Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-24 / 51. szám
Bratislava, 1968. december 24. Ära 1.— Kcs XVII. évfolyam, 51. szám. A szó äs a tett erejével Irta: PERL ELEMÉR Ebből az írásból hiányzik a pacifista ihletésű karácsonyi áhítat, de meggyőződésem, hogy emberi felelősséggel nem is lehet ma a béke kérdéséhez ilyen hangvétellel közeledni. A béke elvont fogalom marad, ha bármily költői vagy szónoki pátosszal hirdetjük is a szépségét, ha nem vizsgáljuk meg ellenpólusának: a háborúnak gyökereit, hogy a siker reményével támadhassuk me gézt a kórokozót. Mit is mond erről Fábry Zoltán: a humanizmus frázis, a béke üres szólam, ha nincs hordozója, példája, valósítója: ember, ki emberrel találkozik. Nem kétséges, hogy Európa békéje a német politikai vezetésen dől el most is, mint századunkban már két alkalommal. Most béke van Európában — csak Európában — és ezt a békét egy mindennél borzalmasabb háborúval kellett megszerezni. Azt, hogy ne újabb háborúval megszerzett új béke legyen, a német politika és a német emberek dönthetik el, ha kiemelkedve egy veszélyes és túlkompenzált nemzeti önhittség gondolatvilágából a realitások talajára lépnek, és a nemzetek egyenjogúságának emberi törvényét igenlőleg tudomásul veszik. ☆ JJemrég egy főiskolás diákkal találkoztam, aki a nyáron néhány hónapot töltött egy jómódú nyugatnémet családnál vendégként. A fiatalember áradozva beszélt a kulturált környezetről, a szívélyes baráti kapcsolatokról, amelyek közte és a család között kialakultak. Szerinte a németek gyűlölik a háborút, kárhoztatják Hitler és a nácik barbár tetteit, és békében kívánnak élni. Erre megjegyeztem, hogy a német átlagpolgár csakugyan békés természetű, szereti a vidámságot, családját, gyermekeit. Mégis hogyan magyarázná azt, hogy mind a két világháború ebből a nyugodt vidám polgári fészekből lobbant lángra? Fiatal barátom elgondolkozott, majd azt kezdte fejtegetni, hogy a német ember a békét csak úgy tudja elképzelni, ha előbb megoldják a német nemzettel összefüggő kérdéseket, igazságot szolgáltatnak a német népnek. Végre helyben vagyunk. A „német igazság" azonban más népek elleni igazságtalanságot jelent. A nyugatnémet igazságból, ha megvalósulna, új sérelmek születnének, kisebb népek sérelmei, amelyek újabb háborúkat szülnének. És megkezdődne, jobbanmondva folytatódna egy halálos körforgás, amelyből megállást csak a világpusztulás hozhatna. De mi is ez az igazság? Eddigi ismereteink alapján „volt német területek“ bekebelezése, kis népek leigázása, új német élettér kialakítása, és más hasonló, amit sajnos, már éppen eléggé ismerünk. ☆ Uajlandő vagyok azt is elhinni, hogy a mai német politikai vezetés ” nem akar fegyverrel érvényt szerezni a ..német igazságnak". De hiszen a Hitler előtti német politika sem akart. De eltűrte a lélekmérgezést, az imperialista agresszió és expanzió propagandáját, tehetetlen volt azokkal szemben, akik a barbárságot szent politikai eszmévé kenték fel. Ami ezután következett, az már véres történelem. Nem lehet-e ebből újra valóság? És mi erre a garancia? Vajon a demokrácia mezébe öltözött német politikai vezetés biztosíték arra, hogy nem emeli-e fel a fejét a vérengző vadállat, amely a „német igazságot" fegyverekkel akarja győzelemre vinni. Nem mutatják-e világosan a legutóbbi tartományi választások, hogy ezek az erők léteznek, és a kormányzat tűri agitációikat, lélekmérgezésüket. Az is tény, hogy minden eddigi nyugatnémet kormány támogatta a szomszéd szocialista országok elleni izgatást, bátorítja a revansiszta szervezeteket, a béke ellenségeit. Nem kell ahhoz sötétenlátás, hogy mindezt mérlegre tegyük. A történelem okos tanítómester és csak a tanítványon múlik, hogy megértse tanítását. A nürnbergi törvényszék nem a német népet ültette a vádlottak padjára, hanem a barbár eszmék hordozóit és végrehajtóit. Most sem a nép az, akivel szemben gyanúperrel élünk, hanem az örök javíthatatlanok, a német faj felsőbbrendűségének és vezetői elhivatottságának bigott hirdetői. ☆ A második világháborúban az ántánt békediktátuma által nyomorba ** döntött németség felemelkedésének ürügyével szálltak harcba. Ma, a büszkén hirdetett „gazdasági csoda" időszakában, amikor nem lehet nyomorra hivatkozni, a világkommunizmus elleni keresztes hadjárat jelszava került a revansizmus harci lobogójára. A jelszavak mögött azonban mindig a „Herrenvolk" önhitt és a kispolgár szívét bizsergető elmélete bújkál. Ez a torz gondolat halálos veszélye a békének. Ennek a gondolatnak elbódult bajnokai a béke közellenségei. Tiszteletünk és őszinte barátságunk tárgya a másik Németország, a Német Demokratikus Köztársaság. Ez az újarcú német állam levonta a történelem tanulságait, és az igazi német igazságért, a német nép demokratikus fejlődéséért, a népek barátságáért küzd. Küzdelmének eredményei bel- és külföldön reálisan érzékelhetők. Az ország gazdaságilag megerősödött, társadalmi rendszere megszilárdult, külpolitikai kapcsolatai minden bonni intrika ellenére állandóan szélesednek. A német nép demokratikus és humanista szellemben történő nevelése örömteljes eredményeket ért el. Az új német gondolkodásért folytatott küzdelmének már nemcsak saját hazája területén, de a bonni állam határain belül is mindinkább hallhatóbb visszhangja támad. Tudósok, művészek, a szellem emberei, a német humanista hagyományok örökösei, és ami a jövőre nézve legbiztatóbb, a haladó ifjúság növekvő tömegei mindinkább hallatják szavukat a béke ügyében és a népek barátsága mellett. Ez az új hang napjainkban már a hivatalos nyugatnémet politikára is észlelhetően hat. Gondoljunk csak arra, hogy végre húsz év után egy nyugatnémet miniszterelnök, Kiesinger, érvénytelennek nyilvánítja a müncheni diktátumot. Még bátortalan és gyönge ez az új hangváltás, de a két véglet közt nem is lehetséges egy csapásra 180 fokos fordulat. A folytatást még a jövő homálya rejti. Emellett tudnunk kell azt is, hogy a nyugatnémet politikai vezetés nem szuverén ebben a döntésben. Figyelőn áll mögötte és a kézéi vezeti a dollárimperializmus, amely Vietnam és más népek ellen agresszivitásával, eszmei és gazdasági világuralmi törekvésével a német háborús köröknek potenciális szövetségese. ☆ Tisztában kell lennünk azzal (és ez nem rontja a karácsonyi hangulatot), hogy a béke nem a túlvilági hatalmak, hanem az emberek kezében van. k békéért, az emberi nem boldogabb jövőjéért folytatott küzdelem csak akkor érhet győzelemmé, ha sok-sok ember — itt nálunk és odaát is — nemcsak akarja, óhajtja, de meg is tesz érte mindent a szó és a tett erejének legnagyobb méretű bevetésével. Vo[tek M. jelvétele MAKSZIM RILSZKIj: PÁL A BÉKÉRŐL Kit egy szabad ország örömre nevel, nem háborút áhít, békét követel! Dal, munka a vágyunk, s hol emberre süt, kívánjuk: ragyogjon a nap mindenütt. Munkával a boldog jövőhöz ki hű, mind tiszteli őt, aki tisztaszívű, és mind, valamerre csak útja vezet, keményen, örömmel fog véle kezet. fjj^ellemes ünnep eket kívánunk keíves olvasóinknak / A MEZŐGAZDASÁGI DOLGOZÓK HETILAPJA otthon, amelybe szavunk el nem ér: virradjon, oszoljon a fénytelen éj! lagyogjon örökre a jók nagy ügye: v hálta m miiwtÄ.Ä&Ajfcank frivve! TA HaHjátWc, kapzRp%zörnyek: ^ az Ember líagykorú! P® 'Ma béke kell a földnek, múlté a háború! Gáspár Endre fordítást Halljátok, kapzsi szörnyek: az Ember nag$£prfil Hm Ma béke kell a *ffddnpö^ múlté a háború! * Ki azt hiszi, vérből vár gazsága fejében eléri a végPSS Ki rabságot szán a föld népeiiHNral bitótól az ördög se mentheti megr^5 Halljátoki-kapzsi szörnym^^ az Effií>^ÍMykorú! Ma fc^MHHbniildnek, Halljátok, ti kapzsi szörnyek: |é az Ember nagykorú! IsbMa béke kell a földnek, ^*f|júlté a háború!