Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-05-08 / 18. szám
AZ ÜNNEP EMLÉKEZTET Akár akarjuk, akár nem, a dolgok rendje az, hogy minden öregszik, kopik, veszít ifjonti élénkségéből. Nemcsak az ember és a tárgyak vesztik el ifjúságukat, a patina bevonja a régi, egykor ragyogó eseményeket is. Érzelmes emlékké válnak és amint a múlt és a ma közé sorolódnak az évek, fényük könyörtelenül homályosul. így vagyunk az ünnepekkel is. Az aktív cselekvő, örömteljes felbuzdulásból lassan megszokás válik. Sokszor halljuk és nemcsak a sokat bírált fiataloktól, hogy hagyjuk már a régi dolgokat, most új és más vágányokon fut az élet. Ez természetes és törvényszerű, de mégis szomorú igazság. Vannak azonban események az ember és a társadalom életében, amelyeket szeretnénk az emlékezetünkből kitörölni, de rossz emléküket felszínen tartja a jelen, táplálják azok a még élő erők, amelyek az akkori eseményeket kiváltották. Ilyen a fasizmus tobzódásának szomorú időszaka. Hazánk felszabadulásának emléke ma is élő és ható valóság, mely kitörölhetetlenül vésődik be hosszú nemzedékek gondolatvilágába. Most, amikor huszonkettedszer ünnepeljük a felszabadulás napját, tegyük fel a kérdést: ünnepelhetjük-e ezt az újjászületést, nemzetsorsot átformáló eseményt anélkül, hogy ne gondoljunk a megalázás, a nemzeti tragédia, a népek pusztulásának szomorú korszakára? Megszűntek-e élni azok a gonosz energiák, amelyek a tragédiák véres sorozatát okozták? Erre a kérdésre a realitások kényszerítő igazsága ad nemleges választ. A fasizmus az újkori agresszív kapitalizmus keblén erősödött meg és vált az emberiség ellenségévé, milliók gyilkosává, a történelem legkönyörtelenebb rabszolgatartójává. A farkas-erkölcsű imperializmus nem vált báránnyá. Régi barbár eszmékkel telített új mozgalmakat támogat anyagilag, politikailag; új pártokat régi programmal, azzal a programmal, amely már nemegyszer lángba és vérbe borította a világot. Hogy célját — minden természetadta és emberalkotta érték kisajátítását — elérje, szüksége van a gyűlöletkeltésre, a megfélemlítésre, a gyöngébbek lealacsonyítására. De szüksége van olyan zsoldosokra is, akik terveit megvalósítják, akik fegyvert fognak az emberibb rendszer, az igazi humánumon épülő társadalom ellen. Tudjuk jól, odaát is vannak erők, amelyek fokozódó hangerővel hirdetik a békét és a megértést az emberek és az országok között. Ma már nemcsak egyedek, lelkiismeretes tudósok, művészek, társadalmi tekintélyek emelik fel a szavukat a béke és az emberség érdekében, de növekvő tömegek is követik értelmes gondolataikat. Vannak felelős államférfiak, akik munkálkodnak a közeledésért, az elválasztó gátak lebontásáért. Erre utal az európai kommunista pártok Karlovy Varyban kibocsájtott kiáltványa, mely leszögezi, hogy segíteni kell a demokrácia kibontakozását Nyugat-Németországban, abban az államban, amely a farkas-eszmék hagyományos melegágya. Gátat kell emelni a pusztító áradat elé, meg kell előzni a veszélyt és ez érdeke minden embernek, a német népnek is. A demokratikus Németország leszámolt ezzel az átkos hagyománnyal, csatlakozott azokhoz a népekhez, amelyek a leghumánusabb emberi gondolat, a szocializmus megvalósítását tűzték ki célul. Ezeknek az erőknek az egysége céltudatos, fáradhatatlan tevékenysége a béke és a megértés záloga. Május 9. nem lehet halványuló emlék és passzív értelmű hagyomány, hanem folyton megújuló felidézése a nehéz időknek és a felszabadulás örömteljes pillanatának, kegyeletadás a mártíroknak, a szoros összefogás fogadalma itthon és a veliinK, egygondolatú népekkel, az első helyen a Szovjetunióval, amely leírhatatlan áldozatok árán tengernyi vér feláldozásával szabadította meg hazánkat és az egész emberiséget minden korok legborzalmasabb rémuralmától, a fasizmustól. Nincs ennél időszerűbb kötelesség, nincs méltóbb ünnepi fogadalom. Néphadseregünk katonái őrködnek hazánk békéje és biztonsága felett. Két éven keresztül alaposan megismerkednek a korszerű fegyverekkel és hadviseléssel. A hadsereg fiai közül azonban sokan nemcsak felkészülnek hazánk védelmére, hanem már a tényleges szolgálati idejük alatt őrt állnak a közel 3000 kilométernyi határainkon, hogy rossz-szándékú emberek ne léphessenek országunk földjére. De nemcsak a betolakodóknak parancsolnak álljt, hanem a magukról megfeledkezett állampolg'ároknak is, ha a törvényes előírások megkerülésével akarnak külföldre távozni. Manapság már nehezen érthető, miért kell az éj leple alatt átúszva, vonaton meglapulva külföldre szökni, mikor minden becsületes állampolgár, ha meg vannak a feltételek, törvényes keretek között eljuthat mind a szocialista, mind a kapitalista államokba. A lehetőség adva van, mégis sokan akadnak olyanok, akik vagy meggondolatlanságból, vagy pedig a felelősségre vonás alól úgy akarnak kibújni, hogy törvénytelenül lépik át a határt. Éppen ezért szükséges, hogy még a baráti szocialista országok határain is éber katonák őrködjenek. Csehszlovákia és Magyarország között manapság már útlevél nélkül, egy betétlap felmutatásával utazhatnak az emberek. A megkönnyített határátlépés eredményeként évente százezrek lépik át — a megfizetett néhány korona illeték befizetése után —. a határt. Sajnos, azonban még így is akadnak, akik különféle okokból elkerülik a hivatalos átkelőhelyeket. Sokan nem gondolnak helytelen tettük előtt arra, hogy éber határőreink álljt parancsolnak az önkényeskedőnek, és a törvény felelősségre vonja őket. A hegyes-völgyes, erdővel borított és folyókkal határolt országunkban közel 3000 kilométeren őrködnek bátor katonáink és az utóbbi időben a szocialista országok között a határmenti közbiztonság. A baráti országok határőrei szorosan együttműködnek. és így még jobban meg tudják Bátrak akadályozni a meggondolatlan fiatalok és a felelősségre vonás elől menekülők átjutását egyik országból a másikba. Kik próbálkoznak? A határőröknek nincs vasárnapjuk, ünnepük. Tavaly pl. május 9-én is egy megszeppent, 14 éves forma legénykét kísértek a laktanyába. A pesti ifjú a tengeren-túlra, Amerikába akart eljutni. A nagy fantáziával rendelkező legényke elolvasott a ponyvairodalomból néhány kötetnyit, attól fogva semmi nem tetszett otthon, s így Pista elindult világhódító útiára. Nemrégiben konok, elszánt arcú, fiatal suhancot vontak felelősségre. Kiderült, hogy megszökött a hlohoveci nevelőintézetből és Jugoszlávián keresztül akart Amerikába jutni. Azt vallotta, megúnta az intézetet, mert társai * árulkodásáért jónéhányszor megverték. K. Dorottya, a könnyelmű életet folytató fiatal lány négy napra utazott nagymamájához. Dorottya nagyon jól érezhette magát, mert ugyan a nagymamájától elbúcsúzott, de a szüleihez nem érkezett vissza. Levélváltás után keresni kezdték az „elveszettet“. Meg is találták egy gépkocsivezető karjaiban. Kiutasították hát Magyarország területéről, és a betétlapot is elvették tőle. Két hét után azonban újbői találkoztak a könnyűvérű lánnyal. Igaz, a vonat bezárt WC ajtaját nehezen sikerült kinyitni, de azért végül mégiscsak jobb belátásra bírták a „tündérkét“. Később sikerült átcsúsznia a csehszlovák— magyar határon. Terve azonban mégsem sikerült, mert a magyar—jugoszláv határon elcsípték. Azt mondhatnánk fiatalok, meggondolatlanok, azért csinálnak ilyesmit. Nincs ez így, s nemcsak az ifjak nevét olvashatjuk a jegyzőkönyvekben, hanem olyanokkal is találkozunk, akiknek már benőhetett volna a fejelágya. J. Müller például Csehországból Ipolyságon keresztül akart Kassára utazni. Végül sok huza-vona után bevallotta, hogy olajra akart lépni. Az is kiderült, hogy az állítólagosán kicsapongó feleségétől akart búcsú nélkül elválni. Talán ez még rendben lenne, de az már nem, hogy két kicsi gyermekét faképnél hagyja. Sajnos, olyan esetek is vannak, ahol a határsértők fegyverrel a kézben Igyekeznek törvénytelenül átlépni a határt. Régebben történt, hogy a tényleges szolgálatukat töltő katonák mulatozás közben megvertek egy ügyészt. Ahogy közeledett a tárgyalás napja, Hojsík közlegényben egyre jobban megérett a szökési szándék. Rászedte az egyik jóhiszemű bajtársát is, hogy menjenek együtt Ausztriába a nagynéniéhez. A szökésre legbiztosabbnak a Magyarországon és Jugoszlávián keresztül vezető utat tartották. Motorkerékpárral indultak, végignézték a határt, s mivel a Dunát szélesnek tartották, az Ipoly vidékére robogtak. Amikor azonban át akartak gyalogolni a határon, Fajcsík Ferenc észrevette a gyanús idegeneket. Mivel nem éberek volt szolgálatban, elrohant fegyveréért és a kutyájáért. Közben értesítette a magyar határőrséget is. A Börzsönyi hegyek lejtőin elkezdődött a hajsza. Az egyik katonaszökevény, Hojsík, megsebesült. A magyar határőrök éppen elsősegélyben akarták részesíteni, amikor Moravcík, a társa géppisztolyból rájuk engedett egy sorozatot. Az egyik golyó a barátja szívét fúrta át, a másik a magyar századost sebesítette halálra, s a szintén ott levő főhadnagyot is örökre nyomorékká tette a gerincébe kapott golyó. A gyilkos később kerékpárt lopott és hazánk területén menekült tovább. Bátor határőreink azonban az életük kockáztatásával elfogták a géppisztolyt szorongató MoravCíkot. • • • Esetek ezreit lehetne felsorolni, akik meggondolatlanságból, avagy a kötelességtől és a bűnhődéstől való félelmükben a törvénytelen utat választják. A kalandvágyé fiatalok akkor nem gondolnak arra, hogy legtöbbjükre nyomor és nagyon de nagyon keserű kenyér várna Idegen földön. Apák, anyák szöknek vagy menekülnek a kötelesség elől. Van szívük otthagyni apró gyermekeiket. Közülük többen arra számítanak, hogy humánus társadalmunk úgyis törődik az elhagyottakkal. Ez Igaz, de a szülői nevelést, szeretetet nem lehet pótolni. Vannak, akik nem félnek elkövetni bűnt, de a büntetést már nem akarják vállalni. Itt akarnak hagyni családot, szülőt, barátot mielőtt a törvény felelősségre vonná őket. A Nyugat-imádók, meggondolatlan kalandorok elfelejtik, hogy Jugoszláviával a kapcsolatok barátiak, s manapság már ők is visszaadják a tévúton járókat. Azt is tudni kell mindenkinek, hogy Csehszlovákiából az út Ausztriába nem Magyarországon és Jugoszlávián keresztül vezet. Amíg ezt nem tudják, nagy szükség van a bátor határőrökre, akik esőben, sárban, hóban, fagyban őrt állnak, hogy kémek, diverzánsok ne lépjenek határunk területére, és a meggondolatlan állampolgároknak álljt parancsoljanak. TÚTH DEZSŐ Felszabadulásunk ünnepén köszöntjük a Szovjetunió népét és hős hadseregét! Bratislava, 1867. május 6. Ära 1,— Kős XVIII. évfolyam, 18. szám.
