Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-25 / 12. szám
Eredményes évek Látogatóban Nagylégen voltam látogatóban a közelmúltban, s mivel Ismerősöm pertu* gógus, az tskolában kerestem fel. Nagyon meglepett az Iskola folyosófán elhelyezett színpadi alkalmatosság. Csak nem itt játszanak színdarabot? — gondoltam. BOLHABAL Illyés Gyula komédiája a MATESZ színpadán Aki egy kicsit is ismeri a paraszti észjárást, az agyafúrt, lassan megérő kópéságot, az az első pillanatra kitalálja a komédia erkölcsi-társadalmi mondanivalóját. Persze, nem lehet azt állítani, hogy a Bolhabál a mai viszonyok között is érvényes volna, de Illyés Gyulának nem is volt, mert nem is lehetett ilyen célja. Hát akkor miért tűzte a MATESZ műsorra, kérdezhetnénk. A nevetésért, s a nevettetésért. S ez már magában is komoly szándék, írótól, rendezőtől, színésztől egyaránt. S e tekintetben nem is volt semmi hiba az előadásban. A helyzetek, a darab kacskaringós menete sok-sok lehetőséget adott erre, s ezeket a lehetőségeket a színpadon ki is aknázták. Illyés komédiájának a magyar drámaírásban nincsenek hagyományai; a Bolhabál nem fér be eddigi, szokványos dramaturgiai koncepciónkba, — nem érvényesek azok a szabályok rá, amelyekkel a kialakult és hagyományos műveket és előadásokat értékeltük és méltattuk. Illyés írja a komédia előszavában: „Ne hagyjon ki képzeletünk egyetlen nevettetési alkalmat, nem állva meg a „legaláribb" vásár bohóckodásig... Szöveget nyugodtan kihagyhatunk, a megjelenést a színpad, az idő, a nézők körülményeihez szabva.“ Konrád József él is e szerző-adta joggal. Húz, vág, helyzeteket változtat meg a már fent szentesített egyetlen cél, a nevettetés érdekében. S a színészek, Várady Béla, Németh Ilona, Thirring Viola, Szabó Rózsi, Budiás Ida, Gálán Géza, Ropog József, Nádasdy Károly, Tóth László, Lengyel Ferenc, Fazekas Imre, Rózsár József és Dráfi Mátyás tehetségükkel és tudásukkal (láthatóan nagy kedvvel) szolgálják ezt a célt. í-gs-) A magyarázat kedvéért megemlítem, hogy 17 évvel ezelőtt én ts ebben a faluban (még az öreg Iskolában) kezdtem pályafutásomat. Az akkori kultúrháznak nevezett öreg épület Is kissé furcsán hatott, hiszen három községet egyesítettek, és ez semmiképpen sem felelt meg a követelményeknek. Am a szövetkezet dohánytermesztéssel foglalkozott, s így szükség volt dohányszárítóra. Fel ts épült hamarosan, ahol azután meg lehetett tartant a táncmulatságokat. No de azóta már sok víz lefolyt a Dunán, sok új ház épült Nagylégen ts, új iskola, élelmiszer- és ruhaüzlet. Csak kultúrház nem. A változatosság kedvéért most a színdarabokat az iskola folyosóján, a táncmulatságokat továbbra is a dohányszárítóban tartják. — S itt szeretnék kitérni a nagylégi tanítók odaadó munkájára. Minden évben — a rövtdebb kultúrműsorok mellett — egy egész estét betöltő színdarabot is betanítottak a gyerekekkel. Nem beszélve arról, hogy a színpadkészítésnek és a ruhák megvarrásának a feladata Is rájuk hárult. Ebben az évben a Virít a pipacs című 3 felvonásos, zenés mesejátékot ad* ták elő, várakozáson felüli sikerrel. Az énekeket Csóka Ede tanító tanította be, akt külön elismerést érdemel. S hogy a színpad" jobban kihasználódfék, a tanítók a CSEMADOK helyt szervezetében ts egy-egy színdarabot tanítottak be. Az 1956-ban nagy sikerrel előadott Mágnás Miska Óta egy előadás sem nyerte el kellőképpen a közönség tetszését. Igaz, igényesebb darabokkal — a mostoha körülmények között — nem nagyon próbálkozhattak. Idén Sípos fenő „Dalol a nyár" című zenés vígjátékára esett a választás. A szereplők, annak ellenére, hogy csaknem mind kezdő, jó teljesítményt nyújtottak lelkes játékukkal. Nagysikerű alakítás volt a Bonifác szerepében látszó Csóka Ede tanító szereplése, aki mondhatnánk, az előadás lelkét képezte, kedvet, lendületet adott a többt szereplő játékához is. Jól szerepelt a titkárnőt alakító Czére Ildikó, a Bokros gondnokot alakító Kollár János, a Boriskát alakító Mihaltk Erzsébet, és sorolhatnám tovább, mert mindnyájan Igyekeztek a tőlük telhető legjobb teljesítményt nyújtani. Az előadás színvonalát emelte Kiss Béla népi zenekarának kísérete, akiket nem a pénz, hanem a kultúra fejlesztése hozott el a próbákra és az előadásokra. Már lassan tíz éve más munkabeosztásban dolgozom, és őszintén szólva, néha kissé irigykedve gondoltam a tanítókra, hogy nekik mennyivel több szabad Idejük s lényegesen hosszabb szabadságuk van, mint nekem. Nem tudatosítottam azt, hogy míg én otthon, a meghitt családi körben töltöm estéimet, addig Ok fáradságot nem tsmerö szorgalommal dolgoznak, hogy minél több színt, kultúrát vigyenek a falusi emberek életébe. S ott, ahol ilyen színvonalas kultúrmunka folyik, Igazán megérdemelnének egy kor* szerű kultúrházat, T, MÁRIA Hímeftojdfok A tojás a néphitben az újjászü-> lető természet, a termékenység szimbóluma. Az élet csírájának hordozója, a szerető leányszív ajándéka, ki mondanivalóját, érzelmeit jelképekben írja a tojás héjára. A díszített üzenet „tiszavirágéletű“. Nagypéntek délutánján viaszkba mártott hímzővel írják, piros börzsönnyel festik és legtöbbször húsvét hétfőn, e pazar népművészeti remekművet megsemmisítik. A hímestojás teljesítette küldetését. A leány üzenetét a legény megkapta. A hímestojásra festett Jel néha az egész falu közösségéhez szól. Sok esetben veszélyt jelez, vagy a veszedelemtől akarja a falut megmenteni. A vasvilla a néphit szerint megvédte a falu lakóit különböző betegségektől, veszedelemtől. A vasvillának a falu népe má-1 gikus erőt tulajdonított, erről tanúskodik a következő népdal is: Faluvégén két vasvella, Arra jár be a korela, Sem urakra, sem papokra, Csak a szegény parasztokra. A vasvilla vagy ördögvilla töbtn szőr előfordul a hlmestojásminták között. A szélesebbrétfl néprajzi anyag megismerése teheti csak lehetővé az egyes minták formájának és szerepének tisztázását. A minták három egymástól el nem határolt időszakban keletkeztek. A legrégibb hímestojásminta geomet-i rikus, későbbi eredetű a szlmbólikus (e korból származik a virágminta), legújabbak a realisztikus ábrázolásra törekvő minták. Egyes falvaknak megvannak a maguk jellegzetes hfraestojásmintálk. Ez különösen Nyitra-környéki falvainkban (Ghymes, Zsére, Kolony, Lédec, Csehy, Gerencsér, Csitár, Pográny, Bodok, Bábindol, Menyhe) tapasztalható. Lipcsey Gynláná (L. Gy. felvitele) Sz. V. Geraszimov kiállítása A Nagy Októberi Szocialista Forradalom ötvenedik évfordulójának esztendejében időszerű és indokolt, hogy fokozott érdeklődéssel forduljunk a Szovjetunió művészeti megnyilatkozásai felé is. Kulturális kapcsolataink révén már eddig is megismerkedhettünk a szovjet képzőművészet néhány nagy egyéniségével. S a csere-kiállítások, minden ilyen közvetlen találkozás és tapasztalat megértésében és érzésében egymáshoz közelebb hozza népeinket. A szovjet iparművészet színpompás, derűs, nagy érdeklődést keltő tárlata röviddel ezelőtt zárult. A hatalmas birodalom sokféle népének termékeny képzeletét, kitűnő technikai felkészültségét dicsérték az agyag-, fém- és textilművészet, a fafaragás, a játékipar termékei. Március havában a Művelődés Házában több teremnyi kép világít rá a 20. század egyik nagy festőjének, Sz. V. Geraszimovnak életművére. Félszázadnál is hosszabb időszak művészi tükrözője az 57 olajfestmény és a 40 akvarell. Az első kép évjelzése szinte Jelképes: 1905-ből való. A legutolsókat 1901-ben festette a mester, aki még ezután három évig élt. Geraszimov annak a hősi mflvésznemzedéknek a tagja, akik két háború vérzivatara között és utána a forradalom győzelmének s a szocializmus diadalmas építésének nemcsak tanút, de részesei is voltak. Ugyancsak részt vettek a forradalom művészetének kialakításában. 1885-ben Mozsajszkban született. Geraszimovnak a moszkvai Művészeti Akadémián 1907 és 1911 között mesterei a romantikus, de a vallási témát a társadalom szolgálatába állító Ivanov és az impresszionizmushoz közelálló Korovin voltak. Geraszimov tősgyökeres orosz egyéniség. A 19. század realizmusa és a demokrata, vándorkiállító művészek hagyományait követi. Utóbbiak központi témája a nép élete, szokásai és embersége. Műveik eljutnak a széles rétegekhez. — Geraszimov pályakezdő munkáiban, családtagjai portréin az arccal és a mozdulatokkal törekszik a lélek kifejezésére. Életképein a valóság hű ábrázolója, hisz behatóan ismeri népét, életmódját, hazáját. Az ország drámai átalakítását bevezető októberi forradalom hatalmas változást jelent a művészetben Is. A szooíaltsta realizmus igénye: a művészi megértés, a realista elképzelés, minden felszínesség és hazugság elvetése. A szocialista művészet az élet igazi bemutatását, eszmei tartalmú, meggyőző alkotásokat és helytállást kíván a művészektől. Geraszimov ingadozás nélkül tart ki ezen elvek mellett. Szívén viseli hazája művészetének ügyét. Nem ismeri el az egyéni problémákba merülő szubjektív művészetet. Jóban-rosszban együtt érez népével, ezért tudja kora valóságát portiéin, élet- és tájképein, csendéletein, történeti kompozícióin átéltséggel, eszmeiséggel, elkötelezettséggel ábrázolni. Alkotásainak gazdag műfaji megoszlása is igazolja sokrétű tehetségét. Közérthető, világos rajzú formákkal, telterejű színekkel és a tipikus vonásokat hangsúlyozva küzd a szocializmus elveinek megvalósításáért. Vásznain élnek a föld megművelől, a lelkes ifjú kommunisták, a .Halászok“ nagyvonalú kompozíciójá-Sz. V. Geraszimov: ÖNARCKÉP nak szereplői s a szovjet ember erejét, bátorságát, derűlátását, új világszemléletét jelzik, önarcképe a szilárdjellemű, felelősségteljes, jövőben bízó férfi és művész erényeiről szól. Országjáró útján a régi kultúrájú Novgorod és Pszkov ó-orosz architektúráját fogja képbe. Az Ural s Baku és a Balti tenger vidékén követi az ország egyre növekvő hatalmas ipari fejlődését. A Kaukázus festői tájait, színes, jellegzetes figuráit, a kolhozvásárok tarka nyüzsgéseinek emléke Izgatja fantáziáját, s a „Szibériai partizánok esküjében“ mond Ítéletet az oktalan öldöklés embertelenségről. A harmincas évek végétől plktúrája fő motívumát a táj képezi. A természet különös hangulatai, időszakainak festői varázsa mélyen hatnak rá. Erdők és mezők végtelenségét, a hatalmas folyókat, az égbolt feléjük feszülő változó színű sátorát, az aranyló őszt, a sárga-kék árnyalatokban játszó tavaszi réteket, fehértörzsű nyírfák újra-pezsdülő életkedvét lírai látással ecseteli és buzdít velük a haza szeretetére. 1941-ben a Moszkvai Állami Művészeti Intézet tanára s az iskolával együtt Szamarkandba evakuál, ahol 43-ig marad. Ezalatt veti sorozatosan vászonra a sajátos levegőjű város keleti építészetét, szűk utcáin a magas, nyúlánk, izzó tekintetű emberek csoportjait, s a rózsaszín és lila reflexek impresszionisztikus változását az égen. A Nagy Honvédó Háború vérgőzös 43-as évében születik a „Partizán anyja", a szovjet ember megingathatatlan erkölcsi erejének, életakarásának jelképe. — Az 1945-ös kép a „Zajlik a jég“ a háború halálos szorításából való szabadulást érezteti. Később a szülőföld változatlan vonzóerejét visszhangozzák a mozsajszki képek, az utolsó hó, a tavaszi csírázás zöldje, a lángoló nyár, hullámzó aranykalászos tenger, s a ősz bíbor ragyogása. — „Az európai körutazás“ sorozatban 1956-ban rögzíti Gibraltár merész körvonalú sziklafalát, s a klasszikus emlékeket idéző Forum Romanumot, a velencei laguna vizében tükröződő ház ormán a búcsúzó nap arányát, a kékes párák közt sikló Szajnát s Párizs egy-egy emlékezetes részletét. — Akvarelljel, bár nem érzik rajtuk a levegő konturbontó hatása, mégis oldottabb kifejezésflek. A vízfestés technikájával járó könynyed, átlátszó tónusokban tűnik fel a rajongásig szeretett természet s a virágok. — Itt szerepelnek Nyekraszov, Gorkij és Osztrovszkij műveihez készült finom könyvillusztrációi. 1957-ben „A szovjet uralom idején“ című nagyerejű történeti kompozíció alkotására ösztönzi a germán hordák barbár pusztításának ellenálló nép hősi magatartása. Remek jellemző erővel formálta a partizán csoport tagjait, élő s egymástól különböző figurák, akiket egy közös eszme s cél lelkesít. Geraszimov Jeles pedagógus, az ifjú tehetségek pártfogója és formálója. Festői és társadalmi tevékenysége komoly hatással volt hazája művészetének alakulására. Szavait gyakran idé zik: „Mi szovjet művészek új világunk szépségét mutatjuk be alkotá sainkban. Ez nemcsak kötelességet, de boldogságot is jelent számunkra.“ Az érdemes és Lenln-díjas festő, a mű vészetl tudományok doktora s egyéb megtisztelő kitüntetések mellett talán mégis legszebb az, hogy hazájában a „nemzet lelkiismereteként“ emlegetik. Bárkiny Jenfiné SZAFAD FÖLDMŰVES ^ 1967. máreius 25. vendégszerepléseik alkalmából magaaabbra értékelik szereplűik teljesítményét, mint otthon. A tanítónő szerint nagyon igényes a helyi közönség és ez részben talán azért van, mert évente 4—5 esetben is fellép a Komáromi Területi Színház, valamint a Csallóközi Színház. Az őszi és téli időszakban a knltúrfellépések elég gyakoriak. A helyi nemzeti bizottság is nagy segítséget nyújt az egyes szervezési kérdésekben, helyiséget és tüzelőt biztosít a próbákra. Az EFSZ is segítséget nyújt a kultórmunkában. Minden kinti szereplés alkalmával autót biztosított a színfalak elszállításához. A helyi színjátszó csoport minden betanult színdarabbal bejárta a járást. Volt eset, amikor 10—15 helyen is fellépett. A bevételből fedezték a színdarabbal járó költségeket. A bevétel fennmaradó részéből az utóbbi két évben igen értékes kirándulásokon vettek részt a színjátszók. Két évvel ezelőtt a csoport tagjai Kelet- Szlovákiában voltak, tavaly pedig Csehországba rándultak ki. Molnár Ferenc, Dunaszerdahely a színjátszó csoponjuK iodd izoen vett részt a járási alkotóversenyen. Első ízben az „Egy kis bécsi kávéház" című színművel léptek fel Bősön. Az ott nyert 5000 KCs-t a kultúrház berendezésére fordították. Az elmúlt évben a „Mágnás Miska" c. operettet mutatták be nagy sikerrel Dunaszerdahelyen, és az itt befolyt összeget különböző kultúrcélokra használták fel. A színdarabok mellett több könyvankétot is rendeztek Csölle Mária közreműködésével. Ezek a könyvankétok igen látogatottak voltak. Irodalmi délutánok szervezéséből Nyeső Terézia és Hrapka Sándor vették ki legjobban a részüket. Nagyon jól sikerült a Petőfi Sándorról szóló irodalmi délután. Több ízben szerveztek esztrádmfisort is, melynek rendezéséért dicséret illeti Varga Bélát, Szabó Zitát, Rédvay Aladárt. A színdarabokat általában kétszer mutatják be. Az a tapasztalatuk, bogy Gárdonyi Géza mondta annak idején, hogy a tanító „lámpás" a falu- ' ban, fény — mely kell, hogy mindig ! világítson. Ez a gondolat forgott a i fejemben, amikor Vásárúton benyitot- i tam a 9 éves iskola tantestületi szó- i bájába, hogy a legilletékesebbektől, i a pedagógusoktól érdeklődjek a falu i kulturális életéről. Kedves arcú, fiatal tanítónő, Nyeső | Terézia a legbeszédesebb, éppen van '■ egy szabad órája és így az egyik legagiiisabb kultúrmunkástól értesültem ennek a nagy, csallóközi falunak a 1 kulturális életéről. — A faluban a színjátszásnak régi hagyományai vannak és elég tehetséges színjátszógárdával rendelkezünk, — mondja a tanítónő. — Szép ' knltúrházunk is van, azonban mindezek ellenére kisebb visszaesés mutatkozik a kultúrtevékenység körül. Ennek az okát abban látjuk, hogy több ízben szerepelnek falunkban a Komáromi Területi Színház művészei, valamint járásunkból az egyes kultúresoportok. A fiatalság között is észrevehető a kisebbfokú elidegenedés a
