Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-22 / 16. szám
Mezőgazdák idegszanatóriumban VMlG A VAGY BETELJESÜL Délutáni váltás. A kis szobácskábán ápolónők sürögnek friss-fehéren. — Nem fárad el egy-egy Ilyen műszak után? Nyilván nagy önfegyelemre lehet szüksége annak, aki elmebetegeket ápol... — Ha az ember szereti a hivatását, nem fárasztja a munka. Itt különben is csak szép szóval, türelemmel lehet valamit elérni. — Azt mondja: hivatását. Mintha nem is az Ipolysági mezőgazdasági technikumban végzett volna! ... — Régi vágyam teljesült, amikor ide kerültem. Eredetileg is egészségügyire akartam menni, de nem volt hely. Az általános középiskoláról lebeszéltek, azt mondták, az nem ad semmit a kezembe. Maradt a technikum, tulajdonképpen egy óra alatt döntöttem ... Nyílt, őszinte arcán valami bűntudat-féle suhan át. Kissé talán zavarba is jön. — Nem mintha magyarázkodni akarnék, hisz lényegében én hamarkodtam el a dolgot, de azért nem érzem magam teljesen felelősnek. Ha a falumban, ahová az érettségi után irányítottak, biztosítanak helyet, illetve befogadnak, ma nyilván könyvelő, vagy agronómus lennék. Most már viszont nem szívesen változtatnék foglalkozást. Az iskolában a növényvédelem és a könyvelés volt a kedvenc tantárgya. Különben közepes tanulónak minő■iti magát. — Azt éppen nem mondhatnám, hogy semmi vonzalmat nem érzek a mezőgazdaság iránt. Hiába, a négy év nyomot hagy az emberben. Előfordul, hogy bele-bele lapozok régi füzeteimbe, sőt ha valami mezőgazdasági szaklap akad a kezembe, szívesen olvasgatom. Kolléganői már átöltöztek civilbe. Be-be futnak a kis helyiségbe. „Szervusz Jolika“ — cuppanós puszi, s máris viharzanak el. — Nyilván kitűnő kollektívába került. Jól megértik egymást? — Nem panaszkodhatok. A lányok nagyon kedvesen fogadtak és segítettek. Egy percig se éreztették velem, hogy nem vagyok szakmabeli. Alig telt bele három hónap, már injekciót is adtam. — A szövetkezet azóta sem érdeklődött... nem próbálták meg hazavinni? Megrázza a fejét. Látom, talán kissé rosszul is esett neki a kérdés. Ott folytatja inkább, ahol az előbb abbahagyta. — Azt hiszem talán elégedettek itt a munkámmal. Már jutalmat Is kaptam... Beiratkozom az egészségügyi középiskolába. Két éven belül végezhetek táv úton. Akkor a fizetésem is emelkedik majd. — Jelenleg mennyi a keresete? — Kilencszázötven bruttó ... — Bármelyik szövetkezetben többet kereshetne, mint agronómus... — Fogalmam sincs róla, vajon mennyi lenne a fizetsem. Nem anyagi megfontolásokból változtattam foglalkozást. — Illetve nem változtatott, hiszen egyetlen napig sem dolgozott a mezőgazdaságban. Szülei helyeselték elhatározását? — Nem. Eleinte nem helyeselték. Furcsa is volt, hogy oklevéllel a zsebemben mint képesítetlen erő lépek be valahová. Amikor aztán látták, hogy jól érzem magam, érdekel és leköt a munkám, megnyugodtak. Megjegyzem, nekem is voltak lelkiismeretfurdalásaim. Most már egyre ritkábban ... Hegedűs Jolán, az Ipolysági Mezőgazdasági Műszaki Középiskola végzett növendéke jól érzi magát munkahelyén, a lekéri idegszanatóriumban. Beteljesült régi vágya. Úgy lelke mélyén azonban még mindig nem tudott elszakadni diákkora ábrándozásaitól. S lehet, hogy valahol nagyon mélyen s nagyon erőtlenül, de fel-fel rémlik egy másfajta fehér köpeny. Olyan, amilyenben különböző népszerűsítő kiadványokban a kalászba szökkenő búzatábla szélén, vagy éppen a laboratóriumban — feltétlenül kémcsővel a kezében — mosolygó agronómusokat látni. Persze, az élet más, kinek-kinek a sorsa más közegben, más körülmények között formálódik. S van, aki félreáll. Bár a társadalom alkotni, tenni hívja; oda, ahol tulajdonképpen jobban kibontakozhat fantáziája, ahol tágabb tér nyílik alkotóereje érvényesülésének. Nem is lustaságból, vagy anyagi megfontolásokból áll félre, inkább azért, mert hiányzott a kezdősebesség, valami potenciális energia, vagy mert rögtön az első lépések után leküzdhetetlennek tűnő nehézségek beláthatatlan sora ködlött elő. AKI MEGPRŰBALTAI ... — Szóval én szeretem a mezőgazdaságot, de nem tudom visszamennék-e? Esetleg, ha ... Kalita Antal nem fejezi be a mondatot. Tekintete elrévedezik, arcán nyugalom, megfontoltság. — Nézze, én megpróbáltam, a falumban. Több volt a veszekedés, mint az együttműködés. — Hová osztották be? — Zootechnikus voltam Havi hét-nyolcszázért. De az üzemanyaggal kapcsolatos ügyintézést is én végeztem. Persze, nem csupán a fizetésről van szó. Szintén Ipolyságon végzett és Hegedűs Jolánhoz hasonlóan ő is a lekéri idegszanatóriumban ápoló. — Mégis, hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy betegápoló lesz? — Nem ment az olyan könnyen. Négy hónapig voltam a szövetkezetben, majd az ípolynyéki mesteriskolán tanítottam. Egy évig a Jednotánál voltam instruktor. Aztán bevonultam katonának. A katonaság után még mindig a mezőgazdaságban akartam elhelyezkedni. Négy hónapig lézengtem munka nélkül — nem akadt hely. A szanatórium itt van a szomszédban, kedvet kaptam hozzá. — Kereset? — Most már jobb. Közben elvégeztem az egészségügyit, kijövök úgy ezernégyszázra ... — Nyilvánvalóan nem ment minden nehézség nélkül merőben más hivatásba beilleszkedni... — Ügy is mondhatnám, hogy bizonyos lelki megrázkódtatással jár az ilyesmi. Az embertől függ, vajon meg tudja-e magát még egyszer találni. Frappánsan fogalmaz „Meg tudja-e magát találni...“ Vajon ő „megtalálta-e" magát? A takaros házacska körül szinte kínos precizitással gondozott kert. Szabad Ideje nagyobb részét itt tölti. Katonás sorban gyümölcsfák, lugasra felfutó szőlő. Az egész ház környéke gondos gazdáról tanúskodik. — Tudja, én gazda családból származom. Szüleim ma Is a szövetkezetben dolgoznak, az anyám etető. Nekem minden elhullajtott szalmaszál, minden elpocsékolt szem árpa bántja a szememet. Én ebben nőttem fel. És most is bosszant, ha fülembe jut olyasmi, hogy mit tudom én, valamilyen hozzá nem értő ember miatt megkárosodott a közös gazdaság, vagy ha gondozatlan gépeket látok a határban felejtve stb. — Engedné-e a fiát mezőgazdasági pályára? — Határozott nemmel kell felelnem. Valami mást szeretnék a kezébe adni. Én szívesen gazdálkodnék, még úgy is, hogy pár holdon, magamnak. — Gondolt-e arra, hogy ha a közeljövőben nem is, de évek múltán sor kerülhet még arra, hogy mezőgazdasági üzemben helyezkedik el? Nem töpreng a válaszon. Mintha „felkészült“ volna. Vagy talán már többször is felötlött benne ez a kérdés? — Sor kerülhet... Mindenre sor kerülhet. Talán még mezőgazdasági főiskolára is beiratkoznék. De most pillanatnyilag szó sem lehet róla, most akarva-akaratlanul más szempontokat is figyelembe kell venni. Házat építek ... garázst... — Van kocsija? — Igen. Embé ezres. Nemrég kaptam meg. Kalita Antal, talán mondhatjuk így, elégedett ember. Üj szakmát tanult, beilleszkedett, huszonnyolc éves, házat épít, kocsija van, két gyermek édesapja, rendezett körülmények között él. Mindent elkövet, hogy betegápolói minőségben is jól megállja a helyét, tanul, képezi magát. Mégis sebzett ember. Egy élet illúziója már öszszeomlott benne. Ahelyett, hogy képességeinek és képesítésének is megfelelő alkotó munkát fejtett volna ki, mindent elölről kellett kezdenie, mindent úlra épített. S tulajdonképpen még most is kettősségben él, még nem égette fel maga mögött az összes hidat. S hogy két szakiskolai érettségi bizonyítvány is van a zsebében, az Kalita Antal szorgalmát dicséri. De vajon rentábilis-e ez a társadalom számára? BEETHOVEN-KISASSZONY — Még a technikumban neveztek el Beethoven-kisasszonynak. Nem mondhatnám, hogy rosszmájúságból, gúnyból, inkább a valóságot fedte az elnevezés. Rajongok Beethovenért... — Nem értem. Hét éves korától zongorázik, rajong Beethovenért, mezőgazdasági technikumot végzett, idegszanatóriumban lett ápoló, jelenleg pedig a zselízi kórház telefonközpontjában teljesít szolgálatot... — Nekem eszem ágában sem volt mezőgazdasági technikumba menni, nem is érdekelt soha a mezőgazdaság, és nem is érdekel. Akkor nem volt más megoldás. Elhallgat. Szórakozottan kevergett kávéját. Rágyújt. — Eredetileg hová készült? — Konzervatóriumba. — Nem vették fel? — Nem tudom vajon felvettek volna-e. Azt hiszem igen. Valamit kerülget. Valamit, amit nyilván nehéz kimondani. Vidám jókedve is tovaröppen, elfeihősödik az arca. Megkér, hogy ne írjam ki a teljes nevét, akkor elmond mindent, őszintén. — Apám nem akart eleinte belépni a szövetkezetbe. Nem volt nagygazda, dehát nem akart. Emiatt nem engedtek tovább tanulni. Csak mesteriskolába mehettem volna. A technikumhoz is protekció kellett. Csak azért mentem, hogy érettségit szerezzek. Tudta ezt rólam mindenki, a tanáraim is. — Milyen tanuló volt? — Egy egész kilenc tized volt az átlagom. A valójában közepes voltam. — Nem kár az ott eltöltött évekért? — Kár?... Képzelje csak el, hogy négy évig kétszáznyolcvan-háromszáznegyven között ingadozott az ösztöndíjam. S tulajdonképpen teljesen feleslegesen látogattam az iskolát. Éppen csak a bizonyítványért — Négy év Ny. K. életéből: regényekét, verseket olvasott, zongorázott és megtanulta a leckét legalább annyira, hogy az órán fel tudja mondani. A humán tárgyakon kívül egyedül az állatorvostan érdekelte némiképp. —El tudja képzelni, hogy valamikor is hasznát veszi oklevelének? — Nem. Az érettségi után ugyan jelentkeztem a helyi szövetkezetben. Ezzel fizettek ki: „Hely van, de munka nincs!“ Ugye érdekes? ... Többet aztán nem próbálkoztam. — Mik a tervei? — Egészségügyire megyek. Ha azt elvégzem, szeretnék műtős-nővér tanfolyamra jelentkezni. — £s a zongora? — Keveset játszom, rendszerint csak akkor, ha rossz a hangulatom, ha valami bánt. Megnyugtat. — Jelenlegi munkája kielégíti? — Nem. A telefonközpontban ugyan csak helyettesítek. Amint lehet visszamegyek az idegszanatóriumba. Az a munka jobban leköt. Érdekel. Különös sorsokba pillanthat be az ember... Megiszunk egy konyakot. Ragaszkodik hozzá, hogy ezt ő fizeti. Arcára lassan-lassan visszatér a vidámság. Vicceket mond. — Újrakezdeni... mindent elölről... azt nem lehetne? — Kizárt dolog. Már késő lenne. Nagyon késő... ☆ Három ember mezőgazdasági technikumban szerzett képesítéssel elmebetegeket ápol. Szép foglalkozás, felebaráti szeretetet, áldozatkészséget kíván. De miért volt szükség rá, hogy ez a három ember előbb a szántásvetés, az állattenyésztés tudományát sajátítsa el? Miért kell most éjt nappallá téve görnyedniük a könyvek felett, hogy foglalkozásukhoz mért képesítést szerezzenek? Ki vállalja a felelő séget emberi sorsok ilyen fura alakulásáért? És ki áll, illetve ki állt a helyükbe, arra a posztra, ahová nekik, mint mezőgazdasági szakembereknek állniuk kellett volna? Ki? Miért? Balogh P. Imre A tanyl szövetkezetben Majer Rudolf traktoros 24 soros vetögéppel vett a lucernamagot a föl fejlett árpa közé. J Bállá felv.'J Hármas halál a kútban Ilyenkor tavasszal tömegesen tódulnak a kirándulók a Bratislava környéki Vaskutacskára. A nyári hónapokban úgynevezett expres$z-autóbuszok is sűrítik az utasforgalmat, amelyek az Október térről Indulnak. Pontosan onnan, ahol a járda aszfaltburkolatát furcsa kőlapok szakítják meg. Az autóbuszra várakozók közül ma már bizony kevesen tudják, mit rejtegetnek a járdaburkolattal szinte egybefolyó gránitkockák, milyen tragédia játszódott le az alattuk tátongó feneketlen mélységben. Egyesek talán ma is még okulhatnak mások akkori könnyelműségén. Másrészt pedig azért elevenítjük fel éppen most a „régi históriát", mert idén ünnepli az egykori Pozsonyi Tűzoltó Testület ötvenéves . fennállását. A tragédia áldozatai pedig a hivatásos tűzoltók soraiból kerültek ki, akik hálálmegvető bátorsággal szálltak le a tárnába. Ugyanakkor azonban a felelős hatóságoknak szűrővizsgálatot kellett volna végeztetniük, mielőtt a szerencsétleneket levezényelték. ' Ragyogó tavaszi reggel volt 1926. április 17-én ts, amikor a helybeli csatornaépítő vállalat kérelmére a tűzoltóság két embert vezényelt ki az akkori Vármegyeház téren levő kút feltárására és kitisztítására. Ennek az ősrégi kútnak vizével itatták a régi fiákerosok és fuvarosok lovaikat. Mir vei azonban a derék négylábúak az utóbbi időben undorral elfordultak az áporodott szagú víztől, a füvarosok a kút kitisztítását szorgalmazták a várost tanácsnál. Elsőnek a harminckilenc éves, négygyermekes munkás, Stefan Pollák szállt le gyanútlanul a kötélhágcsón a kútba. De alig ért a víz színéhez, bugyborékoló kiáltást hallatott és hatalmas loccsanással eltűnt a vízben. Pontosan ez a sors érte a pillanatok alatt segítségére siető huszonkét éves Kari Novákot is. A kút körül bámészkodók szinte kővé dermedtek ... A higgadtabbak azokat a vakmerő önkéntes segítőtársakat is eltanácsold ták a leszállástól, akik mindenáron le akartak ereszkedni segélynyújtás céljából. Néhány percen belül riadóz-. ták a tűzoltóságot, a mentőautó éktelen szirénázás közepette végigszáguldott a régi Széplak utcán és csaknem felborult, mikor felkanyarodott a Vármegyeház térre. Karl Schmidt, egy szolgálaton kívüli hivatásos tűzi oltó szerencsétlenségére még felugrott a kocsi hágcsójára és ugyanolyan bravúros ügyességgel le ts ugrott a helyszínen faroló kocsiról, jóllehet a mentőautó elegendő mennyiségű biztosító hevedert is hozott magával, a társaiért aggódó Schmidt minden felszerelés nélkül szinte eszelősen kúszott le a kötéllétrán. Egy velőtrázó halálhörgés — egy utolsó fuldokló köhögés — egy loccsanás — és bezárult a hármashalál borzalmas bűvköre. Mire megérkezett a második, lófogatú készültségi szerelvény, befejeződött a tragédia. Már csak a tavaszt ünneplő verebek perlekedése szakította meg a gyásztér dermedt csendjét... Egy Órába tellett, amíg a vészhorgony segítségével sikerült kihalászni a három élettelen testet a 10 méter mélységű víztárolóból. Máig ts rejtély maradt, milyen gázok áramlottak a kút vizéből, amelyek olyan rohamosan végeztek a bajtársi összetartás önzetlen hőseivel. KOZICS EDE Kéz kezet mo$ A közelmúltban a kamocsai EFSZ tervirataiban lapozgattam, és ugyancsak meglepődtem, mikor egy szokatlan termelési szerződés akadt a kezembe. A szöveg szerint a szövetkezet 2000 mázsa vöröshagymát szállít a közellátásnak azzal a feltétellel, hogy a felvásárló üzem eredményesen segíti a közös gazdaságot abban a szándékában, hogy az mielőbb egy hagymabegyűjtő gépsorhoz jusson. Ellenkező esetben a szerződés csupán a jelzett mennyiség felére vonatkozik. A felemás szerződés ugyancsak felcsigázta kíváncsiságomat, és kérdésemre az elnök a következő magyarázatot adta. Minden esztendőben tfz hektáron szoktunk hagymát termelni és a már hagyományos 200 ha/q terméshozammal egy hektár 36 000 korona nyersbevételt jövedelmezett. Am az új irányítási rendszerben a szoros pénzügyi terv minden terméknél most már az eddiginél nyomatékosabban felveti a kérdést- mennyi tiszta hasznot jelent a termelés a szövetkezetnek? A számítások kimutatják, hogy a bevételnek a felét felemésztik a munkaköltségek, — no és hol van még a többi kiadás? Töprengésünk közepette kapva kaptunk egy értesülésen, miszerint a KOOSPOL külkereskedelmi vállalat útján — már akinek szerencséje van —, az idén beszerezhető egy nagyteljesítményű hagymabegyűjtő gépsor. Ez a szóban forgó termelési ágazat betakarításának gépesítését csaknem komplexen megoldja, és legalább 40 százalékkal csökkenti a munkaköltségeket. A gépsor a hagymát kiszedi a földből, zöldjét levágja, osztályozza és zsákolja, csupán néhány munkaerőnek arra kell ügyelnie, hogy a csomagolásba ne kerüljenek sérült hagymafejek. Beszerzési ára sem túlmagas, kb. 40 000 korona. Először csak szűkebb körben latolgattuk tervünket, később pedig a felvásárló szerv megbízottjaival is közöltük elgondolásunkat. Hamarosan szót is értettünk, amely a kettős érvényű szerződés kötéséből is kitűnik. A hír olvasásánál bizonyosan akadnak olyan személyek, akik már-már a különös eljárás bírálatát fogalmazzák magukban. Am ezek előbb hallgassák meg szerény véleményünket. Az vesse a szerződés kötésében érdekelt felekre az első követ, aki mondjuk az előző években — vagy akár napjainkban is — puszta kézzel elindult alkatrészek beszerzésére, és kirándulása minden esetben teljes sikerrel végződött. Am ha jól meggondoljuk, ez a hasonlat, tömörsége ellenére is sántít, mert a két probléma mégis sokban különbözik egymástól. Most ugyanis a társadalom —, melyet történetesen az adott esetben a felvásárló szerv képviselt, egyformán pálcát tört a felvásárlás és a szövetkezet érdeke — a gazdaságos kitermelés mellett. Még nem dőlt el, hogy a termelés beindításáig siker koronázza-e a szövetkezet és partnere közös igyekezetét, de azt már leszögezhetjük, hogy az új irányítási rendszer helyes szemléletében a szerződő feleket — igenis — teljesen egyenlő jogú társaknak kell tekin teni... GÄBRIS JÖZSEF, Érsekújvár SZABAD FÖLDMŰVES J 1967. április 22.
