Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-04-15 / 15. szám

Akik most készülnek I Fiatalok és a mezőgazdaság. • Olyan tág témakör, amelyben leginkább az okoz gondot, hogy me­lyik oldalról közelítjük meg. Mert ott van a szakemberkérdés vagy három szinten; azután az a réteg, amely egyenesen a termelésbe került az alapfokú iskola elvégzése után, és mindegyiknek megvannak külön-külön a sajátos problémái, amelynek felmé­rése és összegezése talán többéves munkát adna. De még így sem jut­nánk a végére, mert a fejlődés szinte napról napra új és minőségileg más kérdéseket vet a felszínre. Ezért nem is kezdtük a teljesség igényével ezt a cikksorozatot, inkább a legszembe­ötlőbb vonalakat próbáltuk megrajzol­ni köréje, hogy némi áttekintésünk legyen. Gyakorlatilag azonban — mi­vel többezer fiatalról van szó — sem lehetőség, sem idő nincs arra, hogy mindannyiuk véleményével, elképzelé­seivel megismerkedhessünk. Ezért — hogy mégis valamilyen átlagos ered­ményre jussunk — a jelen esetben a Komáromi Mezőgazdasági Műszaki Középiskola két végzős osztályának a véleményét, elképzelését mértük fel. A megkérdezett 47 fiatal nyolc kérdésünkre válaszolt. A kérdések összeállításakor abból a már előbb említett szándékból indultunk ki, hogy a lehetőségeinken belül egy általáno­sítható képet nyerjünk. Természetesen ezek a kérdések nem terjednek ki minden meglevő problémára. Lehetne belőlük törölni és lehetne még hozzá­adni is néhány tucatnyit. Mégis úgy érezzük, érintik azokat a legfontosabb dolgokat, amelyek ezeket a fiatalokat, s mellettük a már végzett s a mező­­gazdaságban dolgozó fiatalok egy rétegét — a középkádereket — fog­lalkoztatják. 1. Két hónap múlva befejezi a mezőgazdasági középiskolát; örül ennek a ténynek? Ha igen, miért, s ha nem — miért nem? A megkérdezettek közül 23-an igen­nel, négyen nemmel feleltek, de van egy réteg, 15-en, amely igen—nem­mel válaszolt. Ez a statisztikai tömö­rítés önmagában eléggé száraz s elég keveset mond. A számok mögött azon­ban sok érdekes probléma és felelet rejlik. Vajon miért örül egy fiatal, vagy miért nem örül annak, hogy leérettségizik. Vajon miért érzi a kettőt együtt? Csupán szubjektív okok rejlenek a számok mögött, avagy tár­sadalmi probléma húzódik meg a mélyben? Ez is, az is. De nézzük a válaszokat. A meg­kérdezettek nagyobbik része szokvá­nyosán felelt: örülnek, hogy befejezik az iskolát, hogy meglesz az érettségi bizonyítvány, vannak olyank (és elég sokan), akik azért örülnek, mert végre pénzt kereshetnek. Akad né­hány „sematikus öröm“ is; ezeken erősen (szerintünk nem valami he­lyes irányú) nevelési hatás eredmé­nye érződik. Például ilyen: „Örülök, hogy befejezem az iskolát, mivel ránk vár az a feladat, hogy a mezőgazda­ságot az ipar színvonalára emeljük“. Vagy: „... mert szeretném az én > tu­dásommal kiküszöbölni a mezőgazda­ságban felmerülő problémákat, hibá­kat“. De vannak már a valósághoz sokkal közelebb álló válaszok, melyek az igazi gondot és felelősséget tük­rözik. Álljon ezekből is itt néhány: „Sajnos, — írja az egyik érettségiző A máfnef A mágnes az, ami vonzza a fé­meket, és mágneses erőhatás kö­vetkeztében nem engedi azokat magától eltávolodni. Ebben az eset­ben a mágnes a falu, a fémek pe­dig a fiatalok. Hát bizony ennek így kellene lenni. Legtöbb eset­ben a „fém“ megvan, azonban hiányzik a mágnesesség. Ezért mi­nél előbb meg kell teremteni a mágneses erővonalakat, mégpedig addig, amíg az „érc" a „fém" egy várost mágnes hatására el nem tűnik a faluból. Bátran mondhatjuk, hogy az emberi lét legfontosabb alapja — a mezőgazdaság. A többi ágazat csak ennek kiegészítője és az egy­re emelkedő életszínvonal előre­­lendítöje, biztosítója. A mezőgaz­daság, falcainkban virágzik. Virágzik? ... Meddig? ... Hisz pár év múlva kiesik az idősebb generáció. S ki fogja ezt pótolni, ha nem a fiatalság, amely viszont csak úgy szállingózik, szivárog be falvainkról a városokba. Es itt megint visszatérek a mágnes és fém hasonlatra, kölcsönhatására. Az utóbbit megteremthetjük a falu kulturális életszínvonalának az emelésével. Nem egy élő példa van arra, hogy ott, ahol ifjúsági klubot alapítottak és megfelelő kezek irányították, ott a fiatalok maradtak. Így van ez nálunk is. Pár héttel ezelőtt mi is klubot alapítottunk. A csatai kilencéves iskola igazgatója, Űjvári László nagyban hozzájárul ennek megva­lósításához. Rendelkezésünkre bo­­csájtott egy helységet, segített a klub életének elindításában. A kez­dettől még csak rövid idő telt el, de elég volt ahhoz, hogy megala­kítsuk a tánccsoportot, a zenekart és összeállítsunk egy esztrádmű­­sort... Szóval megindult a kul­turális élet. Nem kell többé a falu fiataljainak a kocsma füstös leve­gője! Ki is jelentették már a fiúk, lányok egyaránt, hogy ha így megy tovább, szívesebben dolgoz­nak az EFSZ-ben. Ez csak egy példa volt a mág­neses erővonalak megteremtésére. — S hány van még! ANTAL VILMOS, Csata IV. A jelenlegi felkészültségével merne-e irányító szerepet vállalni egy szövetkezetben vagy állami gazdaságban? Igennel felelt 14, nemmel 25 és egyéb választ adott nyolc tanuló. Kér­désünk lényege az volt, hogy megtud­juk, milyen fokú az önbizalom és a felelősségtudat a fiatalokban. Az egyik oldalon néhányan túlbe­csülik képességeiket, sokan félnek, a legtöbbjüknél azonban a bizony­talanságérzet a legerősebb. Sok a „ta­lán“, a „lehet, hogy", s a hasbnló válasz. De lássunk néhányat: „Nem, mivel szerintem az elmélet csak má­sodlagos. Fontosabb a gyakorlat.“ „Csakis bizonyos tapasztalatszerzés után vállalnám; egy-két évre gondo­lok.“ „Hát ez a kérdés bizony elgon­dolkoztat. Most voltam gyakorlaton és láttam, hogy többéves tapasztalat­tal rendelkező szakemberek sem egy­könnyen oldottak meg bizonyos prob­lémákat.“ S most néhány határozott válasz: „Azok után, amit a szövetke­zetünkben láttam a gyakorlat folya­mán, vállalnám.“ „Agronómus vagy zootechnikus mindjárt lennék." Egy nagyon határozott válasz: „Természe­tesen, mernék!" S ami még ennél is több: „Bármilyen irányító szerepet vállalnék!" V. Milyen munkakörben dolgoz­na a legszívesebben? A válaszok elég heterogén képet mutatnak, de általában semmi külö­nöset nem találni közöttük. Tizen-" egyen az állattenyésztésben, 21-en a növénytermesztésben (a különböző termelési ágakat felsorolva), hárman a könyvelésben (a lányok arányához ez viszonylag kis szám), s tizenketten egyéb termelési ágban, például kísér­­reti intézetben dolgoznának. Ide so­roltuk azokat is, akik tovább szeret­nék folytatni tanulmányaikat. VI. Hajlandó volna olyan agro­nómus vagy zootechnikus helyette­seként dolgozni, akinek nincs kö­zépfokú képzettsége? Ha igen, miért, s ha nem — miért nem? Igen: 26, nem: 15, nem válaszolt: 1, egyéb válasz: 5. A válaszok érdekes problémákat hoztak felszínre, s a vé­lemények e tekintetben nagyon elté­rőek. Még akik igennel válaszoltak, bizonyos feltételekhez kötötték azt. Íme a példa: „Szívesen, azzal a fel­tétellel, ha az illető jó gyakorlati dol­gozó, egyszerű, de értelmes, nyílt szí­vű munkatárs lenne.“ Az ellenpólus: „Nem, mert elméleti tudása nincs olyan szinten, mint a ma végző közép­iskolásoknak ...“ Egy másik válasz: „Nem, mert nem értenénk meg egy­mást!“ S van aki teljesen megfordí­tott szempontból látja ezt a kérdést: „Nemigen merném vállalni, mert az a dolgozó sokéves tapasztalattal ren­delkezik, s ez nekem nincs meg.“ Ez a kérdés a válaszok alapján eléggé érzékeny pontot ért. Bizalom és bizalmatlanság rejtőzik a sorok között, s a válaszok mindegyike több kérdőjelet is rejt. Mindannyian sze­retnék, ha sikerülne olyan szakem­ber mellé kerülni, akitől tapasztalato­kat szerezhetnének. De... S ez a „de" már inkább kifelé.probléma, ott, ahol munkába lépnek. Hogy erre a „de“-re milyen lesz a válasz, az a szövetkeze­tek és állami gazdaságok vezetőinek magatartásától, emberségértől függ. VII. Milyen kezdő fizetés felelne meg szerinte egy középiskolát vég­zett, gyakorlati tapasztalatokkal még nem rendelkező fiatal szak­embernek? Erről a kérdésről csak ennyit: a vá­laszok alsó határa 800; a felső ha­tára 1700 korona. Legtöbben, 11 fiatal 1200 koronát írt a kérdőívre. VIII. A szakmunka mellett fon­tosnak tartja-e, hogy bekapcsolód­jon a társadalmi-kulturális életbe? Van-e konkrét elképzelése ezzel kapcsolatban? A kérdésre kettő kivételével igen­nel válaszoltak. Viszont konkrét gya­korlati elképzelés alig akadt kettő­három. Ez, ennyi a lényege annak, amit a válaszokból ki tudtunk szűrni. Azt szerettük volna megtudni, mennyire veszi komolyan ifjúságunk egy rétege azt, amit hivatásául választott: a me­zőgazdaságot. Tisztában vagyunk az­zal, hogy egyetlen iskola végzős hall­gatóinak gondolkodása, érzésvilága és magatartása nem ad átfogó képet az egészről, de bizonyos fokon már álta­lános érvényű lehet. A problémák, amelyek foglalkoztatják őket, nem lehetnek közömbösek azok előtt sem, akik néhány hónap múlva munkát és lehetőséget adnak nekik, hogy érvé­nyesítsék tudásukat. Ezzel együtt em­beri és társadalmi felelősséget vállal­nak. És ez nem kis gond. Ettől függ, hogy hova jutnak el azok a fiatalok, akik most indulnak, akik most készül­nek. Gál Sándor A legutóbbi években nagyméretű gyümölcstelepítések vannak országszerte. Emberek és paragrafusok II. BŰNTÉNY A KÖZ TAVÄRA?... Mi a bűntény? Mit nevesünk bűnözésnek? A definíció határozottan agy­­szerű: a polgár akkor követ el bűntényt, ha a büntetőtörvény ellen vét. Ha ezek után valaki mégis kíváncsi lenne rá tulajdonképpen mi is a bűn­tény, hát tessék, lapozgasa át a büntetőtörvényt, alig pár száz oldal... A különböző számlák és fizetési listák hamisítása viszont határozottan bennefoglaltatik, sőt a súlyosabbak közül való. Mégis ez a leggyakoribb eset, egyesek szerint szinte általános. Persze, minden kapun van ajtócska! Még itt is, és ha jogilag éppen nem, de erkölcsileg sokszor magyarázhatók, illetve felmenthetők a hamis számlák „szerzői". Tulajdonképpen miről van szó. A szövetkezeteknek ugyebár gyakorta nagy szükségük van bizonyos nehezen beszerezhető alkatrészekre, a leszállítási határidők lerövidítésére stb., stb. Mit tesz ilyenkor a vezetőség? Tudatában van annak, hogy kenni kell a kereket, úgy jobban forog. Hát kenik. Hol egy-egy demizson bor­ral, vagy szilvóriummal (lehet kisüsti is!!!), hol meg éppen csirkével, ka­csával, illetve olyasmivel, ami kéznél van. Mert ez a kerék olyan, hogy sokmindentől „nekilendül“. Viszont az ilyen „mellékes" kiadásokat hivata­losan kész öngyilkosság lenne elszámolni, képtelenség rá is gondolni, meg­próbálják hát kerülő úton. így aztán rizikó ide, törvénytelenség oda, be-be kerül egy-egy „holt lélek" a fizetési ívre, vagy éppen hamis számlák kel­nek útra, hogy a pénzzel együtt visszatérjenek a „kenéssel" megbízott személy zsebébe. Vajon rentábilis-e az ilyen eljárás? Határozottan az. Mert gondoljuk csak el, hogy szerény keretek között az a bizonyos kisüsti, bor, vagy kacsa belejön úgy három százasba. De mennyibe kerül a közös gaz­daságnak, ha teszem azt pont szántás idején hetekig üzemképtelen egy lánctalpas. Nyilván többe kerül, jónéhányszor többe!... A komplikációk aztán akkor kezdődnek, ha valaki „kiszagol“ egy ilyen esetet és máris hozzálát a feljelentés megírásához, mondván, na most aztán elintézem a „fejeseket", nem fogják ők lopkodni a közös vagyonát, az anyjuk erre­­arra!... Na és mit tesznek a szervek? A hamisítás ténye nyilvánvaló, a szövetkezet vezetői nem is tagadják. Viszont az is nyilvánvaló, hogy a hamisítók nem a saját zsebükre dolgoztak, a köz javáért sértették meg a törvényt, sőt tetemes összeget mentettek meg, beláthatatlan károknak vet­ték elejét. Véleményem szerint, jóllehet jogi szemponból abszurd ez az állítás, ilyen esetben nem éppen a szövetkezet vezetőit kellene felelősségre vonni, hiszen ők csak alkalmazkodtak a körülményekhez. Talán nem árta­na a korrupció felgöngyölítését valahol magasabb szinten kezdeni, egy­szerűen a kiváltó okokat megszüntetni. Azokat kellene büntetni, akiknek szinte „eláll" már a zsebük a borravalóktól (vagy személygépkocsira­­valóktól? sok „kicsi" sokra megy!!!). PANASZOK, PANASZOK, PANASZOK Mészáros Ferdinánd, a Galántai Járási Termelési Igazgatóság jogi osztá­lyénak dolgozója kimutatást húz elő az asztalfiókból. Ragadjunk ki be­lőle egyelőre egyetlen adatot. Az 1965-ös évhez viszonyítva 1966-ban 39,2 százalékkal gyarapodott a beérkezett panaszlevelek száma. Szám szerint ez pontosan 161 levelet jelent. Témakörökre osztva a panaszok legnépe­sebb családja a háztáji földek, építkezési telkek és általában a földdel kapcsolatosak. Ezt követően a különböző vagyonjogi, pénzügyi, bérekkel, normákkal stb. összefüggő panaszok érkeznek a leggyakrabban. De egyre sűrűbben felmerülnek munkajogi, munkabiztonsági, a munka higiéniájával, különböző balesetekkel foglalkozó panaszos hangú levelek is. Rá lehet-e vajon húzni a panasztevőkre az árulkodók piros nadrágját?.,. Semmi esetre sem. Igazáért, de lényegében még vélt igazáért is joga van az em­bernek szót emelni. Megláthatjuk ezt abból is, hogy a beérkezett 161 pa­nasz közül 71 jogos volt. Más a helyzet a névtelen levelek íróival. A név­telen levélnek mindig van bizonyos „mellékíze", többször húzódik meg mögötte rosszmájúság, ártani akarás, mint a hatalmaskodó vezetőtől való félelem, bár ilyen is előfordult. A beérkezett névtelen levelek közül mind­össze egy tárt fel reális helyzetet, illetve volt jogos. Ezek után minden­képpen érdekes lehet utánajárni, vajon kiket illetnek ezek a panaszok. Elsősorban a mezőgazdasági üzemek vezetőségét, mégpedig 145 esetben, majd a nemzeti bizottságokat 10, mig a járási termelési igazgatóságot 1 esetben. S tulajdonképpen ez magyarázza, vajon miért foglalkozunk a dolgozók panaszaival ezen a helyen. Egyszerűen azért, mert a törvénytelen­ségek felfedéséhez, számuk állandó csökkenéséhez feltétlenül szükséges, hogy az egész társadalom erejét latba vessük. A fő ellenőrző szerv a nép. A fontos az, hogy a társadalom „szeme“ mindent észrevegyen. S ha a dol­gozók panaszait mindenütt valóban teljes komolysággal vizsgálják majd ki, úgy ez mindenképpen a demokrácia elmélyítéséhez s mint már emlí­tettük, a törvénytelenségek csökkenéséhez vezet majd. VIGYÁZAT! SZÉLHÁMOSOK! Hochol Vincent főhadnagy, a közbiztonsági szervek dolgozója széttárja karját, amikor felteszem a kérdést: mi a véleménye a mezőgazdasággal kapcsolatos bűnügyekről? „Egy hónapon belül többet tudnék mondani, épp most dolgozunk az egész problematika komplex felgöngyölítésén." Esete­ket sorol fel. Egy üzemegység vezetőjét említi, aki nem találva helyettest kimerítetlenül hagyta szabadságát, illetve, ledolgozta, aztán hamis névre kiíratta a bért. Lopott? Nem, dolgozott, ám mégis turpisság íze van a do­lognak. „Ennél sokkal veszélyesebbek a szélhámosok, ezek az utcai üzlete­lők“ állapítja meg a főhadnagy. Kinyit egy szekrényt. Egész zsákravaló sálak, melltartók, nyakkendők. Vasak és társa például Brnóból tettek láto­gatást a járás területén, sálakat árultak. És aránylag jól kerestek rajta. A „Larisa“ pokrócot ugyanis, melynek anyagából a sálakat készítették 130 koronáért vásárolták. Egy pokrócból tizennégy sál jött ki, darabját cse­kély negyven koronáért adták, a tiszta haszon tehát pokróconként 430 korona. És volt aki megvette, s nem jött rá senki, illetve a közbiztonsági szerveknek kellett közbelépniük. Megjárta a K.-i helyi nemzeti bizottság a nyakkendő-árusokkal is. Szintén a cseh országrészekből látogattak el hozzánk és az említett HNB-on kértek engedélyt az árusításhoz. És Haptak, egyszerűen azért, mert az illető funkcionárius nem jól'értelmezte az elő­írásokat. Emberek és paragrafusok. Változott-e viszonyuk az elmúlt két évtized folyamán? Feltétlenül. Mennyiben? Ma még nehezen lehetne lemérni. Minden esetre ami változott, az pozitív értelemben változott. Az emberek szemében lassan kiegyenesedik a sokat gúnyolt paragrafus és egyértel­művé válik. Az igazság, a demokrácia jelképévé. BALOGH P. IMRE — érettségivel nehéz érvényesülni és jó állást kapni.“ „Örülök, mert sze­retnék már dolgozni, de fel vagyok készülve a kezdeti nehézségekre is.“ „... mert végre olyat is tehetek, amit értékelni fognak, ahol felelek a mun­kámért ... s nem marad el a jutalom sem. Ez esetben nem csupán az anya­giakra gondolok.“ Sok válaszban találkoztunk az ön­állóság motívumával különböző (anya­gi és erkölcsi) okokkal társítva. Sok­kal elgondoíkoztatóbbak a határozott nemleges válaszok — bár ezekből mindössze négy van — esete. Itt ugyanis az elhelyezkedésről és a mun­kalehetőségekről van sző. „Nincs munkahelyem — írja az egyik —, ahova a járási szervek helyeztek, ott nem vesznek fel." Vagy: „Még nincs munkahelyem, s ha lesz is, hogy fo­gok majd érvényesülni?“ A tizenöt igen—nem válasz lényege a fentiek összevonásából ered, s még (majd­nem minden esetben) hozzájuk kap­csolódik egy kevés nosztalgia, hogy elmúlnak a szép diákévek stb. II. Miért választotta foglalkozá­sául a mezőgazdasági szakmát? A válaszok számokban: szeretem, tetszik nekem, írták 36-an, egy nem válaszolt, s tízen egyéb okokat so­roltak fel. Tulajdonképpen itt a vá­laszok határozottan pozitív irányba mutatnak. Persze, még azok után is, hogy végigolvastuk, érződik valami nem egészen őszinte tónus a szavak mögött, valahol egészen háttérben azon a helyen, amelyet a tudat még nem bontott ki ezekben a fiatalokban egészen. Válaszaik, bár egyértelműek­nek tűnnek, mégsem azok. A pozitív válaszokat a környezet determinálja: a falu, mint szülőhely; hogy paraszti családból származnak, s ebből követ­kezően „szeretik“ a mezőgazdaságot, a természetet, a növényeket, állatokat stb. Ezek azonban szokásformák, egy­féle tudat és életmód, egyetlen le­hetséges elemei: mást nem ismerek, ezt szeretem. De vajon valóban úgy szeretik-e, hogy egész életüket benne töltik majd? Vajon megtalálják-e azt a teljességet, amire vágynak, amit keresnek? A gyakorlati élet és a ra­gaszkodás ilyen viszonylatban már megbillenti e mérleg látszólagos egyensúlyát. Az oktatás ideális viszo­nyokra vonatkoztatva folyik. A kike­rülő harmatfríss szakemberek sok­szor hiába keresik ezeket a feltétele­ket, s ha nem találják, nagyon gyor­san más irányba fordul az említett szeretet, ragaszkodás. (Következő cik­keinkben erre a kérdésre még vissza­térünk majd.) A tíz „egyéb“ válasz oka, hogy nem sikerült más iskolába bejutni, de néhányat a főiskola, a to­vábbtanulás lehetősége vonzott ide. III. Saját elhatározásából lépett erre a pályára? Ha nem, milyen körülmények alapján került a me­zőgazdasági iskolába? Harmincegyen saját elhatározásból, hatan szüleik kívánságára, egy nem válaszolt, és kilencen egyéb okokat jelöltek meg. Ez a kérdés tulajdon­képpen szorosan kapcsolódik az előb­bihez, kiegészíti azt. Sok újat nem mondanak a válaszok. Nagyjából az előbbi indítékok késztették őket, hogy ezt a pályát válasszák. Viszont leg­többjük — még azok is, akik más oknál fogva kerültek a mezőgazdasági iskolába — azt írja: nem bánta meg, hogy idejött.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents