Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-07-30 / 30. szám
Készül az ízletes halászlé Delfinek o VADASZ ö * HALASZ lent a halak őre és rámordult az orvhorgászra: — Nem látja a kedves üdülő vendég a figyelmeztetést, hogy itt tilos a horgászás, halászás, halfogás? Hozzak tán szemüveget? — Látom, látom — hagyta rá a nekibúsult horgász. — Már hogyne látnám! De hiszen én... tulajdonképpen .,. nem is horgászom ,.. — Ml az, hogy nem horgászik? Hát ax a horgászbot a kezében? — Azt is tilos a kezemben merészkednek a beetetett helyre, hanem addig felkeressük a második horgászhelyet, majd szükség esetén a harmadikat, vagy éppen a negyediket is. Később visszatérhetünk az első helyre. Gyakorlott szemű horgász már különös izgalmat lel abban is, ha megfigyelheti a nádszálak hajlongó mozgását. A nádat közvetlen a vízszint felett szemléljük, és nem egy helyet fixírozunk, hanem jártatjuk tekintetünket, míg a szívdobogtató nádmozgást meg nem pillantjuk. Az ügyes és tapasztalt horgász azt is megmondja, mekkora hal járhat a nád között. Taktikai szempotból az is fontos, hogy a jó helyek meglátogatása alkalmával, mielőtt még horgásznánk, levagdossuk a ritka nádas azon nádszálait, melyek később gátolnák a csalinak a megfelelő helyre való juttatását, vagyis a horog-bedobást. Csónakunkat sohase kössük a nádhoz, hanem karókhoz, vagy mélyebb vízen kövekhez, vasmacskához. Horgászhelyünktől mindig távolabb álljunk meg, és ez a távolság attól függ, mennyire tudjuk kidobni készségünket. Osztatós felszerelésnél ez rendszerint 10—12 méter. Az egy helyben váró horgászat rendszerint állóvízben, a horgásztanyák közelében épített állásokról történik, vagy csónakból, vagy partról. Folyóvízben rendszerint a parton ülve várjuk a halat, néha egész nap is. Ha kifogunk egy-két halat, és a raj továbbúszik, vagy szétriad, nem keressük, hanem várunk, néha órákat Is, amíg egy másik raj érkezik horgászhelyünkhöz. Az ilyen várakozó horgászatnál nagy szerepet játszik a csalogató etetés. Időnként csalétket szórunk a horgászhelyre és környékére, hogy a környék pontyainak figyelmét felébresszük, és az óvatos, de kíváncsi pontyokat odacsaljuk horgainkhoz. Folyó vízben különösen a szétmáló zamatanyagok, a felkotort lárvadús mederfenék csalhatják messziről hozzánk a pontyokat. Az eredményesen horgászok, a csali időnkénti beszúrása mellett néhány agyag gombócot dobtak egymás után a vízbe, és a tompa buttyanás hívta fel a halak figyelmét. Szinte öt-tíz percenként dobált be a horgász 8—10 agyagcsomócskát botjai közé, majd egy kis kukoricát szórt. Így ment ez felváltva, és amíg a szomszéd horgászok unatkoztak, barátunk egymás után meregette ki a szép pontyokat. Szeles időben csónakról nem valami alkalmas a horgászat, ilyenkor állásról, vagy a partról horgásszunk, lehetőleg fenékhorgos készséggel. (Átvéve a jugoszláviai Magyar Szó-ból) AZ EMBEKI IEVEKEiN i'üEGKJ általában a meggondolt, előri elképzelt tervszerű cselekede jellemző. Így van ez mindéi olyan tevékenységben, ahol i józan ész a mérvadó. (Az ér zelmi világra persze ez mái nem vonatkozik.) Egy horgás: számára nem elég tehát, hogj ismerje a ponty tulajdonságait életmódját, a horgászvizet, í felszerelést; sőt még az sen elegendő, ha a felszereléssé bánni is tud. Ahhoz, hogy halai vizen is eredményesen horgász szón valaki, bizonyos taktika ismeretekkel is rendelkezni« kell. A ponty az egyetlen ne mes hal, melynek helyhezszok tatását meg tudjuk valósitan zárt és nyílt vizen egyaránt éppen ezért a horgászat végre hajtásának möain sajátságos A horgasba. ........ oserkeszó kereső, vagy egy helyben várt pontyhorgászat. A taktikai vég rehajtás nem mellékes sem az egyik, sem a másik esetben A kereső pontyozás alkalmával a horgász (leginkább csónak kalj végigjárja az előző meg figyelések alapján a pontyok által látogatott területeket, és szerencsét próbál. A horgászai rendszerint úgy kezdődik, hogy végigjárjuk a nádas öbleit, ritkán benőtt szegélyeket, a jónak vélt helyen, ahol pontyugrást, vagy erősebb nádmozgást észleltünk, beetetünk, majd a környéket is megszórva kukoricával, tovább megyünk. tgy keresünk fel 3—4 helyet, majd dolgunk végeztével visszatérünk az első helyre, és horgászni kezdünk. A dolog úgy is alakulhat, hogy előző nap etetünk és másnap horgászunk. Sőt az is előfordulhat, hogy a jónak vélt helyen rögtön horgászunk, és közben etetünk is. Minél gyakoribb a kapás, annál inkább kell etetni, hogy a pontyraj ne oszoljon szét. Ugyanarra a helyre kétszer is visszatérhetünk. Néhány hal kifogása rendszerint szétríasztja a pontyokat, és azok egy időre elhagyják a jő helyet. Ilyenkor kár lenne 1—2 órát várakozni, míg a pontyok ismét legyőzik ijedelmüket és visszaA pontyozás taktikája mint pásztorok A delfinek ismert intelligenciája lehetővé teszi tengeri pásztorokként való felhasználásukat. Port Elisabeth-ben, Dél-Afrikában, mindenesetre azért építettek egy nevelőparkot, hogy ott a delfineket a halrajok összeterelésére és őrzésére idomítsák. Ez a hír kétségtelenül összefüggésben van azzal, ami „tengeralatti gazdaságok“ létesítését jelenti egyidejűleg japánban, Franciaországban (Bretagne) és Angliában (Man szigetén). Ez utóbbi helyen a „White Fish Authority“ (halászati felügyelet, amely csak a fehérhalakkal foglalkozik; nemeshalak ugyanis csak a lazac és a pisztráng) egymillió darab teljes nagyságú (eredeti szöveg szerint „felnőtt“) halat szándékszik a közfogyasztás céljaira termeltetni. A halak nevelését egyrészt körülzárt tengeralatti gazdaságokban, másrészt — egyidejűleg — nyílt, de mesterségesen melegített vízszakaszokon végeznek. Szakemberek véleménye szerint a Föld lakosságának élelmezése szempontjából sürgős, hogy a halászat jelenleg évi 48 millió tonnányi termelése mielőbb 60 millió tonnára emelkedjék.Egyidejűleg a tengeri mezőgazdaság javításával is foglalkoznak. Ugyancsak a White Fish Authority algamezőket akar létesíteni. Ugyanezen elgondolásból kiindulva Lousville-ben (Tasmánia, Ausztrália) egy üzemet indítottak meg, amely ezekből a tengeri füvekből, az alginátorokat kivonja. Egy bárkába szerelt aratógéppel ugyanis ezeket a füveket évente háromszor lehet kaszálni. (Le pécheur beige.) Tfarna Benjámin vérbeli hor■*-* gász volt. Halászfelszerelését tátrai kirándulására is ma.i gával vitte, mert leküzdhetetlen rokonszenvet táplált a pisztrángok iránt. Talált is egy kristálytiszta vizű hegyi patakot, amelyben szinte több volt a pisztráng, mint a víz. Letelepedett tehát a parti sziklára és kivetette a horgot, A szemben lévő parton ágaskodó figyelmeztető táblának nem tulajdonított jelentőséget, amely öles betűkkel hirdette a halászati tilalmat, lévén egy állami halgazdaságról szó. Kisvártatva azonban megletartani? — tudakolta angyali ábrázattal Barna. — De a horgászboton zsineg lógl — No és? — Azon meg horog fityeg! — dörgedezett a hidegvérűek őri tője. — Sehol sincs megírva — hetvenkedett Barna Benjámin, — hogy az én botomon és az én zsinegemen ne fityegjen az én horgom! —■ Hogy az a magasságos ... — tőrt ki a felingerelt őrből az indulat. — Hiszen giliszta ficánkol a horgonI — Az a ptcurka giliszta? Hát ha éppenséggel tudni akarja, úszóleckét adok neki, hogy vízbe ne fúljon a szegény pára! K. E.
