Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-01-07 / 1. szám
Teremtsük meg a szakosítás előfeltételét Éghajlati és termelési adottságainkat figyelembe véve mezőgazdaságunk fejlődésének egyik láncszeme a termelés szakosítása. Ezt a követelményt egyébként a CSKP XIII. kongresszusának határozata is hangsúlyozta. Leszögezte, hogy a speciális növényeket, mint zöldség, gyümölcs és szőlő termesztését azon mezőgazdasági üzemekbe összpontosítsuk, amelyekben termesztésére kedvezőek a természeti és ökonómiai feltételek. Hazánk jónéhány területén többek közt sikerrel fejleszthetnénk a szőlészetet. Olyan lehetőség ez, amelyet nem szabad elszalasztanunk. A szőlő szakosításának jelenlegi állapota A szakosítás és körzetesítés jelenlegi állapota szerint hazánkban mintegy 80 szakosított szőlészeti üzem működik. Ebből a nyugat-szlovákiai kerületben 36, a dél-morvaországiban 32, a kelet-szlovákiaiban 10, a közép- és észak-csehországiban pedig egy-egy szőlőgazdaság van. Ez az állapot sajnos nem kielégítői Tehát annak érdekében, hogy biztosítva legyen szőlészetünk további fejlesztése, fontolóra kell vennünk a szakosítás kiszélesítésének további lehetőségeit. Előreláthatólag a szőlőgazdaságok száma mintegy 109-el bővül anélkül, hogy ez valamilyen termény kárára menne! Ez irányban főleg a közép- és kelet-szlovákiai kerület mezőgazdasági üzemeinek, valamint a termelési igazgatóságok és a JNB vezető dolgozói fejthetnének ki nagyobb aktivitást. Márcsak azért is szívükön viselték ezt az ügyet, mert pl. a kékkői szőlőkörzetben, ahol egyébként a szőlőterület nagysága meghaladja az 1800 hektárt, nincs egy szakosított szőlőművelést folytató szövetkezet vagy állami gazdaság. Ez alól kivétel a közép-szlovákiai kerület, ahol tavaly a Losoncon megtartott értekezleten a Jelenlevők nagy érdeklődést tanúsítottak a szakosított szőlőtermesztés iránt. Érdeklődésüket támogatni és Irányítani kell, hiszen pl. az lpolynyéki, a várgedei, a busái szövetkezetben, valamint a nagycsalomijai és más állami gazdaságban minden feltétel adva van a szőlőtermesztés szakosításához, s ehhez igazítsák növénytermesztésüket és állattenyésztésüket. Kedvező a helyzet a nyugatszlovákiai és a dél-morvaországi kerületben is, mivel mind a mezőgazdasági üzemek, mind a vezető szervek fáradhatatlanul szorgoskodnak szőlőtermesztésünk további fejlesztésén. A szakosított szőlőtermesztés jellegzetes vonásai-v Most pedig néhány szót arról, hogy mikor nevezhetünk egy szövetkezetei vagy állami gazdaságot szakosított szőlészeti üzemnek. A szőlészet akkor fő termelési ág, ha a szőlészet jövedelme más termelési ágak jövedelmével szemben túlsúlyban van. A szőlőterületek központosítása szempontjából a mezőgazdasági üzemeket a következő csoportokra osztjuk: 1. Üzemek, melyekben a szőlőterület a mezőgazdasági összterület 3—6, vagy a szántóföld 3,5—7,S százalékát alkotja. Ebben a csoportban a szőlészet még nem fő termelési ág, és nem szabja meg a szakosítás irányát. A szőlészet ezen a fokon csak kiegészítő termelési ág, mely kedvezőbbé teheti az üzem jövedelmét. 2. Üzemek, melyekben a szőlőterület a mezőgazdasági összterület 6—11, vagy a szántóföld 7,5—14 százalékát alkotja. Ebben a csoportban már kezdetét veszi a szőlészet szakosítása, mivel az üzem nyers és piaci termelésének több mint 20 százalékát a szőlészet adja, s ezáltal az üzemelés egyik fő ágává válik. 3. Üzemek, melyekben a szőlőterület 11—23, vagy a szántóföld 14—35 százalékát alkotja. Ebben a csoportban az üzem nyers és piaci termelésének több mint a felét a szőlészet adja. A szőlészet és a többi termelési ág egybehangolása itt már nehezebb, mivel a szőlő magas igényeket támaszt a munkaerőkkel és az istállótrágya termelésével szemben. 4. Üzemek, melyekben átlagon felüli a szőlészet központosítása: az összterület 23, vagy a szántóföld 35 százaléka. Itt a szőlészet túlméretezett és különleges kooperációs beavatkozások nélkül lehetetlen biztosítani az egyes termelési ágak közötti összhangot. A növénytermesztés és az állattenyésztés közötti összhang, amit legjobban a takarmány és az istállótrágya mennyisége jellemez, a szőlészeti mezőgazdasági üzemekben is az egyik legfontosabb tényező. A szőlőtermelő mezőgazdasági üzemekben feltétlenül számolunk annyi istállótrágya termelésével, hogy az ültetvény egyharmadára évente 300—400 mázsa, míg a szántóföld egyharmadára 250—300 mázsa jusson. Ezért elengedhetetlenül fontos, hogy ezekben a mezőgazdasági üzemekben az állattenyésztés szakaszán a szarvasmarha, főként a tehenek tartása domináljon. Az ágazatok összhangbahozása és elrendezésének jelentősége Számításaink alapján abban á szőlészeti üzemben, amelyben a szőlészet a mezőgazdasági terület 11 százalékán folyik, akkor helyes a termelés összhangbahozása, ha a piaci termelésből a növénytermesztés 59,3 százalékot (a szőlészetre ebből 43,8 százalék esik), az állattenyésztés pedig 40,7 százalékot (a szarvasmarhatenyésztésre abból 25,8 százalék esik) tesz ki. Azokban az üzemekben, melyekben a szőlészet központosítása eléri a 25 százalékot, a növénytermesztés összbevételének a 67,3 százaléka a szőlészetből származik. A szakosított szőlészeti üzemeink többségében, de főleg a szövetkezetek esetében, sajnos, nem beszélhetünk a szőlészet és a többi termelési ág közötti jó összhangról. A növénytermesztést folytató üzemek esetében kedvezőbb a helyzet, mert ezekben könnyebb a termelést a szőlészet követelményeihez igazítani. A szakosított szőlészetre kedvezőtlen, ha az állattenyésztés szakaszán a mezőgazdasági üzemek a szarvasmarhatartás mellett sertés- és baromfitenyésztéssel is foglalkoznak: a sertésállományban találunk malacot, süldőt, hízót, a baromfiállományban csibét, tyúkot, kacsát, libát, sőt helyenként pulykát is. Csoda-e, hogy az ilyen összetételű állattenyésztés a takarmányalap mellett a növénytermesztés megoszlására kedvezőtlen hatást gyakorol, a trágya termeléséről nem is beszélve. A sok elaprózott üzemág sok kétkezi munkát igényel, mely szintén a szőlő gondozásának rovására íródik. A szakosított szőlőtermesztés, bevezetésekor számítanunk kell azzal, hogy nálunk ez a folyamat egész sor problémába ütközik. Ilyen probléma pl. az egyes növények alacsony hektárhozama, a munkaerők kérdése s a takarmányalapban többé-kevésbé még mindig fennálló feszültség. És nem utolsó sorban még az egyes termékek árrelációi is ide tartoznak. A másik oldalon viszont jónéhány szakosított szőlőtermelő üzem (pl. a modrai, myslenicei, a limbachi, a lipovi szövetkezetek, továbbá a znojmói, a mikulovi stb. állami gazdaságok) eredményei azt bizonyítják, hogy a problémák megoldhatók. Természetesen csak úgy, ha nem nézünk el felettük. Mi a helyzet a gyakorlatban? Szinte önkéntelenül adódik a kérdés: Vajon támogatják, respektálják-e az illetékesek a bevezetett szakosítást? Ezzel kapcsolatban számos olyan kérdésre kell rámutatnunk, melyek a szakosítás bevezetésekor merülhetnek fel. Kérdéses, lehetséges-e a szakosítás, amikor az állami terv szétírása fentről lefelé történik. Annak a szakosított szőlészeti üzemnek pl., mely a szőlőt mezőgazdasági földjének 11 vagy ennél is több százaléka termeli, semmi szín alatt sem javasolhatunk nagyobb területeken cukorrépa és kukorica termesztést. Ezeket a növényeket csak korlátolt mennyiségben termelhetik. Feltételeink tehát azt követelik meg, hogy mezőgazdaságunk szakosítási terveinek a végrehajtását népgazdasági terveinkkel összhangban csináljuk. Ha majd abból indulunk ki, hogy a szakosítás ökonómiai feltételei adva vannak, akkor bizonyos területeken valóban tudományos alapon osszuk meg és hozzuk majd összhangba a mezőgazdasági termelést. Az elméleti tanácsadók helyett hozzá kell látnunk az első ökonómiai tételek kidolgozásához márcsak azért is, hogy azon üzemek számára is megteremtsük a szakosítás további fejlesztésének feltételeit, melyekben kezdetét vette a szakosítás. (A „Vinohrad“ c. folyóirat 1966. 11. számából.) IVBORONÄ A Kromérízt Gép* és Traktorállomás ívboronák készítésit kezdte meg, amelyek burgonya- esetleg zöldségtermesztés ah kalmával szükséges ívelt talaj megmunkálást tesznek lehetővé. Az ívborona munkaszélessége öt méter, szállítási szélessége 2,7 m. Eladási ára 1750, Kés* [(Kucsera Szilárd felvétele)]
