Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-07-30 / 30. szám

A TERMELŐ, A FELDOLGOZÓ ÉS A FOGYASZTÓ KÍVÁNSÁGA:

Rugalmasabb áruforgalmat

közbeeső szerv nélkül

Mezőgazdaságunk ésszerű fejlesztését és az adásvételi kapcsolatok módosítását, valamint az irányítás tökéletesített rendszere bevezetésének hogyanját taglaló pártkongresszusi határozat elhangzása óta alsó-, közép- és felsőfokon a szakemberek körében jónéhány eszmecserére került sor. Több helyütt egészséges vita alakult a termelékenység emelése és a piaci értékesítés mikéntje körül. Ez a tétel különösképpen érdekli a termelőket, de a feldoignzóvállalatok s a fagyasztók is felemelik szavukat a rugalmasabb, bőségesebb, gazdaságosabb áruellátás érdekében. Kétségtelen, alapos megfontolás tárgyát kell hogy képezzék mindezek a népgazdaságunk számára egyáltalán nem közömbös tételek.

Le kell 'hzonban szögeznünk, hogy ebben a folyamatban össztársadalmi szempontból is legfőbb tényező a nyersanyagokat előállító mezőgazdaság. Kerek-perec ki kell jelentenünk, hogy mezőgazdasági termelés nélkül sem a feldolgozó, sem a bánya, sem a kohóipar, sem pedig élet nem létezne a földön.

Persze, más lapra tartozik a mezőgazdaság fejlesztésének kérdése, jóllehet a fejlett ipar hatást gyakorol a mezőgazdaságra, de ne feledjük el, hogy ez a hatás kölcsönös.

Tény, hogy a soron következő ötéves tervben mezőgazdaságunk ésszerű fejlesztésével egyes termelőfolyamatok korszerűsítésével számolunk. Kilátás van arra, hogy bőségesebb lesz az áruellátás, ami a feldolgozóipar további fejlesztését igényli. Manapság sajnos az a tapasztalatunk, hogy az átlagosnál johb árukínálat fölkészületlenül érj a felvásárlókat, s az előállított termékeknek jelentős hányada kárbavész, ami nem csupán a termelők, hanem népgazdaságunk szempontjából is káros. Érthető, hogy az ilyen szervezés mellett a feldolgozó ipar sokszor kifogásolható minőségű nyersanyagot kap, de viszont az is érthető, hogy a tények fennállása következtében közvetlen kapcsolatot kíván kötni a termelőkkel, közvetítő szerv nélkül. A tények alapján nekünk is egyet kell értenünk a feldolgozóipar felelős vezetőinek azon törekvésével, hogy a jövőben közvetlen szerződéskötéssel, a termelővel való egyesség alapján biztosítsák a nyersanyagot, s megfelelő raktározási hálózatot építsenek.

Egészséges versengést váltana ki például, ha a termelőnek módjában állna megválogatni az átvevőt (fölvásárló-közvetítő vagy feldolgozó-átvevő). Ez feltétlenül minőségi változást eredményezne a nyersanyag-forgalom és a piac tekintetében. Kétségtelen, hogy az Irányítás tökéletesített rendszerének jövő év január eleji életbeléptetése még számos megoldást igényel. Nemcsak a munkastílus módszerének megváltoztatásáról van itt szó, hanem egész sor más, pl. ökonómiai természetű tényező alkalmazására is sor kerül.

A mezőgazdasági üzemeknek, de a népgazdaság számára is, előnyösebb lenne, ha például a jövőben a feldolgozó iparnak a legutóbb nemesített jófajta sörárpa szortimentet szállítanánk. Persze ehhez szükséges, lesz a termelőket megfelelő vetőmagvakkal ellátnunk! Hasonló a helyzet az ipari burgonya termesztése körül is, amelyből évente mintegy ötezer vagonra van szükségünk.

Semmi esetre sem érthetünk egyet például azzal a törekvéssel, hogy a tejfeldolgozó ipar az esti fejésű tejet csak másnap vásárolja fel. Végre tudomásul kell venni, hogy a mezőgazdasági üzemek nem rendezkedtek be a tej raktározására, különösen nyáron nem. S ha ilyen követelményt támasztanánk velük szemben, lényegesen megdrágulna a tejtermelés. Nekünk pedig nem ez a célunk. Viszont érthető, hogy a szlovákiai tejipar vezetői csökkenteni kívánják a CSAD-nak kifizetett szállítási költségeket. De miért a termelő rovására, amikor van annak más módja is?! Tapasztalatért nem is kell messzire menni. Csehországban például a tejfeldolgozó iparnak saját gépkocsi-parkja van. Ennek következtében nem szorul a CSAD költséges szolgálataira, jogos kérdés: miért nem valósítható ez meg nálunk is közbeeső szállítóintézmény nélkül?

S ha már a nyersanyagok feldolgozásánál tartunk, az illetékesek miért nem hatnak oda, hogy a beruházásokat egyesítve (termelők és feldolgozók) a kitermelt nyersanyagokat közös erőfeszítéssel munkálnák meg és adnák piacra, fgy a mezőgazdasági terméket előállító és a feldolgozó-ipar egyformán érdekelve lenne a nyersanyagok és a végtermékek minőségének előállításában, s ha közös kiskereskedelmi hálózatot is létesítenének, a piaci értékesítésben is mellőzhetnék a közbeeső intézményeket. Különösen a vidéki kiskereskedelmi hálózat ésszerűbb széthelyezése érdekében, hogy a kereskedelem valóban a fogyasztót szolgálja, ne pedig fordítva. Persze, ez a módszer népgazdasági szempontból Is előnyös lenne, mert a kész termék a lehető legrövidebb úton a dolgozók asztalára kerülhetne. Nem'vitás, hogy a fejlődés ennek szükségessége mellett szól. S hogy az adásvételi kapcsolatok a jövőben gyakorlati szempontból milyen irányban fejlődnek, erre majd az elkövetkező esztendők adják meg a választ.

HOKSZA ISTVÁN

A ugusztus havára is felsorólunk néhány gyógynövényt a sok közül, amelyet a LIEClVÉ RASTLINY, n. p., Bratislava, Hvtezdoslavovo nám.

C. 11. szárított állapotban készpénzfizetés ellenében felvásárol:

A közönséges cickafark, ahogyan neve is elárulja, csak-Augusztusi

gyógynövény - ismertető

ugyan „közönséges“ növény. Utak mentén, legelőkön, nyirkos, erdős helyeken találjuk. Helyenként egérfarkünak, cíckórónak, pulyka- vagy patikai ezerlevelű fűnek hívják. Már a régi görögök is vérzéscsillapítónak használták és katonagyógyszernek nevezték. Virágzata piszkosfehér, ritkán rózsaszínbe hajló. Begyűjtésre csupán a fehér színű fészkes virágzat alkalmas virágzása kezdetén, legfeljebb 1 cm-es kocsánnyal, amelynek kilójáért 4 koronát fizetnek. Szárának felvásárlási ára 2,20 korona.

A nagy- vagy kétlaki csalánt nem kell közelebbről ismertetnünk, amelyet egyesek csalánnak, csollánnak vagy csoványnak is neveznek. Fiatal leveleiért — ügyéb részek hozzákeveredése nélkül — 6 koronát

fizetnek kilogrammonként a felvásárló szervek, legfeljebb 40 cm hosszú, leveles hajtásvégeiért pedig 2 koronát.

Gyógyszerkészítés szempontjából az előbbinél sokkal értékesebb a fehér árvacsalán, amelynek fehér, nem sötétedő virágáért tiszta állapotban 60 koronát kaphatunk, ha első osztályú minőségű. A második osztályú áruért 49,80 koronát fizetnek kilogrammonként.

Amíg a fekete bodza virágát májusban kellett beszolgáltatni értékesítés céljából, addig érett, fekete termését augusz tusban adhatjuk el. Kilójáért szárított állapotban 7,60 koro nát kaphatunk.

Ugyancsak érdemes a fekete áfonya fiatal leveleinek és termésének szedése, amely he gyes-erdős vidéken helyenként belepi az egész terepet. Csu csórnak is nevezik (a szlovák nyelvű őuíoriedka nyomán). Fiatal leveleinek kilójáért 7 ko rónát, teljesen érett, egészsé ges, fekete színű terméséért (bogyójáért) pedig 30 koronát térítenek meg a felvásárló szervek. K. E.

Orvoslásra váró hiányosságok

A komáromi járásban jelenleg nagykiterjedésű szőlő és gyümölcstelepítés található. A távlati tervek szerint a területet több száz hektárral növelni kell, ami komoly beruházást és körültekintő munkát igényel, hogy a követelményeknek megfelelő minőségű és menynyiségü árut szállíthassunk az élelmiszeripar számára, valamint a kiskereskedelmi hálózatba.

Tapasztalataink azt bizonyítják, hogy akadnak hiányosságok, amelyeket elég nehéz lesz kiküszöbölni. Ilyen például az alsópéteri szövetkezetben az öt évvel ezelőtt telepített hét hektár őszibarack ültetvény, amely valóságos fajtagyüjtemény. Nálunk, Búcson pedig a négy évvel azelőtt telepített tíz hektár szőlőben minden fajta megtalálható annak ellenére, hogy csak két fajtát rendeltünk. Nem Itfnném, hogy az ilyen telepítésből valamikor is fajtatiszta árut lehetne biztosítani a piac vagy a feldolgozóipar számára.

Kell, hogy a jövőben az arra hivatott kísérleti intézet komolyabb, szakszerűbb ellenőrzést végezzen a szőlő és faiskolákban. Szükség lenne továbbá Szlovákiában az EM almaalany anyatelepek területének bővítésére is.

Szlovákiában nem áll rendelkezésünkre elegendő törpetípusú ültetőanyag, ezért külföldről hozzuk be. Szerintem itthon olcsóbban előállíthatnánk, s akkor olyan fajtákat ültethetnénk, amilyenekre éppen szükség lenne, nem úgy mint most, amilyeneket kapunk.

Részletesen nem ismerem a távlati célkitűzéseket, de az eddigi telepítések zömét, a sárgabarack, az őszibarack és a télialma képezi. Figyelmen kívül hagytuk a körte- a nyárialma és a bogyősgyümölcsűeket, amelyekből jóllehet, hogy jelenleg van elegendő, de tudni kell azt is, ha most nem telepítünk újabbakat, később esetleg hiány rhutatkozhat.

A nagyüzemi gazdálkodásnak elengedhetetlen követelménye a gépesítés. Már több hasznos gépünk van, de nem mondhatjuk ezt a szőlő, a gyümölcs, valamint a zöldségkertészeti gépellátásról. Ezen a szakaszon a gépesítést a mai napig sem oldották meg. Nincs kellő mennyiségű vontató és talajművelő gépünk s eszközünk, nincsenek megfelelő növényvédelmi gépeink a szőlők és a gyümölcsültetvények megvédésére.

Legújabb kutatások alapján a talajterület és a talajerő kihasználása szempontjából legmegfelelőbb a szőlő 2X1 m-es telepítése, amit a mi esetünkben lehetetlenné tesz a hiányos gépesítés. Bár egyes mezőgazdasági üzemekben házilag igyekeznek a probléma megoldására, mind amellett feltétlenül szükséges lenne, hogy ilyen gépeket kellő mennyiségben kapjon a mezőgazdaság.

Szólni szeretnék továbbá a korai étkezési burgonyáról is, amelyből ez évben jó termés volt, s elég gondot okozott a termelőknek és a felvásárló szerveknek. Kedvező időjárás, a jó felvásárlási ár, valamint a prémium arra ösztönözte a termelőket, hogy gyorsan piacra adják a korai burgonyát. Ez azt eredményezte, hogy sok esetben több volt a burgonya, mint amire piacot találtak, ha pedig megrendelés volt, nem kaptak vagont. Emiatt a burgonya több esetben nem éppen olyan minőségben került a fogyasztóhoz, mint azt a normák előírták. Szerintem nagyban közrejátszott itt az árpolitika is. Hiszem, hogy a jövőben a felvásárló szervek alaposabban felkészülnek a mezőgazdasági termékek átvételére.

Retkes Lajos,

a búcsl szövetkezet elnöke

Aprómagvak termesztése az usA-ban

Az Egyesült Államokban szinte önálló ágazattá fejlődött a here és a fűfélék magvainak termesztése. Kalifornia és Oregon államokban például az elismert lucerna vetőmag termesztésének 85 százalékát központosították. Háromévenként a gyapottal cserélik a vetésforgóban. A növényzetnek csupán 10—15 százalékát hagyják hat évig magtermesztésre. Ezeket a területeket rendszeresen öntözik. A vizet 200—400, több esetben B00 méter mélységből szivattyúzzák, s csatornarendszerrel továbbítják a szükséges területekre. A magvakat novemberben és decemberben vagy pedig februárban és márciusban vetik. A vetőmagszükséglet jóval alacsonyabb, mint nálunk, s a vetésnél rendszerint a 80 cm-es sortávolságot alkalmazzák. A növényzetet gyakran sarabolják, s évente legalább egyszer kézileg kapálják. így a növényzet nem gazosodik. Öntözéssel nemcsak a fejlődést serkentik, hanem egyben kedvezően befolyásolják a virágzást is. A magszaporító terület sohasem kevesebb tíz hektárnál, néha azonban meghaladja a 250 hektárt is. Az elismert lucernavetőmag termesztésénél szigorúan betartják az idevágó előírásokat. A magszaporítók vándorméhészkedést űznek. Virágzás előtt hét—nyolc méhcsaládot bérelnek és helyeznek minden hektár vetésterületre, amelyekért gyakran huszonöt dollárt fizetnek. Ebből is látható, hogy nagyra becsülik a méhek megporzó tevékenységét.

A növényi kártevők és betegségek ellen repülőgépeket vetnek be. A szükséges keverék 2,5 liter Dinitrobutilfenolból és 100 liter Diesel-olajból áll. A magra termesztett lucernát augusztus közepén takarítják be. Á begyűjtött magot fémtartályokba töltik, s megtisztítása után zsáknlják a többi pillangóst is állandóan öntözik. A vörösherét októberben és novemberben, illetve januárban és februárban vetik, mégpedig tizenhárom kilogrammot egy hektárra hetven centiméteres sortávolságra.

Fehérheréből hektáronként öt kilogrammot vetnek, s annak növényzetét tavasszal juhokkal járatják, legeltetik, így azonban csökken a maghozam. A tapasztalat azt mutatja, hogy a fehérhere magtermése három éven keresztül öt—öt mázsát adott hektáronként. A szarvaskerep betakarítása kétmenetesen történik.

A fűmagtermesztés központja Oregon államban van. Az ország egész fűmag-szükségletének kilecven százaléka onnan ered.. A legnagyobb fűmagszaporító üzem 2200 hektáron gazdálkodik. Ebből hétszáz hektár a perjeféie. Egyes táblák elérik az ötszáz hektárt is. A farmokat gyakran bizonyos fajtákra és vállfajokra szakosítják. A magvak begyűjtését kombájnokkal végzik, a fennmaradt szalmát a mezőn elégetik. A magra termesztett füveket szintén rendszeresen öntözik. ^

A vetésterületek ellenőrzésére és a vetőmag minőségének elbírálására alakult szervezetek működését törvény szabályozza. Valamennyi bizottság legfőbb feje a Cornwallisban székelő mezőgazdasági főiskola dékánja. A helyszíni szemlét a mezőn mérnökagronómusok végzik virágzás idején. Különös figyelmet fordítanak az egyes területek elkülönítésére, a fajtajelleg tisztaságára és valódiságára. A betakarítás ellenőrzésére az egyes körzeti igazgatóságok hivatottak, akik egyúttal ellenőrzik a magtisztító állomásokat és mintát vesznek a terményből. Ha a minőség megfelel, a magszaporítók megkezdhetik a zsákolást, és a fémzárolást.

A magnemesítést kizárólag állami intézetek és egyetemek végzik. Az első nemzedéket, amely az angolnyelvű breeder seed kezdőbetűjének megfelelően a B osztály elnevelést viseli, az intézet földjein termesztik, a következő nemzedéket már, amelyet a foundation seed kezdőbetűje szerint F" osztálynak neveznek, a szomszédos farmokon termesztik magnemesítő szakemberek felügyelete alatt. Ebből kerül ki a certifield seed kezdőbetűjéről elnevezett C osztály, melyet zsákolva a magnemesítő állomás tanúsítványát igazoló fémzárral ellátva bocsátanak áruba. Az F és a C osztály közé néha egy negyediket is iktatnak, egyes alfajoknál, amely a registered seed, vagyis R osztály elnevezését viseli. F.zek szerint tehát a magszaporítás négy fokozatát különböztetik meg. Minden növényfajtát vagy annak válifajtát bejegyzik az engedélyezett fajták nyilvántartásába.

J. Novotny (S. Z. 26)

SZABAD FÖLDMŰVES 5

1966. július 30.

Tudnivalók a savanyútej felvásárlásáról

A te] a mezőgazdasági termékek legkényesebbike. Minőségének megőrzése mind a termelő, mind pedig a felvásárló-feldolgozó részéről különös gondosságot igényel. Termelése mellett a mezőgazdasági üzemek azzal, hogy hűtik és szállításra előkészítik a tejet, bizonyos mértékben részt vállalnak Ipari feldolgozásának lehetővé tételében.

A te] termelése és a feldolgozó üzemnek történő átadása naponta ismétlődő folyamat, ezért az elszállítást gondosan kell szervezni. Tekintettel kell lenni továbbá a termelés fiziológiai folyamatára, amelyet csak bizonyos mértékben befolyásolhat a termelő. Tény, hogy a tejbegyűjtésnek a CSAD közreműködésével történő végzése az átvevő számára több előnynyel Jár, s más ágazatokban milliós megtakarítást eredményez, de már nemegyszer bebizonyosodott, hogy ez a szállítási módszer a tejfelvásárlásban nem a leghelyesebb. Meg kell Jegyeznem, hogy amennyiben a Földművelésügyi Minisztérium 16/66. számú, a savanyútejre vonatkozó árrendezési rendelkezése sokak számára nem eléggé Ismeretes, ezért szükségesnek tartom e kérdés bővebb boncolgatását.

Tudni kell, hogy az állami normák meghatározzák a mezőgazdasági termékek minőségét, fgy a te] minőségét is. Azonban nem adnak magyarázatot arra, hogy ml történjen azzal a tejjel, amely nem felel meg a norma szerinti minőségnek. Ezt a tételt a gazdasági törvénykönyv Jogi normái taglalják a 122/84. számú rendelet értelmében. Az 1. § 3-ik bekezdése szerint s a 40/62-es törvénygyűjtemény alapján a tejfeldolgozó üzemek egyben felvásárló szervezetek Is. Ez pedig azt Jelenti, hogy feladatuk sokkal felelősségteljesebb, mint az egyszerű feldolgozó vállalatoké.

Ismeretes továbbá az is, hogy a felvásárló kötelessége, hogy a mezőgazdaság által kitermelt és felkínált mindennemű terméket átvegyen amennyiben az emberi fogyasztásra vagy ipari feldolgozásra alkalmas Az átvevő szervezetnek továbbá az is kötelessége, hogy piacot keressen as áru értékesítésére. Ebből természet szerűleg az következik, hogy n fel vásárló köteles a termékek átvételért akkor is, ha netán azok nem üti! meg az Állami Normában meghatá rozott minőségi követelményeket.

Eszerint a tej átvételét a felvásárló feldolgozó üzem nem utasíthatja visz sza azzal, hogy nincs berendezkedvi annak feldolgozására vagy más útoi történő értékesítésére. A felvásárló feldolgozó egyedül hivatott arra, hog’ olyan szervezést és gyártási techno lógiát alkalmazzon üzemében, hog' módja legyen az állami normánál

nem megfelelő nyersanyagok — Jelen esetben a savanyúié] — feldolgozására is.

Az elmondottak a közelmúltban az illetékes szervek tárgyrendjét képezték. Ezen a tárgyaláson résztvettek a Földművelésügyi-, valamint a Belkereskedelmi Minisztériumok és az egészségügy képviselői. Itt meghatározták, hogy igenis, mód nyílik a megsavanyodott tej Ipari feldolgozására.

A felvásárló-tejfeldolgozó ipar tehát a jelenleg érvényes Jogi elvek szerint köteles a savanyútej átvételére. Az ezzel kapcsolatos- problémákat most már maguknak kell megoldaniuk, mert a berendezkedésre volt elegendő Idejük, hiszen a 122/64. számú rendeletet nem ma, hanem 1964. Július 1-én léptették érvénybe.

Indokolatlannak tartom továbbá a Földművelésügyi Minisztérium által kiadott árrendezés ellent megjegyzéseket, mely szerint újra rendezték a savanyúte] átvételi árát, Illetve az ezzel kapcsolatos mínusz árkülönbözetet. A jelen esetben ugyanis nem vezettek be új rendszabályokat, hanem a régieket, azaz az 1959-ben kiadottakat móodsították. Tudni kell továbbá, hogy a savanyútejet nem számítják be a szerződéses teljesítésbe, s a Jövőben lehetővé válik a kétoldali fekbérezés is. Ez minden bizonnyal arra ösztönzi majd mindkét felet, hogy saját érdekében megőrizze a tej Jó minőségét.

Az elmondottakhoz még néhány megjegyzés: hogyan károsodnak a mezőgazdasági üzemek? Már'" szinte szabállyá vált, a tejfeldolgozó ipar részéről, hogy az átvett te) minőségét odahaza, nem pedig a felvásárlás színhelyén állapítják meg, s ezután vagy lefogást eszközölnek, vagy pedig visszaszármaztatják a tejet a termelőnek. Ez a gyakorlat helytelen. A felvásárlási alapelvek szerint a te] minőségének és tisztaságának ellenőrzését az étvétel alkalmával, vagyis a mezőgazdasági üzemben kell elvégezni. Ha az átvevő személyzet az átvételt igazoló szelvényre nem Jegyzi be a savanyútej megjegyzést, ez anynyit Jelent, hogy az állami normának megfelelő minőségű, édestej átvételét ismerte el. Ha pedig odahaza állapítják meg, hogy a tej savanyú, az esetben már nincs helye a reklamálásnak, a lefogásnak, sem pedig a tej visszaszármaztatásnak. Ilyen esetben az elszállítptt nyersanyagért rendes árat kell fizetni.

Ha pedig a tej a mezőgazdasági üzem hibáján kívül válik savanyúvá, (később.mennek érte, mint azt az elszállítási terv előírja), akkor is teljes árat kell érte fizetnie a tejiparnak.

Ivan Zubáf, Jogász, Léva