Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-29 / 17. szám
Mily könnyen lengtem át e napba én! Sugárzó ének lengett, gyűlt körém — Álmomban lágyan messzi dallam zengett, S fölébredtem, hogy zengve együttlengjek. Zászlók suhogtak át az ablakon, S az ajtók nyílni vágytak szabadon, Minthogyha sok barátra vártak volna. Ott lenn az úton mentek ők dalolva. A vén asztal a fény felé vonult A falra sugárkévék dísze hullt, S a szürke tárgyakon boldog derengés, — Ó együttzengés, zengő együttlengés! Zeng a világ: ez május elseje. Egy áradat megy, s mintha menete Áthömpölyögne végtelen időkön, Hogy egy napon hatalmasan kitörjön. JUHÁSZ GYULA: A munka Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kitől jövendő győzelmünk ered; A munkát dalolom, ki a szabadság Útjára visz gyász és romok felett. A gyárkémény harsogja diadalmát S a zengő sínen kattogó vonat. A béke ő, a haladás, igazság, Mely leigázza a villámokat. Nagy városokban, végtelen mezőkön A dala zeng és zúgni fog örökkön, Míg minden bálvány porba omol itt. Én őt dicsérem csak, az élet anyját, Kinek nővére Szépség, Szabadság S kinek világa most hajnalodik. Itt van május elseje, énekszó és dal köszöntse...“ — ■ énekli a májust köszöntő felvonulók népes serege. Örömünnep ez a nap öregnek, fiatalnak egyaránt. Az év legszebb hónapjának, a virégbontónak és termésgyarapítónak, a természet szépítő mesterének megérkezését ünnepeljük. Ünnepelünk és bízunk a mostérkezőben, az ismeretlenben, hogy reményeink táplálója lesz. Hogy az éltető Nap sugaraival váltakozó májusi esők dúsan gyümölcsöztetik majd a szántó-vető emberek fáradságos munkáját, és kövér kalászokat ringathat a langyos nyári szellő. Május elsején azonban másra is gondolunk. Hiszen tudjuk, hogy ez a nap már sok-sok évtizede eredményfelmérő és erőgyűjtő állomása a világot formáló emberek mindennapi harcának. Tehát reménykedünk és azon elmélkedünk, hogy cselekedeteink és munkánk eredményei méltók-e a harcos vörös májusok szelleméhez?! Meggyőződésből vallom, hogy erre a kérdésre lelkiismeret furdalás nélkül azt felelhetjük: igen! Így van ez még akkor is, ha a rosszakaratú emberek lebecsülik alkotókészségünket és képességeinket. A huszonkét szabad esztendő már sok mindenre megtanított bennünket. Megtanultuk hogyan lehet és hogyan kell egyengetni társadalmunk szocialista átalakulásának sokrétű folyamatát. Erről tanúskodnak a korszerű ipari és mezőgazdasági nagyüzemeink, amelyek kultúrált munkafeltételeket és évről-évre gyarapodó jövedelmet, jólétet biztosítanak dolgozó társadalmunknak. Milliók tudatosították már, hogy a munka nem valami „szükséges rossz“, hanem a társadalmunk gazdagságának egyedüli forrása, és az ember boldogulásának elkerülhetetlen előfeltétele. Ezért tapasztalhatjuk országszerte azokat a törekvéseket, amelyek a munkafolyamatok korszerűsítését, a termelés gazdaságossága színvonalának emelkedését szolgálják. Mezőgazdaságunk eredményei: a növényfélék növekvő hektárhozama, az állattenyésztési termékek menynyiségének szüntelen gyarapodása és a közösségi vagyon terjedelmének és összetételének fejlődése is meggyőzően bizonyítja, hogy dolgozó parasztságunk munkaszerető és szorgalmas részét alkotja társadalmunknak, hogy egyenrangú fegyvertársává vált forradalmi munkásosztályunknak. Eredményesnek bizonyul az a törekvésünk is, hogy véglegesen és mielőbb eltüntessük a város és a falu közötti különbségeket. A falusi dolgozók jövedelmének gyarapodásával párhuzamosan szépül és kultúráltabb formát ölt falvaink arculata. Korszerű iskolák és kultúrházak, összkomfortos családi házak, betonjárdák és kifinomult ízlésről tanúskodó virágos parkok hirdetik a falusi lakosság megváltozott életkörülményeit. Az életünk szépülését szolgáló termelési feladatok rávezettek bennünket arra, hogy igényesebbek legyünk magunkkal és környezetünkkel szemben. Ma már szinte magától értetődik, hogy mindenki igyekszik gyarapítani tudását. Tanul a szövetkezeti elnök, az agronómus, a zootechnikus, és tanulnak mindazok a vezető dolgozók, akik lelkiismeretbeli kötelességüknek tartják közösségük életkörülményének formálását. De tanulnak a sorkatonák, a szövetkezeteink egyszerű dolgozói is. Sokan iskolákban, míg mások a mindennapi munka közben, saját és társaik tapasztalatainak átértékelése által bővítik szakismereteiket, illetve tudásukat. Ezt a nagy igyekezetei csak egyféleképpen magyarázhatjuk. Mégpedig azzal, hogy gyökeresen megváltozott dolgozó parasztságunk világszemlélete, hogy örökre és ingadozás nélkül elkötelezte magát a társadalmi igazságosság, az emberiség jólétét jelentő szocializmus ügye mellé. A falusi dolgozók társadalmi életének minőségi átalakulásáról ma már nagyon sokat lehetne beszélni és írni. Ugyanis azáltal, hogy az egyéni gazdaságok szövetkezeti egységekben tömörültek, nemcsak a korszerű nagyüzemi mezőgazdasági termelés kibontakoztatása vált lehetővé, hanem az említett folyamat hatására felbomlott falvaink hagyományos osztályszerkezete is, és létre jött a falusi lakosság szilárd egysége. Tehát olyan korszak küszöbére léptünk, amely már a kezdet-kezdetén kizárta közösségi életünkből a káros hagyományokat, a vagyoni helyzetek különbözőségéből és a vele párosuló harácsolásból táplálkozó viszályokat és ellentéteket, amelyek nemcsak az emberek és családok csoportonkénti elszigetelődéséhez, hanem kölcsönös gyűlölködéshez is vezettek. Ma már örömmel állapíthatjuk meg, hogy az ellenségeskedés a múlté, s hogy a volt középparaszt fia vagy unokája közös gondok megoldásán fáradozik olyan ősök utódjával, akik nem is olyan régen a zsellérek és cselédek nyomorúságos életét élték. Az együvétartozás és az egyenlőség szellemének áldásos hatása azonban nemcsak a termeléssel és más gazdasági kérdésekkel kapcsolatos közös igyekezetben nyilvánul meg, hanem a társadalmi együttélés más területeiről is száműzi a káros előítéleteket. Az ember a szürke hétköznapok forgatagában nem ér rá elmélkedni, s így észre sem veszi, hogy mennyit változott körülötte a világ. Ez még azzal is magyarázható, hogy a múlt kivételes eseteit a jelen kor embere a megváltoztott életkörülményeink természetes kísérőinek tartja. Falvaink népe tehát a fejlődésnek arra a fokára érkezett, amikor már nem okoz meglepetést, hogy az egyén gondjaiban a közösség, míg a közösség gondjaiban mindenki osztozik. Ezek után kertelés nélkül megállapíthatjuk, hogy nem telt el felettünk nyomtalanul a huszonkét szabad esztendő. Formálta, szépítette életkörülményeinket, és emberibbé nevelt bennünket, embereket. Ezért május elsején bizakodva, új reményektől felvértezve menetelhetünk az ünnepi felvonuláson résztvevők soraiban. A kibontakozó boldogabb jövőbe vetett bizalmunkat táplálja annak a ténynek tudata, hogy ezen a napon, a dolgozók nemzetközi seregszemléjén — világméretekben — olyan hatalmas erők harsogják a mi igazunkat, a szocializmus és a béke igazát, amelyeket meghátrálásra kényszeríteni nem lehet, s amelyek a társadalom fejlődését fékező összes tényezők elleni harcokban győzni fognak. JOHANNES R. BECHER: Ébredés május elsején Bratislava, 1967. április 29. Ara 1,— Kői XVIII. évfolyam, 17. szám. Éljen május elseje,; a világ dolgozóinak harcos ünnepe! Új remények májusa Irta: PATHÖ KAROLT
