Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-13 / 19. szám
MARKOS FOGLÁR nyit ajtót. Végigkísér a tágas udvaron, majd átad a belső őrszemnek. A nehéz rácsoskapu tompán nyikordul. Benn vagyok a fogházban. Bátortalanul lépegetek, kémlelődöm a hűvös folyosón. Egyegy cella előtt elidőzöm, közelebbről Is szemügyre veszem a vaspántos ajtót. Ragyog a kilincs, fénylenek a szegecsek. Rendszeresen tisztogatják. Itt-ott zenét sugároz a vezetékes rádió, könyveket is l&tok a polcokon. És mégis nyomasztó a légkör. Az ódon, szürke falak között, felügyelet alatt élni, várni az otthoniaktól érkező levelet, a csomagot és számolgatni a napokat, így kívülről Ítélve is -elszomorító! Am senki sem örülne annak, ha a bűnözők fékeveszetten, szabadon garázdálkodhatnának. Ezért a fogház részben megnyugtató is, mert biztonságérzetet ad és a védelem eszköze. Önvédelemből tettem.., Sápadtarcű, negyven év körüli aszszonnyal beszélgetek. Tíz évi szabadságvesztésre Ítélte el a bíróság. — Miért került ide? — kérdezem. Szemét lesüti, kétségbeesetten sir. M. E. zokogva mondja el a történteket. Férjhezmenetele óta pokol volt az élete. Férje állandóan ivott, s amikor tántorogva hazatért a kocsmából, kíméletlenül ütlegelte a családot. Tavaly szeptemberben a fellebbviteli bíróságon részt vettem a megviselt nő tárgyalásán. Eszembe jut, amit a bizonyító eljárás során hallottam. Kikapós asszony volt. Mindjárt házásságuk után megismerkedett egy Idegen férfivel. Viszonya volt vele. Később ott is hagyta férjét, kedveséhez költözött. Könyörgésre azonban visszament, de magatartásán mit sem változtatott. A viszonyt továbbra is fenntartotta szeretőjével. Férje a keserűségét ivással próbálta enyhíteni. Rabja lett a kocsmának, bornak, pálinkának. Azon az emlékezetes karácsony előtti napon is erősen illuminált állapotban tért haza. Szóváltás támadt közötük, a férj mámoros fejjel fejszét ragadott. Az asszony azonban ügyesebb volt, kikapta kezéből a fejszét és ő támadott. Hat erős fejszecsapástól férje eszméletlenül terült el a földön. Az asszony abban a hiszemben, hogy férje meghalt, bezárta a lakást és két gyermekével együtt rokonánál töltötte az éjszakát. Másnap ismét benyitott a lakásba. Férje a szoba közepén támolygott vérző fejjel. Ekkor újra kitört köztük a veszekedés. Az asszony most sem tudott uralkodni magán. Földre teperte legyengült férjét és mellére térdelve fojtogatta. — Emlékszik még az esetre? —■ Hogyne emlékeznék — törölgeti könnyeit. — A bíróság azonban nem vette tekintetbe, hogy előzőleg Jelentést tettem a rendőrségen, a nemzeti bizottságon, arra kérve őket, hogy kötelezzék a férjem elvonókúrára. Amit tettem, önvédelemből és keserűségemből tettem, nem akartam gyilkolni ... — Másfél évi fogház után is ez a véleménye? — Másodszor már nem kellett volna támadnom, az igaz. De magam sem tehetek róla. A felindultság és zilált idegállapotom a dühöt másnap is forralta bennem ... Befejezésképpen még megkérdeztem: hallott-e valamit Cubirkováról? — Arról az elvetemült férjgyilkosról? — Lelkem, maga sem különb a Deákné vásznánál — szólt helyettem a fogházőr, és rázárta az ajtót. Magánzárkában Huszonötéves, csinos, vézna fiatalember a magánzárka lakója. Büntetése tizenöt esztendő. Negyven éves lesz, amikor kiszabadul. Még elgondolni is szörnyűség. — Hogyan került a lejtőre? — Hagyjon békén, kérem! Elegem van nekem ebből a k------világból! A férfi elkeseredett, konok dac feszült egész tartásában. Arról sem beszél, miért került a magánzárkába, nemhogy a bűncselekménynek előzményeit feltárná. Periratából azonban minden kiderül. Katonai szolgálata előtt csak alkalmilag, főleg szülei unszolására dolgozott. Elhatározta, hogy megházasodik. A leány és szülei azonban hallani sem akartak róla. Ezért megfenyegette őket, s többször hangsúlyozta, ha nem adják hozzá lányukat, bosszút áll az egész családon. A megfélemlített szülők és a lány végül Is beleegyeztek a házasságba. A fiatalember néhány hónapi együttélés után bevonult katonának. Teljesen megfeledkezett az otthonáról, idegen lányokkal kötött ismeretséget. Felesége, akinek el kellet tartania magát és segítenie a szüleit is, Csehországba költözött, ott talált foglalkozást. Amikor férje letöltötte katonaéveit, nem volt hajlandó felújítani vele a házaséletet, továbbra is a munkahelyén maradt. A fiatalember sok keresgélés-kutatás után sem hitte el hitvese szüleinek, hogy asszonya az otthontól távol dolgozik. Azt gondolta, odahaza rejtegetik lányukat. „Ha elő nem kerítik őt valahonnan — jelentette ki vérszomjasán -*- mindkettőjükkel végzek!“ Koromsötétség lepte a tájat, amikor P. F. ígéretéhez híven a Zobor-alji kunyhó ablakát fenyegetően megzörgette. Apósa kiszólt: — Fiam, menj aludni, mondtuk, hogy nincs itthon ... Anyósa ennek ellenére leszállt az ágyról, ajtót nyitott, beljebb invitálta vejét. Erre fülsiketítő puskalövés dördült el. A védtelen asszony halálos sikolya törte meg az éjjeli csendet. Az após is kiugrott az ágyból, felesége segítségére sietett. A gyilkos kezében nem remegett a fegyver, pontosan célzott és egy másik lövéssel kioltotta apósa életét. Ez a puszta tényállás. Két ember meghalt, egy fiatalember pedig tizenöt évig bűnhődik szörnyű tettéért. A háromévi fogház sem tudta megváltoztatni jellemét, ezért szigorított büntetésben részesül. így akarják fegyelemre, jobb belátásra bírni. Az alkohol hatása alatt A huszonhetes cellában alacsonytermetű, mokány férfival találkoztam. Szinte harapófogóval kell belőle kihúzni a szót, de akkor is csak „nem“mel, vagy „igen“-nel válaszol. Súlyos testi sértés, erőszakos nemi közösülés, liliomtiprás bűntette miatt került a fogházba. Hosszabb kérlelés után megered a nyelve. — Van azonban egy kikötésem, — Jelenti ki —, hogy nevem egyáltalán nem tünteti fel az újságban. — Kívánsága szerint lesz — bátorítom. — El sem hiszi, hatodik éve senyvedek itt a fogházban ... — Az erőszakos nemi közösülés miatt? — Nemcsak azért. Az úgy volt kérem, hogy búcsú napján többet ittam a kelleténél és összeverekedtem az apámmal, ö erősebbnek bizonyult. Mivel sokan látták az esetet, szégyelltem magam. Ekkor elhatároztam, hogy ezt kamatostul visszafizetem. Még jobban felöntöttem a garatra. Éjszaka folyamán, amikor már mindenki aludt, beosontam apám szobájába. Hangosan horkolt. Előrántottam a bicskámat és többször beledöftem a testébe, öt évre ítéltek el, de ebből csak egyet ültem le. A többit édesapám közbenjárására feltételesen elengedték ..." — Tudja, — folytatja —, hogy szokott az már lenni. A faluban nem volt más nevem, mint „apagyilkos“ meg „börtöntöltelék“. Ismét inni kezdtem. A pálinkagőzös agyban pedig csak ferde gondolatok támadnak. így vetemedtem rá egy tizenkétéves lánykára, aki csak egyedül volt otthon. Ezért háromévi szabadságvesztésre ítélte a bíróság, de egyúttal a feltételesen elengedett éveket is le kell töltenie. Arcán és hangjában az őszinte megbánás jeleit vélem felfedezni. — Este, amikor eloltják a villanyt a cellában — mondja megtörtén — sokat sírok. Arra pedig gondolni sem merek, mi lesz velem, ha kiszabadulok. Higyje el, az ismerősök, rokonok és a falu szeme elé kerülni ilyen egyénnek legalább olyan súlyos büntetés, mint a fogdában eltöltött hét kemény esztendő ... A hiszékenység vámszedője — Három évet kell itt töltenem ... Pedig szabadon élhetnék. Villanyszerelő voltam, szeretem a szakmámat. Meg is becsültek érte. Aztán újra kisiklottam a rendes kerékvágásból... A negyvenhárom éves, borostás képű férfi leverten szorongatja a frissen kézbesített bírósági ítéletet. — Mit jelent az, hogy „újra kisiklottam“? — Azt, hogy mint visszaeső, már harmadszor kerültem a „hűvösre“. — Ezek szerint megszokta a fogházi életet. Jobban érzi magát idebent, mint a szabadon? Közömbösen legyint. — Csak bor, meg pálinka ne lenne a világon! Az ital miatt váltam el az első feleségemtől. De ezek után úgy látszik, a második asszony bizalmát is elveszítettem. — Mi juttatta tulajdonképpen isméi a lejtőre? — Felhajtottam néhány féldecit, és kimaradtam a munkából. Ismerősöktől, idegenektől pénzt csaltam ki, nehezen beszerezhető holmikra. — És könnyen bedőltek az áldozatai? — Sokan vannak kérem, akik Tuzex-koronára, Darling-motorra szinte kínálják az előleget. — Milyen összegeket csalt ki? Riadt tekintettel hallgat el. Később mégis válaszol. — Tessék elolvasni a bírósági végzést ... Kezembe veszem a bírósági iratokat. A kicsalt összeg harmincezer koronára rúg. — Bizonyára a családjának is juttatott ebből a tekintélyes összegből? — A frászkarikát! Még a feleségemet is megloptam ... A barnaruhás férfi feláll és elfordul. Vállával a cella falához támaszkodik. Amikor a foglár megfordítja a kulcsot az ajtózárban azon töprengek: elegendő lesz-e három év, hogy ez az életerős szakember végérvényesen kigyógyuljon az élősködésből? ☆ — A hivatalos kimutatások szerint — mondja a fogházparancsnok — a bűnözők legalább 70 százaléka ittasan követte el tettét. Az alkohol juttatta őket a rácsok mögé ... Elindultunk kifelé az életbe. Kísérőm szeges bakancsai döngve kopognak a folyosón, a szokásos mozdulattal bezárja a rácsos ajtót. Kint verőfényes, éltető sugarait árasztja a nap. Bent a fogház hűvösében megtévedt életek sínylődnek, várják szabadulásukat ... Szombath Ambrus Elofzör a hegyekben JÖZSI ÉS MARIKA, az if fű fegyespár Csallóköz szülöttei, először jártak a csodálatos hegyek birodalmában. Az első napot Tálén a festői szép völgyben levő camptng-táborban töltötték. Másnap, verőfényes reggel, autóbu szón indultak az Alacsony-Tátra hegy óriása felé, hogy a drótkötélpályán kelfenek át a hegység északi oldalára. Alig telt el egy röpke óra, már a „la novka" páros ülőkéjében bámulták a fenyőfák között nyílegyenesen felfelé törő kötélpályát. A csinos, karcsú lány kissé sápadtan kapaszkodott Józsi karfába. — Elég erős a drótkötél? — kérdezte tzgatottan. — Ne félj, baleset ritkán fordul elő — nevetett a fiú. Csak egyszer zuhan le hetenként... Állítólag vasárnap ... Igaz, ma is az van. — Ne viccelj. Majd kiugrik a szívem ... — Majd tartom a tenyerem, hogy le ne essen. Marika megbántottan elfordította a fejét. A fiú átkarolta a reszkető lányt. — Ne félj, csak bolondozom... — mondta melegen. Megmozdult a kötél, elindultak. Simán kúsztak fölfelé, csak az égbenyúló oszlopoknál zökkent egyet a székük. Alattuk a fenyőfák ágaikat gazdagon borították a sárgásbarna fenyőtobozok. — Jaj, de szép itt minden! — nézte Marika csillogó szemekkel a fenyőrengeteget. — Nézd, ott... A fa tetején mozog valami. — Mókusok — állapította meg Józsi. — Nézd, mennyien sorakoznak utánunk — tekintett vissza Marika. — Felülről is most indulnak — mutatott a fiú a magasba. Nemsokára összetalálkoztak az első párral. Szintén fiatalok voltak. Talán szintén jegyesek. Szívélyesen integettek egymásnak. Kis idő múltán megálltak. Első állomás, át kell szállni. Néhány perc múlva már indultak a második útszakaszra, a Chopok tetejére. Vagy kétszáz méternyi hlmbálózás után visszatekintettek. Alattuk a „Kosodrevtna“ szálló csillogott a napsütésben. Lassanként elmaradoztak a fenyők, és a hatalmas sziklákat csak a földhöz lapuló törpefenyők szürkés zöld foltjai takarták. Távolabb körengeteg halmozódott össze és mögötte égbetörő hegyek kéklettek. Csodálatos világi Aztán hirtelen befutottak a télbe, alattuk hófoltok csillogtak, fehér mintákat festve a szürke köt enger között. Felének a Chopok csúcsára. Húsz perc múlva indultak tovább, hát volt idejük körülnézni a hegyháton, ame-A drótkötélpályán hlmbálódzó ülőkéből szép kilátás nyílik az Alacsony Tátra legmagasabban fekvő szállójára, a Kosodrevinára. lyet május végén még hótakaró borított. Amikor kiléptek, csípős szél vágott az arcukba és hófelhők takarták el a kilátást. — Fázom — húzódott Marika Józsihoz. A fúl magához vonta a didergő lányt, és összebújva figyelték a közelben hócsatát vívó vidám gyereksereget. Hirtelen változott a kép és a napsugár meleg lehelletével beragyogta a tájat. A közelben levő csúcson hegymászók tűntek fel apró pontként. n a:ei jiaiai is ewaio^Koaott a mintegy 300 méterte levő völgykatlanig, amelynek napsütötte olda'árói tündö kölve verődött vissza a fehéren szikrázó fény. — Iszonyú szakadék, menjünk viszsza — szólt a lány megborzadva. Józsi, mint aki nem hallja a figyelmeztetést, még előbbre merészkedett , hogy közelebbről tekintsen le a félelmetesen mély völgybe. Hirtelen fütyülni kezdett a szél, és a legény teste körül ködtengerként imbolyogtak a fellegek. Józsi összerezzent és ijedten rézett a félelmetesen elsötétült völgybe. Olyan volt, mint ha egy óriási bálna kltátott szája ásítozna. Reszkető lába hirtelen megcsúszott a havon. Kétséqbeesetten vájta körmét a hóba és vonszolta magát vissza a sziklához. Hldeq verették ült ki a homlokán, míg végül sikerült elórekúsznla és megkapaszkodni egy kőben. Amikor végre fellélegzett, iszonyattal tekintett vissza a sötét jellegekkel átszőtt, .éhes szájra". A róna szülötte kifújta magát és remegő Inakkal igyekezett visszafelé a sziklatenger hátán, s kőben a lány nevét kiáltotta. — A gomolygó ködből sfrós hangfoszlány hallatszott. — Itt vagyokI — Megyek hozzád — kiabálta túl a szél süvöltését Józsi. — Nem bírok elmozdulni — hallotta újból Józsi a gyenge hangot. A legény a hang irányálh botorkált és a félhomályban meglátta a sziklafalba kapaszkodó lányt. Addlg-addig nyújtózkodott, míg sikerült elérnie a parányi tenyerét. Vggyel-bajjal felhúzta szerelmét. — Hová tűntél? sírta el magát Martka. — Közelebbről akartam látni azt a szörnyű völgyet — rázkódott össze a fiú. Nemsokára újból drótkötélpálya székeiben ültek és elindultak lefelé a hegység északt oldalán. Szó nélkül ültek és szorongatták egymás kezét. Majd negyedórányi himbálódzás után, amikor újból feltűntek a sötétzöld fenyők, tekintettek csak vtssza a magasba. — Ijesztően szép volt — szólalt a lány. — Soha el nem felejtem — karolta át a fiú jegyese vállát. — Nézd, mennyien gyalogolnak felfelé — mutatott Mariica a lassan mozgó apró pontokra. — Azok már biztosan megszokták a hegyek világát... De mi csallóköziek vagyunk. — De azért egyszer még eljövünk — hajtotta szöszt fejét Marika a legény vállára. — Talán... — hangzott a bizonytalan válasz. — Majd egyszer, vele ..a kisfiúnkkal - nézett Józsi mélyen az ábrándozó szürke szempárba. Tóth Dezső SZARAD FÖLDMŰVES ^ 19B7. május 13.
