Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-12-31 / 52. szám

Öreg diákok találkozója

A nagykaprai „Druzba“ szálló nagytermében ünneplőbe öltözött mezőgazdászok gyűltek össze. Nyelvük szokatlanul megeredt.

De hát honnét jöttek, s miről tárgyalnak?

A tőketerebesi járásból. Sokan közülü körömmel számolnak be munkájukról, illetve arról az öt évről, amelyet a mezőgazdasági szakérettségi után, mint tisztségviselők valamely szövetkezetben, vagy állami gazdaságban töltöttek.

HASONLÖ SÉRELEM érte Kondor elvtársat is, aki jelenleg a Nagykaposi Növényvédelmi Állomás vezetője, valamint Bók elvtársat, a pólyáni szövetkezet mechanizátorát.

Éppen az említett sérelmek következménye, hogy a 27 végzett közül öten az iparban dolgoznak. Ezek helyét többnyire képesítetlen személyek foglalták el.

A jogos panaszok mellett beszéljünk eredményekről isi

Forgács János, a vécsi ÁG vezetője számokkal bizonyítja, hogy jő szakmai felkészültséggel a rosszabb időjárási viszonyok közepette is lehet magas hektárhozamokat elérni. Például búzából 29 mázsás átlaghozamot értek el. Kukoricájuk a tervezett 33 helyett 30 mázsát adott hektáronként, morzsolt állapotban. A többéves szálastakarmányból 123, silókukoricából 111,4, tavaszi keverékből 164, réti szénából 180 százalékra teljesítették a termelési tervet. Állati termékekből: marhahúsból 105, borjúhúsból 134, tojásból 122, tejből 126 és juhtúróből 164 százalékra tettek eleget termelési kötelezettségeiknek.

Hasonlóan jó eredményekről számolt be még Szűcs András, a szentesi szövetkezet zootechnikusa, Vaszil János, a pólyáni EFSZ agronómusa és még sokan mások.

Nagy derűlátással tekintenek a tízévé stalálkozójuk elé.

A ZENE PATTOGÖ RITMUSÁRA táncolnak a járás legkiválóbb gazdászai. Arcukról eltűnt a mindennapi gond, szemükben huncut mosoly vibrál. De kár, hogy sokan lemorzsolódtak, vagy lemorzsolódnak majd az egyes vezetők basáskodása miatt... -ertli-MOST HAT ESZTENDEJE ANNAK, hogy Nagykaposon megnyílt a mezőgazdasági nagyüzemek irányítóinak egyéves technikuma. Ez a tanulmányi forma akkor még ismeretlen volt nemcsak a tanulni vágyó gazdászok, hane ma pedagógusok számára is, akik el sem tudták képzelni, hogyan lehet a négyéves technikumi tananyagot egy év alatt átültetni az emberek fejébe. Nagy bátorság és igazi szakmai felkészültség kellett ahhoz, hogy valaki Jelentkezni merjen erre az új, igényes tanfolyamra.

Nos, ezek a jelenleg ötödik éves, érettségi évfordulójukat ünneplő öreg diákok voltak azok, akik hat évvel ezelőtt nekivágtak a tanulásnak — a Nagykaposi Mezőgazdasági Technikumban —, melyet váratlanul Jó, sőt kitűnő eredménnyel végeztek el.

A HUSZONHÉT VÉGZETT csaknem egy emberként vallja, hogy elméleti tudás nélkül ma már keveset ér a sokéves gyakorlat.

„Sajnos, a mezőgazdaság jelenlegi körülményei között, főleg a szövetkezetekben nehéz az iskolában szerzett tudást gyümölcsöztetni“ — jegyezték meg néhányan. A rokoni

kapcsolatok és az „ismerettség“ számtalan kitűnő mezőgazdászt^keserít el, ami többször a mezőgazdaságtól való búcsút is Jelenti.

Hadd mondjam el a jubiláló Radi László „öreg diák" panaszait: „Az

egyéves technikumot kétéves mezőgazdasági iskola és 8 év nagyüzemi gyakorlat előzte meg. Az egyéves tanfolyam befejeztével, már őszülő fejjel láttam neki a munkának. A Királyhelmecí Állami Gazdaság fejszési részlegén kaptam fellős beosztást, majd onnét egy kevésbé rendezett gazdaságba, Battyányba helyeztek gazdásznak. Az itteni körülmények és a helyzet azonban megrendített, sőt meggyötört. Persze, egy vérbeli gazdász nem hátrálhat a nehézségek elől. Megkezdtem a hiányosságok feltárását és eltávolítását, ami nem tetszett az igazgatónak, s így a már eltávolított 187 munkaerő után a sor rámkerült. Tudom, nem minden üzemnél, nem minden állami gazdaságban van ez így, éppen ezért erősen bízom abban, hogy jelenlegi munkahelyemet, a vasútállomást, rövidesen felválthatom a számomra oly kedves mezőgazdasággal.“

A KOMÁROMI STEINER GÁBOR utcában található a villamossági-, háztartási- és mezőgazdasági gépek javítóműhelye. Élén Győri László áll, immár 11 esztendeje. Tőle érdeklődtem, miként segítik a falvak dolgozóit, a mezőgazdasági üzemeket.

— Karbantartjuk a villamos gépeket, tisztítjuk a villanymotorokat, s ha szükséges, új csapágyakkal is ellátjuk. A tönkrement motorokat újonnan áttekercseljUX. Továbbá a

A villamossági gépek javítóműhelyében

fejőgépek, szecskavágógépek, fúvógépek motorjait is mi javítjuk.

Beszélgetésünk közben a gépműhely vezetője arról is tájékoztatott, hogy végre új helyiséghez jutottak.

— Vajon elégedett-e a dolgozókkal?

— Eleinte voltak nehézségeink, főleg a közösségi szellem hiányzott. De szívós, kitartó nevelőmunkával sike-Sikeres év Perbetén

Szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy kevés szövetkezet ér el olyan jó gazdasági eredményeket az 1960-os évben, mint a perbetei. Ugyanis, már november 9-én pontot tettek az őszi munkák végére. A könnyebb megértés végett hadd mondjam el, mit végeztek jó másfél hónap alatt:

Szeptember végéig betakarítottunk és az állomásra szállítóiunk 620 vagon cukorrépát, 177 hektár silókukoricát konzerváltunk, s 9467 tonna szllázst készítettünk, ötszázhetvenhat hektár kukoricát letörtünk, s hazaszállítottunk 220 vagon csöves termést. Az őszi kalászosokat 994 hektáron földbe tettük, s tavasziak alá 1300 hektáron elvégeztük a mélyszántást .

Aki a számok mögé néz s fel tudja becsülni a szorgos munkát, erőkifejtést, csak az tudja igazán értékelni a perbetei szövetkezetesek igyekezetét.

De ne gondoljuk, hogy november 9-e óta babéraikon pihennek. Traktorosaik a szomszédos Alsópéteren a mélyszántást segítették befejezni, a kétkezi munkát végző tagok egy része pedig kukoricát tört Gyulamajoron még nocember 28-án is. Mát traktorosok pedig a tmavai cukorgyárnak fuvaroztak a közeli vasútállomásokon.

Nemrégiben disznótoros vacsorára jöttek össze, s családias körben örültek elért sikereiknek. Megérdemelték. Az est előrehaladtával, amikor a borocska is segített emelkedetté tenni a hangulatot, nótára gyújtottak:

„Káka tövén költ a ruca, jó földben terem a búza!“

Jól előkészítették a magágyat, bőséges búzatermést várhatnak majd a jövő évben, így lesz több kenyér az ország asztalára. Így van ez Jól!

(-plp-)

rült megteremteni az összhangot, a jó együttműködést. Sőt, dolgozóink soraiból szakmunkásokat neveltünk. Például G e 1 e t a Elza, S z • n t e Anna, B e d e c s Judit ma már olyan szakmunkát végez, amelyet azelőtt csakis sokéves tapasztalattal rendelkező férfi munkaerők végeztek. A motortekercselők mindannyian nők, vezetőjük, H o r j á n Endre kivételével. A férfi munkaerők többnyire villanyszerelők, akik a járás falvaiban dolgoznak a családi házak villamosítása területén.

Az 6j helyiségben a munkateljesítmény is nagyabb. Szeptember 10-én már teljesítették egész évi munkatervüket. Az év végéig közel 200 ezer korona forgalmat bonyolítanak még le, ami 128—130 százalékos munkatervteljesítést jelent. A „LEGJOBB RÉSZLEG“ feliratú vóndorzászló ennek a gépműhelynek a birtokában van, amelyet a vállalat vezetősége és az üzemi tanács adományozott. A javítóműhely dolgozói úgy serénykednek, hogy a vándorzászlót az új esztendőben is megtartsák.

Ám ebbéli törekvésüket akadályozzák maguk a gépek tulajdonosai. Tisztelet a kivételnek! Azok, akik a kijavított gépek hazavitelére rá sem hederítenek. Először is helyet foglalnak, fékezik a munkát, másodsorban pedig a javítási költség, mint tervezett pénzbevétel, hiányzik. Jó lenne, ha a tulajdonosok minél előbb gondoskodnának a megjavított gépek hazaszállításáról.

HOLCZER LÁSZLÓ (Komárom)

Akinek az ördög megjelent

LI add ne említsem nevén azt az

■* öregasszonyt, akiről az alábbi történet szól. Mire lenne jó megszégyeníteni szegényt!

A néni disznókat nevelt. Négyet. Meghizlalta és eladta az állatokat, a pénzt pedig takarékba tette. Elégedetten és örömmel tért aznap nyugovóra. Még el sem aludt, amikor zörgettek az ajtón. Hiába kiáltott többször is: „Ki az?“, választ nem kapott, a dörömbölés erősbödött.

Felkelt, kinyitotta az ajtót s a küszöbön ott állt — jaj, uramfia! —, ott állt maga az ördög. A néni rémülten hátrált egészen az ágyáig, hiszen nem álmodott, a szeme sem káprázott. Valóban az ördög jelent meg előtte, szabályosan: azaz szarvakkal, farokkal, nagy körmökkel, szakállal, villogó szemmel, tetőtől talpig feketében. Is meg is szólalt:

„Bűnös asszony vagy, lelked elkárhozik. Harácsolsz, vagyont gyűjtesz. Mindent tudok. Azt is, hogy eladtad a hízott disznókat és örülsz a pénznek. Mire jutsz ilyen kapzsi szívvel a túlvilágon? Én most azért Jelenek meg néked, hogy könnyíts a lelkeden.

— Hogyan? — reszketett a néni a dunna alatt.

— Szabadulj meg a pénztől, a kárhozat forrásától. Add ide, és én ...

— Odaadnám, de ...

— Semmi de! Ide vele! Mennyi?

— összesen kilencezer, de mind a bankba tettem, csak a betétkönyv van itthon.

— Az nem jó — krákogott az ördög, s megrázta sörényét —, holnap este megint megjelenek neked, ugyanezen esti órán. A pénz itt legyen.

Azzal eltűnt.

Másnap a takarékban csodálkoztak

a tisztviselők:

— Miért veszi ki a néni az egész

betétet? Hiszen alig egykét napja, hogy behozta a pénzt!

A néni pítyeregve mesélte az előző este történetét. Hiába próbálták a tisztviselők megnyugtatni, vigasztalni, lebeszélni:

— Néni, maga álmodott! Nincsen ördög! Hogyan is jelenhetne meg. És miért éppen magánál, aki egész életében térdével koptatta a templom kövét?

Hiába. Minden érvnek útját állta a néni fanatikus hite. Márpedig, ha az ügyfél kéri a pénzt, ki kell adni. Kiadták.

Jött az este. A néni egyre számolgatta a pénzt odahaza. Siratta is, meg örült is, hogy — bár drágán — megvásárolhatja lelki üdvét, melyre különösen öreg napjaiban annyira vágyakozott. S ünneplőben várta a pokolbéll hatalmasságot.

Megzörrent az ajtó. A néni sietett elhúzni a reteszt. Ám ezúttal nem az ördög állt a küszöbön, hanem két civil ruhás férfi. Az újabb váratlan vendégektől egészen megrémült a néni, hát még attól, amit mondtak:

— Mi most elbújunk a szekrénybe. Így ni. Éppen beleférünk. Ha jön az ördög, el ne árulja neki, hogy itt vagyunk. Ha kéri csak adja oda neki a pénzt.

— Honnan tudnak az én ördögömről?

A két férfi összenézett, az idősebb elmosolyodott:

— Onnan, mama, hogy nekünk pedig egy angyal jelent meg. ö súgta meg mi készül itt. S minket bíztak meg, hogy elrendezzük az égi és a pokolbéli vendégek viaskodását

— Hát ilyet! Uramisten! — csapta össze a kezét a néni. Aztán rázárta a szekrényajtót a két jövevényre.

Nem kellett sokáig várni, kopogtatott az ördög hamarosan.

— Megvan-e a pénz? —- kérdezte magabiztosan, szemlátomást kevesebbet törődvén a formaságokkal, mint az előző este.

— Megvan — suttogta a néni, és még nézni sem mert a szekrény felé.

— Mind a kilencezer? — kérdezte az ördög.

— Az utolsó fillérig. Tessék.

Az ördög két szőrös mancsa közé fogta a százasokból álló köteget, de nemhogy áldást, még köszönetét sem mondott volna, úgy készült elillanni, amikor felpattant a szekrény ajtaja s a két korábban érkezett vendég — nem az angyal, hanem a rendőrség embere — nyakon csípte az ördögöt.

Hamar lekerült róla az álszakáll, az álszarv, az egész jelmez, s ahogyan kivetkőztették a hazugságból, amelyben megjelent és ostoba félelmet keltett, azonnal kiderült, hogy az ördög „kísértetiesen“ emberi. Illetve, mint ember — ördögi.

Derültem, amikor ezt a történetet hallottam.

Aztán mérgelődtem, hogy ilyesmi még megeshet a XX. század második felében, nálunk.

De ma már csak szomorúságot érzek, ha a nénire gondolok. Mert a rendőrség, néhány jóakaratú ember az ördögöt és a félelmet elűzte a néni mellől. De belőle! Sikerülhet-e belőle is kiűzni valaha?

Cserhalmi Imre

Befejeződtek a beszélgetések a Szabad Földműves olvasőival. Hét értekezleten több mint száz olvasó mondott véleményt lapunkról és sok olyan dolgot tanácsolt, amelynek jelentős részét figyelembe vesszük lapunk további szerkesztésében*

♦ A DISZNÓÖLÉS minden falust háznál nagy örömet jelent. Azt azon♦ ban már kevesebben tudják, néhány helyen milyen kedves szánkózást I is nyújthat egy valódi disznótor.

| Kaposhomak, délmagyarországi fatuoskdban találkoztam az alábbi

♦ népszokással.

I » • »

♦

MESSZE VAN MEG a hafnat. Am a házigazda már türelmetlenül jön

I megy. Készíti a nagy és kts poharakat a jó homoki bornak és a lángoló.

| erős kísüstt sztlvapáltnkának. A háziasszony sem tétlenkedik Míg a be- 1 épített katlanban és a tűzhelyen forr, gőzölög a víz, megérkeznek a ko J mák, komaasszonyok s természetesen a jó szomszédok Is. A gyerekek I sem alszanak ilyenkor. iKnt viháncolnak a frtssen esett hóban. Megte I lik a konyha, csak a böllér hiányzik. Dé minek is ide böílSr. hiszen

♦ minden jóravaló somogyi gazda ismert a disznóölés csíniát bínját.

A SZEKRÉNY MELLÖL előkerül a szllvapálinka. Összekoccannak a po J bárkák, s a szemekben a reggelt álmosság helyett élénk csillogás jele| nlk meg.

| — Még egyszer töltök .., még egyszer... — míg lassan kifogy az

. üvegből. A gazda ekkor fogfa a legtekintélyesebb k&st, s a biztonsáo I kedvéért néhányszor az acélköszörülőhöz feni. Aztán közösen mennek

♦ „pálinkás jóreggelt" kívánni a röftnek. Alig Illan el néhány perc. máris

♦ förtelmes visítás veri fel a falu kora reggeli csendjét.

I — Ügy, nil — adják a parancsot az idősebbek —. kötelet a bokájára!

| A gazda már a oslzmmzárába dugott kést kotorássza, amikor a coca —

| amely úgylátsztk nem szívesen vette a korai zavarási — rúg. majd röfj fent egyet, s kötelestől rohan az utcára.

♦ A PALÁNK MÖGÖTT bámészkodó kamaszoknak sem kell 'óbb. gyerünk

♦ a „szökött vitéz" után. A templom előtt fülön Is csípik a menekülő

♦ jószágot, s húzzák, vonszolták visszafelé. A lefogók nos' már Ugyeseh | bek. Gyorsan feldöntik a megkerült négylábút, és a tőrhegyes kés már j a vastag tokaszalonnábem serceg.

| A disznó nyöszörög még, de nem törődnek vele. Gyorsan rá a szil nát f aztán befelé, mert kihűl az illatos forralt bor.

— Sanyi bá-ü-á-csí,. J Sanyi bá-á-á.. .1 — kiabálják egyszerre a kint I szaladgáló gyerekek. — Elfutott a...

t — Mi a szösz — ugrik fel hirtelen a gazda! Mire mind kiérnek nk | korra a leszúrt jószág már az Istálló tövében hempereg.

I — Gyorsan megfognit Itt nem perzselhetünk. A galagonyás keservH

♦ a fajtájának!

♦ Mire az utolsó körömgyűrűt is megkapták a gyerekek akkorra már

♦ jócskán virrad. A röfl te bekerül lassan a konyhába a etisznó'-avital

1 ra"... Dél van, mire a szalonna és a sonkák a sózóieknö*m keni'nek | Nem szabad megfeledkezni az ebédről sem, amely tsmét néhányórás j alkalom a falatozásra, no meg az iszogatósra.

2 -— Egyszer Van egy évben disznótor — vigasztalja magát ilyenkor az I elégedett gazda —, minek siessünk hát?! Maradjon valami munka hol I napra is.. .1

I A KONYHÁBAN egyre sürgölődnek s észre sem veszik, hogy odakln' | megzörren a kapu. Eljöttek a kamaszok. Odalopakodnak az ajtóhoz

♦ s leteszik a magukkal hozott felcbcomázott ..faágat", az ügy nevezet' J „nyársat". Utána szépen kiosonnak s meghúzódnak a kerítésen kívül.

! A gazda hamarosan sejteni kezdi, ml történi.

— Jé, nyársat kaptynkl — kiáltja el magát, amikor a nyitott ajtóban I majdnem felbukik a faágban.

1 Mindnyájan felugranak, s a sok cifraság között a nyárs legfőbb részé | nek, a zívküldis levélnek" a kereséséhez látnak. Érdekes ez a szív J küldis levél, amellyel még máshol nem találkoztam. A disznótor íóbb f élményeit eleveníti fel rajzokban, tréfás mondókákon keresztül, kiérve Í a jelenlevők jellegzetes viselkedésének ecsetelésére, akik persze n csú

2 folódó „szívküldös“ levél hatására nem tudják, vajon sírjanak e, vagy

♦ nevessenek a leselkedő fiúk találékonyságán.

Mtt csinál Hyenkor a gazda?

Nem indul a mókázó kamaszok üldözésére, hanem fogja a legszebb j szál kolbászt, hurkát, sőt a liter bort sem sajnálja és mindezt szépen | ktakasztfa a faágra.

1 Amtlyen hirtelen jött a nyárs, olyan hamar el is tűnik. A következő

2 napon már más háznál ismétlődik meg az egész...

2 ...

2 ÍGY MEGY EZ évről évre. A disznótorok Idején tehát nem unatkoznak

♦ a kaposhomokiak. Ez az ősi népszokás még ma is a falucska lakatnak

f életvidámságát, tréfáló-mókázó kedvét s hagyománytiszteletét 1st ápolja. j ÖLLÖS MÁRTA