Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-29 / 17. szám
kell létrehozni. Erre legjobban megfelel a járási mezőgazdasági társulás (az állami és szövetkezeti vállalatok tagsági szervezete) létrehozására tett javaslat. A Járási mezőgazdasági társulások létrehozására tett javaslat a következő főbb elvekből indul ki: 1. Tovább kell fejleszteni az irányítás tökéletesített rendszere által a vállalatokra háruló gazdasági önállóságot, szilárdságot és az anyagi felelősséget. 2. A javaslat alapgondolata, hogy lehetőleg ne nagyon bontsák meg a vállalatok fennálló összetételét és szervezési stabilitását. 3. Az érdekelt felek között kialakult gazdasági kapcsolatok túlsúlya a mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexumban termelési-területi jelleggel bír, azaz, horizontális kapcsolat. A javasolt üzemen felüli irányító közeg kedvező hatást gyakorol a kapcsolatok rendezésére és fejlesztésére. 4. Ki kell bővíteni az irányítás demokratizálását azáltal, hogy a vállalatok részt vesznek az üzemen felüli irányítás tevékenységében. A Járási Mezőgazdasági Társulások (a további szövegben csak JMT) a tagságot képező vállalatok önálló elszámolásos vállalaton felüli szerve és velük együtt teljes egészében felelős a mezőgazdasági termelés fejlődéséért. 5. Kedvező szervezési előfeltételeket, az összpontosítás, együttműködés és társulás különféle formáit lehet kialakítani a mezőgazdasági vállalatok között a forgalom és a feldolgozás terén. 6. A JMT a tagságot képező vállalatok gazdasági önállóságának és anyagi felelősségének fenntartása mellett tiszteletben tartja a szocialista tulajdon két formája közötti különbséget. Ugyanakkor lehetőséget és feltételeket teremt a különbségek fokozatos kiküszöbölésére. 7. A JMT tevékenységében a tökéletesített irányítási rendszer gazdasági eszközeinek hatásából indul ki és ezt kellőképpen felhasználja. Az adottságok létrehozásánál a már létező választott szervre a „mezőgazdasági üzemek képviselőinek tanácsára“ támaszkodik, amely a mezőgazdasági termelési igazgatóságok mellett alakult. 8. A JMT mint az önálló elszámolási egység kollektív és egyetemes képviselője, a járás területén az irányítás legfőbb közege és minden feltétele meg van ahhoz, hogy egyenrangú partnere legyen az irányítás központi közegének. Ebből következik, hogy az önálló elszámoláson alapuló irányítás a mezőgazdasági termelés részlegén a legfőbb szervet jelentik járási szinten (kivéve a különleges tevékenységet kifejtő vállalatokat). 9. A JMT részt vesz a vállalati szinten létrehozott trösztszerű szervezetek (például a Mezőgazdasági Terményfelvásárló és Ellátó Vállalat, az élelmiszeripari vállalatok) mellett kialakított igazgatótanácsok (tanácsadó bizottságok) munkájában. E tanácsadó szervekbe kiküldi megbízottját, aki a mezőgazdasági termelés érdekeit képviseli. 10. A vertikális trösztszerű szervezetet olyan vállalatoknál célszerű fejleszteni, amelyeknek: a) nincs közvetlen termelési-területi kapcsolatuk és különleges tevékenységet folytatnak (nemesítő és magtermesztő vállalatok, tangazdaságok, komlótermesztő gazdaságok stb.); b) a termelési-területi kapcsolatok mellett magasabb szervezési fokon további nélkülözhetetlen tevékenységet folytatnak (szakosított javító üzemek, tenyészállatokat nevelnek, keveréktakarmányt állítanak elő stb.). Szervezési elrendezése az anyagi-termelési alapot tekintve az egységes termelési-területi vállalaton felüli szervvel a JMT tökéletesen fenntartja az adott állapotot és a vállalat szervezési összetételét. Nem követel nagyobb arányú átszervezést. Nem bontja meg a szervezési és vállalati szilárdság már elért állapotát, s lehetővé teszi azonnal, kezdettől fogva mind a vállalatban, mind a vállalaton felüli közegben a fejlődés progresszív folyamatainak fejlesztését (a termelés szakosítását, integrációját, a termelés célszerű összpontosítása érdekében a műszaki fejlesztés alkalmazását, az egyes felek közötti kapcsolatok leegyszerűsítését stb.). A JÄRÄSI MEZŐGAZDASÁGI TÁRSULÁS TEVÉKENYSÉGÉNEK TARTALMA A Járási Mezőgazdasági Társulás önálló jogi személyt képez. A mezőgazdaság vállalati (önálló elszámolási) hatáskörének kollektív és kellő szinten álló képviselője. Feladata: a) biztosítani a tagságot képező vállalatok szükségleteit a reá ruházott jogkör (az alapszabályok és a szerződések) alapján: b) a tagságot képező vállalatok fejlődése érdekében hatékonyan részt venni a tervek összeállításának és végrehajtásának folyamatában, kidolgozni saját tervezési koncepcióját a fejlődést elősegítő beruházások létrehozásában, és tevékenyen részt venni a fejlődésben elmaradó vállalatok problémáinak megoldásában. Ez utóbbi tevékenység során befolyást gyakorolni az indokolt és hatékonyan elosztott állami hozzájárulások elosztására a központi szervre kötelező szabályok szerint. Az ilyen irányú tevékenységben közvetlen függőség lesz a JMT tagjai és szerve között, tehát a tagságot képező vállalatok a JMT-nek vannak alárendelve. A termelés egyéb gazdasági tevékenységében a vállalatok mint teljesen önálló gazdasági egységek szerepelnek. A JMT végzi majd az irányító tevékenységet, még pedig a tagság kötelékébe nem tartozó vállalatok irányában is, elsősorban a JMT-re a központi irányításból átruházott tevékenységben (tervezés, az állami hozzájárulások szétosztása, a feladatok teljesítésének ellenőrzése és az anyagi eszközök felhasználása). 1. A JMT TERVEZÉSI TEVÉKENYSÉGE — biztosítja a mezőgazdasági termelés, valamint a mezőgazdasági-élelmiszeripari koplexum tervszerű, egyetemes fejlődését a JMT tevékenységének hatáskörébe tartozó tagok és nem tagok esetében. Kidolgozza a távlati tervet, valamint a vállalatok és a központi szervek együttműködésének ötéves tervét. Tervezési tevékenységét összeegyezteti a regionális tervezés szerveinek munkájával; — elősegíti a tagsági vállalatok évi tervei és a központi szükséglet között előadódó ellentétek megoldását egyéni lehetőségei és a reá bízott eszközök keretén belül. Az irányító központnak jelzi a vállalatok érdekei és a központi közeg közötti ellentéteket, s egyúttal konkrét Javaslatokat tesz az ellentétek felszámolására. 2. A JMT GAZDASÁGI TEVÉKENYSÉGE — kezeli a vállalaton felüli alapokat (a műszaki fejlesztés, a tartalékalap, esetleg a további újabban kialakított alapokat), i— biztosítja az adás-vételi ügyleteket a tagságot képező üzemek megbízásából (például megszervezi a közvetlen értékesítést és egyes termékfölöslegek eladását), — irányítja egyes közös mezőgazdasági vállalat tevékenységét az ilyen üzemek alapító tagjainak megbízásából, — a tagok felhatalmazása alapján új üzemeket létesít s ezeket irányítja, — a társulás fennmaradó pénzkészletét az alapszabályok szerint felosztja, — a tagságot képező vállalatok számára további vállalkozás lehetőségei közvetíti a termelési-területi szervezet érdekkörén túlmenően, — a központi szerv szabályzatai alapján részt vesz az állami hozzájárulások felosztásában (felülvizsgálja a hozzájárulás indokoltságát és jóváhagyás végett a központi szervnek nyújtja be), — a tagságot képező vállalatokért kezeskedik a hitelek megadásakor, — javaslatot tesz és ajánlja esetleges könnyítések és a mezőgazdasági adó csökkentése céljából, — részt vesz a mezőgazdasági vállalatoknak tájegységekbe történő besorolásában. 3. SZOLGÁLTATÁSAI ÉS TANÁCSADÓ TEVÉKENYSÉGE A szolgáltatást nyújtó vállalatok célszerű tevékenységét szervezi, elsősorban a gépállomások és az építkezési üzemek tevékenységét, irányítja a számviteli központ, a JMT egyéb berendezéseinek munkáját, valamint más érdek-csoportosulás tevékenységét, és ellátja a szükséges tanácsadó szolgálatot. — Jogvédelmet biztosít a tagságot képező vállalatoknak. E vállalatokat (megbízásuk alapján) képviseli a bírósági, közigazgatási és döntőbírósági eljárásokon. — Az állami közigazgatással (JMBJ együttműködve befolyást gyakorol az élet- és munkafeltételek alakulására a falvakon, valamint a tagságot képező vállalatok érdekkörében. — Megszervezi és anyagilag támogatja a káderképzést. — Biztosítja az ellenőrző és revíziós tevékenységet az általa irányított üzemekben és a többi tagsági vállalatban. A JMT tagságának előnyei elsősorban a következőkben mutatkoznak meg: a) A JMT által kifejtett tevékenység lényeges része (jogvédelem, tanácsadó és szakmai segítség, közvetítőtevékenység, esetleg projekciós segítség stb.) teljesen ingyen lesz, illetve a nem tagoknak nyújtott szolgáltatásokkal összehasonlítva jelentős árengedménnyel. b) A JMT tagjai számára a pénzintézetnél kezességet vállal a hitelek esedékessége során. c) A társulás a közös mezőgazdasági üzemek által nyújtott szolgáltatásokat a tagok gazdasági előnyökkel vehetik igénybe és a nehezen megszerezhető szogáltatások igénylésekor előnyben részesülnek. d) Előnyben részesíti a tagsági vállalatokat a fejlődésüket elősegítő szükségletek igénylésekor (községrendezési terv, közművesítés, közforgalom, társadalmi szolgáltatások, stb.).