Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-15 / 41. szám
A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE Méhészek vagyunk Elkeseredett hangú levelet olvastam a Méhész 8-ik, augusztusban megjelent számában. Levelezőnk írásából szinte csöpögött a panasz, a keserűség. Elsőként a nyári főhordást, illetve az akácvirágzást említi, amikor nagyon sovány volt a hordás. A mérlegen levő kaptár 1—1,5 kg súlygyarapodást mutatott, míg az akácvírágsás alatt összesen 7 kg volt a súlygyarapodás. Ezt a mennyiséget a méhek a költótérben a fiasítás körül helyezték el, így nem jutott belőle a mézürbe. SAJNOS, ÍGY TÖRTÉNT. Ha a méhek nem voltak az akácerdő közvetlen közelében, nem sokat pergetett a méhész. A vándortanyákon azonban kissé reményteljesebben alakult a helyzet. Akác alatt volt szerencsém néhány vándortanyát meglátogatni. A bajcsi, majd a Léva környéki akácligeteknél letelepített méhcsaládok tulajdonosai több napon keresztül három kilós súlygyarapodást jegyeztek fel naplójukba. Nem sok. Akadt év, amikor 6—8 kg t is gyűjtöttek a méhek egy nap alatt. A vándortanyákon tehát a hordás közepesnek mondható. Akkoriban ugyan megindult egy áramlat, mely arról adott hírt, gazdag volt a mézszüret. Helyenként talán több méz került a kannákba, de hogy milyen forrásból, azt csak maga a méhész tudná megmondani. Jelenleg általánossá vált a vélemény, gyenge méhészesztendőt hagytunk magunk mögött. Ezt bizonyítja az is, hogy országos méretben nem tudtuk a tervezett mézmennyiséget felvásárolni. A MÉHEK VÁNDOROLTATÁ-. SÁNAK főleg a „hét szűk esztendős“ években van fokozott értelme, mint amilyenekkel például az utóbbi időben boldogított bennünket a szeszélyes természet. A tapasztalat ugyanis azt mutatja, hogy helyenként még a legínségesebb méhészévben is akad akác, amelynek Virága nem ment tönkre, esetleg más kiadós méhlegelő. Ha így alakul a helyzet, legjobb a vándorláshoz folyamodni. Ennek lebonyolítását segíti elő a 32 méhcsaládot befogadó, traktorral vontatható, gumiabroncsos pótkocsi, amelyet a XI. Pferovi Országos Tenyészállat Kiállításon is bemutattak. A mozgóméhes ára kb. 45. ezer korona. (Megrendelhető a következő címen: Bednáfské a vőelarské druzstvo Brno, Smetanova 17. j (Foto: Kucsera Szilárd) „A főhordás lejárt, s íme üres maradt a mézeskanna. Ezt követően beállt az esős, hűvös idő s mindent elmosott. A mérlegen lévő kaptár súlya egész nyáron alig tudja túllépni mézűrrel együtt azt a súlyszintet, amelyet mézür nélkül, közepes nyár végén, betelelés előtt szokott mutatni. Ha a helyzet nem javul, cukoretetés árán sem tudjuk méhcsaládjainkat megtartani, mert nincs pénzünk. A méhészek tanácstalanul néznek a jövőbe" — panaszolja a cikk írója. Ez tény és valóság. Három évtizedes méhészkedésem alatt még egyszer sem fordult elő, hogy tisztán cukorral teleltem be méheimet. Bizony, nem. Amikor a téli eleség pótlására gondolva felbontottam a kaptárokat, derült ki, csak itt-ott néhány sejtben rejtőzik méz. Jó, hogy étien nem pusztultak a családok. Pedig körzetemben bőven volt tarlóvirág. Soha ennyi. Ennek tudatában határozottan bíztam és hittem, hogy akác után még egyszer pergetek. Ezt azért mondtam el, mert a levélíró imigyen kesereg: „Amíg a sokat megsiratott tisztesfű virágozhatott, nem volt ilyenkor minden elveszve, de amióta ezt kiirtották, nincs mitől mézet várnunk.“ Fabatkát sem ért idén a tarlóvirág. Nem a tarlővirág, de a facélia (mézontófű) sem mézelt. Ha nem kedvez az időjárás, nincsenek meg a nektárképződéshez szükséges feltételek, virágerdő közepette sincs hordás. A való helyzet megmásíthatatlan. Mégis mit csinál, mit cselekszik ilyen esetben a méhész? Levelezőnk ezt írja: „Nem marad más hátra, mint megint az összegyűjtött pénzecskéhez nyúlni és a jövő reményében télire cukorral etetni. Akinek pedig nincs összegyűjtött pénze, az fájó szívvel, de előveszi a ként és ősi szokás szerint lekénezi méheit, gödröt ás és szomorú temetést rendez, mert ilyenek is vannak.“ E sorok olvasásakor én is szomorú lettem. Nem méheim miatt, de előre látom az idei év következményeit. Sajnos, tavaszig kénezés nélkül is nagyon sok méhcsalád költözik az örök mezők birodalmába. S pont itt csattan az ostor. Kénezés?! Ha egy kis érzéke van a méhek gazdájának, nem pusztítja és nem is pusztíthatja el a szorgalmas bogarakat. n. ÉVFOLYAM 1968. OKTÓBER A TARTALOMBÓL: 9 A méhek és a mezőgazdaság § Várjuk az idősebb méhészek segítségét 0 Méhméreg = olcsóbb méhtenyésztés 0 Kettős jubiláns 0 Novemberi figyelmeztető 0 A tartalék lépkészletek kezelése 0 Méhészek között a szakirodalomról 0 Méhek és medvék 0 A Csehszlovák Méhészszövetség alapszabályai Ehhez nem szükséges a méhek szeretete, nem kell, hogy vérbeli méhész, méhrajongó legyen az illető. Hiszen karácsonytájt, ha levágásra kerül a levágásra szánt hízó az egész család sajnálja, pedig épp azon fáradoztak egész éven keresztül, hogy kövéren kerüljön a teknőbe. Akadhatnak kivételek, de ezek igazán kivételes emberek. Igaz, a közmondás azt tartja „a pénz beszél, a kutya ugat“. Ez nincs másképp, de valamilyen megoldás mindig található. Államunk idén az eddigiektől eltérően készpénzzel segítette a méhészeket. Családonként 25 koronát adott a méhek téli eleségének pótlására. Nem sok. Nyugodt lelkiismerettel adhattak volna százat. Ez az összeg valamelyes beheggesztette volna a sebeket. Azonban a 25 korona is több a semminél. Egy csöpp a tengerbe. Elég ahhoz, érezzük államunk segítségét. Jóllehet, ha a jövőben hasonló évek köszöntenek a méhészekre, hathatósabb támogatást kapunk. Éppen ezért nem adhatjuk fel a reményt, és egy hordástalan év nem ' tehet pontot a méhek életére. Ismerjük önmagunkat, pontosan tudjuk mi okból vesződünk, pepecselünk olykor-olykor szívleljük a fullánk okozta fájdalmakat. Évek hosszú során nagy szorgalommal, odaadással dolgozunk, hogy mézet termeljünk magunknak, országunk népének, betegeknek, csecsemőknek, felnőtteknek egyaránt. Méheink elvégzik a gyümölcsfák beporzását, megtermékenyítik a pillangósnövényeket. Mindez azért történhet, mert méhészek vagyunk. Azok voltunk és maradunk. SÁNDOR GÁBOR Mozgó méhes TV
