Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-12-17 / 50. szám
J1 intkor a Csongrádi Napok vadászati kiállítása sátor-pavilonjából „pletyka“ sző ütötte meg a fülemet, rögtön arra gondoltam, másokat szapuló, szószátyár fehérnéppel gyűlt meg a bajuk a poharazó, zöldruhás nimródeknak. Mint később kitűnt, a puskások Pintér Istvánnak, a „Május 1“ vadásztársaság vadászmesterének kutyáját hozták szóba. A Pletyka névre hallgató, simaszőrü tacskó éberen leste gazdája minden mozdulatát. — Rászolgál-e a betevő falatra? — kockáztattam meg a választ parancsoló kérdést. A kutyarajongó vadászmester nem maradt adós. — Bizony, nagyon is rászolgál ... hűséges, engedelmes jószág. Kifogástalan, megbízható házőrző. No meg a vadászatok alkalmával és a károsvad apasztásánál is igen nagy hasznát veszem. Kitűnő a szimata, őzre, s egyéb vadra egyaránt Jelez. A vízbehullott lőtt vadat nógatás nélkül kihozza... S mint kotorékeb is kiváló. Egyetlen rossz tulajdonságát említhetek: nagyon sértődékeny. fane, Pletyka rövid jellemre Jza. — S túladna rajta, ha vevő kínálkozna? — A világ kincséért sem adnám oda senkinek, annyira megszerettem. A négylábú Pletyka — Hány éves? — Kettő és fél. = Legnagyobb teljesítményét miben nyújtotta? — A kotorékolásban. Már egyéves korában kilenc róka szerepelt a „munkalapján“. Most? Kerek őtven! Ezért a kiváló eredményért elismeréseképpen a „professzor“ titulust adományozom neki. Majd Pletyka helytállását egy rókaepizóddal ecsetelte. — Két vadásztársam s Pletyka társaságában mentünk rókát ásni. Ez nemrég történt. Biztosra mentünk. Az üreg lakottságáról odaérkezvén Is meggyőződhettünk. A friss lábnyomok árulkodtak. Köztudott a róka ravaszsága, így hát minden eshetőségre jól felkészültünk. Még csak véletlenül se nyerhessen egérutat a ravaszdi. Két társam az ásót kezelte, jómagam pedig a puskát. Hiszen sose lehet tudni... Erőfecsérlés elkerülése végett hosszú, hajlékony vesszővel tapogatta ki egyik társam a lyuk irányát. A vessző feltételezett végénél leástak, majd a további felderítő munkát Pletykára bíztam ... Fülünket hegyeztük mindannyian, hallgatóztunk. Nagyobb „csatazaj“ híján megállapítottuk: a rókamama alighanem élelemszerző körútra indult. Ez hamar be fs bizonyosodott, mert a „felderítő“ rókakölyökkel tért vissza az üregből. Amikor sorra kihordta az ifjú ravaszdikat, csillogó szemmel jelezte: a rábízott feladatot teljesítette. A rókakölykök elpusztítása nem ment éppen csöndben. Pletyka sein nyugodott. Az egyik társ szolt is Pintérnek: „Te Pista! Állj lesbe, mert minden pillanatban jöhet a bestia .. .1“ — Pletyka! Mellém! — Szólította hűséges kutyáját a vadászmester. Tíz perc sem telt el jóformán, a felderítő, négylábú segítőtárs jelzett. A vén ravasz nem sokáig váratott magára. Jött övéihez, mit sem sejtve, szaporán__ Egyetlen dörrenés jelezte: vesztébe rohant az apróvad gyilkosa. Ez volt két év alatt az ötvenedlik. A csongrádi vadászati kiállítás úgy vonzotta a kíváncsi nézőket, mint érett, mézédes gyfimölcs a darazsakat. Szebbnél szebb trófeák egész garmadája, szemléltető táblák és a pusztulástói megmentett, felnevelt élővadak arról tanúskodtak, ahol első helyen szerepel a vadnevelés, amely gondos vadvédelemmel párosul, s csak ezután következik a vadászszenvedély kielégítése, ott gazdag a vadállomány, bőséges a zsákmány. N. Kovács István Beszán.oló egy kísérletről Európa erdeinek legnemesebb, legtöbbrebecsült, de egyre fogyó trófeás vadja a gímszarvas. Ezért minden nemzet igyekszik a még meglevő állományt védeni és ezen túl a minőséget is javítani, hogy évről évre mindig több érmes agancsot viselő bikát ejthessenek el a hazai vagy vendégvadászok. A szarvasállomány nevelése, minőségi javítása komoly probléma, melynek mezőgazdasági, erdészeti, sőt biológiai tudományos oldala is fontos. Nem elég szarvasainkat csupán védeni, vagy úgy — ahogy etetni, hanem az etetés mellett olyan ásványi és vegyi anyagokat kell szervezetükbe juttatni, mely meggátolja az állomány értékét legjobban tükröző agancs, azaz trófea elsatnyulását. Ezért történtek és jelenleg is történnek kísérletek különböző anyagok adagolására, melyek közül legközönségesebb a konyhasó, hogy az agancsnövesztés időszakában a csontképzéssel rendkívül megterhelt bika szervezete megkapjon lehetőleg mindent, ami az agancsképzéshez szükséges, kezdve a kalciumfoszfáton egészen a nyomelemekig. A fentieket átgondolva jutottak a következő elmélethez. Szarvasaink agancsa az ásatag , VADASZ 1 * HALASZ agancsokhoz viszonyítva állandó hanyatlást mutat, bár az állatok jelenleg is elfogyasztják a testsúlyukhoz viszonyított takarmánymennyiséget ügy, mint régen. A takarmányukból azonban hiányzik valami, ami régebben bőven állt rendelkezésükre. Véleményem szerint ez a hiányzó valami a jód. Ugyanis az ősi tengerekből a talajba jutott jődot a növényzet magáhozveszi, majd a növény-" zettel, valamint az ivóvízzel jut az állat szervezetébe. Az intenzív erdőgazdálkodás a növényzet állandó elhurcolásán alapul, a tarolt erdők talaját pedig könnyen kilúgozza az esővíz. Így fogy lassan a jódtartalék a talajból, mert a természetes körforgásba az ember belenyúl. Az így kialakult jődhiány a jódszegény vidékek analógiája alapján — ahol az emberek generációkon át gyengecsontúak és aprótermetűek, ügynevezett endémiás cretének — eredményezi szarvasaink csontozatának, de elsősorban a gyorsan növő agancsnak elsatnyulását. A párhuzam megvonása annál inkább indokolt, mivel ott, ahol az endémiás creténizmus előfordul (Alpok, Pireneusok stb.J, a szarvasállomány is rendkívül gyenge. A fenti gondolatok után indítottuk el a következő kísérletet, melyre ugyan kevés idő állt rendelkezésre, de az eddigi megfigyelések alapján úgy gondolom, hogy érdemes beszámolswm az eddigi tapasztalatokról is. Jó lenne ha más vadgazdaságok vagy vadásztársaságok is bekapcsolódnának a további munkába, amely csupán filléres befektetést igényel és lehet, hogy az eredmények a csekély befektetést és a ráfordított munkát sokszorosan megtérítik. A jődot legegyszerűbben úgy adagolhatjuk, hogy a sőzókba kerülő marhasót előzőleg öszszekeverjük Kálium-jodátummal, mégpedig olyan arányban, hogy egy kiló sóra 10—20 milligramm jődot számítunk. Ez a mennyiség megfelel annak a jődmennyiségnek, amelyre a területileg endémiás creténizmus megszüntetéséhez szükség van. Az így megkevert sót adagoljuk a sőzókba úgyanúgy, mint ahogy általában. Az első adag jődos sót 1965 tavaszán tettük ki, pusztán azért, hogy az Ize nem riasztja-e el a kiváló érzékszerve szarvasokat. Mivel felvették, a következőkben egy területileg összefüggő erdőrészen, ahol az állomány állandó és jól megfigyelhető, minden sózót Jódozott sóval töltöttünk fel. Ezután figyelni kezdtük a szarvasokat és gyűjtöttük az értesüléseket az erdészet dolgozóitól. Az első tapasztalat az volt, hogy a jód anyagcseregyorsltó hatására az agancsfejlődés meggyorsult, mert már júniusban láttunk koronáig felrakott agancsokat. A teljesen kifejlett agancsok nagysága pedig az erdészek egybehangzó véleménye szerint a sokévi átlagból messze kimagaslott. Érdekes, hogy ugyanazon a területen az előző évekhez viszonyítva a bőgősek is sokkal viha= rosabban zajlottak le, mivel a bikák éjjel-nappal megszakítás nélkül bőgtek. Ez, gondolom azért volt így, mert a jód meggyorsította az lvarmirigyek anyagcseréjét is és az hatott az állatok idegrendszerére. Az elejtett bikák agancsa összehasonlítva a régebbiekkel és a más területről származó agancsokkal, annyiban tért el, hogy a tömör állomány tömegesebb lett a szivacsos állományhoz mérten, ami az agancsok tömeghez viszonyított nagyobb súlyában jutott kifejezésre. További elképzelésünk az, hogy egész vadászterületünkön a legeldugottabb sózókat is jódozott sóval látjuk el és ha 1967-től ugyanezen a területen dolgozhatunk, megszervezem a vizsgálatokat úgy, hogy agancsmintákból vegyelemzéssel tudjuk kimutatni, hogy mennyiben tér el a jódozott sóval etetett állat agancsa a nem jódozott sóval etetett állatok agancsától, vegyi összetétel tekintetében. Míg ezeket a vizsgálatokat beindítjuk, kívánatos lenne a kísérletet átfogóbban Is elvégezni úgy, hogy azon területek gazdái, ahol szarvasok élnek, felvegyék egymással a kapcsolatot azért, hogy összehangolhassuk a kísérletek menetét és idejét. Dr. Sáry Gyula, belgyógysáz szakorvos /
