Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-07-23 / 29. szám
Ki vállal ezért (Folytatás az 1. oldalról] összetartását ismerem, közös erővel sikerül leküzdeni a bajt. — Ez eddig mindig sikerült. Az eddigi, sokszor egész járásokra kiterjedő vesztegzár (pl. a martini, őadcai, michalovceí, stb. járás) esetében a méhészszövetség helyi és járási funkcionáriusai és az állategészségügyi dolgozók példásan együttműködtek az egészségügyi bizottsággal. Annál szomorúbb, hogy a losonci járás funkcionáriusai annak ellenére, hogy a vesztegzár csak a járás egy kis részére vonatkozik, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a tilalmat kijátsszák. Például megkértük őket közöljék velünk, hogy 1964-ben és 1965- ben kik és hány családdal vándoroltak a most vesztegzár alatt álló területre. A Csehszlovák Méhészszövetség rimaszombati járási választmánya a kért adatokat elküldte, a losonci viszont ezt nem hajlandó megtenni. — Miért? — Mert csakis a saját érdekeit nézi. Harcolnak nem a betegség, hanem a vesztegzár ellen. Természetes, hogy minden méhész ki akarja használni a hordási lehetőségeket, ám ez nem szabad, hogy a többi méhész rovására történjék. A losonci választmány állítására, hogy a vesztegzár feloldásával a Csehszlovák Méhészszövetség Szlovákiai Választmányának egészségügyi bizottsága is egyetért, az Állami Állategészségügyi Intézet kerületi képviselője a vesztegzárat júniusban feloldotta. Természetesen az egészségügyi bizottsággal a losonci járási választmány nem lépett kapcsolatba, nem kérte ki annak jóváhagyását, sőt még a járási egészségügyi felelőssel sem beszélte meg tervét. — Ki vállal felelősséget azért, ha ennek következtében az atkakor Szlovákia többi részén is felüti a fejét? — Mi is ezt a kérdést intéztük a losonci választmányhoz. A helyzet igen komoly. Az atkakór ellen csak akkor harcolhatunk sikeresen, ha fegyelmezetten betartjuk az érvényes utasításokat. Tudjuk, hogy ez minden méhésztől, akit a vesztegzár érint, bizonyos áldozatot kíván. Bízunk a losonci járás méhészeinek józan ítélőképességében és szolidaritásában. Hisszük, hogy segítségünkre lesznek az atkakór elleni küzdelemben. MVDr. Stassel, az Állami Állategészségügyi Intézet dolgozója megígérte, hogy díjtalanul kivizsgálja a közép-szlovákiai kerület összes méhcsaládjait tekintet nélkül arra, hogy tulajdonosuk a Csehszlovák Méhészszövetség tagja-e vagy sem. Reméljük, hogy a vizsgálat alapján ebben az esetben is sikerül legyőzni az atkakórt. C. Gajdács Irén Sikerült vállalkozás Liptovsky Mikulás csaknem egy hónapig a földművesek figyelmének középpontjában állt. Csoportosan látogatták nemcsak Szlovákia, hanem Morvaország és Csehország területéről is. Érdeklődésük a hegyvidéki és hegyaljai körzetek mezőgazdaságának fejlesztésére irányuló kiállításnak szólt, amelynek keretében megrendezték az új technika napjait, június 23-án a méhészek kérdéseivel foglalkoztak, tehát ugyanazon a napon, amikor testvérlapunk a szlovák nyelven szerkesztett „Vöelár“ megállapításának 40ik évfordulóját ünnepelte. A méhészek napjának részvevői a délelőtti órákban szakelőadásokat hallgattak meg a méz helyes kezeléséről, a pempö termeléséről és felvásárlásáról, gyógyító hatásáról, továbbá a vándorméhészet távlatairól stb. Az előadások meghallgatása után a vállalkozás részvevői megnézték a kiállítást, ahol főként a különböző típusú kaptárok és más méhészeti felszerelések kötötték le a figyelmüket. A méhészek napját azzc' a céllal rendezték meg, hogy itt összpontosítják a méhészet szakaszán szerzett leg újabb ismereteket és rámutassanak a méhészkedés belterjessége fokozásának lehetőségeire Szlovákiában. Elmondhatjuk, hogy a kiállítás szervezőinek és rendezőinek ezt a célt sikerült elérni. A méhészek napja a legsikerültebb vállalkozásaik közé tartozott. Bensőséges, ünnepélyes keretek között ünnepelték meg a délutáni órákban a „Vöelár" megalapításának 40 éves évfordulóját is. Ezzel kapcsolatban értékelték a lap érdemeit a méhészet fejlesztése terén és kitüntették a lap külső munkatársait: V. Cavojsky mérnököt, MVDr. f. Hanko elvtársat, továbbá A. Kandera, V. Krizán, f. Miliő elvtársat, valamint Svancer Lajos elismert méhészt, a Szabad Földműves „Méhész" szakmellékletének kiváló munkatársát is. (-t-J Facélia vetése tarlóba A méhészek előtt jól ismert mézelő növény a facélia (Phacelia tanacetifolia). Közismert az a tulajdonsága, hogy a vetéstől számított 6—7. héten kezd virágzani. Ez a tulajdonsága módot ad arra, hogy a vetés idejének helyes megválasztásával virágzását akkora szabjuk meg, amikor méheinknek legnagyobb szükségük lesz rá. Olyan vidéken, ahol szeptemberben kevés vagy semmi gyűjteni valót nem találnak a méhek, ajánlatos aratás után facéliát vetni a tarlóba. Pörgetni nemigen fogunk belőle, de a méhcsaládok betelelését jól elősegítjük. Nektártermelő képességét gyakran túlbecsülik. Az akácvirághoz hasonlítva, kb. 40 %-nyi nektárt termel egy-egy virágja 24 óra alatt. Holdanként legfeljebb 3—4 méhcsalád talál rajta megfelelő gyűjtési lehetőséget. Ha a korán beköszöntő hűvös idő miatt a méhek nem vehetik hasznát, késő ősszel leszántva nagy tömeg zöldtrágyát adhatunk a talajnak. Az ilyen későn vetett facélia nem fásodik meg, tehát takarmánynak is felhasználható. Zölden a szarvasmarha is megeszi, de a juh szívesebben fogyasztja. Ha hosszú, meleg ősz lesz, akkor virágzását méheink jól kihasználhatják és még magot is foghatunk róla. Sekély szántással, jól elmunkált, porhanyós földbe vethető, egy-másfél cm mélyen. Mélyebbre nem szabad vetni. Vetés után a talajt hengerezni kell. Lehet gabonasortávolságra és 35 cm-re vetni. -Ritkán vetve elég kh-ként 5 kg mag. A júliusi vetést a nagy meleg miatt célszerűbb ritkább sortávolságra venni, s kikelés után, mielőtt ellombosodna, meg kell kapálni. Ha a kedvező időjárás a magfogást is lehetővé teszi, az aratást a virágzás teljes befejezése előtt kell megkezdeni; akkor, amikor az első kötésű magvak világosbarna színűek. Aratni a hajnali harmatkor ajánlatos, mert szárazon a mag nagy része kipereg és a magtokok letöredeznek. A nyirkos-zöldes kévéket egykét napig talpra állítva kell a tarlón hagyni és csak azután ajánlatos a gabonakévékhez hasonlóan keresztbe rakni. A magtokoknak lehetőleg minél nagyobb része fedve legyen, hogy ne süsse meg a nap. Ugyanis a nap melegének hatására a magtok kinyílik és a legkisebb érintésre, a szél mozgatására elrúgja a magot. Behordáskor a szekérbe ponyvát kell teríteni, mert itt is sok elszórődhat. Asztagba rakva 8—10 nap alatt még a fehéres felső magvak is szépen megbámulnák, beérnek. A kicsépelt mag az első időben könnyen penészedik. Gyakran kell forgatni.
