Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-03-25 / 12. szám
Állatorvosi tanácsadó A szopósmalacok vashiányos vérszegénysége Olvasóink kívánságára új rovattal gazdagodik lapunk. Az ÁLLATOR* VOSl TANÁCSADÓ legfőképpen arra lesz hivatva, hogy gyakorlott tat pasztalatokon keresztül nyújtson segítséget állategészségügyi kérdések* ben. Olyan szakemberek, állatorvosok adnak majd szaktanácsot, akik mesterei szakmájuknak. Az alábbiakban Dr. FÖTHY JÁNOS állatorvos a lényegre tapintó, kU finomult megftgyelóképességröl tanúskodó értékes cikkét közöljük, amelyben a szopósmalacok vashiányos vérszegénységének megelőzéséhez nyújt szaktanácsokat. • A SZOPÖSMALACOK vashiányos vérszegénységének tüneteit már a múlt század végén megfigyelték. Az Idő tájt a betegség nem volt olyan gyakori, mert a malacok a fejlődésükhöz szükséges vasat a legelőn való turkálással megszerezték. Ennek ellenére ma, a nagyüzemi gazdálkodás időszakában, amikor a malacokat zárt Istállókban, többnyire kifutó nélkül tartják, gyakran észlelhetjük a betegséget. A betegség gazdasági jelentősége Is számottevő. így például Bürke és Völker szerint a Német Szövetségi Köztársaságban a malacelhullás 20—30 százaléka a vérszegénység közvetlen következményeire vezethető vissza, ami évente mintegy 40 millió márkát jelent. A betegség előfordulása nálunk is gyakori és az utóbbi Időben nagy figyelmet szentelünk neki, dé sajnos, az általa okozott kárnak részletes statisztikai felbecsülésével kapcsolatban hazai viszonylatban nem találunk részletes adatokat. A vérszegénység a szervezet elégtelen vasellátásának a következménye. Jóllehet a testállománynak csupán 0,004 százalékát teszi ki a vas, mégis, mint a vörösvérsejtek alapanyaga és a légzőpigment alkatrésze, igen lényeges szerepet tölt be. Azonkívül nagy a szerepe a szervezet különböző élettani folyamataiban, hatással van a növekedésre és a szervezet ellenállúképességére is. Éppen azért vashiány esetén az elégtelen vérképződés mellett csökken az étvágy és a növekedés, azonkívül tzomgyöngeség és fáradság figyelhető meg. A vas jelenléte tehát nemcsak a vérszegénység megelőzése céljából lényeges, hanem fontos szerepet játszik más betegségek megelőzésében Is, mert a vérszegérységben szenvedő malacok egyéb betegségek — a különféle emésztőszervi megbetegedések és bőrbetegségek — iránt Is hajlamosak. Az emlősállatok újszülöttei lényegesen különböznek abban, hogy milyen vastartalékkal jönnek a világra. így például a malac alig hoz magával a világra némi vastartalékot. Az anyatejjel felvett vas viszont nem minden emlős fajban fedezi az újszülött szükségletét. Ezek közé tartozik a malac Is. A kocatej átlagban malaconként egy mg vasat biztosít, ennek ellenére a szopósmalacok vasszükséglete a kocatejjel biztosított napi egy milligramm vassal szemben 7 mg. A malacok vastartaléka többnyire mindössze két hétre elegendő, tehát a betegség szempontjából a születés utáni 2—3 hét a legválságosabb. Ez a magyarázata annak a gyakorlati megfigyelésnek, hogy a malacok kezdetben egészségesek, jól fejlődnek, de 12—16 nap után fejlődésük megtorpan. A betegség felismerése nem nehéz, mert a malacok bőre már két hét után halvánnyá válik, didergés, fázékonyság figyelhető meg, füleik átlátszóak. Ennek oka az, hogy vashiány következtében a vér képtelen elegendő oxigént szállítani az egyes sejtekhez. A szervezet ezt gyorsabb légzéssel és érveréssel igyekszik kompenzálni. A szopási kedv nem mindig csökken, de a kutricába helyezett takarmányt — darát, pörköltárpát stb. — a malacok hosszú ideig figyelmen kívül hagyják, vagy később, idősebb korukban sem fogyasztanak belőle megfelelő mennyiségben. Ebben az időszakban a malacok a külső káros behatásokkal szemben érzékenyebbé válnak, és a legkülönbözőbb kóros folyamatok Indulhatnak meg bennük. Az ilyen malacok egy része elhullik, a többiek fejlődése lelassul, rosszul értékesítik a takarmányt és a szövődményes megbetegedések egész sorának vannak kitéve: gyomor és bélgyulladás, hurutos tüdőgyulladás stb. A betegség gyógyítása, illetve annak megelőzése már évek óta foglalkoztatja a kutatókat. Hosszú és fáradságos munka után azon kutatók munkája volt eredményes, akik az ízombafecskendezés céljából dextránhoz kötötték a vasat. Ilyen módon készült a Ferridextrán elnevezésű csehszlovák készítmény is, amelynek adagolásával meglepően jó eredmények születtek a betegség megelőzése és gyógyítása terén. Az izomba fecskendezett Ferridextrán 80—90 százaléka két-három nap alatt felszívódik és gyorsan ki tudja fejteni hatását a haemoglobin és ennek révén a vörös vérsejtek képzésére. A malacok szabad kifutóban való természetes tartása általában ma már nem lehetséges, azért ajánlatos a vasszükséglet pótlásáról — a betegség megelőzése és az egyenletes fejlődés érdekében — mesterséges úton is gondoskodni. A Ferridextrán adagoláséval elejét vehetjük a betegségnek, és a már beteg malacokat is meggyógyíthatjuk. A Ferridextránt 7—10 napos korban malaconként két milliliter mennyiségben az izomba fecskendezzük, és ezzel megakadályozzuk a betegség kialakulását. Az izomba juttatott vasból a szervezet lényeges tartalékot tud képezni, amely elegendő mindaddig, amíg a malacok már nagyobb mennyiségű szilárd takarmányt és ezzel együtt elegendő mennyiségű vasat fogyasztanak. Az injekció beadása után pár nappal az állatkák egészségi állapota javul, súlygyarapodásuk jobb, az elhullási veszteségek pedig a legkisebbek. Amióta az állatorvosi szolgálat nem díjtalan, egyes szövetkezetek nem igénylik a Ferridextrán adagolását, pedig ez nem megtakarítást, hanem veszteséget jelenti Mert ha a vaskíegészítésnek csak a súlygyarapodásra gyakorolt hatását vesszük tekintetbe (nem beszélve a betegség következményeiről) és ha ennek csupán 1,5 kg-os súlygyarapítást tulajdonítunk malaconként és a beadott készítmény és a kezelés árát 0,5 kg malachússal kompenzáltnak vesszük, az évente 600 választott malacot előállító szövetkezetben nem kevesebb, mint 12 300 korona gazdasági kért Jelent. És ez országos Viszonylatban milliókra rúg. Éppen azért a szopósmalacok Ferridextrénos kezelése ma már nemcsak ajánlatos, hanem törvényszerűen szükséges követelmény is, mert ezzel nemcsak az elválasztásra kerülő malacok számát és súlyát növeljük; hanem óriási károktól kíméljük meg népgazdaságunkat. Dr. F ó t h y János, Somorja | Varis, a tudományok kandidátusa veój zetl. Orosz birtokosé volt a fehér úri I lak, mielőtt a Hankkija megvette. Ezt I alakították át központi épületté. Kö- I rülötte üvegházak, laboratóriumok, s I egyéb, növénynemesítés célját szolgá- I ló épületek. 1 Magas, karcsú, szőke fiatalasszony " fogad, akit Ravantti magiszternek hív- 5 nak s takarmánynemesítő. Az üzem s vezetője, Eero Varis éppen szabadsár goi (ő búza és burgonyanemesítő, az Elő és Linna kiváló új búzafajták a t munkáját dicsérik). Az üzem tele van nyári gyakorlatu- 8 kát végző diákokkal. Éppen reggeliz- nek. Ravantti asszony egy napfényes i veranda asztalához ültet bennünket. , Lám, a közös ismerősök még közelebb : hozzák az embereket. Ravantti asszony s ismeri Bőjtös Zoltán martonvásári lu- cernanemesítőt, majd amikor szóba- kerül lappföldi utunk, kittiiá! magyar ) tanárismerősét említi. Ezt ugyan nem ismerjük, de ugyanakkor tud Paavo- barátunk inari-parti növénynemesftési i rekordjairól, elragadtatással beszél- róla. j Ebben a növénynemesítő üzemben t a búzakeresztezéseket üvegházban- végzik. Olasz búzákat is használnak l keresztezés! partnerként. A búza faj- i takísérlet itt is nagy áttelelésl kü| lönbséget mutat. A takarmánykísérleteket nézve meg. érdeklődöm: I — Ki foglalkozik a világhírű finn [ réti ecsetpázsittal? A válasz: — Körülményes a magtermesztése! Egész délelőtt Járjuk a határt. Nagy 1 kiterjedésű fűkísérleteket látunk, ren. geteg észak-, nyugat- és közép-eurő- I pai konkurrensfajtával. Az érdeklődés I központjában találhatók a gyors fej- I lődésű, biztos magtermésű fajok és fajták. Mind a fajták télállóságában, I mind élettartamában óriási a különb- I ség. A kísérletekben néhány csehszlo- I vák fajta is szerepel. Az élettartam kérdése még sokkal I nagyobb az évelő pillangósokban. Itt I a finn fajták, köztük az új polyploid | fajták is feltűnően Jobbak valameny- I nyi külföldi fajtával szemben. A lu- I cernakísérletek inkább „tájékozódó" I jellegűek. A nagyszerű ebéd után hamarosan I Tammistoba értünk, ahol Dr. Kivi, az j üzem vezetője M. Matti Rekunennel együtt már vártak. t A nemesítő üzem épülete a meredek í lejtőre épült. Napsütötte ablakai az í öreg tölgyfák lombjai közül nézegetnek a síkra, az üzem kísérleti parcelt Iáira. A tölgyfák alatt gyöngyvirág, • és ibolya virít, az árokparton lóköt-' t römfű, és az üzem mögötti szikla-. • kertben versenyt díszük a nárcisz és ■ a tulipán. A hosszú tél után a virí' tani-igyekvés oly nagy, hogy eltörli i a nálunk Ismert árnyalati különbségeket. A helsinkiek tegnap még kabátban etették a vadkacsákat, ma Matti Rekunen ingre vetkőzve élvezi a verőfényt. (Folytatjuk.) Algákkal az űrbe Nincs már messze az az idő, amikor útnak indul egy űrhajó egy idegen világ felkutatására. Központi kabinjában ott lesz minden, ami csak szükséges az emberi élethez. A Szovjet Tudományos Akadémia nytszor, most is a természet slefejlődéstanl intézetében megkez- tett segítségünkre. Egy algafajtát dődtek a munkálatok az űrhajó használunk fel az oxigén előállttervrajzának elkészítésére. fására. — Legfőbb feladatunk — mond- Az egysejtű alga szabad szem* ja Erna Vaulina, az Intézet veze- mel nem látható. Gömb alakú, át* tője —, hogy gondoskodjunk az mérője egytizede az emberi hajszál űrhajósok számára szükséges oxi- átmérőjének. A piciny növénynek génről. Az ember 24 óra alatt 500 azonban van egy kincset érő tu* Itter oxigént használ el. Egy hosz- lajdonsága: elnyeli a széndioxidot, szább utazáshoz hatalmas mennyi- és nagy mennyiségű oxigént szaségü oxigén tárolására lenne szűk- hadit fel. ség, illetve nagy helyet foglaló Az algáknak ez a fajtája könykészülékekre, amelyek oxigént állt- nyen alkalmazkodik a mesterséges tanok elő. Ezért más módszerhez környezethez. A tudósok 2000 algakell folyamodnunk. Mint már any- fajta közül választották ki Szemétből óriási haszon kuka-kocsikon érkező szemetet a több rekeszből álló rácsszerkezetre szórják le, melyen a nagyobb, hasznavehetetlen tárgyak fennakadnak, a többi anyag szállítószalagon tovább kerül, közben erős elektromágnesek eltávolítják belőle a fémtárgyakat. Egyúttal egy forgó szitarendszerben tovább osztályozódik a nyersanyag. A kisebb részecskék a szitán áthullanak, a nagyobbak tovább kerülnek a zúzóba, ahol ezeket is apróbb darabokra törik-tépik, mivel a komposztolás szempontjából a lehető legapróbbra zúzott anyag a legalkalmasabb. A szemétből kivont vastárgyakat egyébként nagy teljesítményű présekkel kötegekbe sajtolják, és a kohókba juttatják. A szemétből nyert nyersanyagot —, hogy megfelelő hatásfokú tápanyagot nyerhessünk — természetesen más, főleg nitrogéntartalmú anyagokkal kell kevernünk. A tervezők erre is gondoltak. E célra főleg a szennyvízcsatornák üledékét és tőzeget használnak, s a keverést is teljes mértékben gépesítik. Egy tonna komposzt ily módon való elkészítése — beleszámítva a rakványokban történő erjesztést is — előzetes és hozzávetőleges számítások szerint mintegy 50 koronába kerül. Hazánkban Jelenleg mintegy húsz telepen termelnek komposztot a városi szemétből és hulladékból. Évi teljesítményük kb. 5 millió mázsa. Ezek nagyrészt kezdetleges módszerekkel dolgoznak, s műszaki felszerelésük színvonala meg sem közelíti az előbb említett „komposztgyár" műszaki kivitelét. Tekintettel az adott lehetőségekre, a hulladék és szemét felhasználása ilyen körülmények között jelentéktelen. Ezért ebből is láthatjuk, milyen óriási Jelentőséggel bírnak a létesítendő nagy teljesítményű komposzttelepek a mezőgazdasági termelés fejlesztése szempontjából. P. I>. moaszer KiaoigozasanaK gonaoiatavai. A kutatások odáig jutottak, hogy egy ilyen komposzttelep hazánk bármely részén megvalósítható. S a mi viszonyaink között ez a módszer a legelőnyösebb. A szemét és hulladék kimeríthetetlen nyersanyagkészletet biztosít. Nálunk évente egy főre 250 kiló szemét jut, több mint az Egyesült Államokban, az NSZK-ban, Brazíliában, Svájcban és a világ számtalan országában. Előzetes elképzelések szerint a szemétnek mintegy 60 százalékát hasznosíthatjuk — jóllehet több országban 80 százalékos hasznosítást is elérnek — komposzt formájában. Ebből egyszerű számítással megállapíthatjuk, mekkora mennyiségű értékes trágyát nyerünk a máskülönben gondot, boszszúságot okozó szemétből. Hazánkban a kutatások szerint a szemétnek kétféle komposztolásl módja jöhet számításba. Az első módszer abból áll, hogy a szemetet előzetes osztályozás és zúzás után szabadon erjesztik rakványokban. A másik módszer költségesebb: az előkészített hulladék zárt, automatikus, úgynevezett bíostabilizátorokban keveredik néhány napon keresztüu, s csak ezután kerül a rakványokba. E módszer hátránya a fokozott költségen kívül az aránylag kis teljesítmény (20—40 ezer tonna évente), viszont az így előállított komposzt kiváló minőségű. „Komposztgyárakat“ létesítünk Az első „komposztgyár“ tervét minden valószínűség szerint Kassán valósítjuk meg. Á „gyár" elnevezés nem véletlenül került ide és nem túlzás. A telep kiépítése után valóban egy gyár benyomását kelti majd, mind termelésének módszereit, mind nagyságát tekintve. Évente mintegy 90 000 tonna komposzt előállítására alkalmas. A munkafolyamatok úgyszólván tel-Világszerte nagy gondot okoz a városi szemét, a háztartások hulladékának eltávolítása. Egyrészt azért, mert az ezzel járó munka kellemetlen és piszkos, másrészt azért, mert egyre kevesebb a lehetőség újabb szemétdombok létesítése. A szemétdomb máskülönben sem épületes látvány a város közelében, s a hosszabb szállítás nem gazdaságos. A szemétdombok közelsége egészségügyi szempontból is kifogásolható. Végül pedig az egyre kevesebb és becsesebb termőföld is arra int bennünket, hogy ne támogassuk az újabb szemétdombok létesítésére irányuló igyekezetei, hanem más megoldás után nézzünk. Mitévők legyünk? A szemetet és hulladékot mindenképpen el kell távolítanunk a háztartásokból és a város területéről. Első pillantásra az égetés, a hamvasztás tűnik a legjobb megoldásnak. Ám már eleve leszögezhetjük, hogy ez sem a legtisztább és legkellemesebb munka. Aránylag nagy területet igényel és beszennyezi mind a levegőt, mind a környezetet. De e módszer elvetésére szólít az is, hogy Ilymódon hatalmas értékeket teszünk tönkre. Több országban, elsősorban Angliában és az Egyesült Államokban e kérdés megoldásának nagy jelentőséget tulajdonítanak, a szemét és hulladék nagy részét komposztálják és ilyen formában értékesítik. Az istállótrágya érezhető hiánya, — de nemcsak ez — hazánkban is hasonló Intézkedéseket követel. Ez irányú kutatások már teljes ütemben folynak. A Hydroprojekt dolgozói hosszabb ideje foglalkoznak a legelőnyösebb, kényelmesebb és tisztább 4 SZABAD FÖLDMŰVES 1967. március 25. ANTTILÄBAN ÉS TEMMISTOBAN A természet viszontagságaival küszködő kistermelő kezdettől igénybe vette a termelés és az értékesítés szövetkezeti lehetőségeit. Finnország két legnagyobb mezőgazdasági szövetkezete a Valló és a Hankkija. Míg a Valló főképpen állattenyésztési termékek felvásárlásával, feldolgozásával és értékesítésével foglalkozik, a Hankkija szövetkezet igen sokoldalú tevékenységén belül — amelyik többek között építkezési, energetikai, beruházási stb. problémákon kívül — a növénytermesztést hivatott vetőmaggal ellátni. Ezt a célt szolgálja az antilai és a tammisitoi növénynemesítő üzem is. Az utóbbi, akárcsak a diószegi üzem, nemrég ünnepelte alapításának 50. évfordulóját. Számos fajtája világszerte ismert. Erdők, tavak között száguldunk. Vendéglátónk, Dr. Kivi egyetemi tanár, üzemvezető úgy választja az útirányt, hogy valamit „lássunk". Rideg számokat sorol. Utunk új lakónegyedek közt visz, s úgy tűnik, mintha saját igyekezetét, munkakedvét akarná az építkezéseken Is megmutatni. Hamarosan Anttillába érünk. Az antilai Hankkija szöszövetkezetet 1905- ben alapították, vetőmagosztályát pedig 1911-ben. Ez a szövetkezet létesítette az ország első növénynemesítő üzemét 1913-ban, Hattulában. 1916- ban vásárolták Helsinki szomszédságában azt a gazdaságot, melyet gyönyörű tölgyerdejéről Tammistonak neveztek el (tammi finnül tölgyet Jelent), majd ide költöztették a hattulai üzemet. A növénynemesítí mölcse az 19Í9-beö jan Ruskea tavaszi 1942-ben a Hankl vábbi gazdaságot község határában. Anttila, és a nővén ide költöztették. I csak 67 ha, többnyi kémhatású a szánt 32 km-re eső Antti Tammtstoban: Kivi professzor, Lívta és Matti Rekunei (ingre vetkőzve), háttérben a nemesítő üzem központ épülete, JA szerző felv. :ő munka első gyű- 1934-ben az egyetemre került, Valle h elismert Haftkki- professzor Vélte ét munkakörét 1942- I búza volt. ig. Ekkor az üzem vezetését''Eemil kija-szövetkezét to- Huttunenre bízták, aki 1925-től 1962- vásárolt Tuusula ig dolgozott ebben az üzemben, nyu- Az új üzem neve galomba vonulásáig. Valle professzor nyék egy részét is a takarmánynemesítésben, Huttunen Míg Tammistonak magiszter a zabnemesítésben ért el ire erősen savanyú világsikert. tója, a Helsinkitől Jelenleg a tammistoi üzemet Kivi ila a növényneme- professzor, az anttilait pedig Eero sítős számára kedvezőbb: 130 hektái szántója teljesen alagcsövezett. Itt említjük a Hankkija-szövetkezet elismert fajtáit: őszi búzából: a Varma, az Antti, az Elő, a Linna. Tavaszi búzából: a Tammi. Tavaszi árpából: a Tammi, az Otra és a Pirkka. Zabból: a Tammi, az Eho, a Sisu, a Kyrö és a Hannes. Borsóból: a Kalle. Évelő takarmányokból: a Tammisto vöröshere, a Tammisto svédhere, a Tammisto csomós ebir, a Tammisto réti csenkesz és a Tammisto réti komócsin. A tavaszi gabonafélék, borsó és olajosok nemesítése Tammisto, az őszi búza, évelő takarmányok és a burgonya nemesítése Anttila feladata. Új üzemet létesít a Hankkija-szövetkezet Nikkiläben, Tampere mellett, a várostól 38 kilométerre keletre. Az északi területeit mind belterjesebben művelő finn mezőgazdaság számára az új üzem létesítése rendkívül fontos. Finnországban 1960-ban a zabterület 57, a tavaszi búza 6, az őszi búza 52 és a borsóterület 66 százalékát a Hankkija nemesített fajtáival vetették be. A tammistól növénynemesítés megalapítója Sauli professzor. Miután
