Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-10-15 / 41. szám

Mindig nehéz a bú­csú pillanata. Két­szeresen az/ ami­kor olyan hűséges társaktól kellett el­válni a leszerelő Garam-menti fiúk­nak, akik hosszú ideig jóban-rossz­­ban mindig kitar­­‘attak mellettük ha­tárunk biztonságá­nak az őrzésében. az ipolynyEki szövetkezetben fc teljes ütemben szüretelik a zama­­tos szőlőt. Kulifaj bácsi, a vincellér Ürömmel Jár-kel a csacsogó lányok között. Elégedett ts, hisz nagyobb termést a sok fáradságos munka után még csak most takarítanak be. A legtöbb szőlőt a Müller-Thurgau, Szili vánl és Leányka adta, az Olasz riz- Itng vtszont kissé elmaradt a többi mögött. A fiatal szőlő még csak Jö­vőre ad majd nagy termést. Hisz még csak öt hektár belőle a négyéves. Akkor lesz majd KulifaJ bácsi igazán boldog, ha mind a 22 hektár gazdag termést ad, mert Jövőre már ennyiről szedhetik a szőlőt. Az új telepítésű három hektár pedig majd csak ké­sőbb terem. A szüretelésből természetesen a szövetkezet helyi csoportja veszi kt legjobban a részét, de szívesen fo­gadják a segítséget ts. Képünkön a szomszédos HruSó község népviseletes lányait látjuk kádtöltögetés közben. Tarka a szüret, tarka a ruha, sok­színű a jókedv. (Bállá felv.) Porba hullt a mag... A gyilkos neve alkohol Az asszonyok türelmetlenül topog­nak az autóbuszmegállónál. A Járat késett. Pedig szombat van, s ilyenkor egy asszonynak otthon is akad elég dolga. Hogy gyorsabban fusson az idő, erről-arról beszélgettek. Észre sem vették, hogy a távolban egy traktor közeledik. Csak akkor figyel­tek fel rá, amikor észrevették, hogy a jármű valahogy furcsán viselkedik. Közelükbe érve minden ok nélkül az út bál oldalára tért. Svehla Irén, Kalóczi Rózsi és Városné még idejé­ben félreugrottak. Mire ijedtségükből magukhoz tértek, a traktor már el­­viharzott. Városné és Kalóczi sérült tagjaikat fájlalták, mert egy kissé a kerékhez vagy mihez ütődtek. Ruhái­kat porolták, s csak kisvártatva vet­ték észre hogy az út porában vérbe fagyva még vonaglik Kollár Zsófia. AZ ORVOS BEAVATKOZÁSA HIÁBAVALÓ A hőség kibírhatatlan. Az elmúlt napokban megállás nélkül szakadt az eső, talán ezt akarja most pótolni az Izzó napsugár. A ligetfalusi vendéglő élénken zsibong. Munkaruhás férfiak kiszáradt torkukat öblögetik. Néme­lyikük számára már végétért a mun­kanap, és most nyugodtan pihennek a kényelmetlen székeken. Mások az ebédszünetet használták ki arra, hogy szomjukat oltsák. Az érkezőkre vagy távozókra senki sem vet ügyet. Traktor áll meg a vendéglő előtt, zaja elvész a bennlevők hangoskodá­sában. Vezetője megtörll verejtékes homlokát, s beáll a pult előtt teker­gő sorba. Sört kér, két sört, féldeci­vel. Csendesen a sarokba húzódik és érdelkődés nélkül figyeli a kisebb társaságba verődött vendégeket. Az­tán még egy féldecit és sört kér. Lassan kiissza az Italt, feláll, kisiet a traktorhoz. A hőség egyre elviselhetetlenebb. A járfalusi kocsma előtt ismét lassít. Sietve felhajtja a féldecit, aztán meg­töri! a söröskorsó szélét, -szájához emeli és leereszkedik az egyik üres székre. Magába mélyülten gondolko­dik. Talán azt forgatja a fejében, mi lesz, ha megtudják, hogy engedély nélkül elhozta a traktort? De egy kis munka akadt, és megígérte, hát mi­tévő legyen? Eh, ha megtudják, meg­tudják. Majd elsimul ez is. Elvégre munkáját megcsinálja, nem panasz­kodhatnak rá. Elégedettek is vele a ligetfalusi brigádközpontban. No, de sietni kell. Már biztosan várják. Sietve kiissza sörét, és ismét be­gyújtja a Járművet, amely ugyanolyan türelmesen áll, mint az imént. Útközben Oroszvár felé gyakran hátra-hátra tekint. Az ördög vigye el a 141. számú rendeletet. Az ember egy sört sem ihat meg, mert nyom­ban kellemetlensége lehet belőle. Ilyenkor, szombaton pedig a közbiz­tonság emberei ellepik az utakat. Csak rendben hazaérjen. Gyorsabbra fogja a gépet. Bezzeg, ha versenyautó lenne alatta, világ­csúcsokat döngethetne. Mert nem akárki ért úgy a vezetéshez, mint ő. De nini? Mi történt? Már egész le­tért az út baloldalára. Kétségbeeset­ten rántja vissza a kormánykereket, de már késő. Az^ asszonyok éles siki­­tását sem hallja. Gondolataival, ma­gával, lelkiismeretével van elfoglalva. Egyszeriben tisztább a feje, rátapos a gázpedálra. Hátratekint. Az egyik asszony... nem, nem is asszony, ha­nem egy formátlan, alaktalan ruha- és testhalmaz a földön hever, a töb­biek ruháikat porolják és kétségbe­­eseseten jajveszékelnek. El, el innen, minél előbb — ötlött legelőször is eszébe. Az igazságszolgáltatás keze alól azonban nem menekült meg. A Bratislava-Vidéke Járásbíróság Vladimír Pravda ügyész elnöklete alatt a közelmúltban tárgyalta az ügyet. Havran Lajos, 36 éves oroszvári traktorost négy évi szabad­ságvesztésre ítélte, és öt évre fel­függesztette hajtási Jogosítványát. Ismét gyilkolt az alkohol, a fele­lőtlenség. Egy ártatlan ember esett áldozatul. Négy kiskorú gyermek és egy be­teges, kisírt szemű asszony pedig négy évig apa, élettárs nélkül ma­radt... Palágyi Lajos A dűlő végére ér a vetőgépekkel Kosík Bertalan és Homolya Károly traktoros. A két műszakosok sötétben kezde­nek és sötétben végeznek. Ipolyságot elhagyva a losonci já­rás délnyugati csücskén haladunk vé­gig. Nyolc óra előtt' még sűrű köd burkolja magába a szántást végző, morajló traktorokat. Csak amikor itt-ott felszakad a föld, rajzolódik ki egyre élesedő alakjuk. Amikor pedig felkaptatunk az ipolynyéki dombra, a napsugarak öt kerekes traktort ra­gyognak be. Csonkaekével szántanak. Az ötösekéről leszereltek kettőt, hogy bírják a vontatást a kerekesek. — Ilyen az ősz — mondja Molnár Imre, a szövetkezet elnöke. — Dolgo­zunk, ahogy lehet. Nem hagyunk min­den szántást a lánctalpasokra. Részletesen beszél az őszi határ örömeiről, gondjairól. Egyelőre még csak nyújtott műszakban dolgoznak a traktorok, mert kell a munkaerő a begyűjtési munkákhoz is. Mert van most tennivaló elég. Szüret, kukorica­begyűjtés és a szántás, hogy minél hamarabb földbe kerüljön a mag. Dombhullámok lejtőjén érkezünk a kőkeszi—gyűrki egyesített szövetkezet határába. A baloldali dűlőben egy lánctalpas épp az utolsó barázdákat hasítja. Nyúlánk traktoros ugrik le a botkormány mellől. — Cibulya István vagyok — mutat-HÍREK a kassal járásból ♦ A SILÖZÄSBAN is már túl van­nak a Szilveszteren. Az évi tervet 110 százalékra teljesítik, és bár csak 3700 hektáron vetettek silókukoricát, eddig már 410 hektárról takarították hf. a. silőgödrökbe a zöldanyagot. A téli időszakra több silót készítettek a somodi, tornaváraljai, péderi, nová­­csanyi, alsókemencei, migléci, zsebesi lehet nagyon dicsekedni. A legjobb eredményt Katkó István és Bojtos Vince éri el, de ők is három—négy hektárt szántanak műszakonként. Hogy milyen kemény a vetésre szánt föld, ezt Szalai József, az egyesült szövetkezet elnöke jellemzi legjobban. — Csak úgy vethetünk, ha az ekét rögtörő és tárcsa követi. Még az a szerencse, hogy segít a gép- és trak­torállomás. — Bizony enélkül tán belevesz­nénk a munkába — toldja meg a gondolatot Gömöri Imre fiatal agro­­nómus. — A begyűjtési munkák alkal-< mával a vetésre szánt földterület 90 százalékát összegyúrták a gépek. Nem csoda, ha most nehéz a vetőágy ké­szítése. Baráti módon segít a GTÄ, s mint egyesült szövetkezetnek 47 szá­zalékos kedvezménnyel dolgozik, és egy hektár szántása csak száz koro­nába kerül. A fiatal agronőmussal megtekintjük a falu alatti táblát. Partnak fölfelé is csak úgy szágult Knsík Bertalan és Homolya Károly traktoros a vető­gépekkel. Kemény a föld, nem süp­pednek belé a kerekek. A szó szoros értelmében porfelhő repül a vetőgé­pek után. Ilyen most az őszi határ. Könnyű a begyűjtés, nehéz a talaj­művelés, pórba hull a mag. f-na—t szövetkezetfalvai és olcsvári szövet­­kezetesek. ♦ A KOMPOSZTOLÄS évi tervét már nemcsak teljesítették, de túl is lépték. Ugyanis 50 000 köbméter terv­re 8000 köbméterrel több komposztot készítettek. Ehhez leginkább a nagy­idat és a tornavéraljai ÁG-ok, vala­mint a bologdi, jánoki, szesztai, bn­­zitai, jászújfalusi, alsólánci és vajkóci szövetkezetesek járultak hozzá, ame­­'vek feladataikat ióvat f<"<i~»«"nvalták. A naptár mér október közepét mu­tat, mégis autónk nyári melegben száguld. Szép, meleg az ősz, a me­teorológusok szerint is száztizenöt éve nem volt ilyen kellemes, meleg október. A langyos, őszi napsugár megelégedett mosolyt csal az arcok­ra, de a száraz időjárás problémát is hoz magával. Nehezen hasltja az eke a főidet. Lassan halad a szántás a lé­vai és a losonci Járásban is. Kemény a föld, több erőt kíván a talajműve­lés. Amikor Pavel Bukovennal, a Lé­vai Járási Mezőgazdasági Termelési Igazgatóság főagronőmusával találko­zunk, kissé gondterhelt arccal erősíti meg a feltevést. — Szántunk, ahogy bírunk. Ahol a begyűjtés engedi, két műszakban is mennek a lánctalpasok, de nehezen készül a vetőágy. Helyenként meg is locsolják. Ezt úgy kell érteni, hogy ahol túl száraz a föld és van rá lehetőség, megöntözik a szántást. Az alsósze­­cseiek például kihasználják az öntö­zőberendezést e célra. De hát minde­nütt öntözni sem lehet. Az emberek minden faluban úgy dolgoznak, küz­denek, ahogy lehet. Még a leáldozó nap sem népteleníti el a határt. Egy­más után gyúlnak ki a lánctalpasok lámpái a határban. Déménd község közelében az egyik dűlőből épp egy hosszú fénycsövét lövell felénk egy küszködő, morgó hangot adó lánc­talpas. kozik be. Aztán ő is a nehéz szán­tásra tereli a szót. — Kutya kemény a föld, csak né­gyesekét bír a lánctalpas. Alig pihe­nek egy-két percet, egy éjjeli műszak mégis csak három hektárt hoz. Nap­pal, ha jól megy, négy hektárt is szántok. Élvezettel szívja a cigaretta füst­jét. Közben az elmúlt hétről mesél, amikor egyfolytában éjjeles volt. Bi­zony, az nem könnyű munka. Még jó, hogy éjjel tizenegy és egy óra között meglátogatják őt a traktor­­állomásról vagy a szövetkezetből. Leg­többször Kmeti Imre, az éjjeli „ellen­őr", de nem ritka vendég a szövet­kezet elnöke és agronómusa sem. Jólesik így, az é] közepén egy kis emberi beszéd. Könnyebben viseli a magányt. Csonkra ég a cigaretta, á traktoros újra a kormány mellé ül. Indulóban még leszól: — Befejezem ezt a táblát. Utána tárcsázni megyek, hogy mehessenek a vetőgépek ... Az amúgy is nehezen munkálható kőkeszi—gyürki határ próbára tesz embert, gépet. Priatka János, a Lo­sonci Gép és Traktorállomás kőkeszi növényvédelmi brigádjának technikusa is erről beszél. Négy lánctalpassal éjjel-nappal dolgoznak már több mint egy hét óta kisegítésképpen a kő­keszi—gyürki egyesített szövetkezet­ben, de a napi teljesítménnyel nem Az örök fiatalság titka fordítva is közlekedhetnének. A kis játékvonaton meg­oldottam a legbonyolultabb kérdést, a váltórendszert... Nézzék csak, hogyan megy át a széles vágányú a nor­málison. Lám, most a mi mozdonyunk száguld a váltó­rendszeren át Moszkva felé. Valóban, a váltó kitűnően működött és a kis mozdony vígan gördül tova a körpályán. — Elküldtem az illetékeseknek az elképzelésemet. Nem tudom miért, eddig még válaszra sem méltatták. A gondolat azonban továbbra sem hagy nyugodni, és ha nem lennék 72 éves, addig kilincselnék, míg bebizo­nyítanám az igazamat. — Jól értettem? Hetvenkettő?.. s — Már el ts múltam, — mondja mosolyogva. Vtzsgálgatom az arcát. Sehol nem láttam rajta a hét évtized nyomait. A lépése rugalmas, a mozgása gyors, temperamentumos. Akármi legyek, ha több ötvennél — gondoltam fejcsóválva. — Szóval nem hiszi? Sajnos, de való — tette elém a személyazonossági igazolványát. Konyha Géza valóban a múlt század szülöttje és már a hetvenharmadikat tapossa. — S miért nincs nyugdíjban? — szaladt kt a számon akaratlanul. —- Azt az öregeknek találták ki — mondja Jóízűen nevetve. — Nekem a munka, az örök mozgás az éltető­­erőm. — De mégis, hogyan maradt meg ilyen fiatalnak? — faggatom tovább. — Eztdáig nem volt időm megöregedni. S talán még valami. Negyven esztendeje nem iszom szeszes italt, s nem dohányzom. — Azelőtt? — Nyakaltam én is mint mások, s egyik cigarettáról a másikra gyújtottam. A rendszertelen élet meg is bosz­­szulta magát, kórház lett a vége. Akkor megfogadtam, hogy végzek az emberi szervezet megölőivei. — Es be ts tartotta? — Közben arra ts rájöttem, hogy sok nemes és szép van az életben. S talán a legtöbbet érő, ha az ember örökké vidám és jókedvű. Miért is búsulnák? Azért, mert kissé megtépázott az élet? Kibírtam, itt vagyok. Aki mindenen kesereg, annak az élete egy fabatkát sem ér. Az életet, embereket szeretni kell, s akkor sohasem csalódunk. — Meddig szeretne még a vendéglátóiparban tevé­kenykedni? — Még huszonnyolc évig. Százéves születésnapom megünneplése után nyugdíjba vonulok. Elnézem Géza bácsi arcát, akaraterős száját. Olyan felhőtlen a homloka, mintha az élet csak simogatta volna. Pedig az egykori vörös katona, később a Jómódban élő vendéglő-tulajdonosra sokszor ajtóstól szakadt a baj, gond. Jött a megpróbáltatás, de a törhetetlen akaraterő mindent legyőzött, elvonultak a felhők, maradt a vidám­ság, életkedv. Azért fiatalos hát a losonci fürdő vezetője, mert sze­reti az életet, embereket, s mindent megtesz, hogy jó­kedvet, mosolyt varázsoljon az arcokra. Ezért lesz örök-fiatal mindenki Géza bácsija. T.D. Aki élvezni akarja a susogó erdő ózondús levegőjét, Eosoncon járva az úgynevezett Fürdőn szállásoljon. Mi is ott töltöttük az éjszakát. Alig kukucskált be a reggeli napsugár a fák között, máris kint szívtuk a dús lomb­tenger lehelletét. A reggeli séta után békétlen gyomrunk a konyha felé irányította lábainkat. A régi típusú, de ragyogóan tiszta, tágas konyhában egy gondolataiba merült ötven év körüli férfit találtunk. Ott könyökölt a jókora asztal fölött, amelyen sínpárok gördültek és két kts fekete mozdony húzta a törpe va­gont. A barátságos arcú, magas homlokú ember gomb­nyomással irányította a mozdonykákat, amelyek zökke­nőmentesen futották át a bonyolult váltórendszereken. Összenéztünk a kollégámmal. Mégiscsak igaz, hogy kétszer gyerek az ember. Van akin előbb, vagy később mutatkozik a másodszori gondatlan kor. Elnézésünket kérte, hogy még nincs kész a reggeli. A szakácsnő csak később kezd. De azért, ha egy kicsit türelemmel leszünk, teremt valami harapnivalót. Amíg falatoztunk, a vezető újból a vonattal játszado­zott, aztán váratlanul megszólalt. — Nem hiszem, hogy megoldhatatlan lenne. — Micsoda? — nézek rá értelmetlenül. — Már régen piszkál a gondolat, de amikor szóba került a kelet-szlovákiai széles nyomtávú vasútvonal építése, végképp nem hagyott nyugton. Azóta állandóan kísérletezem és bebizonyosodott, hogy a meglevők mellé egy szál sínpár helyezése elegendő lenne, hogy a széles­­vágányú sínpárra készített mozdonyok robognának és Hetvenkét évvel a vállán irányítja a vendéglátó életét Géza bácsi.

Next

/
Thumbnails
Contents