyacserével lehet fenntartani. Minden második, legfeljebb harmadik évben anyacserére van szükség. Ne várjunk a körzeti tenyészállomájs segítségére, mert a keresletet úgy sem tudja kielégíteni. Ha elhatározzuk, hogy magunk nevelünk anyát, e célból azon családokat szemeljük ki, amelyek az utóbbi három évben a legtöbb mézet gyűjtötték. Emellett szelídek, nem ingerlékenyek, jó virágpor gyűjtők, sok a Hasításuk stb., stb. Ezektől a családoktól vegyünk tenyészanyagot és szaporítsuk tovább méheinket. Anyaneveléskor igyekezzünk megközelíteni a természetes anyanevelést, — vagyis elsősorban iparkodjunk felhasználni a legjobb családjaink természetes anyabölcsőit, ennek híján petéit, hogy a kiválasztott álca élete első pillanatától megfelelő anyapempőt kapjon. Az anyanevelés többféle módszere ismeretes: 1. Dr. Őrösi által javasolt peteáthelyezés. 2. Az anyátlanítással egyídőben beadott tenyészanyag, melynek következtében az álcát azonnal gondozzák. 3. Álcák felhasználásával, álcázással, ha nem idősebb 12 óránál. 4. Félholdszerűen metszett fiasításos-álcás lép segítségével. A metszés vonalán minden harmadik sejtben hagyunk egy álcát, a többit gyufaszállal elpusztítjuk. A tenyészcsaládokat szükség szerint szűkítéssel, etetéssel segítsük, hogy fejlett anyabölcsőket építsenek. A jó termelő családok számos esetben nem váltják be a hozzáfűzött reményeket, mert fő figyelmüket a mézhozamra fordítják. A gyakorlati szaktudással rendelkező méhész az anyanevelésen kívül a herék tenyészértékére is figyel. A nemes, nagyhozamú családoktól fedett herefiasítást ad azon családoknak, amelyeknél nem kívánatos a herék szaporítása. Ezzel eléri, hogy értékes herék végezzék az anyák párosítását. Igaz ugyan, hogy a párzást a méhész nem tudja teljesen befolyásolni, mert tudvalevő, hogy az anyák messzire repülnek, viszont a kiválasztott családoktól történt herék nevelése mégis hozzájárul a cél eléréséhez. Az egyedi kiválasztást bízzuk a körzeti állomásokra, melyeknek módjuk nyílik, hogy kiváló egyedekkel pároztassák az anyákat. Ha jó tenyészanyaghoz akarunk jutni, ezekből az anyákból további szaporítás céljából minden méhész beszerezhet néhány darabot. Dr. Nouacky Kálmán szakaszonként átlag 12 300 virággal. A kaptáraktól különböző távolságra eső szakaszokban a virágok megtermékenyülését a hüvelykötés százaléka alapján állapítottuk meg. Az egy hektárra eső családok aránylag kis száma miatt a kaptáraktól 350—400 m-nyire gyakorlatilag már nem találtunk mézelő méheket. Minthogy ebben a legtávolabbi szakaszban csak vadméhek tevékenykedtek, az itt megállapított 42,5 százalékos megtermékenyülés csak a vadméhek hatását mutatja. Legtöbb mézelő méh a 100—200 m távolságban levő két szakasz bujább fejlődésű növényzetének, nagyobb nektártartalmú virágain volt megfigyelhető. Sűrűségük a kedvező napokon hektáronként 30 000—40 000 között ingadozott. Itt a megtermékenyülés 57 % volt, ami az előbbihez viszonyítva 34 %-os növekedésnek felel meg. Hasonló, 35 %-os növekedést igazol a 100 virágonkénti magvak száma is. Virágport gyűjtő mézelő méh csak ritkán volt megfigyelhető, mert a közelben levő virágzó kukorica bőséges virágport szolgáltatott. A nektárgyűjtésben még tapasztalatlan, fiatal méhek addig, amíg nincsen megfelelő gyakorlatuk a sajátságos felépítésű lucernavirágból nektárt gyűjteni, a virágport átlag 50 % körül felnyitják. Ezek az adatok a családok többszöri változtatásának előnye mellett szólnak. Másrészt a területegységenként nagy számban kihelyezett családokban mindig sok a fiatal, a nektárgyűjtésben tapasztalatlan méhek száma, amelyek a magtermést kisebb vagy nagyobb mértékben ugyan, de növelik. A vizsgálatok folytatásában a méhek korát is pontosabban figyelembe kell vennünk. Tisztázni kell azt is, hogy a mézelő méhek nagy tömege nem hátrányos-e a vadméhek látogatására. A csak vadméhek által látogatott szakaszban a kisebb magkötés ellenére a hüvelyenkénti magszám nagyobb volt, ami nagyobb mérvű keresztezésre utal. Tisztázni kell tehát azt is, hogy a mézelő méh okozta virágfelnyitás milyen mérvű keresztezés-megporzást eredményez. Ehhez a növénynemesítők, a magtermesztők, rovartan-tudósok és a méhészek együttműködése feltétlenül szükséges. Dr. Böjtös Zoltán
