Szabad Földműves, 1967. január-június (18. évfolyam, 1-25. szám)
1967-02-11 / 6. szám
KOSZIGIN szovjet kormányfő * londoni látogatását a nemzetközi közvélemény ériási érdeklődéssel figyeli. A hét eleje őta az angol fővárosban tartózkodó szovjet miniszterelnök nemzetközi problémákra vonatkozó tárgyalásairól eddig az angol kormány részéről a helyi sajtó részletes információkat nem kapott. A kormány sajtómegbízottja szerint ezek a kérdések még számos további tárgyalások tárgyát képezik, és korai lenne még a megbeszélések eredményeiről beszélni. Ezzel szemben valamennyi londoni újság nagy derűlátással számol be a Nagy-Britanniát és a Szovjetuniót érintő kölcsönös kereskedelmi és ipari kapcsolatok igen bíztató lehetőségeiről. ^ A legutolsó napokban érkezett sajtóügynökségi, de hivatalos hírek alapján is annyira elfajult a helyzet Pekingben, hogy nyilván már a „nagy“ Mao sem ura a helyzetnek. A vörös gárdisták garázdálkodását már nem tudja megakadályozni, és az állandóan tüntető, ordítozó tömeg még mindig blokád alatt tartja a szovjet nagykövetség épületét. A kínai külügyminisztérium közölte, hogy képtelen garantálni a szovjet állampolgárok biztonságát a nagykövetség területén kívül. A TASSZ és a Pravda munkatársai Pekingben kénytelenek voltak biztonsági okokból elhagyni a diplomáciai negyedben levő lakásukat, és a szocialista országok nagykövetségein kerestek menedéket. jyriNCs meg egy RllamfO, aki úgy szerette kiteregetni a világ elé magánéletét — családi és nőügyeit mint dr. Ahmed Sukarno építészmérnök, Indonézia elnöke, az Indonéz forradalom vezére, a „nemzet apja". Pikáns részletekben bővelkedő naplóját majdhogynem az egész világsajtó közölte, és a nagyközönség részint megbotránkozva, részint csámcsogva falta. Közvetlensége, nyíltsága, nagyvonalúsága szinte legendáris keleti nábobbá, erélyes politikája pedig imperialista-ellenes lovaggá avatta Sukarnot otthon és mindenütt, amerre csak járt. Látványos politikát pályafutását pontosan negyven évvel ezelőtt, 1927- ben kezdte. Alapítója és első elnöke volt az Indonéz Nemzett Pártnak, később évekig holland börtönökben ült. A második világháború idején a japán megszállók ellen vívott harc vezére volt, majd 1945-ben kikiálltotta Indonézia függetlenségét, azóta is köztársasági elnök és nemzeti hős. A londoni Reuter hírügynökség jelentése szerint egyetlen külföldi sem kockáztatja már meg, hogy a szovjet nagykövetség közelében tartózkodjék. A vörös gárdisták ugyanis minden külföldit szovjet alattvalónak tartanak, és nem riadnak vissza a tettleges bántalmazásoktól sem. Külföldi politikai megfigyelők szerint ennek a szovjetellenes propagandának az a célja, hogy elterelje a hétszáz milliós nép figyelmét az országban uralkodó zűrzavaros és egyelőre teljesen kilátástalannak látszó politikai viszonyokról. Moszkvában a pekingi szovjetellenes cselekmények hírére több tiltakozó gyűlést tartottak, amelyeken a dolgozók tömegei határozatokat hagytak jóvá és tiltakozó feliratokat intéztek a kínai nagykövetség címére. Egy évvel ezelőtt még egész Indonézia, sőt csaknem egész Ázsia dicsőítette Sukarnot. Elképzelhetetlen lett volna, hogy akár a legkisebb sértés érje személyét. Most viszont napról napra tízezres tömeg tüntet ellene, leváltását, sőt fejét követelve. Es nemcsak felelőtlen diákok, elvakult fanatikusok döngetik az elnöki palota kapuját, hanem az egész kormány, csaknem valamennyi engedélyezett párt és a nemzeti kongresszus is ellene fordult. Ma már világos, hogy Sukarno fogoly. A Mer deka-palota, illetve a bogori nyári palota foglya. Igaz, hogy a két palota között „szabadon" röpködhet helikopterén, de a hadsereg szeme mindig rajta van. folyton figyeli minden mozdulatát. A fogoly Pillantás a nagyvilágba Az illusztris vendég tiszteletére rendezett ebéden a brit gyáripari szövetség székházában Koszigin pohárköszöntőjében is kijelentette, hogy kormánya optimizmussal tekint az angol—szovjet kereskedelmi kapcsolatok fejlődése elé. A továbbiakban hangsúlyozta, hogy a nemzetközi kapcsolatok normalizálódásának rendkívüli a jelentősége olyan helyzet kialakításához, amelynek légkörében egyetlen agressziós tényező sem merné megkockáztatni a nemzetközi béke és a népek biztonságának aláásását vagy nyílt megzavarását. Kétségtelen azonban, hogy a két kormányt elég komoly ellentétek választják el egymástól döntő fontosságú nemzetközi problémák megítélésében, elsősorban a vietnami háború kérdésében. Wilson és kormánya Johnson legkitartóbb szövetségesének számít, és eddig minden tekintetben támogatta az USA délkelet-ázsiai politikáját. Bár 1954-ben a genfi értekezletnek, mely akkor Indokína jövőjéről döntött, a szovjet és az angol külügyminiszterek voltak a társelnökei, az angol kormányra már ezért is komoly feladatok hárultak volna Washington kelet-ázsiai agressziójának meghiúsítása érdekében. A genfi konferencia óta eltelt időszakban nem a szovjet diplomácia irányítóin múlott a társelnökök működésének szünetelése. A felelősség ebben a kérdésben minden esetre Londont terheli. A vietnami hadszíntéren szerda reggel óta szünetelnek a hadműveletek. A vietnami Oj év alkalmából egyelőre négynapos fegyverszünetben állapodtak meg a harcoló felek, amely azonban további három nappal bővülhet még. Washingtonban egyre nagyobb gondokat okoz Johnsonéknak a vietnami kalandot elítélő belföldi befolyásos körök aktivitása, akik élén Fulbright szenátor e napokban újra élesen támadta a kormányt. Fulbright, a szenátus külügyi bizottságának elnöke, a Columbia-egyetemen tartott beszédében azzal vádolta a kormányt, hogy a külügyminisztériumban még mindig a harmincas évek fogalmai szerint gondolkoznak, ha azt állítják, hogy az USA Ázsiát Vietnamban a kínai kommunista veszélytől védi meg. „Ebben a háborúban hétről hétre fiatal amerikaiak százai pusztulnak el, és ártatlan polgárok ezrei vesztik életüket. Igazi célunk Vietnamban nem az amerikai biztonság, hanem az amerikai büszkeség és tekintély megvédése, amiért mi túlságosan nagy árat fizetünk.“ SM O Befejeződtek a szovjet—francia szabadalmi tárgyalások. Moszkvában kedden értek véget a szabadalmi ügyekkel foglalkozó francia—szovjet vegyes bizottság tárgyalásai. A bizottság jegyzőkönyvet állított össze a közös műszaki és tudományos együttműködés során keletkező találmányok védelméről. © Brandt Washingtonban. Willy Brandt, az NSZK külügyminisztere és néhány munkatársa Washingtonba utazott, hogy tárgyalásokat folytasson Johnson elnökkel és Rusk külügyminiszterrel. Q Meghalt Henry Morgenthau. A 75 éves korában elhunyt egykori USA- pénzügyminiszter, a német imperializmus és a nácizmus egyik legelkeseredettebb ellensége volt és az ismert „Morgenthau-terve“ arra irányult, hogy a hitleri Németországot a háború után ipari államból agrár állammá változtassák, fontosabb iparvidékeit pedig helyezzék nemzetközi ellenőrzés alá. © Robert Kennedy európai körútja. A new-yorki szenátor, J. F. Kennedy volt USA-elnök testvéröccse az elmúlt hetekben több európai országot látogatott meg. Az amerikai politikus, akinek nevét a jövő évi elnökválasztásokkal kapcsolatban is sűrűn emlegették, kijelentette, hogy a legközelebbi választáson nem jelölteti magát. Fogoly a palotában elnököt súlyos vádak terhelik. Tény és valóság, hogy Sukarno 1965-ben egyik napról a másikra komoly ok nélkül faképnél hagyta az ENSZ szervezetét, s hátat fordítva régi barátjalnak és meghirdetett elveinek, egyoldalúan elkötelezte Indonéziát nagy szomszédja és annak türelmetlen politikája mellett. Ismert tény az is, hogy a Malaysia ellen folytatott kis háborúval óriást költségbe és adósságba sodorta országát. Mindezt azonban megbocsátanának Sukarnónak, de az 1965. szeptember 30-ki puccskísérletet, hat népszerű tábornok kivégzését nem tudják megbocsátani a hadsereg vezetői, akik szintén a ktvégzendők listáján szerepeltek. Az országban a puccskísérlet óta példátlan embervadászat folyik, nyomor és gazdasági zűrzavar uralkodik. Százezreket öltek meg politikai okokból, de egyéni bosszúból ts. A vérfürdő borzalmas részleteit alkalmasint majd csak az utókor fedi fel. Feltételezhető, hogy Sukarno elnököt már régen leváltották, sőt kivégezték volna. ha nem ő lenne a sok ezer szigetből és százötven néptörzsből álló, több nyelvű Indonézia egységének szimbóluma, ha a tábornokok nem tartanának attól, hogy ez a drasztikus intézkedés esetleg darabjaira zúzná ezt a szigetmozaikot. Ezért inkább más utat választottak: az elnök lejáratásának útját. Hónapok óta teregetik botrányait, pazarlását és egyéb botlásait, de főleg a puccskísérletben játszott szerepét. Hónapok óta szervezik, nyíltan és titokban a tüntetéseket. felvonulásokat Sukarno ellen. A dráma már kibontakozóban van, a tragikus hős sorsa legkésőbb márciusban, a nemzeti kongresszus ülésén el fog dűlni, hiszen Nasution tábornok, a kongresszus elnöke, Suharto tábornok miniszterelnök és Malik alelnök végső leszámolásra határozták el magukat. Kérdés azonban, vajon ők mit tudnak nyújtani Indonézia népének a jelenlegi zűrzavarban, és bajon kit támogat egyáltalán az indonéz nép többsége. A fogva tartott elnököt vagy őreit? Vagy talán egyiküket sem? A titokzatos tábornok Nasution tábornok, Indonézia jelenleg legmagasabb államhatalmi szervének, az Ideiglenes Népi Tanácsadó Gyűlésnek elnöke január végén a súlyos indonéziai válság megoldása érdekében hozott intézkedések egyikének értelmében külön hadbíróság elé idézi Supardjo brigád-tábornokot. Ki ez a férfi, akt ebben az irigylésre éppen nem méltó „megtiszteltetésben“ részesül? Dzsakartában hírszolgálati körök Supardjoban látják az ún. „Szeptember 30-t mozgalom“ tényleges vezetőjét, akit azonban csak nemrégen, január 12-én tartóztattak le. Addig ugyanis ez a „nagy ellenállást hős" elfoghatatlan volt. Hivatalos jelentés szerint a tábornokot a Halim-t repülő-támaszponton tartóztatták le, ahol a repülőtisztek házában húzódott meg üldözői elöl. Ügye azonban több hírforrás szerint túlságosan bonyolult, és számos rejtélyes körülmény szövi kibogozhatatlanná. Már az a tény is különös, hogy Supardjo 15 hónapig el tudta kerülni a neki állított csapdákat és az egész idő alatt állandóan Dzsakartában vagy a főváros környékén tartózkodott és gyakran megjelent nagy fegyveres kísérettel a város központi utcáin vagy teljes nyilvánosságban találkozott barátaival. Bár Dzsakartát hónapokon kereszüt a katonai rendőrség sűrű hálózata vonta be, mindig sikerült a tábornoknak eltűnnie. Elfogatása érdekében ezért mozgósították az egész szárazföldi haderőt, amelynek kémei állandóan a nyomába szegődtek. De valahányszor már biztosra vették, hogy elcsípik, csak hűlt helyét találták. Végre 15 hónap után lecsaptak rá Haltmban, ugyanott, ahol 1965-ben a „Szeptember 30-as mozgalom" főhadiszállása volt. A hivatalos állásfoglalással ellentétben — amely szerint Supardjot a szárazföldi erők egységei fogták el — Ahmed Mahmud tábornok, a dzsakartai körzet katonai parancsnoka más, többnyire Sukarno elnökkel rokonszenvező egységeknek mondott köszönetét a tábornok letartóztatásáért. Ebből a tényből is következtetik az indonéziai megfigyelők, hogy a mozgalmas életű tábornok elfogatásának különös a háttere. Mert bár már biztosnak látszott, hogy Supardjo a szárazföldi erők által oly gondosan őrzött támaszpontról nem menekülhet, mégis a rendőrség, a tengerészgyalogság és a repülők emberei tartóztatták le — nehogy a szárazföldi hadsereg kezei közt maradjon. Az értékes foglyot aztán átszállították Djalan Budikemuliaanba, a repülök támaszpontjára, ahol rövidesen felkereste régi cimborája, Mahmud generális. Mindezekből az a következtetés vonható le, hogy Supardjot a repülök tulajdonképpen védőőrizetben tartják és nem ts szándékozzák kiadni. Hogy mikor ül össze az a különleges hadbírói tanács, amely Nasution szerint hivatott majd dönteni Supardjo sorsáról, még teljesen bizonytalan. Az egész ügy azonban arról ts tanúskodik, hogy az indonéziai fegyveres erők nem is olyan egységesek, ahogy azt a hadsereg néhány magasrangú képviselője — különösen a szárazföldi erőknél —- hangsúlyozza. És az sem lehetetlen, hogy ez a Supardjoügy meggyorsítja és ki is robbantja majd a jelenleg hatalmon levők hamu alatt parázsló ellentéteit — amennyiben ennek az Indonéziát „betyárnak" újra sikerülne elmenekülnie ellenje* let igazságszolgáltatása elöl. (M. Sz. és Ladislav Pokorny)’ Quo vadis - Nagy Britannia? | Ä MIKOR VENDÉG VAN A HÁZNÁL, nem illő és nem is szokás a család I nehézségeiről, bajairól beszélni. Ilyenkor 1 rendszerint kellemes, örömteli események 2 kerülnek szóba. Angliának nagy vendége ♦ van. Hétfő óta hivatalos látogatáson a szi- J getországban tartózkodik Alexe] Koszigin | szovjet miniszterelnök és nagyszámú kíséí rete. S hogy mi ennek ellenére mégis Nagy- J Britannia gondjaival, mintsem örömeivel ^ | foglalkozunk, ezt azért tesszük, mert a 2 Koszigin-látogatás nagyon is szervesen il® leszkedik bele London jelenlegi politikai és I gazdasági útkeresésébe. Az útkeresés pedig í mindig azt jelenti, hogy az elszigetelődés♦ bői, a válságból próbál valaki menekülni. Amikor 1965-ben Harold Wilson munkás- I párti kormánya hosszú évek után kivetette | a konzervatívokat a nyeregből, sokan azt ♦ hitték, Anglia ezután konstruktív bel- és J külpolitikai irányvonalat követ. Ezt főként ( olyan tényezők engedték sejtetni, hogy elő| zőleg a konzervatív kormány kudarcot val♦ lőtt abban az erőfeszítésében, hogy Anglia 1 belépjen a Közös Piacba, másrészt közvetle| nül a választásokat megelőzően Wilson még ♦ mint munkáspárti képviselő egy küldöttség J élén Moszkvában járt, és ott — természe| tesen választóinak címezve — fűt-fát ígért, 2 ha ő lenne a miniszterelnök. Nemsokára ki- i derült, hogy Wilson moszkvai útját csak I csaléteknek szánta, és később mint minisz| terelnök jóformán semmit sem tartott be ♦ ígéreteiből. Bár Wilsonnak a parlamentben sokáig | csak olyan „célfotós“ többsége volt (pártja csupán 3 képviselővel volt többségben), ta! valy mégis keresztülvitte az angol történe- I lem egyik legnagyobb munkásellenes intézí kedését, az adók emelését, s ezzel együtt ♦ a munkanélküliség növelését. Az állam külföldi fizetési mérlege talán még sohasem volt olyan rossz, mint napjainkban. A fontsterling világpiaci leértékelése Damoklészkardjaként függ Anglia fölött. Persze, helytelen lenne úgy beállítani a dolgot, hogy mindezért a Wilson-kormányt kell hibáztatni. Az előző konzervatív kormány gyászos öröksége ez, amelytől Anglia csak radikális gazdaságpolitikai változásokkal tudna megszabadulni, ahogy ezt Nagy- Britannia Kommunista Pártja már számtalan alkalommal hangsúlyozta. Hogy csak a fontosabb kérdésekből említsünk néhányat: a Nyugat-Németországban állomásozó brit csapatok fenntartási költségei, valamint a „Szueztől Keletre“ néven ismert nagyszámú brit haderő kiadásainak fedezése évi nagy deviza-kiadást jelent az amúgy is túlterhelt angol államháztartásnak. Félidő a „zarándoklásban“ Kétségtelen, hogy Anglia jelenlegi vezetői tudatában vannak egyre élesebben kirajzolódó gazdasági és politikai elszigetelődésük* nek — főleg Európában. Ezért Wilson miniszterelnök és külügyminisztere Brown, január második felében „közös piaci zarándoklatba“ kezdtek. Eddig már Rómában, Párizsban és Brüsszelben jártak, majd Luxemburg, Nyugat-Németország és végül Hollandia következik. A cél: puhatolódzó tárgyalásokat folytatni a hat országban Angliának az Európai Gazdasági Közösséghez (Közös Piac) való csatlakozásának lehetőségeiről. Wilson nyilván el szeretné kerülni az 1963. évi balsikert, amikor De Gaulle vétója már egyszer becsapta Nagy- Britannia előtt a Közös Piac kapuját. Ha nem is közvetlen, de közvetett úton ez vetett véget a konzervatívok uralmának a Temze partján. A „zarándok út“ félidejében még nehéz lenne mérleget vonni az eddigi fejleményekről, kilátásokról, de annyi mindenesetre már elmondható, hogy az angol politikusok Rómában és Brüsszelben megkapták ugyan az elvi „igent“, ám a „Közös Piac“ ügyében minden út Párizsba és nem Rómába vezet. A körutazásnak eddig és talán továbbra is Párizs volt a legfontosabb állomása, ahol a látványosságra sokat adó De Gaulle ki sem ment vendégei elé a repülőtérre, sőt miniszterelnöke helyett is csupán külügyminiszterét küldte ki. (összehasonlításképpen: röviddel azelőtt Koszigin szovjet kormányfőt a francia elnök nagy pompával, személyesen várta a repülőtéren...) A francia—angol tárgyalásokon kitűnt, hogy De Gaulle egyelőre sem igent, sem nemet nem mondott. A francia kormányhoz közelálló lapok azonban az elmaradt közlemény helyett adták tudtára Nagy-Britanniának, választania kell: vagy az Egyesült Államokhoz igazodik gazdasági és politikai kérdésekben — vagy pedig elfogadja a Közös Piac országainak valuta és vámpolitikáját, nem utolsó sorban pedig teljes mértékben bekapcsolódik az európai enyhülést szolgáló politikai erőfeszítések sodrába, amelyből Franciaország kétségtelenül alapo- f san kiveszi részét Nyugaton. | Hálátlan a faltörő kos szerepe ♦ Ha De Gaulle most is megvétózza az an- I golok felvételi kérelmét — ami nem zár- | ható ki —, akkor a kudarc okát aligha a gazdasági kérdésekben kell keresni. Amit J a franciák joggal sérelmeznek, az elsősor- | ban politikai akadály: a francia államfő 2 úgy tekinti a Washingtonnal együttműködő Londont, mint Amerika faltörő kosát az ő I kis Európájában. Ezen túlmenően a párizsi j Elisée-palotában nagyon is jól ismerték Koszigin londoni látogatásának időpontját. De | Gaulle joggal várat tehát a végleges válasz- | ra a Közös Piac ügyében, hiszen szerinte 2 is itt az alkalom Wilsonék szintvallására: ♦ hajlandók-e feladni az Egyesült Államok I feltételnélküli európai szekértolójának sze- | repét — és komolyan gondolják-e végre az új „Európa-szemléletet“, amely legalább | megközelítené a francia elképzeléseket. | A Koszigin-látogatás előestéjén több ne- | vés angol lap azt tanácsolta Wilsonnak, 2 sürgősen és látványosan határolja el ma- ♦ gát az amerikaiak vietnami politikájától, J mert ez lenne az egyetlen olyan kézenfekvő l politikai cselekedet, amely meggyőzné Európát — és személyesen De Gaulle-t is, hogy | Nagy-Britannia az Egyesült Államoktól tel- j jesen független politikát folytat. Az alkalom 2 tehát itt van! A címben feltett kérdésre, merre tart J Anglia? — Wilson csak úgy adhat elfogad- | ható választ, ha képes lesz átugrani saját ! árnyékát. t. G ♦ I
