Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-08 / 40. szám
Kecsketej-különlegességek A Pferovi Tenyészállat Kiállításon a látogatók megízlelhet-, ték a kecskétekből készült szeszesitallal ízesített koktéleket, az édes koktéleket, a kakaót, továbbá a sajtot, a kenősajtot és a joghurtot. Képünkön kecsketejböl és juhtejből készült különlegességek elárusítóbódéjában balról jilek Josejet, a CSKSZ kecsketenyésztést szakbizottság elnökét, továbbá az elárusítást végző EliSka Koneénát, Fabík Alenát és josef Fabikot láthatjuk a propaganda tevékenységnek is beszámítható munkájuk közben. {Foto: Kucsera Szilárdj Kecsketejből vaj Hogy minél magasabb zsírtartalmú kecsketejet nyerjünk, ugyanazokat az elveket kell betartanunk, mint a teheneknél: főleg a tőgyet alaposan kifejni. Arról, hogy éppen a tökéletes kifejés által kapjuk a legtöbb zsírt, mindenki meggyőződhet úgy, hogy vesz három üvegpoharat és valamenynyit megtölti tejjel. Az elsőbe a fejés első harmadából önt tejet, a másikba a fejés második harmadából és az utolsóba kifeji a tőgyből a tejmaradékot. Néhány óra múlva megállapíthatja, hogy a legtöbb tejfel az utolsó pohárban gyűlik össze. Ezért helyes a kifejés előtt tőgymasszázst alkalmazni, ami által a felgyülemlett tej utolsó maradványait is kifejhetjük. A kecsketej ugyanannyi zsiradékot tartalmaz, mint a jó tehéntej (3,5—4 százalékot), ezért nagyon egyszerűen ízletes vajat lehet belőle készíteni. Az este kifejt és átszűrt tejet hűvös helyen hagyjuk. Reggel lefölözzük. A tejfelt üveg vagy agyagedénybe tesszük, melyet hűvös helyen, nyáron pedig hűtőben' tartunk. A tejfölt öt napnál tovább nem gyűjtjük. A köpülés előtt 15—16 C fokra melegítjük fel. A vajat friss, hideg vízben áztatjuk, hogy a vajalja maradékaitól megszabaduljon. Utána egy kis konyhasót teszünk bele, egyenletesen megdagasztjuk, hogy kiszorítsuk belőle az utolsó vlzcseppeket is. Krajcsovics Ferdinánd (Galánta) Bemutatjuk a győzteseket Kétévenként kerül megrendezésre a tenyészállatok nagy seregszemléje. Az idei XI. Pferovi Országos Tenyészállat Kiállításon a barna, szarvatlan rüvidszőrü kecskefajta aranyérmes győztese a Sirová A. probostovi, ’ Teplice járásbeli tenyésztő 8 U O számú 1960-ban született Elit Rekord minősítésű kecskéje lett. Teljesítménye a IV. laktáclós évben 1016 kg 3,90 V» KIÁLLÍTÁSOK Ez az év a gazdasági kisállatok kiállítása szempontjából igen gazdag. Szeptember elejétől október végéig helyi és járási szervezeteink több mint 20 kiállítás megrendezését Jelentették be, melyek közül legtöbb a nyugat-szlovákiai kerületben valósul meg. Október első vasárnapján Érsekújvárott és Skalicán, második vasárnapján Bratislavában és Holiőon, harmadik vasárnapján Somorján, Verebélyen, Martinban, október utolsó vasárnapján pedig Párkányban, Kluknaván, Liptovsky Mikuláson és Povazská Bystricán rendeznek kiállítást. Számos helyi szervezet, melynek nem állt módjában kiállítást rendeznie, asztali értékelési bemutatót rendezett, hogy így megismerjék tenyészetük minőségi szintjét. CSIBEELOSZTÄS 1967-BEN A Nyugat-Szlovákiai Kerületi Nemzeti Bizottság, a CSKSZ Szlovákiai Választmánya, valamint a Baromfitenyésztési Nemzeti Vállalat megegyezése alapján 1967-től kezdődően a naposcsibéket a nyugat-szlovákiai kerületben a szervezett szövetségi tagok részére és a szervezetükön kívül álló tenyésztők számára egyaránt, kizárólag a CSKSZ járási és helyi szervezetein keresztül osszák szét. A CSKSZ szervezeti egységei a nemzeti bizottságokkal karöltve már megkezdték a naposcsibe-szükséglet tervének öszszeállitását. Rendelkezésre a következő baromfifajták állnak majd: fehér leghorn, hempsir, fehér plimut és kornis. TOJÄSFELVÄSÄRLÄS A nyugat-szlovákiai kerületben, ahol a tojásfelvásárlás üteme lassult, ne feledkezzünk meg a tempó fokozásáról. A létező hiányt már ezidáig is jelentős módon igyekeztek kiegyenlíteni egyes helyi szervezeteink. Legszebb eredményeket ezzel kapcsolatban a dunaszerdahelyi járásban értek el, ahol a közellátás céljaira ezidáig másfélmillió tojást adtak el. Szép eredményeket értek el továbbá a lévai, a trnavai, a nyitrai és a trencséni járásban. A nyugat-szlovákiai kerületben nincsen egyetlen olyan járási szervezetünk sem, melynek tagjai ne adtak volna el a közellátás céljaira több mint 100 000 tojást. Ennek köszönhető, hogy a szövetségünkben szervezett tenyésztők a nyugatszlovákiai kerületben már egy hónappal ezelőtt teljesítették egész évre vállalt eladási feladatukat, miközben az elmúlt évi mennyiséghez mérten körülbelül egy millió tojással többet adtak el. (—m—) zsírtartalmú tej. A tejzsír összmennyisége 34,69 kg volt. A tenyészállat értéke az 5 %-os felárral együtt 962 korona. A szanenvölgyi fajta svájci elődöktől származó fehér, szarvatlan rüvidszőrü kecskék csoportjában az aranyérmet a Brno-környéke járásbeli tetélcei Nová sména EFSZ 4055 B 3 törzskönyvi számú, 1963-ben született kecskéje nyerte. Ez az állat a II. laktáciő idején 1228 kg 3,98 Vt zsírtartalmú tejet adott, tehát tejzsírtermelése 48,89 kg volt. Az állatot az ER minősítési osztályba sorolták. Az elmúlt évben ez a kecske két ER minősítésű gidát (hímivarú), ezidén pedig egy ER minősítésű gidát, valamint két ugyancsak ER minősítésű gödölyét ellett. jilek josef, a CSKSZ KB kecsketenyésztési szakosztályának elnöke szerint olyan kecskéik is vannak a szervezett tagoknak amelyek 1750 kg, 2000 kg sőt 2275 kg tejet adnak (az utóbbi tulajdonosának címe: KruCildová Anna, Nemojany, okres Vyskov), azonban félnek hosszabb ideig tartó kiállításra elhozni, mert a legutóbbi kiállítás győztes kecskéje is huzatot kapott, felfázott és elhullott. Kucsera Szilárd