Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-22 / 42. szám

torpan, a négyén es völgyen iuiuu nappal szüntelenül köröző helikopter­rajok eltűnnek. A dzsungelösvényeken harciasán törtető amerikai katonák éjjel tömött sorokban lassan nyomul­nak előre az őserdők sűrűjében. Éjjel más „harcosok“ lendülnek tá­madásba: a különleges fényképező­gépekkel felszerelt repülőgépek cir­kálnak a dzsungel fölött és járőrök kutatnak a felkelők után. Az éjszaka a nemzeti felszabadító front katonái számára is megváltozik a helyzet. A sötétség a felkelők szö­vetségese: az a terület, amely nappal az amerikaiak kezében van, éjjel a felkelőké. A szabadságharcosok me­netoszlopai élén egy-egy kis mécs imbolyog: az előőrsök régi, francia parfőmös üvegből készült lámpással mutatják az utat társaiknak. A főváros lakosainak álmát gyak­ran szakítja félbe bombarobbanás, ágyúdörgés. Az amerikai katonák nem szeretik az éjszakát, de tudják, sötétben is harcolniuk kell. A saigoni kormány­csapatok nem szívesen mennek éjjeli harcba. A Mekong-folyó delta-vidékén sok kormánykatona eltűnt már éjjel. Az amerikaiak és szövetségeseik igyekeznek a váratlan éjszakai táma­dásokat elhárítani. Az ausztráliai tá­borokban az egységnek csak fele marad, a másik fele a tábor közelé­ben, a dzsungelben tanyázik. Véde­keznek a rajtaütések ellen, mégsem érzik magukat biztonságban sohasem. Az éjszaka a szabadságharcosok szövetsége. A világ véleménye a nyugatnémetekről A bonni kormány információs minisztériuma a legutóbbi három évben több bizalmas közvélemény­kutatást rendezett arról, hogy a világ népeinek mi a véleményük a nyugatnémetekről. A kutatás megállapította: hogy a német a legkevésbé ked­velt nemzet, hogy az egész világon nem tart­ják illőnek a németekkel való szim-. patizálást. Ízlés nélküli és elit nél­küli nemzetnek tartanak minket, konzervatívnak, sőt reakciósnak tekintik a németeket. A jelentésből kitűnik, hogy né­mileg jobb a híre a nyugatnémet polgárnak Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában (ahol nem isme­rik annyira a múltat), valamint a tábornoki és tiszti karnak „majd­nem minden országttan, ahol érté­kelik a német katonai erényeket, és általában a katonai körök in­kább konzervatív felfogását." Ha leszáll az éj, Vietnamban min­den megváltozik: a nagyvárosokban kihunynak a fények, az utakon leáll a forgalom, az utcák kihalnak. A há­ború is megváltozik: az Egyesült Átlamnk hatalmas hadiffénezete meff-Az éjszaka a szabadságharcosoké Mint a németek képviselője vett részt Wilhelm Högner, az ismert ba­jor politikus, a tíz náci vezér 1946. október 14-ről 15-re virradó éjszaká­ján történt kivégzésén. Erről szóló beszámolójából kiérződik a szándék: felnagyítani és „heroizálni“ a hitle­rista bűnözőket — amint az Nyugat- Németországban ma általános szokás. Tanúságtétele azonban — még ebben a formájában is — figyelmeztetés „ minden kis és nagy „führer“, régi és új bűnöző számára, aki esetleg meg­feledkezik elődjei sorsáról... Göring utolsó szökése Ezerkilencszáznegyvenhat október 14-én, éjjel fél 11 körül felhívott min­ket Andrews, amerikai ezredes és bevezetett egy helyiségbe, ahol tisz­tek és orvosok voltak. Itt közölte ve­lünk, hogy Göring öngyilkos lett — megmérgezte magát. Meg is mutatták őt nekünk cellájában. Fekete lepellel letakarva feküdt az ágyon. A takaró alól kilátszó lábai már fakóvá váltak, szemei zárva voltak. Senki sem tudta megmagyarázni, hogyan jutott Göring a méreghez. Vi­szont megvolt erre a lehetősége. Göring például látogatókat is fogad­hatott, ezektől is kaphatta. A fogság­ban lévő német háborús bűnösök ápolókként dolgoztak amerikai orvo­soknál, és az oroszok véleménye sze­rint ezek adták Göringnek a mérget. Azután halálraítéltek Ellenőrző Tanácsának a parancsára — két né­met tanú jelenlétében felolvasták még egyszer utoljára az ítételeket — külön-külön minden halálraítéltnek. A legtöbb elítélt hallgatagon vette tudomásul. Streicher gorombán meg­jegyezte, hogy ezt már hallotta. Sau­­kel káromkodott: becsüli az ameri­kai katonákat és tiszteket, de egy csöppet sem becsüli az amerikai bí­ráskodást. 0 SZABAD FÖLDMŰVES I960, október 22. A kivégzőhely Innen elvezették minket a börtön­­udvar végére. Ott megláttuk — a fa­emelvényen álló — három akasztóiét. Mindegyikhez 13 lépcsőfok vezetett. A bitófa felső kereszt-gerendáiról lógtak le a hurkok. Az akasztófa alatti pódium fekete anyaggal volt letakarva. Éjjel egy óra körül bevezettek min­ket egy terembe, ahol sok külföldi újságíró és amerikai katona volt. Az Ellenőrző Tanácsot három generális képviselte: egy amerikai, egy szovjet és egy angol. Leisner és én voltunk az egyedüli németek. Egy fiatal fran­cia tengerésztiszt dohányzott s gyak­ran mosolygott, az amerikai nem tö­rődött velünk, az orosz generális is alig vett tudomást rólam. Röviddel ezután egy amerikai katona kinyitot­ta a terem végén lévő ajtót. Belépett Andrews ezredes, utána a fegyházi papok, mögöttük — két katona között — lépdelt, sápadtan és izgatottan, Hitler volt külügyminisztere. A dicstelen vég Az amerikai a lépcsőkhöz vezette é? megkérdezte: „Vezetékneve? Ke­resztneve?“ Fordított a tolmács és a fogoly válaszolt: „Joachim von Rib­­bentrop.“ Az utasításra felment a 13-ik lépcsőfokra, vele az amerikai és a tolmács. Az emelvény tetején az amerikai megkérdezte: „Van még va­lami mondanivalója?“ Ribbentrop a következőket mondot­ta: „Istenem, óvd meg Németorszá­got! Uram, adj nyugalmat lelkemnek! . Utolsó kívánságom, hogy Németország . újra egységes legyen, a béke jegyé­­■ ben a Földön honoljon kölcsönös . megértés a Kelet és Nyugat kö­zött“ (!!). Az őr lekötözte Ribbentrop kezeit — a hóhér tagbaszakadt, rózsásarcú amerikai katona — fekete zsákot hú­zott az elítélt fejére és a hurkot rá­ieue a nyaaara. az evangeiiKus pap rövid imát mondott. A hóhér néhány lépést tett és hátul valamit csinált. Az állvány nagy robajjal leesett és az elítélt a hurokban lógott. Tíz perc múlva az orosz orvos sztetoszkóppal a kezében — két amerikai kolléga kíséretében — a fekete függöny mögé ment. Rövidesen újra megjelentek, assan odamentek a generálisokhoz — és bejelentették, hogy az akasztott amber meghalt. Talán 20 perc múlva hozták a má­sik elítéltet — Wilhelm Keitel tábor­­íagyot. Egyenruhát viselt, lampaszok­­<al. Utána következtek a továbbiak: Caltenbrunner, Rosenberg, Hans Frank, frick, Streicher, Saukel, Jodl vezér­­izredes és Seyss-Inquart. . Egyik többet, másik kevesebbet be­szélt — az utolsó sző jogán — néme­­yikük csak egy-két szót szólt. Azonban csaknem mindannyian — még az akasztófa alatt is —- „a kö­­:elesség áldozatának" nevezték magu­kat, kiabálták, mint Saukel, hogy „ár­­atlanok“, hivatkoztak Németország nagyságára, fenyegették bíróikat, így például a különösképp szemtelen Streicher, aki még az utolsó lépcső­fokon hangosan kiáltott: „Éljen Hit­ler!“ Majdnem mindannyian Isten ke­gyelmébe ajánlották magukat és csa­ládjukat, egyesek röviden szóltak — mint Rosenberg — ,aki arra a kér­désre, hogy van-e még valami mon­danivalója — röviden odavetette: „Nincs“ — ezután kivégzése villám­gyorsan lezajlott. Az egyes akasztások között elvitték a holttesteket, fekete lepelbe burkol­va, kigombolt inggel — mivel a szív­verés megszűnése alapján állapították meg az orvosok a halált. A legvégén még behozták Göring hulláját, hogy mindenki meggyőződhessék róla, hogy halott. A kivégzések leírásának befejező részében Wilhelm Högner szinte elég­tétellel számol be az amerikai és szovjet újságírók közti nézeteltérés­ről, akik a kivégzések után nem tud­tak megegyezni a Hitler 1„ főembere feletti ítélet-végrehajtás közlésének az időpontjában. (JL) rHúsz évvel ezelőtt érte utói az igazság keze az emberiség legna­gyobb bestiáit, a náci háborús főbünösöket. Ebből az alkalomból közöl­tük eau szemtanú emlékezéseit. Az igazságos leszámolás éjszakája száz csuklyás részvételével összejöve­telt rendeztek, amelyen a szónokok követelték, hogy a városban a nége­rek ne járhassanak olyan iskolába, ahol fehér gyermekek tanulnak. Az összejövetelt tüzes keresztek fénye világította meg. © Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának elnöke betegsége miatt elhalasztotta a látogatást Ausztriába, A látogatás november harmadik heté­ben valósul meg. © Lengyel párt- és kormánykül­döttség járt a múlt héten a Szovjet­unióban. Wladyslaw Gomulka és Cy­­rankiewicz vezetésével, amely tárgya­lásokat folytatott a szovjet párt- és kormányvezetőkkel. Napirenden sze­repelt a szocialista országok kapcso­latai új, magasabb szintű formájának megvitatása, valamint a külpolitika és a szocialista pártok egységének kér­dése. A lengyel küldöttség búcsúzta­tásakor tartott beszédében Leonyid Brezsnyev kijelentette, hogy a hatá­rok sérthetetlenségének elismerése az európai béke alapja. Bonn Európa tér­képét akarja átszerkeszteni, ezért ve­szélyezteti a békét. Wladyslaw Go­mulka a Szovjetuniónak a szocializ­mus építésében elért sikereit méltat­ta. „A szovjet állam fejlődése meg­győzően bizonyítja a szocializmus fö­lényét a kapitalizmussal szemben“ — jelentette ki Gomulka elvtárs. © Mint ismeretes, Lord Russel ve­zetésével és sok kiváló tudós és mű­vész részvételével nemzetközi bíróság alakul, mely vádat emel az USA ag­resszív politikája ellen. Lord Russel nyilatkozatában részletezte a vád pontjait, melyek a következők: az agresszió, az államok közti szerződé­sek megszegése; kórházak, iskolák, gátrendszerek bombázása; foglyok megkínzása és megcsonkítása; nép­irtás, tömeges kivégzések és a lakos­ság más eszközökkel történő elpusztí­tása. © Johnson elnök egy sajtóértekez­leten kijelentette, hogy Gromikóval folytatott beszélgetése során felve­tette a szovjet vezetők washingtoni látogatásának lehetőségét. A vietnami hazafiak lelőttek egy amerikai helikoptert a demllttarlzált sávban. A helikopter legénysége összegyűjti a súlyos sebesülteket és a halottakat. © Eddig hét miniszter nyújtotta be smondását a saigoni (dél-vietnami) ál­amfőnek. A kormányválság azért tört ti, mert letartóztatták az egészségügyi ninisztert. Ky diktátor leplezni akar­­:a az egyre mélyülő ellentéteket, mert szeretné a manillai konferencián az egység látszatát kelteni. Ez nem si­került. O Subandrio volt indonéz külügy­miniszter, aki ellen hazaárulás címén látványos pert indított az ellenforra­dalmi kormány, a végső sző jogán három és fél órás beszédet mondott i tárgyaláson. Hangsúlyozta, hogy külügyminísztersége idején Indonézia sok országgal tartott fenn kapcsolato­kat, és nem szakított a Nyugattal sem. Többször elismételte, hogy nem bűnös és mindig Sukarno elnök irányvonalát követte. A bűnösséget Suharto tábor­nokra hárította, akinek, szerinte tud­nia kellet a puccs előkészületeiről. © Indonézia külügyminisztere, Adam Malik Moszkvába érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson a szovjet kormánnyal. A tárgyalások középpont­jában a kölcsönös gazdasági kapcso­latok fejlesztése áll. © Nyugat-Németországban e héter folyt le a NATO „Fallex 66“ elneve­zésű hadgyakorlat. Ez a katonai akci( egy belső ellenség aktivitását feltéte­lezi, mely megzavarná a kormány és a hivatalok menetét. A gyakorlat cél­ja, hogy kipróbálják ilyen adott eset­re egy rendkívüli kormány tevékeny­ségét és a katonai szervekkel történi együttműködését. © Hétfőn az ENSZ közgyűlés fel vette a világszervezet soraiba Becsua­­nát és Lesothot, a nemrég alakul! két független afrikai államot. Az új tagállamokkal az ENSZ tagjainak száma 121-re növekedett. © Texasban ismét dühöng a Ku- Klux-Klan. Grössbeck városában több-Nem messze járunk a való * ságtúl, ha a múlt hét legérde kesebb, de főleg legmeglepőbb ese­ményének Wehner nyugatnémet veze tő szociáldemokrata politikus javas latát, s annak visszhangját tartjuk Wehner tudvalevőleg közvetlen, ma gasszintfi tárgyalásokat javasolt a kél német állam között. A javaslat egyik feltűnően érdekes pontja, hogy * nagyhatalmak felelősségét a német egyesítés kérdésében nem kell túl­értékelni. Ezzel tulajdonképpen tel­jesen magáévá tette a Német Demo­kratikus Köztársaság álláspontját, — amelyet sok esetben kinyilvánított, -— hogy Németország egyesítése nem a nagyhatalmak, hanem a két német állam Ugye. Wehner fellépésére szinte majdnem egyidejűleg felhangzott Erhard tá­borának tiltakozó kórusa. Az uralkodó körök azzal vádolják Wehnert, hogy megzavarta a bonni összhangot, — vagyis azt a politikát, amely nem ismeri el a NDK-t önálló és független államnak, és ezzel tárgyaló félnek, magának vindikálja az egész német nép képviseletét és a nagyhatalmak, vagyis az USA, Anglia, Franciaország és a Szovjetunió megegyezésétől várja a német kérdés megoldását. 2 Walter Ulbricht, az NDK ál­­■“* lamtanácsának elnöke a Nem­zetközi Újságíró Szervezet berlini kongresszusán résztvett nyugatnémet újságíróknak adott nyilatkozatában kijelentette, hogy hajlandó a bonni kormánnyal tárgyalni még akkor is, ha az nem ismeri el a Német Demo­kratikus Köztársaságot, de ha az NDK-nak a tárgyaláson résztvevő mi­niszterét miniszterként kezeli. Fontol elvként leszögezte, hogy a leszerelés az atomfegyverekről való lemondás, a jelenlegi európai határok elismeré­se sokkal fontosabb kérdés, mint a két állam gazdasági közösségénél* létrehozása. J Az minden esetre megfigyel­*• hető, hogy a nyugatnémet köz­véleményben nagy hatást tett Weh­ner kezdeményezése, mégpedig pozi­tív hatást, mely azt tanúsítja, hogj az egyszerű nyugatnémet polgárnak elege van a nyugatnémet uralkodf köröknek a német egység kérdéséhez követett meddő politikájából, és sze •etné a holtpontra jutott militarista rányvonalat egy reálisabb, békésebb is biztosabb távlatokat nyújtó politi­­cával felváltani. Erre mutat az a tény is, hogy Er­­lard politikai partnere a kormány­on, a szabad demokrata párt he­­yesli Wehner kezdeményezését és a lárt elnöke Mende alkancellár kije­­entette, hogy hajlandó személyesen s tárgyalni a Német Demokratikus (öztársaság megbízottjával. A Egy másik nagy érdeklődést kiváltó esemény Johnson ame­­ikai elnök körutazása, melynek só­én meglátogatja azokat az államo­­rat, amelyek résztvesznek az USA ildalán a vietnami agresszióban, majd fanillában résztvesz ugvanezen álla­tink részvételével összeülő konferen­­:ián. Mint már azt említettük, senki­tek sincs Illúziója a konferencia cél­út illetően, a békés célok hangozta­­ása hamis hangként csendül ki abból íz egész politikai koncepcióból, amit íz USA követ délkelet-ázsiai politiká­­ában. Az Egyesült Államok nem en­­;ed abból az álláspontjából, és ma­lát a kommunizmus elleni harc pofi­ikat és katonai vezetőjének tartja. Johnson látványos útja a New York rimes kommentátora szerint katonai, ralamlnt kül- és belpolitikai célokat lövet. Katonailag a vietnami agresszió ovábbi kiterjesztését célozza, külpoli­­ikai téren pedig bizonyítani szeretné izövetségesei előtt, hogy szívén fek­­izik a békés megoldás elősegítése. 4em beszélve Franciaországról, Ang­­ia és a többi NATO-országok sem nutatnak kellő megértést a vietnami igresszióval szemben. Belpolitlkailag ledig saját népe előtt szeretné na­gyon megkopott népszerűségét helyre lillenteni, amire a novemberben tár­andó kongresszusi választások előtt ■agy szüksége van. Ezt szolgálja az iltala indított „békekampány“ egy násik akciója is. Johnson ugyanis, — nint ezt már közöltük — úgy nyilat­­cozott, hogy hajlandó fogadni a Szov­­etunió vezetőit és velük tárgyalásokat olytatni a nemzetközi kérdések tisz­­ázása érdekében. Persze, nagyon jól udja, hogy a Szovjetunió nem ül árgyalóasztalhoz addig, amíg az USA ettekkel nem bizonyítja, a vietnami térdés békés megoldására vonatkozó ikaratát. Ezt elsősorban az agresszió ri'jr'AV# 'mmrjr'Mmr * jr mm m . beszüntetésével, a Vietnami Demokra­tikus Köztársaság ellen folytatott légi terror leállításával kellene bizonyíta­nia. r A szocialista államokban nem okozott nagyobb meglepetést a szocialista országok vezetőinek e hé­ten megkezdődött moszkvai tanácsko­zása. Természetes az, hogy az impe­rialisták által kiélezett nemzetközi helyzetben szükség van arra, hogy a szocialista országok értékeljék ezt a helyzetet, és levonják a szükséges következtetéseket. Mikor e sorokat írjuk, még nem állnak rendelkezésünkre megbízható információk az értekezlet lefolyásá­ról és határozatairól, bizonyos azon­ban, hogy a szocialista országok, me­lyek eddig is minden esetben egysé­gesek voltak az emberiség fontos kér­déseinek megítélésében, most is egy­ségesen alakítják ki erre vonatkozó álláspontjukat. £ A sajtókommentátorok a dlp­­lomácia nagy hetének nevezik az elmúlt hét napot. És joggal. A len­gyel párt- és kormányküldöttség Moszkvában, Algéria miniszterelnöke, Bumedien, Belgrádban tárgyalt, Zsiv­­kov elvtárs Franciaországban tett látogatást, Brown angol külügyminisz­ter Johnsonnal folytatott megbeszé­lést és Walter Ulbricht, az NDK Ál­lamtanácsának elnöke Gromiko szov­jet külügyminisztert fogadta, — hogy csak a legfontosabbakat említsük. E látogatások jellegétől élesen elütő 1 McNamara amerikai hadügyminiszter saigoni látogatása, melynek céljai nem kétesek, hiszen már közmondásossá vált, hogy az amerikai hadügyminisz­ter minden dél-vietnami útja a háború további fokozását, a Vietnamban har­coló amerikai csapatok létszámának további emelését hozta maga után. Az eddigi nyolc ilyen látogatás ezt teljes mértékben bebizonyította. A vietnami néppel való szoli­daritás nemcsak a szocialista, és a semleges országokban erősödik. Hír érkezett Párizsból, amely szerint a „vietnami nép megsegítésére alakult bizottság“ elhatározta, hogy polgári személyek soraiból önkénteseket to­boroz a vietnami nép harcának támo­gatására. A toborzott önkéntesek mint technikusok, orvosok, tanítók és mun­kások működnek majd Vietnamban.

Next

/
Thumbnails
Contents