Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-04-15 / 15. szám
A MÉHÉSZET IS évről-évre fejlődik, mindig hoz valami újat. A mások által javasolt tanácsokat, bevált módszereket igyekszünk a gyakorlatban gyümölcsöztetni. Az a méhész, aki ezt nem teszi, lemarad, és a fejlődés ütemével nem tud lépést tartani. A legtöbb méhésznek a főhordás lehetőségeinek kihasználása érdekében meg van a műhelytika, amit egyesek nem szívesen hoznak nyilvánosságra. A kezdők erre már többször panaszkodtak, hogy úgy kell „ellesni“ a tapasztaltabb, idősebb méhészek módszereit. Hivatásom mellett több mint két évtizede méhészkedem. Voltam kezdő, és a mások által javasolt tanácsokat nem mindig sikerült hasznosítanom. Minden évben kezdtem valami újat. Mondhatom, bizonyos értelemben ma is kezdő vagyok. A méhek életének, ösztönszerű tulajdonságainak tanulmányozása, megismerése az új módszerek bevezetésével egyidőben nem könnyű feladat. Nemsokára küszöbön a vándorlás. Ötéves vándorlási tapasztalataim tárházából szeretnék egynéhány tanáccsal szolgálni a kezdők számára. A vándorlásra történő felkészülés részemről a nyárvégi és őszeléji serkentő etetéssel kezdődik, hogy a családok olyan népesen menjenek a telelőbe, mint tavasszal az akácerdőre. Méhészetem tizenöt termelő családból áll. Ehhez öt kaptárban tíz tartalék anyát tartok, öt—öt kereten. Ősszel és tavasszal a tizenöt törzscsaládom népesedését 25 anyával fokozom olyan értelemben, hogy a tartalékokból méhekkel együtt fiasításos keretekkel erősítem az átlagnál gyengébb családokat. Az őszi etetés családonként tiz kilogram cukor. Ez a menynyiség biztosítja a nyugodt telelést, amely elegendő a tavaszi fiasítás kifejlődéséhez. Tavasszal már sziruppal nem serkentek. Az Ipoly folyó árterületén március hónapban bőven akad gyűjtési lehetőség barkáról, fűzről. Áprilisban a gyümölcsösökben virágzik a barack és a cseresznye. A korai virágporhordás és részbeni nektárgyfijtés pótolja a szirupos serkentést. Ennek hatására az anyák serényen petéznek. A vándorlás előkészítésének egyik tartozéka, hogy mihelyt az időjárás engedi, a kaptáraiéból kiszedem a méhektől üresen maradt kereteket. Helyükre sásból préselt lemezeket helyezek, szűkítem a kaptárak belső területét. A fészkeket felülről filccel és papírral melegen takarom. A tavaszi fejlődés szempontjából ez igen lényeges. Kezdő méhészek tavasz kezdetén kis adagokban mindennap szirupos serkentést alkalmaznak. Nem gondolnak arra, hogy a felső etetőnyíláson keresztül a kaptárak huzatossá válnak, csökken a belső hőmérséklet. A családok kényszerítve vannak, hogy csomóba húzódjanak. Az anyák szűk területre szorulnak, nincs lehetőségük, hogy a fiasítást kiterjesszék. Ének folytán a serkentéssel járó munka a várt eredményt nem hozza meg. E módszert én is alkalmaztam, azonban fölhagytam vele. Rájöttem, hogy elegendő élelem mellett a kaptárak meleg takarása lényegesebb, fontosabb. A főhordás szempontjából a családok népessége, a fiasítás terjedelmének nagysága az akácvirágzás előtt hat héttel kell, hogy elérje a hetven — nyolcvan négyzetdecimétert. Az én kaptáraim esetében a szlovák normalizált tíz keretes kapgondot okozott a megbolygatott és fölnyitódott kaptárakat a pótkocsiról leszedni, s a vándortanyán elhelyezni. Hajnali szürkületkor „kellemes érzés“ amikor a méhek bemásznak az ingujjba, a nadrágszárba és fullánkjaikkal szelíden simogatják a megizzadt testrészeket. Barátom akkor megfogadta, hogy idejét múlt kaptárait újakkal cseréli föl, A következő évben hasonló és kellemetlen esetünk nem fordult elő. Szállítás előtt a családokat jól, pontosan zárjuk, egyidőben gondoskodjunk a szellőzéséről. A méhek szállítás közben több Vándorlás előtt.. táraimban kilenc keretben átlagban nyolc—nyolc négyzetdeciméter álcás, vagy födött fiasításnak kell lenni. Az akácvirágzás előtt hat héttel a lerakott petéből huszonegy nap elmúltával kelnek a méhek. Ettől számítva tíz—tizennégy nap kell, hogy a fiatal méhek a kinti munkába kapcsolódjanak. A vándorolni akaró méhésznek ismernie kell a vidék éghajlati viszonyait, hogy az akác körülbelül mikor indul virágzásnak. Ez a losonci járás délkeleten fekvő domboldalain rendszerint május 20—28-adika között szokott beköszönteni. Ennek folytán a családoknak a fiasítás terjedelmét április 10— 20-ika között kell pontosan fölmérni. A már említett terjedelmet a fiasítás nem éri el, helyes, ha a gyengébb családokat egyesítjük. Az én esetemben az anyatartalékokat csapolom, kéthárom fiasításos kerettel erősítem a törzscsaládokat. Lehet, hogy vannak akik azt gondolják, hogy a tizenöt termelő család mellett a tíz anyatartalék nagyban emeli a költségeket. Nem így van! Majdnem minden esztendőben a tavasz kezdetén előfordult, hogy kéthárom anyát kellett cserélnem. Milyen jó, hogy kéznél vannak s nem kell utánuk futkosni. Az anyák értéke, a fiasítás, melyet a törzscsaládoknak adok, viszszatéríti az anyatartalékokba fektetett pénzt és fáradságot. A családok fölerősítése és egyenlítése ntáni negyven nap elég arra, hogy a kaptárak benépesedjenek. Ezen időben az élelem pótlásáról egy-két literes adagokban szoktam gondoskodni. A méhcsaládok májusi vészét leginkább az élelem hiánya szokta okozni. A fölkészülés időszakában meg kell nézni, melyik kaptárakkal lehet utazni. Öreg, rozoga kaptárakkal veszélyes hosszabb útra vállalkozni. Egyik méhésztársammal előfordult, hogy erdei útakon a fák alacsony ágai a kaptárak mézüreit elmozdították. A méhek kijöttek, ellepték a kaptárakat, az egész szállítmányt, össze-vissza röpködtek. Komoly levegőt fogyasztanak, ingerültségükben nagyobb hőt fejlesztenek. Különösen ha a szellőzés hiányos és a keretek nincsenek jól rögzítve. Helyesebb késő este rakodni, éjjel szállítani, amikor a levegő hűvösebb. A szellőzéssel egyidőben lényeges, hogy a családoknak a kaptárakun belül legyen menekülőhelye. Kezdő koromban az egyik legerősebb családom ennek folytán fulladt meg. A mézűrben levő hizlalt keretekre helyeztem a szitabetétes rámát. A fészekrészből a méhek a mézűrbe tódultak, hogy friss levegőhöz jussanak. A mézűrben levő léputcákat teljesen megtöltötték, szorosan elzárták a testükkel, ezáltal a friss levegő beáramlását megakadályozták. A kifejlődött magas hő folytán az építmény megolvadt, összeomlott és a család kilencvenöt százaléka elpusztult. A maréknyi életben maradt méh megviselt idegállapota folytán pár napon belül kimúlt. A veszteségen okulva a következő évben a mézüröket tíz centiméterrel magasabbra építettem. A mézűr kereteinek felső léce, a szitabetét közötti rész, a következő évben már nyugodt vándorlást biztosított. A vándorlást jól gondoljuk át, s aprólékosan készüljünk fel. Méhésztársaimnak ajánlom, hogy hárman-négyen társuljanak. Így a járművet jobban kihasználják s kevesebb a költség. Egymás segítségével a rakodást is könynyebben elvégzik. A vándortanyát a méhek kiszállítása előtt három héttel előbb kell kiszemelni. Vigyünk magunkkal fejszét, ásót és kapát, hogy a talajt az állványok részére elegyengethessük. Csendes és szélvédett helyet válasszunk. Az erdő ne legyen nagy távolságra, s az odavezető út is járható legyen, javaslom, hogy a családokat a vándorlás helyére legalább két héttel előbb vigyük ki. Mire jön a virágzás kezdete, a méhek már ismerjék megváltozott környezetüket. Tapasztalatból tudom, hogy voltak méhészek, akik késve érkeztek az akácra, s az első napon két és fél kilő volt az átlaghozam. Tíz család esetében az őt kilós hozamot számítva ez huszonöt kiló veszteséget jelentett a méhek tulajdonosának. A korai kirándulás a méhésztől megköveteli, hogy indulás előtt a családoknak öt-hat liter szirupot adjon, amennyiben a kéthetes hordástalan időszakban a népes családoknak a napi élelemszükséglet eléri a húsz— harminc dekát is. Közben jöhet egy váratlan borús, esetleg hidegebb idő, s ilyenkor a méhész nagy távolságra hordhatja az etetéshez szükséges eszközöket. Az előkészülethez tartozik, hogy megfelelő mennyiségű keretünk legyen, valamint műlép. A hordási időszakban használjuk ki a méhek építő ösztönét. Családaimmal évenként háromnégy mülépes keretet építtetek. Volt idő, amikor attól féltem, hogy az építés a hozam rovására megy. Rájöttem, és szakkönyvekből is olvastam, hogy az építtetés fokozza a méhek gyűjtési szorgalmát. A mülépes keretek fészekbe való beadása csökkenti a családok rajzást ösztönének fejlődését. Napjaink követelménye, hogy méhészeink jóminőségű mézet termeltessenek. Akadnak méhészek, akik a hordás kezdetén a negyedik, ötödik napon már serkentő pergetéshez fognak. Nem várják be, hogy a méhek a begyűjtött híg nektárból a vizet elpárologtassák és a mézet beérleljék. Az ilyen méhészeknél a mennyiség, a több súly a mérvadó. A gyors pergetés szükségét egyesek azzal szokták „indokolni“, hogy nincs helye a nektárnak s ez lecsökkenti a méhek szorgalmát. Az igaz, hogy a népes és szorgalmas családok az említett idő alatt képesek a fészket és a mézürt meghordani. Ez azonban még nem méz! Vannak azonban kevésbé szorgalmas családok, melyek nehezebben és később mennek föl a mézűrbe. Ilyen esetekben az üresen hagyott kereteket szétosztottam azon családok között, melyeknél már nincs raktározási hely. A pergetés elhalasztható a hordás végére, ha dupla mézürekkel és tartalék-keretekkel rendelkezünk. A vándorlás adminisztrációs előkészületekkel is jár. A vándorlási igazolvány beszerzése, a méhek egészségügyi kivizsgálása, a telephely, a földtulajdonos írásbeli engedélye, a fiasí'ás egészségi állapotának megállapítása és igazolása. Tundnunk kell, hogy csakis egészséges családokkal szabad vándorolni olyan körzetekből és körzetekbe, ahol nincsen egészségügyi zárlat elrendelve. Fontos továbbá, hogy az illető HNB és méhészszervezet vezetője a terveinkről időben értesüljön. Az említettek hiányában senki se vándoroljon. Rados Pál
