Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-25 / 12. szám
TAVASZELŐN mindig figye• lemmel kisérem a természet ébredését. A bolyhos fűzbarkát, a nyírfa dudorodó rügyeit, a kecses hóvirágot, a jácint és az ibolya kékes nászruháját ... A tavaszi megújhodás idején különösen a költöző madarak vonulása kötötte le figyelmemet. Meggyőződtem róla, hogy a tavasz első hírnöke nem a gólya, hanem a vadgalamb. Alighogy helyenkint szétfoszlik az elnyűtt hótakaró és fagyos ábrázatát tárja a napsugár felé a melegre vágyó szántó, mint varázsszóra itt terem a vadgalamb. Kissé megpihen, erőt gyűjt, szárnyra kap és repül tovább. Semmi kétség, költőhelyére igyekszik! Néhány nappal később egyre-másra érkezik a többi vándormadár. Az itt-ott már élénken zöldellő gyepen, amely mellett még javában csillog a télvíz után visszamaradt tócsa, bíbic-, csóka- és seregélycsapat táborozik. Itt piheni ki a hoszszú út fáradalmait. Tépdesi a zöldellő pázsit üdítő zsengéit, bogarászik, rovart fogdos. E szerény és akkor még igen szegény táplálékkal igyekszik csillapítani éhségét. A gyomor harcra serkenti apraját, nagyját. A létért való küzdelemben, mint mindenütt, Itt Is a gyengébb a vesztes. Hosszú és fárasztó volt az eddigi üt. Az orvmadarak mindig a gyönge vándorok nyomában voltak és zsákmányoltak belőlük. Az erdei szalonka, a fürj, a vízi és az éneklő madarak szenvedtek a legtöbbet. A héja, a karvaly, a sólyom, a sas, a mindenkori éhenkórászok egyre-másra ritkítják soraikat. A gyengék az ember segítségére szorulnak. Ezért ezt az időszakot a vadvédelemnek szentelte a vadászati törvényhozás. A vadászoknak és a természetvédelmi szervezeteknek Ilyenkor sok a dolguk. Üldözik a ragadozót, legyen az bármilyen fajta. Az orvmadarak közül csak a kiveszőiéiben levő fajjal tesz kivételt a törvény. (A vándorsólyom, az ölyv stb.) Januárban, párzás idején, hívóra lőjük a rókát. Most pedig kölyközés előtt kotorjékában keressük fel a komát. Ebben a munkában a tacskó meg a szálkásszőrű foxterrier segítségére támaszkodunk. Az orvmadarak vadászata külön lapra tartozik, mert félénkek és óvatosak. Már messziről menekülnek, ha észreveszik a puskás vadászt. A földműves kaszáját, villáját nem tekinti veszedelmes szerszámnak. A héját, a sast csak nagyritkán sikerül puskalövésnyire becserkészni. Itt nem segít a kutya, a csapda, de segít az erdő legveszedelmesebb ragadozója, az uhu. E legnagyobb bagolyfélére haragszik csaknem minden madár. Hiszen éjjel még az alvó öreg héját is elrabolja a fészkéből. Az uhugyűlölet őseitől öröklött tulajdonsága a madárnak. A pici ökörszem meg a bolyhos cinege csipeg, piszeg, idegesen ide-oda röpköd, ha megpillantja a kegyetlen éjjeli rablót. Régebben nekem is volt jól idomított vadász-uhum, amely megbízhatóan már messziről jelezte a közelgő ragadozót. A vércsével szemben sem volt közömbös, pedig ez elég kicsi madár. Uhumat Kubónak becéztem. Régi, elhanyagolt tyúkólban tartottuk. Remetéskedett. Tenyésztésre alkalmatlan házinyúl, macska- és kutyakölyök volt a tápláléka. A felkínált eledelnek szőrösnek vagy tollasnak kellett lennie, mert különben nem tartott rá igényt. Házi egér volt a leggyakoribb eledele. Sokat fogtak belőle az iskolás gyerekek, mert cukorka járt érte. A nagy bagoly a láA TARTALOMBÓL; 4» Tavaszi hangulat 4 Vadászszenvedély 4 A vadászkutya , kiképzése 4 Eredmények és hiányosságok tükrében 4 Vadászok biztosítása * A CSVSZ hírei 4* Védjük az ívé halakat 4» Sporthorgászati vetélkedők 4* Hálóját a szerencse... 4* Paducozás és márnázás a Tiszán 4* Halételrecept 4> Milyen legyen a jó horgászcsónak? 4» Horgászbál az „Európában*1 bán rézkarikával ellátott bőrmanzsettát viselt, amelyhez hosszú szíj fűződött. Ez nem gátolta mozgásában. Kubó szívesen tűrte a hátas-kosarat, amelyben vadászatra cipeltük. Tudta, hogy övé lesz a zsákmány. önszántából ment a kosárba. Egy erdőszélen évszázados odvas tölgyfa tengette életét. Amolyan cinege-legelő. Sok volt benne a rovar és a féreg. Koronáját hitvánnyá ritkította a gyakori zivatar. Szurok-fenyő gallyaiból rögtönzött bódé lapult vastag törzséhez. A bódétól vagy tizenöt lépésnyire nyomtatott „T“ alakú lécágast vertünk a földbe. Ez volt uhu figyelőhelye. Ezen ült, persze, szíjra kötve, nehogy kereket oldhasson. Társaimmal a bódéba bújva lestük uhu viselkedését. Kubó nyugodtan ült az akasztófaképfl trónuson. Bóbiskolt, pislogatott, amíg félálmából fel nem verte a szajkók, szarkák és varjak zaja. Az éktelen rikácsolás riadót jelentett. Uhu felfigyelt. A zajongók segítségért kiáltottak, mert támadásra készültek a kegyetlen bagoly ellen. Kubó nagy szemével végigpásztázta az égboltot, mert onnan várta a támadást. Topogott a helyén, felborzolta tollazatát, félig lecsüggesztette szárnyát és ijesztően sziszegett. így jelezte a közelgő repülő-támadást. A jelzett ellenség egyideig keringett a gallybódé fölött, majd nyílsebesen vágott le az uhura és azután Ismét a magasba ívelt. Az ívtörés pillanatát kellett kihasználnunk, hogy lefegyverezhessük a támadót. Ha heves volt a támadás, Kubó leugrott a figyelőről, hanyattvágódott, éles karmaival és erős csőrével vágta vissza a sas támadását. Most már csak a ouskás hidegvérétől függött, vajon leteríti-e a támadót. Uhufásunk mindig sikeres volt. Halomra lőttük a törvényileg nem védett ragadozót. SELMEC ADOLF Tavaszi hangulat W t JÜ ! H Sk ,n- ÉVFOLYAM 1 Ili Ü If jlfl M 1967. MÁRCIUS HS»««* v/áaááfc. v ' <, Í/U&Sl V Marosi Iván Turul nevű sólymával /,beszámoló, a 2, oldalonl
