Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-08 / 18. szám
„Csoda" történt Macaóban. Így kommentálják portugál kormánykörökben a közelmúltban lejátszódott véres zavargások váratlan következményeit. A novemberben kezdődött nyugtalanságok a Macaóhoz tartozó Taipe szigeten törtek ki. A kínai őslakosok egy csoportja le akarta rombolni a régi iskolát, s új tanintézet jelépítését követelte. A gyarmat portugál kormányzója a tüntetők megfékezésére a rendőrség rohamosztagait vezényeltette ki. Az összetűzés alkalmával többen megsebesültek, majd a tüntetések egész láncolatára került sor, amelyeket kemény kézzel elfojtottak. A kvantungl tartományi hivatal élesen tiltakozott a kormányzó eljárása ellen. A vérontásért felelős egyének szigorú megbüntetését követelte. Továbbá azt kívánta, hogy a rendőrségnek és a katonaságnak tiltsák meg a fegyver és a gumibot használatát a kínai lakossággal szemben. De a kínaiak nem elégedtek meg csupán a tiltakozással. Egységeik megszállták a gyarmat határait, ágyúval felszerelt rohamcsónakokkal zárták körül a macaói kikötő bejáratát. Lisszabon nyugtalankodott. A kormány ódtól tartott, hogy a Kínát Népköztársaság törvényes jogaival élve, felszámolja a portugál gyarmati uralmat, hasonlóképpen, mint India tette Diu, Daman, Goa esetében. Megfigyelők nézete szerint, ha Pekifig véget akar vetni a portugálok 409 éves gyarmati uralmának, úgy azt most megteheti anélkül, hogy egyetlen katonáját is elveszítené. Kína azonban ezt az alkalmat egyelőre nem használta ki. Megelégedett a portugál hivatalok ünnepélyes ígéretével és megnyugtatásával, hogy a rendőrség és katonaság elsőként nem alkalmaz fegyveres erőt és gumibotot Macaó kínai lakossága ellen. Felmerül tehát a kérdés, miért elégedett meg Peking a puszta ígéretekkel? A választ erre ennek a tengerentúli provinciának különleges helyzete adja meg. Macaó 5 és fél négyzetkilométernyi területen fekszik, a hozzá tartozó Colowan nevű sziget 200 kilométerre van a kínai partoktól. A gyarmat 300 000 lakosa közül több mint '90-%-a kínai. Az itt született portugálok ereiben nagyobbára kínai, indiai vagy maláji vér is folyik. Anyanyelvükön kívül kantoni és a helyi dialektussal kevert kínai nyelvet is beszélik. A törpe gyarmat tehát nem állhatott volna ellen a kínai túlerőnek. De a tények azt mutatják, hogy Kína szempontjából előnyösebb, ha Macaó portugál kézben marad. A gyarmat Hongkonghoz hasonlóan fontos kereskedelmi gócpont. A Kínai Népköztársaság tavaly 54 tonna aranyat vitt külföldre Macaó kikötőjén át. Macaó nem csak kereskedelmi központ. A „Távol Kelet Monte Carlójának" is nevezik, játékbarlangjaiba, kutyaversenyeire a külföldi turisták ezrei özönlenek. Honkongból. Tízezer Dél Vietnamban harcoló amerikai katona tavaly Macaóban töltötte szabadsá-. gát. Természetes tehát, hogy ebből az ott élő kínai lakosságnak jelentős bevételei származnak. A Macaón élő kínaiak központi alakja Ho fin. bankár. Mesebeli hetceg módjára él, és azt mondja róla a fáma, hogy Macaóban ketten uralkodnak: a kormányzó és Ho Jin, aki tulajdonképpen Peking „követe". Jin fényűzően berendezett limuzinján gyakran utazik Kantonba, sőt Pekingbe is ellátogat. Ho Jin a kínai nemzetgyűlés képviselője, a Macaón élő kínaiak érdekeit védi. Vezetője a Tajfung nevű banknak, amely arany és ópiumszállítmányokat közvetít Kínából. Mindez nem csak fin úr szerepéről ad képet, hanem Macaó fontosságát is bizonyítja. A város pedig ideális fekvésű titkos tárgyalások folytatására Peking és bármely tőkés ország megbízottja között. Ez az eredeti békés együttélés a macaói gyarmatosítókkal egyik bizonyítéka annak, hogy Peking politikájában mást mutatnak a szavak és mást a tettek. (H. T.) 0 SZABAD FÖLDMŰVES 1967. május 6. INem túlzás, ha megállapítjuk, hogy a múlt hét elején Európa, sőt az egész világ Karlovy Vary felé figyelt. Ami az ottani Imperiál szálló nagytermében történt, az emberiség legégetőbb gondjának, Európa békéjének és biztonságának megteremtésével kapcsolatos. Huszonnégy európai kommunista párt tárgyalta meg napjaink e legfontosabb kérdését, állást foglalt a békéért és a biztonságért folytatott küzdelem további teendőinek kitűzésében. Ha figyelembe vesszük, hogy az európai kommunista pártok Európa sok országában hatalmon vannak, és több kapitalista államban a legerősebb ellenzéki párt, még jobban növekedik a Karlovy Vary-i tanácskozás jelentősége. Már az első napon két nagyjelentőségű nyilatkozatot fogadott el az értekezlet. Elsőnek a vietnami nép megsegítéséről szóló nyilatkozatot említjük. Ez az okmány rámutat az imperialista agresszió barbár módszereire. Megállapítja, hogy az Amerikai Egyesült Államok kormányának parancsára mintegy félmillió katona gyilkolja a vietnami férfiakat, nőket és gyermekeket. így akarják letörni azt a hős népet, mely békében kíván élni és idegen beavatkozás nélkül építeni hazáját. Megállapítja a nyilatkozat, hogy az amerikai imperializmus igyekszik elnyomni a nemzeti felszabadító mozgalmakat és meg akarja fosztani a nemzeteket attól a joguktól, hogy önmaguk döntsenek sorsukról. Hangsúlyozza az okmány a kommunista pártoknak azt a szilárd elhatározását, hogy aktív módon veszik ki részüket az amerikai imperializmus politikájának elszigeteléséből és elő fogják segíteni vereségét. A felhívás felszólítja a világ minden haladó dolgozóját, Európa nemzeteit, haladó pártjait, hogy fokozzák a harcot Vietnam bombázásának megszüntetéséért és akadályozzák meg, hogy az amerikai agresszió világháborúvá fajuljon. Az értekezlet má&ik nyilatkozatában elítéli a Görögországban végrehajtott fasiszta puccsot, melyet a királyi udvar a katonai és a szélső jobboldali körök szerveztek az USA militaristáinak támogatásával, félve a küszöbön álló választások előrelátható következményeitől. A múlt hét péntekének éjjelén ugyanis Görögországban a hadsereg államcsínyt hajtott végre. Még az éjjel folyamán tömeges letartóztatásokra került sor, amelyek azóta is folyamatban vannak. Letartóztatták az ellenzéki pártok politikusait és tagjait, a demokratikus szervezetek vezetőit és kihirdették a statáriumot. Közel 8500 személyt hurcoltak az internáló táborokba. A Görög Kommunista Párt politikai bizottsága nyilatkozatban szögezte le, hogy az államcsíny hátterében az amerikai imperializmus, a király, és a katonai junta áll. Megállapítja a nyilatkozat, hogy a puccs a demokrácia, s a nép érdekei ellen irányul és veszélyezteti a világbékét. A kommunista pártok Karlovy Vary-i konferenciája felhívást intézett mindazokhoz a tényezőkhöz, akik felelősek Európa jövőjéért, pártokhoz, intézményekhez, tudósokhoz, művészekhez, a világ asszonyaihoz, az ifjúsághoz és minden békére vágyó emberhez a világon. A felhívás megállapítja, hogy az Egyesült Államok ma az agresszió és a reakció fő ereje, mely vissza akarja fordítani a történelem kerekét, és meg akarja fosztani a nemzeteket attól a joguktól, hogy önmaguk döntsenek sorsuk felett. Ezt bizonyítja durva beavatkozása a latin-amerikai és afrikai országok belügyeibe és a Vietnam elleni agresszió. Az USA politikai körei Európában is érvényesíteni törekszenek diktátumukat. Ezért hajtották végre Németország újrafelfegyverkezését, ezért támogatják a nyugatnémet revansista körök jogtalan igényét más országok területeire, kizárólagos jogigényét az egész német nép képviseletére. így vált a bonni állam az USA európai stratégiájának legerősebb támaszává. A kiáltvány leszögezi, hogy a kommunisták nem sajnálnak semmilyen fáradtságot, hogy hozzájáruljanak a kollektív biztonság kiépítéséhez, és olyan államközi kapcsolatok megteremtéséhez, amelyek kizárják az agreszszió minden lehetőségét. Ennek azonban előfeltétele, hogy minden európai ország ismerje el a jelenlegi határokat, a két német állam egyenjogúságát, az NSZK ne juthasson atomfegyverhez és ismerje el, hogy a müncheni szerződés már kezdettől fogva érvénytelen volt. A kommunista pártok támogatják az atomsorompók létesítéséről szóló szerződést, az európai országok konferenciájának összehívására vonatkozó javaslatot. A kiáltvány a parasztsághoz, a középrétegekhez, a szocialista pártokhoz, szakszervezetekhez, a hívőkhöz, tudósokhoz és értelmiségiekhez, a reálisan gondolkozó tőkésekhez, minden békeszerető emberhez fordul, hogy együttes erővel indítsanak kampányt a kollektív biztonság megteremtésére szükséges intézkedések megtételére. Vessék latba minden befolyásukat és minden eszközzel szánjanak síkra Európa békéjének megteremtése érdekében. „Európa népei vegyék kezükbe Európa sorsát“. Ezekkel a szavakkal fejeződik be az európai kommunista pártok kiáltványa. Május elseje a világon A MOSZKVAI VÖRÖS TÉR május elsejére ünnepi ruhába öltözött. A szovjet hadsereg dlszalakulatainak felvonulásával kezdődött az ünnepség. Grecsko marsall, hadügyminiszter köszöntötte a megjelenteket, majd a nemzetközi helyzettel és a szovjet katonai politika kérdéseivel foglalkozott. Sürgette a világ összes haladó erőinek összefogását és leszögezte, hogy sokkal hamarabb ütne az imperialista agresszorok vietnami kalandja összeomlásának órája, ha minden szocialista ország, Kína is, egységesen nyújtana segítséget a harcoló vietnami népnek. A Vörös téren az Októberi Forradalmat és a Nagy Honvédő Háborút szimbolizáló jelenetek játszódtak le, majd látványos népi táncok és merész tornagyakorlatok vezették be a színpompás lelkes felvonulást, amelyen több százezer ember vett részt. BUDAPESTEN közel három óra hosszat tartott a dolgozók színpompás felvonulása, mely a munkásőrség tízéves fennállásának jegyében zajlott le. VARSÓBAN a Kultúra és a Tudomány Palotája előtt álló tribünökön V. Gomulka és más közéleti tényezők előtt vonult fel a több százezres ünneplő tömeg. BUKARESTBEN már reggel kilenc óra előtt megkezdődött az ünnepi felvonulás a Repülők Terén. A főtribünön a párt és a kormány képviselői foglaltak helyet, élükön Nicolae Ceausescuval. A felvonulásban sok százezer bukaresti dolgozó vett részt. A DEMOKRATIKUS ÉERLINBEN a májusi manifesztációt a Néphadsereg nagyszabású katonai szemléje vezette be. A Marx Engels téren tartott nagygyűlésen Friedrich Ebert, Berlin főpolgármestere tartott ünnepi beszédet. HANOIBAN kilenc óra előtt felbődültek a szirénák és megremegett a föld a külvárosokra ledobott bombák robbanásaitól. így kezdődött az idei május első napja. A légitámadás egy óra hosszat tartott. A dolgozók üzemi gyűléseken ünnepelték a munka napját. Fenti képünkön 15 000 londoni dolgozó tüntet a kormány ellen, amely támogatja az USA vietnami agresszióját. A NATO FRANCIAORSZÁGI BÚCSÚJA Egy zászlórúddal kevesebb... Amikor három héttel ezelőtt a Párizs közelében levő Rocquencourtban elhangzottak az utolsó katonai szemlét kísérő zene végső akkordjai, jelképesen és a valóságban is új korszak kezdődött az atlanti tábor történetében. Franciaország pontosan két évvel a római szerződés lejárta előtt kilépett a NATO néven ismert Északatlanti Szervezetből, amely 1949-ben kimondottan a szocialista országok elleni támadás céljából alakult, s mai formájában is változatlanul ezt a célt követi. Vajon mi vezette De Gaulle tábornokot arra, hogy nemcsak hátat fordított, hanem országából ki is tessékelte a NATO valamennyi katonai ás politikai szervét, amelyek annak idején szinte az „örökkévalóság“ elve alapján telepedtek le a Szajna portján? A válasz egyszerű: történelmi felismerése és ezen belül nyílt bevallása annak, hogy e kimondottan támadó jellegű katonai tömb elvesztette létjogosultságát, és irreális célokat hirdet. Az európai enyhülés szolgálatában Mondanunk sem kell, hogy amikor egy évvel ezelőtt De Gaulle tábornok közölte szándékát a világgal, Nyugaton, de főleg az Egyesült Államokban hideg zuhanyként hatott a bejelentés. Az amerikai vezető politikusok és a sajtó először csak amolyan rossz viccnek vélte, majd amikor mégis rádöbbent valóraváltásának lehetőségére, kígyótbékát kezdett kiabálni az Elysée-palota urára. Diplomáciai berkekben pedig az amerikai politika óriási erőfeszítéseket tett a tábornok elhatározásának megváltoztatására. Először kétoldalú titkos tárgyalások formájában, majd a még hű szövetségeseken keresztül igyekeztek hatni Párizsra. De Gaulle azonban hajthatatlan maradt, miközben az idő könyörtelenül haladt előre. Az 1967. március 31-re kitűzött dátumon nem sikerült változtatniuk: a NATO-nak a szó szoros értelmében szednie kellett a sátorfáját és távoznia francia földről. A nyugati politika e csúfos kudarca mellett De Gaulle tetemes kiadást is okozott, hiszen az amerikaiak bevallása szerint az új főparancsnokság és katonai intézmények felépítése több száz millió dollárba került. Említettük, hogy De Gaulle tábornokot történelmi felismerés vezette elhatározásához. Ennek bizonyítására számos példát hozhatunk fel, de említsünk csak néhány leglényegesebbet. Az atlanti országok közül Franciaország volt az első, amely lándzsát tört a kelet—nyugati kapcsolatok kiszélesítése mellett. Közülük elsőként ismerte el hivatalosan is a Kínai Népköztársaságot, majd meghirdette az „Európa az Uraiig“ jelszót, amely lényegében az amerikai behatolás teljes kiszorítását célozza Európából. De Gaulle elismerte az Odera—Neisse határ sérthetetlenségét, s végül, de nem utolsó sorban nyíltan szembeszáll és elutasítja az amerikai imperializmus vietnami agresszióját. Az európai béke és biztonság kérdésében is majdnem azonos álláspontot foglal el a szocialista országokkal szemben. Ezzel a politikájával tehát a tőkés országok között az európai enyhülés megteremtésének élvonalában halad. Tavalyi szovjetunióbeli útja, majd Koszigin szovjet miniszterelnök franciaországi látogatása szintén ezt bizonyítja. Számunkra nem érdektelen, hogy De Gaulle az idén vagy a jövő év elején Csehszlovákiába is ellátogat. Ellentét vagy következetesség? Sokan felteszik a kérdést, vajon minként magyarázható az, hogy De Gaulle külpolitikája számos kérdésben azonos vagy nagyon közel áll a szocialista országokéhoz, belpolitikája viszont kimondottan a tőkés társadalomra jellemző, burzsoá érdekeket kiszolgáló és védelmező vonalvezetés. A válasz itt sem túlságosan nehéz, ám mégis bonyolultabb, mint a külpolitikai kérdéseknél. A tagadhatatlanul nagyhatalmi törekvésektől fűtött francia kormánypolitika ugyanis következetesen és egyre erőteljesebben száll szembe a külföldi, elsősorban az amerikai befolyással, gazdasági és politikai téren egyaránt. Ezek közé tartozik többek között a dollárhatalom ellen indított támadás, az amerikai árukra kivetett vámtarifa és Nagy- Britanniának a Közös Piacba való belépését akadályozó francia álláspont. De Gaulle-nak ezek az intézkedései kivétel nélkül a francia nagytőke megerősítésének céljából adódnak. A Francia Kommunista Párt vezette munkásosztály azonban mind nagyobb • sikerrel veri vissza a burzsoázia támadásait, és egyes komolyabb eredmények születnek az ország demokratizálódásáért folytatott harcban. Gondoljunk csak az egyik legutóbbi nagy sikerre, amikor a francia kommunisták egységre léptek a baloldali föderációval és a márciusi választásokon hajszál híján megdöntötték a gaullisták uralmát. A választások kimenetele így is komoly figyelmeztetés De Gaulle számára, hogy a kifelé megnyilvánuló konstruktív politikai vonatvezetésnek a belső enyhüléssel, az ország demokratikus fejlődésével kell párhuzamosan haladnia. Visszatérve Franciaországnak a NATO-ból való kiválására, még egyszer le kell szögeznünk, hogy új helyzettel állunk szemben. Az a tény, hogy a NATO belgiumi új főparancsnokságán egy zászlórúddal kevesebb van, határozottan bíztató. De Gaulle megnyerte az amerikai hegemónia ellen katonai téren vívott harcának első nehéz menetét. T. G. © MOSZKVÁBAN április 21-én oszolták ki az 1966. évi Nemzetközi lékedíjakat. A díjazottak: Martin Jiemöller nyugatnémet lelkész, Ábráiéin Fischer dél-afrikai szabadságiarcos, D. Alfaro Siqueiros mexikói estőművész, Ivan Málek, csehszlovák udós, Rockwell Kent, amerikai graikus és író, valamint Herbert Warn;e a Szakszervezeti Világmozgalom dmagasló tényezője. © AZ ÚGYNEVEZETT Kelet német 'artományokból áttelepült politikusok anácsának bonni ülésén Kiesinger cancellár Brandt külügyminiszter és lende, a Szabad-demokrata Párt ellöke is felszólalt. Újból megnyilvá■ultak a nyugatnémet politika elentmondásai. Egyrészt enyhülésről leszéltek, másrészt a kancellár és a öbbi felszólaló biztosították az átteepülteket, hogy megvédik érdekeicet. Jahn a tanács elnöke többek cözt úgy nyilatkozott, hofy a revan;ista követelések nem akadályozzák i békés fejlődést és a feszültség enyíülését.
