Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-04-22 / 16. szám

11 Linzben, a Baumgartner sörö- ,1

I * ző zászlókkal, címerekkel, jel- <1 I' vényekkel és jelszavakkal dl- 11 i' szítéit „hátsó termében" alakult i

( meg a Nemzeti Demokrata Párt, <

(' az osztrák újnácik mozgalma,

( amely a hasonnevű nyugat- {| i j németországt politikai szerve- 11 I, zet programját másolta le és ' \

{i ültette át osztrák talajra. A 11 ' | párt névleges elnöke a húszon- * i J i hat éves Rudolf Watschinger, {> i valódi vezére azonban Norbert {>

] i Burger, aki azzal dicsekszik, (>

(> hogy benne volt a keze minden (1 ,* déltiroll bombamerényletben, i1 ,1 Életrajzi adatai szerint, Olasz- <1

II országban 28 évi és 4 hónapi (' I1 börtönre ítélték, Nyugat-Német- i

(' országból kiutasították, Auszt- 1 (' riában kidobták állásából és I perbe fogták, egykori pártja, 1 > l ( az Osztrák Szabadságpárt ki- ' |

(( zárta, sőt még a felesége is {>

I ( faképnél hagyta ezt a harminc- S

S C* • • • • " 1 , >

Sorozok j; ]; pártja ;i

1, nyolc esztendős pártalapító tö- jl S meggyilkost, aki bombamerény\ leteivel sok ártatlan ember ha- ,1

• lálát okozta. (•

(l Talán nem is kell magyaráz- i1 ,( nunk az új osztrák náci párt i'

céljait, hiszen jól ismerjük őket i1 még Hitler idejéből, aki szintén i (> sörözőkben kezdte pályafutását. 1 (' Programja szerint ez a párt a 1[

(' „német ügyet szolgálja“, harcol 1,

( a marxizmus, szabadkőműves- 1, (| ség, liberalizmus és általában S

< l a „németség árulói“ ellen. No- (i <, ha Ausztria talpalatnyi terüle- S

tét sem vesztett a második vi- (>

II lágháborúban, az újfasiszta (»

' i osztrák párt „a régi határok ,1 '1 helyreállítását“ követeli. Ezek ,»

11 után egészen természetes, hogy i * (> erélyesen ellenzi a „német fér- i*

<1 fiuk és nők felelősségre voná- i *

,1 süt holmi háborús bűnök miatt“.

i* Nem hiányoznak az osztrák <'

I > újnáci párt kiáltványából a < * i[ fasizmus már jól ismert kifeje- <'

I zései: Vér és Talaj, Rög és (1 ( Nemzet, Család és Népközös- (' i ^ ség. Ezekkel ködösítik el igazi (|

<( szándékukat: az Anschlusst, a 1 ( (i fajgyűlöletet és a revanslzmust.

\ Sajnálatos, hogy e szélsősé- 1, S ges mozgalom alapító tagjai * i ' I túlnyomórészt fiatalok, egyete- ] i | > mi hallgatók, a linzi egyetem j i (l diákjai, ahol Norbert Burger l (> egykor asszisztens volt, és köz- !

,1 gazdaságtan helyett pokolgé- ] i

I • pék elhelyezésére és fasiszta i

i1 világnézetre oktatta a rábízott > i1 fiatalokat. i

II Osztrák barátaink azt állít- (1 (| ják, hogy Ausztria politikai (>

1, életének ez a formációja halva i1 (, született. Ha Bajorországban és i'

11 Hessen nyugat német tartó- i1

I > mányban el is értek némi si- (!

' i kert az újnácik, Ausztria nincs <

II kettéosztva mint Németország, <,

(» az osztrákok nem hajlamosak 1,

(> a hisztérikus gyűlöletre sem a * , (» Szovjetunióval, sem az USA-val

i1 szemben, mint némelyek Nyu- * i i1 gat-Németországban, és — mint ji (1 már említettük — Ausztriának i (' nincsenek területi igényei. Tor vábbi ellenérv: az új párt nem (>

I ( számíthat képviselőt mandá- (1

< > tumra, mert az osztrák válasz- (1

tást törvény igen szigorú. Franz i1

II Oláh pártja például 150 000 i1

1) szavazattal sem jutott mandá- i1 S tumhoz. {

l Ezek nyomós érvek ugyan, 1.

(i de a múlt keserű tapasztalatai 1 ( (* arra intenek bennünket, hogy < | ne fogadjuk el őket. Tény és 1 i <* valóság, hogy annak idején 11 i1 szinte valamennyi fasiszta párt S (1 sörözőkben alakult és komoly- \ ij talanul indult, alig voltak hí-I vei, mígnem ütött az óra, ami<, kor a legaljasabb szenvedélyek <1 <, törtek felszínre, s ez dagasz- i1

II tóttá fel a fasiszta mozgalma- i *

* i kát. Ne feledjük, hogy minden i1 11 nagy háborús bűnös egykor i1 11 csak hangoskodó „jópofa" diák (|

I volt, viszont az osztrák új fa- i[ (► siszták már kezdetben belekós- <, (* toltak a dtnamit ízébe. 1,

(Magyar Szó) ('

A VILÁGŰR

BÉKÉS FELHASZNÁLÁSA

A szocialista országok szakemberei Moszkvában értekezletet tartottak a világűr kutatásának és békés célokra történő felhasználásának kérdéseiről. Az értekezleten kidolgozták a további együttműködés programját és megállapodásokat írtak alá a kutatásokkal kapcsolotos feladatokról, s programot állítottak össze a szputnyikok és rakéták közös felbocsájtására.

0 SZABAD FÖLDMŰVES

1967. április 22.

Az utóbbi napokban az európai politika legnagyobb eseménye vitán felül a német kérdés legújabb fejleménye volt. A múlt szerdán Kiesinger kancellár kormánynyilatkozatban fordult a Német Szocialista Egységpárt most ülésező kongresszusához, amelyben kijelenti, hogy kívánja a feszültség csökkenését Németország két része (nem a két német állam) között. Javaslatot tesz a német belkereskedelem fejlesztésére, gazdasági és technikai munkaközösségek megalakítására, tudományos és technikai együttműködés megteremtésére.

Egyetlen, de döntő hibája ennek az akciónak az, hogy a nyilatkozat teljesen figyelmen kívül hagyja az alapvető kérdéseket. Továbbra sem foglalkozik az ellentétek legfőbb okaival, nem Jelenti ki, hogy a bonni kormány hajlandó-e feladni igényét a német nép egyedüli képviseletére, és elismeri-e egyenrangú tárgyalófélnek a Német Demokratikus Köztársaságot.

Walter Ulbricht az NDK Államtanácsának elnöke kongresszusi beszámolójában váfaszolt a bonni javaslatra. Többek közt kijelentette, hogy a nyugatnémet kormány ugyan „új politikáról“ beszél, de valójában csak az elszigeteltség kátyújából akar kikerülni a szociáldemokrata miniszterek segítségével. Ha a német militaristáknak és revansistáknak sikerülne atomfegyverhez Jutni, bizonyosan más, erőszakosabb eszközöket használnának céljaik elérésére.

Válaszként a bonni kezdeményezésre Walter Ulbricht az alábbi szükséges lépések megtételére tett javaslatot:

A két német állam kormánya: 1. kössön megállapodást egymással a normális kapcsolatok megteremtéséről; 2. rögzítse szerződésben, hogy az egymás közötti kérdések megoldásában eltekint az erőszak alkalmazásától; 3. ismerje el, megállapodás szerinti azonos szövegű nyilatkozatban a jelenleg fennálló európai határokat; 4. megállapodás alapján csökkentse felére fegyverkezési kiadásait;

5. nyilvánítsa ki, hogy lemond az atomfegyverek birtoklásáról és az atomfegyverek feletti rendelkezés minden formájáról, fejezze ki készségét, hogy hajlandó részt venni egy európai atommentes övezetben: 6.

szálljon síkra a két német állam kapcsolatainak normalizálása érdekében

valamennyi európai állammal és a diplomáciai kapcsolatok megteremtéséért valamennyi európai ország és a két német állam között.

Most a bonni kormányon van a sor, hogy bebizonyítsa, vajon komolyan gondolta-e a két német állam közeledését.

Leonyid Brezsnyev elvtárs, aki az SZKP nevében szólalt fel a kongreszszuson, hangsúlyozta, hogy ha a nyugatnémet körök továbbra is az imperializmus útján haladnak, ne csodálkozzanak, hogy ez a politika az egész világban állandóan növekvő ellenállásra talál. A tények azt mutatják, hogy Nyugat-Németországban gyors ütemben erősíti meg pozícióit a legharcosabb imperializmus és felújítja katonai erejét. Felszínen tartja követelését más országok területeire és határrevíziót követel. Kijelentette továbbá, hogy a kommunisták nem tekintenek úgy a mai nyugat-német politikára, mint egy megváltozhatatlan irányzatra. Nem akarunk már előre minden újat elutasítani, Európa azonban nem engedheti meg magának, hogy passzív álláspontra helyezkedve várja, míg Nyugat-Németország megváltoztatja veszélyes külpolitikáját és megkezdi eltávolítani az elidegenedés és bizalmatlanság gátjait, melyeket maga épített ki. A szocialista országoknak és minden haladó erőnek a legaktívabban harcolnia kell Európa és az egész világ biztonságáért.

Walter Ulbricht javaslata a két német állam kapcsolatainak rendezésére nagy zavart okozott a nyugatnémet politikai körökben. Gerstenmayer, a Kereszténydemokrata Párt elnöke nem tagadja Bonn igazi céljait, melyek az NDK megsemmisítése és a dolgozók által elért szocialista vívmányok likvidálása, valamint a kapitalista rendszer visszaállítása.

Ez maga is bizonyítja, hogy a bonni akció csak azt a célt szolgálta, hogy a nyugati szövetségeseknek bebizonyítsa, hogy a Kiesinger-kormány a két német állam közeledésének a híve, másrészt a belső elégedetlenséget igyekszik leszerelni, mely mindinkább megnyilatkozik a bonni körök meddő és veszélyes politikai irányvonalával szemben.

A Vietnami Demokratikus Köztársaság légvédelmének rohamos fejlődését tanúsítja a lelőtt amerikai repülőgépek állandóan növekvő száma. Képünkön a Bacs-Dangi hajógyár munkás milíciájának egyik egysége látható, amely különösen kitüntette magát az üzem védelmében.

BÉKEGALAMB ÉS ATOMFEGYVER

A legutóbbi bonni kezdeményezés őszinteségét már eleve megcáfolja Schröder nyugatnémet hadügyminiszternek a Rheinische Postban megjelent nyilatkozata, melyben változatlanul követeli az atomfegyvert a nyugatnémet hadsereg számára. Nyilatkozatában azt állítja, hogy a Bundeswehrnek továbbra is nukleáris feladatokat kell ellátnia a NATO általános stratégiai tervében.

Hogy ki ellen akar fegyverkezni atomfegyverrel a nyugatnémet hadsereg, az nem lehet vitás.

250 EZER TÜNTETŐ NEW YORK UTCÁIN

Múlt szombaton zajlott le az egyik legnagyobb tüntetés, mely valaha is lejátszódott az Egyesült Államokban. Több mint negyed millió ember menetelt a város utcáin transzparensekkel, háború ellenes jelszavakat hangoztatva. Az ENSZ-palota előtt rendezett nagygyűlésén Martin Luther King doktor Nobel békedíjas is felszólalt és követelte a VDK elleni embertelen bombatámadások azonnali befejezését.

Közel hat órán keresztül tartott a felvonulás, mely igazolta, hogy az amerikai nép nagy tömegei leghatározottabban elítélik a Johnson-kormány vietnami kalandor politikáját.

Dr. King beszédében kijelentette, hogy véleménye szerint ez csak kezdete volt a vietnami háború megszüntetéséért rendezett tömeges tüntetéseknek. A rendőrség 5000 rendőrt mozgósított a tüntetők ellen.

A SZOVJET GAZDASÁG SIKEREI

A Szovjetunió Statisztikai Hivatala az ipar első negyedévi tervének teljesítéséről kiadott jelentésében megállapítja, hogy már 2500 üzem dolgozik az új gazdasági rendszer szerint. A legjelentősebb sikert a kohóipar érte el. Az év első három hónapjában annyi hengerelt árut gyártott, mint 1952-ben az egész év alatt. A közszükségleti ipar is kiváló eredményekkel zárta a negyedévet. 170 ezerrel több televíziós készüléket és 150 ezerrel több mosógépet gyártott, mint

1960-ban.

Mi történt Punta del Estén ?

Uruguay arisztokratikus tengerparti fürdőhelyén, Punta del Estén, múlt héten három napon át tanácskoztak az amerikai elnökök "az Egyesült Államok elnökének, Johnsonnak részvételével, aki egyébként az értekezlet legfőbb érdekeltje volt.

A tanácskozások homlokterében

a latin-amerikai közös piac

megteremtésének terve állt. Akarva-akaratlan felmerül a kérdés, miért foglalkoztatja az Egyesült Államok kormányát ezúttal oly annyira ez a terv, amelynek megvalósítása 1970-ben kezdődnek és csak 1985-ben fejeződnék be. Talán a latin-amerikai nemzeti burzsoázia közömbös e kérdéssel szemben? Vagy pedig politikusainak az eddigi tapasztalatok alapján, melyeket a néhai északamerikai elnök, Kennedy által 1961-ben létesített úgynevezett Haladást szolgáló szövetség tevékenysége révén szereztek, egészen mások a közös piaccal kapcsolatos elképzeléseik? A válasz bővebb magyarázatot kíván.

A latin-amerikai közös piac problémáját, magának e kontinensnek polgári, illetve burzsoá irányzatai sem közelítik meg azonosan. Egyesek a „kölcsönös függőség“ jegyében továbbra is szoros kapcsolatokat kívánnak fenntartani, az Egyesült Államokkal, amelyben a forradalmi mozgalmak, a nemzeti-felszabadító küzdelmek letörésére irányuló erők hatalmas védnökét látják. Ugyanakkor kívánatosnak tartják a latin-amerikai közös piacot, amely meggyorsíthatná e kontinens országainak gazdasági fejlődését és erősítené nemzetközi helyzetét. Más irányzat viszont éppen azt szeretné elérni, hogy a közös piac kiragadja az országokat az Egyesült Államok fojtogató öleléséből, lényegesen korlátozza az északamerikai monopóliumok befolyását és a külkereskedelem sok irányú fejlesztésével feltételeket teremtsen Latin-Amerika féktelen kiszipolyozásának felszámolásához.

Nos, Johnson elnök éppen abban látta egyik fő feladatát, hogy gátat vessen e törekvéseknek. Ezért helyezte kilátásba, hogy a latin-amerikai közös piac fokozatos megteremtésében az Egyesült Államok döntően közreműködik. „Segítséget“ nyújt majd tehát a közös külkereskedelem fejlesztéséhez, a latin-amerikai országok vidéki lakossága életszínvonalának emeléséhez, a mezőgazdasági termelés és az élelmezési ipar fokozásához, a közműveltség, a tudomány és technika, valamint az egészségügy fejlesztésének támogatásához. Mindezeket az ígéreteket magában foglalja az értekezlet végén kiadott közös nyilatkozat, amelyet Arosema Gomez ecuadori elnök kivételével, valamennyi latin-amerikai államfő is aláírt. Ám ez korántsem jelenti, hogy mentesek volnának a kétségektől.

A nyilvános vitán ugyanis nemcsak Arnsemena gyakorolt súlyos bírálatot, mikor rámutatott Johnson ígéreteinek homályosságára, a beígért segítség konkrét megjelölésének hiányára. Felszólalt Diaz Ordaz mexikói elnök is, aki utalt arra, hogy az úgynevezett amerikaközi szolidaritás eddig semmiféle komoly sikert nem eredményezett sem gazdasági, sem szociális téren. Eduardo Frei chilei elnök a latin-amerikai lakosság többségének nyomora miatt elégedetlenkedett. Lleras Restrepo, Columbia elnöke kollégáinak zömével egyetértésben leszögezte, hogy már az úgynevezett

Haladást szolgáló szövetség

alapjában véve csődöt mondott. E szövetség célkitűzései alapján Latin- Amerika országainak 1961-től 1970-ig évenként 2 milliárd dollár hitelt és segélyt kellett volna kapniuk. De ez korántsem valósult meg teljes mértékben. Washington ígérete írott malaszt marad. Nem sikerült a délamerikaiek személyenkénti évi jövedelmét két százalékkal növelni; nem került sor a kávé, kakaó, banán, valamint a nyersanyagok árainak megszilárdítására. Eső irányzatukkal ellentétben viszont szüntelenül emelkednek a behozott ipari és más kész termékek árai. Csak itt-ott indult meg bátortalanul, illetve szűk keretek közt a földreform, amelynek azonban távolról sem a törpebirtokosok és a kisparasztok látják hasznát, hanem a módos gazdák és a parlagon heverő birtokaiktól szabaduló dúsgazdag földesurak, akik anyagi kártalanítást kapnak „kisajátított“ földeikért. Megvalósításra tíár a lakásépítkezési program; a rendkívül nagyarányú írástudatlanság felszámolása ugyancsak égető probléma. A bajokat betetőzi a különösen Brazíliában, Argentínában, Uruguay-ban és Chilében nagy mérveket öltő infláció.

Mindez annál lesújtóbb, mivel Latin-Amerika mérhetetlenül gazdag ásványi kincsekben és naftában. Ám a latin-amerikai réz, ólom és horgany több mint 90 százaléka, a kőolajnak pedig fele északamerikai monopóliumok kezében van, amelyek húsz év alatt kétszer annyi tiszta nyereséget húztak Latin-Amerika kizsákmányolásából, mint amennyit az úfynevezett Haladást szolgáló szövetség hitel és segítség címén 10 évre megígért. Hogy az Egyesült Államoktól való függőségnek milyen

vészes gazdasági következménye

van Latin-Amerikára nézve, azt talán legjobban Brazília példázza, amely a kávéárak katasztrofális zuhanása folytán egyre jobban eladósodik, újabb és újabb nehéz kamatterhekkel járó kölcsönökre kényszerül, szűk belső piacán pedig évről évre növekvő rohamos áremelkedésekkel áll szemben. Nem meglepő tehát, hogy a brazíliai elnök kezdeményezésére, Latin-Amerika kávét exportáló államai a Punta del Este-i értekezlet keretében megtartott magánülésiikön megbeszélték, hogy a rájuk nézve létfontosságú piacokat illetően összehangolják tevékenységüket, hogy jobban védhessék meg érdekeiket. Ez a megegyezés ezidőszerint Brazília, Kolumbia, Honduras és Salvador közt jött létre és mindennél beszédesebben bizonyítja, hogy Johnson elnök ígéreteinek mekkora a hitele.

Amikor Kennedy elnök életre hívta az úgynevezett Haladást szolgáló szövetséget, az a cél vezette, hogy elhárítsa Kuba példájának követését. A meghirdetett reformokkal elejét akarta venni a latin-amerikai szociális feszültségek további kirobbanásainak, az imperializmus elleni harc kiéleződésének. Felülről nyitott szelepekkel igyekezett tartósítani az amerikai monopóliumok uralmát és arra törekedett, hogy nyílt katonai diktatúrák helyett demokratikus látszatú, Washingtonhoz hű rezsimek útján őrizze meg az Egyesült Államok befolyását. Ám a reformtervek füstbe mentek. A latin-amerikai termőföldek 80 százaléka továbbra is nagybirtokosok kezében van, a katonai diktatúrák sok helyen kendőzetlenül uralkodnak és mint Kolumbia, Bolívia, Guatemala, Perú és többek közt Brazília példája is tanúsítja, a nemzeti felszabadító mozgalmak és a partizán-csoportok tevékenysége mindinkább élénkül.

Johnson elnök most a latin-amerikai közös piac megteremtésének szorgalmazásával próbálja biztosítani az észak-amerikai imperializmusra nézve legkedvezőbb feltételeket. Ezért nem a latin-amerikai országok feldolgozó nagyiparának fejlesztését tervezi, hanem csak olyan beruházásokra gondol, amelyek még inkább megkönnyítenék a hatalmas észak-amerikai monopóliumok fiókvállalatainak terjeszkedését. Egyszóval főleg vízierőművek, utak, csővezetékek, völgyzárógátak stb. építésére.

Ugyanakkor Johnson szívesen látta volna, ha Punta del Estén megegyezés jött volna létre a nemzeti-felszabadító mozgalmak leverésére szánt amerikaközi haderő létesítésére. De erre nem került sor. 1985-ig pedig feltehetőleg Latin-Amerika haladó szellemű új nemzedéke is döntően szól bele a nemzeti felszabadító mozgalmakkal Johnson elnök tervezgetéseibe... Szírt