Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-10-08 / 40. szám
j Múlt heti szemlénkben már * • jeleztük, hogy Erhard nyugatnémet kancellár washingtoni látogatása nem járt a kancellár által óhajtott sikerrel. Az amerikai sajtó még a látogatás előtt igyekezett a köztudatba vinni, hogy az Egyesült Államok nem híve az atomfegyverek elterjedésének. Ez a sajtókampány semmi esetre sem teremtett kedvező légkört Erhard atom-követelése számára és a beavatott sajtókörök szerint Johnson ezzel akart nyomást gyakorolni Erhardra, hogy saját követeléseit érvényesíthesse. Johnson ugyanis ragaszkodik ahhoz a megegyezéshez, amely szerint Nyugat-Németországnak nagy mennyiségű hadianyagot kell vásárolnia az ÜSA-tól, hogy ily módon járuljon hozzá a Nyugat-Németországban állomásozó amerikai csapatok költségeinek fedezéséhez. Erhard viszont éppen ezért utazott Johnsonhoz, hogy ebből az összegből jócskán lealkudjon, hivatkozva a nyugatnémet gazdaság egyre rosszabbodó helyzetére. Amint a hírek igazolják, Erhard üres kézzel távozott. Amerika ragaszkodik a fegyvervásárlások teljesítéséhez. Másrészt, ami Erhard atomkövetelését illeti, még konkrét ígéretet sem kapott Johnsontól. A német kancellárnak ez a külpolitikai balsikere még jobban megingatta a kormány helyzetét. Adenauer, a volt kancellár már utódot is ajánlott, mégpedig a volt náci Gerstenmeier parlamenti elnök személyében. Erhard ugyan egyelőre bizalmat kapott pártjától, de politikájának fiaskója továbbra is ingataggá teszi helyzetét. 2 Az elmúlt héten újból lelep* leződtek az imperialista hatalmak Kongó körüli machinációi. Fellázadtak a hírhedt katangai csendőrök, akiknek szervezete a múltban és ma is a Lumumba-gyilkos Csombét szolgálja. Mobutu kongói elnök erélyesen leverte a lázadást és egyúttal panaszt tett Portugália ellen a Biztonsági Tanácsban, amely a szomszédos Angolába szállította a csendőröket abból a célból, hogy újra hatalomra segítse Csombét. A kongói parlament határozatot hozott a Portugáliával való diplomáciai viszony megszakítására. Ugyanakkor elhatározta a parlament, hogy újra felveszi a diplomáciai kapcsolatot a szocialista és az afrikai haladó országokkal. A haladó nyugati sajtó véleménye szerint a Mobutu—Csőmbe párviadal hátterében az Egyesült Államok áll, mivel az amerikaiaknak nincsen szájuk íze szerint Mobutu új politikai irányvonala. A kongói államfő ugyanis mind politikai, mind gazdasági téren nagyobb függetlenségre törekszik, ami a neokolonialista tőkések érdekeit veszélyezteti. Nem vitás, hogy Portugália mögött az USA áll. 'S Djakartában folyamatban van * • Subandrio volt külügyminiszter elleni per, melyben Subandriót azzal vádolják, hogy résztvett a „szeptember 30.“ puccsban. A volt külügyminiszter a tárgyaláson a vádló szerepében lépett fel. Elmondotta, hogy jelentést kapott arról, miszerint az imperialisták és reakciós indonéz körök államfordulatot terveztek Indonéziában, és meg akarták dönteni a kormányt, majd Amerika-barát kormányzatot akartak ültetni a helyébe. Az azóta lezajlott események teljes mértékben igazolják Subandrio szavait. Az azóta hatalomra jutott kormány máris az imperialisták támogatását élvezi. A napokban írták alá az USA-val kötött első gazdasági megállapodást, amely szerint' Amerika több mint 2B millió dollár értékű rizst és gyapotot szállít Indonéziába. A reakció által irányított ifjúság újabb tüntetéseket szervez, amelyeken most már nemcsak Sukarno elnök eltávolítását, hanem egyenesen fizikai megsemmisítését követelik. Ennek adott hangot Sarwo Edhis, az indonéz ejtőernyősök parancsnoka, aki Nyugat-Jávában tartott beszédében Sukarno hadbíróság elé állítását követelte. A Az európai politikának egyik legjelentősebb eseménye Walter Ulbricht-nak, az NDK Államtanácsa elnökének jugoszláviai látogatása. Ennek legfőbb érdekessége nem az, hogy Walter Ulbricht és Tito elnök minden külpolitikai kérdésben, így a vietnami agresszió elítélésének kérdésében is megegyeztek, hanem az, hogy közös megállapodásuk értelmében a két ország eddigi külpolitikai képviseleteit nagykövetségi rangra emelik. Ez a tény az NDK teljes politikai elismerését jelenti. Jugoszlávia az első állam a szocialista tábor országain kívül, mely nagykövetségi színvonalon létesít diplomáciai kapcsolatokat a Német Demokratikus Köztársasággal. Alacsonyabb szinten már több semleges állam van diplomáciai viszonyban a Német Demokratikus Köztársasággal. Ej Az Egyesült Államok az elmúlt héten két esetben is újabb katonai egységeket szállított partra Dél-Vietnamban. A katonai szakértők véleménye szerint most Dél-Vietnamban már több az amerikai, mint a délvietnami katona. A Nemzeti Felszabadítási Front egységei sikerrel folytatják harcukat az agresszorok ellen. A múlt vasárnap két amerikai hadoszlopot támadtak meg és ugyanezen a napon aknatűzzel árasztották el a kormánycsapatok egyik állását. Egy másik térségben hétfőn heves harc fejlődött ki a szabadságharcosok és az első amerikai gépesített hadosztály egységei között. Az amerikai csapatok emberben és anyagban nagy veszteségeket szenvedtek és három csapatszállító' helikopter semmisült meg a szabadságharcosok fegyverei által. Az amerikai légierő a rossz időjárás következtében kénytelen volt ugyan csökkenteni az Eszak-Vietnam elleni támadásokat, de a berepülések a múlt héten is tovább folytatódtak és aZ amerikai légierők főként az utakat bombázták. A World Journal Tribune new york-i lap közlése szerint az Egyesült Államok bombázói ebben az évben több bombát dobnak le Vietnam területére, mint a második vidágháború idején a Csendes-óceán térségére vagy a koreai háború alatt Korea területére. £ A vietnami háború amerikai ellenfelei folytatják támadásaikat Johnson veszélyes politikája ellen. Ez különösen a kongresszusi választások előtt nem járul hozzá Johnson Demokrata Pártja esélyeinek emeléséhez. Fulbright szenátor a szenátus külügyi bizottságának elnöke egy televíziós interjúban újból élesen bírálta az amerikai kormány indokínai politikáját. Követelte, hogy vonják ki az amerikai csapatokat Vietnamból és törekedjenek arra, hogy a vietnami kérdés az ENSZ keretében békés tárgyalások útján oldódjék meg. Fulbright figyelmeztette a kormányt, hogy politikája világháborúhoz vezethet. Ezzel kapcsolatban jellemző, hogy Johnson saját pártjának soraiban szaporodnak a vietnami agresszió ellenfelei. A pártban egy csoport alakult, amely a legközelebbi elnökválasztásokon R. Kennedyt javasolja az elnöki, Fulbright szenátort pedig az alelnöki székbe. Persze ellenhangok is akadnak. 7 A vietnami USA-agresszió vl' * lágvisszhangjából feljegyezhetjük a hatalmas taglétszámú Indiai Szakszervezeti Szövetség határozatát, melyben felhívják a lakosságot, hogy október 21-én rendezzék meg a Vietnammal való szolidaritás napját. 8 A múlt héten Wilson minisz• terelnék is ízelítőt kapott a vietnami agresszió támogatása elleni hangulatból. Egy templomban megtartott beszédét olyan arányú tüntetés zavarta meg, hogy Máté evangéliumából tartott felolvasását abba kellett hagynia és rendőrsorfal között kellett távoznia a templomból. Egy nyugati kommentátor szellemesen jegyezte meg: Itt már a szentek sem segítenek. Pártjának országos értekezletén is az ellenzék pergőtüzébe került a brit miniszterelnök, akit az ellenzék ígér reteinek megszegésével vádolt. Kormányalakításakor Wilson gazdasági konszolidációt ígért és ígéretet tett arra is, hogy igyekezni fog amerikai szövetségesét letériteni a vietnami agresszió útjáról. Most viszont ennek éppen ellenkezője történik: bérbefagyasztás, munkás-elbocsátások és az USA vietnami háborújának támogatása. A Munkáspárt értekezlete jóváhagyta ugyan Wilson politikáját, de nem vitás, hogy a tagság és a dolgozók tömegei nem osztják ezt a bizalmat. A problémák súlya Bár az ENSZ közgyűlések napirendjének problémái — a fő pontokban már néhány éve megegyeznek — mivel különféle negatív körülmények megállítják, vagy késleltetik számos nemzetközi kérdés megoldását (s ezért állandóan napirenden maradnak) — mégis az ez idei ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakának megvannak a maga sajátos vonásai. Az ENSZ-nek ez évben külön problémát okoz saját vezetősége. U Thant főtitkárt elkeserítette — több nemzetközi probléma megoldásában — az ENSZ eredménytelen igyekezete és bejelentette, hogy lemond tisztségéről. Ez az ENSZ-ben válságot idézhet elő, mivel nehéz lenne U Thant helyett alkalmas utódot találni, miután ő — mint az ENSZ képviselője — a legtöbb párt igényeinek megfelelt. Ezért több ország ENSZ-küldötte néhány héten keresztül igyekezett őt meggyőzni, hogy maradjon meg főtitkári funkciójában. Legutóbb a Biztonsági Tánács ülése fordult hozzá ilyen értelmű kéréssel — s ennek hatására a főtitkár kijelentette, hogy — tekintettel a súlyos nemzetközi helyzetre — megfontolja a BT követelményét és bizonyos ideig még megmarad hivatalában. A vietnami konfliktus egyike azoknak a problémáknak, amelyek U Thantot lemondásra kényszerítik, ez a háborús konfliktus az ENSZ-re is egyre sötétebb árnyékot vet. Ezen probléma megoldását illetően jelenleg az ENSZ nincs irígylésreméltó helyzetben. A mostani állapotban problematikus már magában az ENSZ kompetenciájának a kérdése is. Az ENSZ — hála az amerika-barát blokk érdemeinek — úgyszólván önmagát fosztja meg ettől a kompetenciától, tekintettel arra, hogy sem a Vietnami Demokra-8 SZABAD FÖLDMŰVES 1966. október 8. tikus Köztársaság, sem a Kínai Népköztársaság nincs az ENSZ-ben képviselve — márpedig ezen országok nélkül nehezen lehetne érdemlegesen megoldani a vietnami problémát. Ennek ellenére ez a legmagasabb-szintű világszövetség köteles segítséget nyújtani, hogy megtalálják a konfliktusból kivezető utat, abból a konfliktusból, amely nagyon komolyan veszélyezteti a nemzetközi kapcsolatokat és magának a közgyűlésnek a munkáját. Ezt a problematikát tartotta szem előtt az ENSZ-közgyűlés 21. ülésszakán résztvevő szovjet küldöttség vezetője, Andrej Gromikó külügyminiszter, aki a Szovjetunió nevében három javaslatot terjesztett a közgyűlés elé. Az első javaslatban követeli az idegen katonai támaszpontok megszüntetését az ún. „harmadik világ“ területén, a másodikban szó van a más államok belügyetbe való be nem avatkozás elvének betartásáról — éspedig a be nem avatkozás minden formájáról. Ezek a javaslatok biztosítják elsősorban a világbékét, továbbá az ÉNSZ autoritásának és alapokmányának védelmét, amelyet vietnami agressziójával éppen most tapos brutálisan agyon az USA. „Agresszor jött Vietnamba, az agresszornak kell távoznia onnan“ — ez az értelme a Szovjetunió külügyminisztere követelésének, és ezen az elven kellene alapulnia az ENSZ állásfoglalásának is az amerikaiak vietnami intervenciójával szemben. Washington* egyelőre nagy zajt csap küldöttének, Goldbergnek a fellépése körül, aki az ENSZ magas fóruma előtt ismételten kijelentette, hogy Amerika hajlandó előzetes feltételek nélküli tárgyalásokra. Hogy azonban az USA részéről mennyire nem vehető készpénznek az ilyen kijelentés, azt a legjobban bizonyítja, hogy Washingtonban MC Namara nemzetvédelmi miniszter azon a napon, amikor Goldberg az ENSZ előtt a fenti kijelentést tette, közölte a Johnsonkormány határozatát: újabb 700 millió dollár lett megszavazva a vietnami háború céljaira — további repülőgépek gyártására. Ennek ellenére a vietnami -háborús-konfliktus megoldásának problémája továbbra is napirenden van, a küldöttségek * vezetőinek találkozóin az ENSZ-közgyűlésén, úgyszintén Amerika képviselőivel folytatott tárgyalásaikon. Bár aligha várható döntő eredmény ezektől a találkozásoktól — mégis hasznosak ezek a kapcsolatok, mert elősegíthetik a végső megoldást. Sürgetően aktuális a Szovjetuniónak az ENSZ-közgyűlése elé terjesztett harmadik javaslata: kedvező légkört teremteni a nukleáris-fegyverek - elterjedésének megakadályozására — tartózkodjanak az államok minden olyan lépéstől, amely ezen kérdés megoldását akadályozza. Az ilyen lépések közé tartozik: lehetővé tenni a Német Szövetségi Köztársaság számára atómfegyverek birtoklását. Ez a kérdés annál is égetőbb, mert Erhard Washingtonban folytatott tárgyalásain sokat beszéltek a nyugat-németek részvételéről a NATO atomerejében, ahol Bonn kérte, hogy Johnson-kormánya ne egyezzék bele semmi olyan megállapodásba, amely elzárná a Szövetségi Köztársaság útját az „atom-egyenjogúságtól". Az idei ENSZ-közgyűlésnek napirendjén nagyon sok pont van, s azok mindegyike — a maga nemében — fontos probléma, mégis az a kettő, amelyekről beszéltünk, elsőrendű fontossággal bír, és ezek megoldásától függ sok további. Bár az amerika-barát blokk destruktív állásfoglalásának következtében nem várhatunk mindjárt csodákat, ebben a problematikában az ENSZ ez idei közgyűlésétől — mégis üdvözölni kell kezdeményező napirendre-hozásukat. Juraj Svröina 1949. október 6-án alakult meg a Német Demokratikus Köztársaság Drezda, az amerikai repülök áltál teljesen lerombolt város újjáéled. FeU épülnek az ősi város történelmi épületei. Képünkön a város szorgalmas lakosai vasárnapi műszakban dolgoznak. Pillantás a nagyvilágba © Pénteken éjfélkor új független állam jött létre Afrika földjén: Becsuánaföld, amely 81 évig angol protektorátus volt Botswana néven önálló állam lett. Az új állam helyzete nem lesz könnyű, mivel a fajgyűlölő politikát folytató Dél-afrikai Unió területébe van beékelve. O Az ENSZ-közgyűlés figyelmeztetést intézett a dél-afrikai kormányhoz, hogy tartózkodjék az önállóságot nyert Botswana, valamint a rövidesen függetlenné váló Basutoföld és Szwaziföld ügyeibe való beavatkozástól. © A jól értesült AP hírügynökség jelenti, hogy a belga kormány a NATO rendelkezésére bocsátott belga dandárok számát hatról négyre kívánja csökkenteni. © San Francisco négerlakta negyedeiben a múlt héten véres tüntetések zajlottak le. A négerek elégedetlenségét elsősorban a munkanélküliség szüli. A városban és környékén a munkanélküliek aránya 5 százalék, de ezen belül egy fehér munkanélkülire három néger jut. © A Biztonsági Tanács csütörtök este egyhangúlag elfogadott nyilatkozatban kérte fel U Thant ENSZ-főtitkárt, hogy újabb ötéves időszakra maradjon meg funkciójában. A főtitkár szóvivője útján tudatta, hogy elismeréssel adózik a nyilatkozatnak és „a legkomolyabban tanulmányozza azt“. © Johnson elnök az ENSZ-közgyűlés alkalmából Amerikában tartózkodó külügyminiszterek közül a közeljövőben találkozik a szovjet, a francia és az angol külügyminiszterekkel. Október 1-én megkezdődött Djakartában a per Subandrió volt külügymU nlszter ellen. Az ellenforradalmi vezetők a „szeptember 30“ mozgalomban való részvétellel vádolják és halálbüntetés fenyegeti. Dr. Subandrió belép a tárgyalóterembe,