Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)

1967-03-11 / 10. szám

6 Ebéd után MULTAMÄKI dr. • vár az üzemben. Mtg beszélgetünk, szakad az eső.

Finnország legfontosabb pillangós növénye a vöröshere, de jelentős a fehérhere és a svédhere termesztése Is, míg lucernával csak próbálkoznak: a bő nyári csapadék, a szántott réteg sekélysége, valamint a többnyire savanyú pH, súlyosbítva a hoszszantartó, gyakran vastag hőtakaróval, nem kedvez a lucernának. A finn vöröshere, fehérhere és svédhere, különösen pedig az új polyploid fajták világviszonylatban Is kiválóak mind termésmennyiség, mind termésbiztonság szempontjából.

Igen nagy problémát jelent a magtermesztés. Finnországban a délnyugati Botteni öbölhöz közelebb fekvő rész a legcsapadékosabb. Főleg augusztusban, ezért a kontinentálisabb keleti tájegységek Karjala és Savó mind a csapadékmennyiség, mind a megporzó rovarok bősége miatt kedvezőbbek.

Ugyanakkor a finn növénytermesztés és nemesítés a hazai fajták északamerikai, részben kanadai szaporításaival is kísérletezik a biztosabb magtermések reményében.

... Közben elállt az eső. Lyyli Ryhtä büzanemesítő autóján kihajtunk az évelő takarmányok, főképp füvek megtekintésére. A réti csenkesz, réti komócsin alig indult fejlődésnek. Keresem a világhírű réti ecsetpázsitot.

— Vetőmagtermesztése bizonytalan és drága, mert nem gépesíthető, így hát felhagytunk vele — mondják. Ellenben megmutatják a már térdigérő árvarozsnokot, amelyet ők nemesítettek. Megbeszéljük, hogy fajtáinkat összehasonlítjuk.

Az üzemen áthajtva igyekszünk a búzakertbe. Multamakl dr. elbúcsúzik, átnyújtom neki finn szöveggel ellátott, kiegészített árvarozsnokos

Vendéglátónk, Manner professzor, a fokioinenl növénynemesítő üzem vezetője Líviával

füzetemet. Megtekintjük a búzákat, a Jól áttelelő Nisu, Vakka, Varma fajtákat, a gyengén telelő Norre és Starke skandináv fajtákat, valamint a kiválóan telelő Jyvä, Elő és Linna fajtákat. Az utóbbi kettő Tammislto nemesítése és különösen Linna kiváló.

Az új fajták terméskapacitása Jelentős, az őszi búzából 54 q, tavaszi búzából 32 mázsa a hektárhozam, amit nem túl kedvező körülmények között elértek.

Megnézzük még az üvegházakat, valamint a mutációs munka számára fenntartott helyiségeket.

Manner professzornál uzsonnázunk. Az asszonyok tervezett lappföldi utunkről folytatnak eszmecserét. Ml pedig a vendéglátó professzorral eljövendő közép-európai útjáról beszélgetünk, aki vasárnap reggel Budapestre repül egy európai fajtagyűjtemény kongresszusra.

Házigazdánk háza egyszerű, fehér faház az erdő alatt, gyönyörű kilátással a lankás völgyre. Kényelmes berendezés, sok könyv. Hatalmas kandalló. A hosszú tél megköveteli, hogy lakójának otthona legyen.

Uzsonna után a gépszínbe megyünk. Ugyanazt a tízsoros norvég parcellavetőgépet látjuk, mint Tikkurilában. Ennek a vetőgépnek előnye a vetőszerkezet függőleges tengelyen forgó, vízszintes elosztókereke, ami kizárja a könnyű fajsúlyú magnak a vetőszerkezetben való felgyülemlését vagy megrekedését. Ezzel a géppel egyformán elvethető a hámozatlan baltacím, réti ecsetpázsit, magasperje, aranyzab, árvarozsnok, réti perje, uborka- és tökmag, erdészeti magvak stb. A gép hibája, hogy a szélső és középső sorok vetőmagadagolása nem teljesen kiegyenlített, de ez kis hátrány a nagy előnyével szemben. Csemegének szánja Manner profeszszor a picsiny parcellavetőgép bemutatását:

— Prakner — mondja nevetve, majd folytatja —. Képzelje! Negyven éve vették e nagyszerű gépet Csehszlovákiában, s még ma is kifogástalanul működik. Hogyan lehetséges, hogy már nem gyártják, s nem lehet maguknál ilyet vásárolni? ...

Ugyanebben a gépszínben van a többi gép is, köztük rengeteg erdészeti szerszám. Mint mindenütt, itt is feltűnő helyen balesetvédelmi és tűzrendészet! intézkedések.

Kimegyünk a tenyészkertbe. Rendkívül nagy a gépesítésre törekvő igyekezet még a tenyészkerti munkában is! A parcellák jelölésére télen vaskarót használnak, tavasszal kicserélik fakarókra. További tenyészkerti érdekesség: a kertekbe kihelyezett hőmérő-berendezések, amelyek a talajfelszínen kívül még két szintben mérnek és grafikonokra viszik az értékeket. Bebizonyosodott a finn parasztok tapasztalatainak állítása,

hogy a hóréteg minden centiméterre egy Celsius fokot enyhít a mínuszértékekből. így a vastag hóréteg alatt a gombabetegségek igen nagy kárt okozhatnak. A Joklolnenl eljárás az ősziek késő-őszi permetezése. Erre PCNB-t használnak, és a permetezést szükség esetén megismétlik. Az eljárást Jamalainen professzorral együtt dolgozták ki.

Még délelőtt megvitattuk InkilS magisterrel a talajösszetétel kérdését, hiszen üzemük talajainak túlnyomó része kötött agyag.

— Üzemünk egy kutatója — beszéli Manner professzor —, Onni Pohjanheimo megkísérelte homokot rétegezni az agyag fölé, és a talajt forgatás nélkül művelni. Eredményei nagyon figyelemreméltóak. Ebből is látható, hogy az agrotechnikai kutatásban még nagyon sok a tennivalói

Megtekintjük a mutánsok kertjét is. A kert szélén, ponyva alatt kis parcellavetőgép. A gép motoros meghajtású ugyan, de tölcséres, sózó al-Sc. M. Erro Varís, antttlai nemesítő páratlanul télálló fajtája: a Linna búza.

(A szerző felvételei)

kalmazású, olyan, amilyent 1957 előtt használtunk törzsek vetésére. Itt is törzseket vetnek vele ugyanúgy kézi sózással, csak nem ló húzza, hanem láncos áttételű motor. Hogy a vetőgép kereke ne csússzon, forogjon egy helyben, láncot tekertek az abroncs köré.

A kert végén belépést tiltó, sugárzási veszélyre figyelmeztető táblák. Frissen vetett izotópos kísérletek. Érdekes lett volna tenyészidő alatt látni ezeket a tenyészkerteket.

Itt a búcsúzás ideje. Ajánlólevelet kapunk Luleaoba. Beírjuk a vendégkönyvbe hálás lelkesedésünket.

Manner professzor autója visszarepít bennünket Forssába. Itt negyedóra van hátra a busz indulásáig. Ezalatt, kávézás közben felidézzük a nap tapasztalatait. Megköszönjük vendéglátónknak, hogy másfél nappal elutazása előtt ennyi időt szentelt nekünk. Búcsúzunk, s helyet foglalunk az autóbuszban, amely rövid kávézószünet után napfényes, havas tájakon át visz bennünket Helsinkibe.

(Folytatjuk)

A mezőgazdasági ifjúság toborzása és oktatása

Dániában

A dán mezőgazdaságban elért eredmények megfigyelésekor nem mellőzhető a mezőgazdasági ifjúság oktatásának kérdése sem.

A legtökéletesebb technika, a jól szervezett munkamegosztás sem vezethetne eredményhez, ha nem lennének a mezőgazdaságban tehetséges, szolid tudással felvértezett fiatalok, akik a mezőgazdasági munkát nem kiútnak, szükségmegoldásnak, hanem életcélnak tartják. A dán mezőgazdasági iskolaügy a gyakorlat és elmélet szoros összekapcsolódásán alapszik, és lényegesen különbözik a nálunk létező mezőgazdasági oktatástól.

A mezőgazdasági inasiskolába ott többnyire olyan fiatalok kerülnek, akik gazdacsaládból származnak, tehát a rög iránti szeretet csíráját már otthonról hozzák magukkal, továbbá hirdetésekre jelentkezők, akik a mezőgazdaság iránt érdeklődnek és már valamilyen mezőgazdasági munkát végeztek. Természetesen, tekintetbe véve szellemi színvonalukat is. így teremtődnek meg a legjobb előfeltételek a sikeres továbbképzéshez.

Dánia mezőgazdasági iskolái kétféle típusúak. Az alsóhbfokú mezőgazdasági iskolák a mezőgazdasági szövetségek mellett működnek, s a földművesek fiait arra tanítják, hogyan vezessék majd a jövőben saját gazdaságukat. Eme iskolatípuson a tanítás B—12 hónapig tartó tanfolyam. Itt csupán elméleti tanítás folyik, mivel a részvevők már lényeges gyakorlati tudással rendelkeznek, és minden mezőgazdasági munka alapját ismerik.

E tanfolyam elvégzése után a végzett azonban nem veszi át az üzem (farm) vezetését, hanem kát-hároin évre valamely más dán, vagy külföldi mezőgazdasági üzemben helyezkedik el, ahol az állandó munkás bérének 50—70 százalékáért dolgozik. Erről az elhelyezkedésről mindenki maga gondoskodik, vagy a közvetítő-irodához fordul, mely a külföldre szóló elhelyezéseket közvetíti. így kerül a fiatal dán mezőgazdász a világ minden részébe tapasztalatgyűjtésre.

Felsőbbfokú mezőgazdasági iskolatípus a Kodani Mezőgazdasági Főiskola, mely 1856-ban alakult és az egyetlen egész Dániában. Ezen a főiskolán nemcsak mezőgazdasági szakembereket, szaktanácsadókat, tudományos dolgozókat képeznek a gyakorlat és a kutatóintézetek számára, hanem erdészeket, kertészeket, mezőgazdasági földmérőket és tejfeldolgozó szakértőket is.

Ezen iskolába való felvétel feltétele gimnáziumi érettségi, vagy valamely alacsonyabbfokú iskolán szerzett végzettség, s ut*na hároméves gyakorlat a mezőgazdaságban. Ebből egy év fizikai munka, a másik két év pedig szak-, vagy csoportvezetői munka. Így minden főiskolára kerülő hallgató már tisztában van mindennemű mezőgazdasági munkával. A főiskolai tanulmány hét szemeszteren át tart, és abszolvensei az „okleveles mezőgazdász“ titulust nyerik el.

Az ilyen képesített szakemberek eredményesen dolgozó mezőgazdászokká, elméleti tanácsadókká válnak, melyekre a modern mezőgazdaságnak és mezőgazdasági iskolaügynek feltétlen szüksége van.

A könnyűnek látszó városi élet Dániában is csalétekként csábítja az ifjúságot. Ezért a mezőgazdasági üzemek igyekeznek alkalmazottjaik részére a legmegfelelőbb életfeltételeket teremteni. A lakás és környezet, melyben a dolgozók élnek és dolgoznak, higiéniai és esztétikai szempontból valóban színvonalas, keresetük jó.

Ennek fejében azonban megkívánják tőlük, hogy tehetségük és tudásuk legjavát adják, munkaidejüket tökéletesen kihasználják. Dániában a munkaadók azt tartják, hogy a gép megállhat, de a munkás nem. Ogy gondolom, hogy mezőgazdaságunk színvonalának emelése érdekében nem ártana, ha kissé elgondolkodnánk a dán mezőgazdasági ifjúság toborzásán és oktatásán, mely még a mi szocialista, feltételeink mellett is sokban példaként szolgálhatna.

Az ifjúság pályaválasztásánál nagy szerephez jut a szülő és tanítóságunk, akiknek azon kellene igyekezniük, hogy minél több tehetséges fiatal válassza életcéljául a mezőgazdasági pályát. Ha mezőgazdasági dolgozóink kulturális, művelődési szükségleteit kellően ki tudjuk majd elégíteni, nem kell aggódnunk szövetkezeti tagjaink elöregedése felett.

Baranovics János, mérnök

Örömök

Hogyan teremtették meg a bő árpatermés előfeltételeit

a párkányi állami gazdaságban?

A tavaszi árpa hektárhozama erősen ingadozó, s ritkán ad többet 26—27 mázsánál. Ennek természetes következménye: háttérbe szorul a

termesztése, mivel a nagyhozamú árpafajták vetőmagja késik. Hiába várják mezőgazdasági üzemeinkben, csak nagyon kevés jut belőle Járásonként. Így leginkább a kukoricát helyezik előtérbe. Azt tartják, ebből elérhető a 45—60 mázsás átlaghozam, májusi morzsoltban számítva ...

Ennek ellenére a párkányiak a szántóterületük egyötödén termesztik. Jól ismerik a kényes természetű tavaszi árpa talajigényeit, agrotechnikai követelményeit. Tudják, hogy a termesztésére legmegfelelőbbek a semleges, vagy gyengén lúgos kémhatású, porhanyós, áteresztő és könynyen felmelegedő vályogtalajok. Ugyanakkor válogatós az előveteményekre vonatkozóan is: ők hatvan százalékát cukorrépa után, a többit pedig kukorica után vetik, összesen 1200 hektáron.

Az őszi mélyszántást idejében, még a múlt évben elvégezték. Ugyanígy a műtrágyázást is. Sosem tévesztik szem elől, hogy a tavaszi árpa legfontosabb tápanyaga a kálium. Ez rendkívül fontos r mag keményítőtartalmának növelése, a növőnyszár szilárdítása, a kalászolás gyorsítása, az érés és a betegségellenállóképesség miatt.

összesen mintegy 140—180 kg tisz4 SZÁRÁT) FÖLDMŰVES

1967. március 11.

ta tápanyagot kap a tavaszi árpájuk, ami hektáronként 5—6 mázsa műtrágya — ebből 350 kg/ha szuperfoszfát + kálisót ősszel dolgoznak be a talajba, a többit meg tavasszal használják föl a növény tápanyagigényének megfelelően.

Mit tartanak az agrotechnikai követelmények közül a legfontosabbak egyikének? Koáfáf Karol, a gazdaság agrotechnikusa szerint: a korai vetést. Általában március 8—10 táján kezdik, amikor a talaj hőmérséklete már eléri az 5—6 Celsius fok meleget. Mivel nagyobb termőképességű fajtáik nincsenek, így meg kell elégedniük a Dunavásár és a Szlovák 802-es érpafajtákkal. Hogy miért igazodnak a Korai vetés — bő termés elvének betartásához? Mert hosszabb tenyészidő áll a növény rendelkezésére, s akkorra beérik, amikorra a júliusi forróságok rendszerint bekövetkeznek. Tapasztalataik szerint a március 20-a után vetőágyba kerülő árpa már kései, s „begatyásodik“, a be nem érett szemek a hirtelenül érkező meleg hatására összetöppednek. Az ilyen árpa sokat veszít tápanyagértékéből, hektárhozama sem kielégítő.

Ezért igyekeznek a párkányiak az árpát négy-öt nap alatt elvetni. Tizennégy hármas vetőgépcsoporttal a napi vetési teljesítmény 300 hektár. Természetesen, ez a munkaütem nem megy a minőség rovására. A traktorosokat a szántás, illetve magágykészítés minősége, valamint a hektárhozam nagysága szerint premizálják.

Ugyanién törődnek azzal is, nehogy a gyomnövények szívják el az

árpa tápanyagát. Hektáronként 3—4 kg Dikotex-et használnak gyomirtásra a vetésterület 60 százalékán (a többi alávetés).

Tavaly köd általi rozsdakárt szenvedett az árpavetésük. Ezáltal a növény leveleinek egy része lehullott, az asszimiláció ennek következtében lelassult. Kevesebb magot érlelt, s kevesebb szalmát is adott, annak ellenére, hogy hektáronként 50—100 kg mésznitrogénnel feljavították. így csak 26—27 mázsa átlagtermést takarítottak be, holott más években 30 mázsát is elértek. Ez már jó termésnek számít.

Eddig az összes műtrágyázást az Agrolet repülőgépei végezték. Munkájukkal elégedettek voltak, mert kifogástalan minőségben szórták el a műtrágyát. Egyetlen dolgot nehezményeztek csupán: évente 300 ezer koronájukba került a műtrágyázás költsége. Már 15 éve az Agrolet műtrágyázott a gazdaságban. Most, a mezőgazdaság tökéletesített irányítása irányelvei következtében fontolóra veszik, vajon továbbra is repülőgéppel mütrágyázzanak, vagy áttérjenek a kevésbé költséges, traktorvontatású műtrágyázásra (ez hektáronként 20 koronába kerül, míg repülőgéppel mázsánként 28 korona). Egyetlen akadályba ütköznek: először megfelelő műtrágyaszóró gépeket kell vásárolniuk.

Visszatérve a tavaszi árpa termesztéséhez, vajon miért oly hűek a párkányiak? Mert már júliusban hozzányúlhatnak a kész terméshez, ami a takarmányozást illeti, míg a kukoricára őszig kell várniuk. Viszont az ötezer sertés, főleg a süldő-had nem vár... Éles visítással adja a gazdaság dolgozóinak tudtára, hogy farkasétvágyát kívánja kielégíteni.

(nki)

Lúcs azok közé a községek közé tartozik, amelyeket az újságírók éveken keresztül elkerültek. Ez talán azzal magyarázható, hogy maguk a lúcsiak sem kívánták az újságírók gyakori látogatását.

A minap azonban megleptük őket, éppen akkor, amikor az egyesült szövetkezet tagsága együtt volt a kislúcsi kultúrházban és vitatkozott a gazdasági élet, a termelés színvonala emelésének lehetőségeiről.

Amint körülnéztem, arra lettem figyelmes, hogy az egyik asztalnál éltesebb emberek kisebb csoportja külön vitát folytat. Barátságosan maguk közé fogadtak, majd a kölcsönös bemutatkozás után engem is beavattak titkukba, illetve nyíltan beszéltek a közös fejlődésének problémáiról.

Tőluk tudtam meg, hogy ez a szövetkezet, amelyet ma a jobbak közé sorolhatunk, az egyesítés utáni években nagyon válságos helyzetbe került. Előfordult még az is, hogy a tagok hét hónapon keresztül egyetlen fillért sem kaptak a szövetkezettől. Pedig a munkától akkor sem idegenkedtek, dolgoztak emberül.

— Akkor nagyon ránk illet az a közmondás, hogy fejétől bűzlik a hal — bizonygatta Kovács György, Nagy József, Bódis József és Bartal Imre. Mert bizony akkor a közös vezetői sehogy sem tudták megtalálni a gazdaság irányításának és a munkák szervezésének azt a módszerét, amely az egyesült két Lúcs dolgozóinak szorgalmával párosúlva határozott és előnyös irányba terelte vo'na a megnövekedett közös gazdaság fejlődését.

Döntő fordulatra 1963-ban került sor, s ez a tagok szorgalmas munkája mellett azzal is magyarázható, hogy

az említett év elején olyan emberei vették nyakukba a gazdaságfejlesztéssel járó gondokat, akik nem hátráltak meg a nehézségek előtt. Azt állítják, hogy legtöbbet Bartal Ferencnek, a kétéves távoliét után visszatért elnöknek köszönhetnek. Aki bár „kemény ember és nem nagyon keresi a szavakat, ha valaki dorgálást érdemel, de alkalmasnak bizonyult arra, hogy a tagok akaratát és erejét egyesítve előremozdítsa a közösség „kátyúba ragadt szekerét“.

Érdemes szemügyre venni

és megvizsgálni, hogy ez az alacsony színvonalon gazdálkodó 1497 hektáros szövetkezet hogyan tudott három év alatt — tehát aránylag rövid időn belül — felzárkózni a legjobbak közé. Mielőtt azonban a „hogyanról“ beszélnénk, szükséges összehasonlítani gazdálkodásának színvonalát az

1962-es és az 1966-es években elért eredményei alapján. Talán szükségtelen lenne sok adat felsorakoztatása, hiszen a legfontosabb mutatók összehasonlítása által is érzékelni lehet, a különbségeket. Ezért az egyik legfontosabb tényezőből, a mezőgazdasági össztermelés pénzben kifejezett értékéből indulok ki, amely 1962-ben 7 millió 315 ezer, a múlt évben pedig 13 millió 769 ezer korona volt. Tehát a különbség 6 millió 454 ezer korona.

Az össztermelés színvonalénak emelkedésével párhuzamosan növekedett az árutermelés terjedelme, tehát a szövetkezet bevétele, és gyarapodott az összvagyon is, mégpedig az utolsó három év alatt ötmillió koronát meghaladó különböző létesítményekkel stb. A szövetkezeti tagok egyéni jövedelme pedig az évi 9227 koronáról 20 884 koronára emelkedett, mivel a javadalmazási alap az 1962 évi 1 millió 827 ezer korona helyett 1966-ban 4 millió 135 ezer koronát tett ki.

Ezek után nemcsak lehet, hanem