Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-07-09 / 27. szám

Utoljára talán csak a koreai háború idejében voltunk tanúi hasonló felháborodásnak az egész világon, mint ezekben a napokban, az amerikaiak hanoi-i és Haifong-i bombatámadásainak hírére. Ezek a gálád légitámadások újra elmérgesítették a nemzetközi helyzetet. Alig van ország — bármilyen távol is Vietnamtól — vagy kormány, mely közömbös maradt volna az amerikai hadvezetős ég újabb embertelen akciójával szemben. Ezek a bombázások Észak-Vietnamban arra utalnak, hogy az USA vezetői nem riadnak vissza a háború kiterjesztésétől sem és Johnsonék ma már nyilván mit sem törődnek azzal, hogyan értelmezik majd ezek után más országok népei az amerikai elnöknek a vietnami konfliktussal kapcsolatos sokat hangoztatott „békés rendezésre“ vonatkozó hajlandóságát.

A szovjet kormány a bombázásokról sz.óló jelentések után hivatalos nyilatkozatban adta tudtára a világnak, hogy a Jövőben is mindent elkövet Észak-Vietnam politikai, gazdasági és katonai táhiogatása és a dél-vietnami felszabadító mozgalom megsegítése érdekében. A moszkvai nyilatkozat utal többek közt arra is, hogy a Pentagonban parancsot adtak az USA-repülőknek az észak-vietnami duzzasztó gátak és víztárolók bombázására is, mely által a békés polgári egyének százezrei kerülnek életveszélybe.

Az Associated Press hírszolgálati iroda közlése szerint Sato japán miniszterelnök kijelentette, hogy Rusk amerikai külügyminiszternek e napokban várt tokiói látogatása során a japán kormányfő nyíltan kifejezésre juttatja majd japán elégedetlenségét az amerikai bombázásokkal kapcsolatban.

Nilsson svéd külügyminiszter TV- nyilatkozatában foglalt állást Hanoi és Haifong bombázása ellen és annak a svéd hivatalos elképzelésnek adott kifejezést, hogy véget kellene vetni a bombázásoknak, mert csak ezáltal teremthető meg a szükséges légkör a tárgyalások megindítására.

India fővárosában, Üj-Delhiben csak erős rendőri készültség volt képes megakadályozni az amerikai nagykövetség megostromlását. A tiltakozó tömeg — főleg diákok — Kalkuttában feldúlták az amerikai könyvtárat és felgyújtották a bútorokat. Amszterdamban a fiatalok tüntettek az USA vietnami politikája és Wilson angol miniszterelnök passzív magatartása ellen. A dániai Aalborg kikö. tőben, ahová két amerikai torpedóromboló futott be udvariassági látogatásra, á tüntetők visszazavarták hajóikra az amerikai haditengerészeket. A new-yorki ENSZ-palota előtt napról napra kisebb vagy nagyobb csoportok vonulnak fel, hogy tiltakozzanak a barbár repülőtámadások ellen.

Világszerte egyre erősebben terjed a tiltakozási mozgalom a bombázások ellen, amelyek visszhangja a tegnap még a közömbös hallgatásba burkolódzó USA-szövetséges kormányokat is arra kényszeríti, hogy elégedetlenségüknek adjanak kifejezést, így pl. Fanfani olasz külügyminiszter kormánya aggályairól beszélt és kijelentette, hogy Olaszország nagy erőfeszítéseket tesz Vietnamban a béke érdekében.

Angliában a kormányon levő Munkás Párt 120 képviselője a liberálisokkal együtt teljes elszigetelésüket jelentették ki a kormány politikájától.

Hanoiban egy nagy népgyűlésen határozatot hoztak, amely alapján már meg is kezdték az öregek és gyerekek elköltöztetését a fővárosból. A VDK néphadseregének légelhárító tüzérsége június második felében csaknem 50 amerikai gépet lőtt le, vagy tett harcképtelenné.

De Gaulle utazása után

Időközben az amerikaiak botrányos hadászati aktivitása Vietnamban kissé háttérbe szorította az érdeklődést De Gaulle szovjetuniőbeli látogatásának utolsó napjairól és hazatértéről. Amikor Moszkvában a múlt héten aláírták a szovjet—francia egyezményt a tudományos, technikai és gazdasági együttműködésről, mindazok, akik énnél az ünnepélyes aktusnál Jelen voltak, átérezték', hogy ezzel az aláírással Európa, de talán az egész világ történetének egy fontos határkövéhez értünk. Rövid félórával később pedig Koszigin és De Gaulle beszédükben kifejezésre is Juttatták meggyőződésüket erről.

A francia elnök hazatérte után benyomásairól beszélve mindenekelőtt azt a rendkívüli fejlődést hangsúlyozta, amelyet utolsó 1944. évi tartózkodása óta tapasztalt a Szovjetunióban. A továbbiakban nyomatékosan kiemelte még, hogy a Szovjetuniónak és Franciaországnak történelmi, nemzeti és politikai szempontok alapján minden oka megvan arra nézve, hogy a gyakorlatban és politikai vonalon Is együttműködjön. „Népeink a békét óhajtják, a békét szolgálják és annak akarunk szolgálni a jövőben isi“

Az UPI hírügynökség moszkvai tudósítója szerint Franciaország és a Szovjetunió különféle szakaszokon olyan szoros együttműködésre kötelezték magukat, amilyenre eddig még nem volt példa a Szovjetunió és más nyugati állam között. A francia államfő látogatása nagy mértékben hozzájárult a fennálló feszültség enyhítéséhez és tágra nyitotta a világproblémák megoldásának kapuját. Talán a német kérdés megoldásának lehetőségét is elősegítette ...

A német párbeszédnek folytatódnia kell

Miután a bonni kormánykörök diszkrimináló magatartása folytán lehetetlenné váltak a július 14-re és

21-re tervezett Kari Marx-Stadt-i és hannoveri „össznémet párbeszédek“, a nyugatnémet szocialisták azt javasolják az NSZEP berlini Központi Bizottságának, tartsanak rádió- és TV- vitákat, amelyeket mindkét német állam leadó állomásai sugároznának.

A „Neues Deutschland“, az NDK hivatalos lapja, e napokban „A párbeszéd tovább folyik" cím alatt aprólékosan foglalkozik a helyzettel és hangsúlyozza, hogy az előkészítő tárgyalások alatt az elmúlt hetek folyamán kialakult kapcsolatoknak fenn kell maradniuk. A beszélgetéseknek Nyugat-Németország munkásaival, parasztjaival és értelmiségi dolgozóival folytatódniuk kell az összes lehetőségek kihasználásával. Világos azonban, hogy az NDK polgárai nem viselhetik el, hogy Nyugat-Németországban úgy kezeljék őket, mint a börtönbüntetésre váró bűnözőket.

Kifutottak a hajók az angol kikötőkből

Közel héthetes ^sztrájk után Nagy- Britannia kikötőiben újra megindult

A Vietnami Demokratikus Köztársaság haditengerészet alaposan felkészültek az amerikai bombázók fogadtatására. A tengeri egységek légelhá* rítól riadó után 30 másodpercre már teljes hard készültségben állnak.

CTK

a hajóforgalom. A hetek óta folyó tárgyalások a tengerész-szakszervezet és a hajózási vállalatok közt, bár nem hoztak döntést, a tengerészek képviselete azonban a kormány közvetítő javaslatát elfogadta és 12 havi haladékban állapodott meg a hajózási vállalkozókkal. Amennyiben tehát a jövő év júliusáig nem csökkentik az angol kereskedelmi tengerészek munkaidejét heti 40 órára, azok újra sztrájkba lépnek. Mindenesetre azonban ma már nem dolgoznak 56 órát, hanem 48-at.

Elhidegülés

London és Washington között

Élénk visszhangot keltett nyugati diplomáciai körökben a brit—amerikai viszony hirtelen leromlása. Wilson és kormánya ugyanis az utóbbi napok politikai ‘eseményeinek nyomása alatt kénytelen volt reagálni a Munkás Pártban megnyilvánuló elégedetlenségre és különösen az amerikai bombatámadások Hanoiban és Haifongban arra késztették Wilsont és külügyminiszterét Stewartot, hogy kifejezésre is juttassák az angol nép felháborodását washingtoni szövetségesük politikájáról. Ezek után valószínűleg nem is kerül sor Wilson július végére tervezett washingtoni látogatására. Somló Miklós

A Varsói Szerződés értekezlete Bukarestben

Macuda úr elintézi... ?

A dél-vietnami háború — amely V Thant ENSZ főtitkár szavait idézve a legvéresebb és legbarbárabban vezetett hadjáratok egyike, időnként alkalmat ad többé kevésbé tragikomikus intermezzókra. Ezek közé számíthatjuk például Russel amerikai szenátor „zseniális tervét, amelyet a tiszteletreméltó szenátor halálos ' komolysággal terjesztett elő McNamara hadügyminiszternek:

„Fontolóra kellene vennünk Dél-Vietnamban hatalmas, nagyszarvú bivalyok bevetését a fronton. Meg vagyok róla győződve, hogy ezeket az állatokat stratégiai szempontból nagyszerűen felhasználhatnánk a partizánok ellent harcban!" — A tiszteletreméltó szenátor aprólékosan meg is magyarázta „bivaly-stratégiáját": „Egységeink minden partizán-ellenes akció folyamán néhány bivalyt hajtanának maguk előtt. Ezek az állatok elsősorban pánikszerű megdöbbenést idéznének elő az ellenség soraiban, azonkívül, mivel az első vonalban vonulnának fel, felrobbantanák a partizánok által elhelyezett aknákat is, s ezáltal katonáink életét is megkímélnék ...“

Az amerikai hadvezetőség ezt á hadviselést tervet bizonyos változtatásokkal ki is próbálta, de nem sok sikerrel. Épp úgy nem sikerült egy másik tervük sem: a partizánok által megszállt területekre repülőgépekről mérgesktgyókat, skorpiókat, poloskákat és egyéb hasonló csúszórpászókat és rovarokat hajigáltak le, hogy azok segítségével tegyék harcképtelenné az ellenséget. Ezek után nem nagyon valószínű, hogy az USA hadügyminisztériuma elfogad-e további hasonló fantasztikus javaslatokat. Például a következőt, amely ugyancsak valamelyik zseniális, nagy fantáziára valló amerikai polgár agyában született: „Nagyszámú delfint kellene élve elfognunk, a testükhöz robbanó bombákat és aknákat erősítenünk, a delfineket azután Dél-Vietnam parti vizeiben szabadon bocsájtanánk, az aknákkal nagy károkat okoznának a kikötőkben, áruszállító hajókat és dzsunkákat süllyesztenének el...“

Így azután Dél-Vietnamban tovább folytatódnak a legvéresebb, elkeseredett harcok és az amerikaiak hiába vetnek be a legkorszerűbb haditechnikával felszerelt újabb és újabb egységeket, még sem képesek a döntést kiverekedni és annyira vágyott győzelmük napja a partizánegységek fölött egyre inkább távolodik. Nem is csoda ezért, hogy a Pentagon urai olyan rosszul alszanak Vietnam miatt, hiszen eltekintve attól, hogy ez a hadjárat naponta átlag 35 millió döllárjába kerül az USA-nak, a kalandos vállalko zás blamázsának bűze ma már földünk minden pontján érezhető.

De hát hogyan is mászhatnának ki ebből a vietnami zsákutcából?

Ügy látszik azonban, mégis akadt egy ember, aki segítségére lehetne az amerikaiaknak. Az illető pedig nem más, mint égy tókiói kereskedő, a 45 éves Morihoro Macuda, aki tényleg szerencsés módot talált arra, hogy magára vonja legalábbis az újságolvasók érdeklődését. Macuda úr a nagyhírű londoni Times-ban az újságírás történetének leghosszabb hirdetését jelen tette meg, amely tizennyolc ezer szót tartalmaz. A Times négy teljes olda lát áldozta a különös hirdetésre, melynek közléséért Macuda úr csekély 15 ezer dollárt fizetett.

A tókiói kereskedő hirdetésében kijelenti, hogy ő megtalálta annak a megoldását, hogyan fejezhetnék be „győzelemmel" a délvietnami konfliktust. Elgondolásának helyességéről annyira meg van győződve, hogy azt

írásban is adja: „Hajlandó vagyok a nyilvánosság előtt élve elégettetni magam, amennyiben tervem nem sikerülne és nem hoznám meg a békét Dél-Vietnamnak, a világnak vagy egyáltalában az egész világűrnek!“ Macuda úr hangsúlyozza továbbá, hogy politikailag nem érdekelt, semmiféle pártnak sem tagja és kezdeményezését tisztán az emberiség iránti szeretete szülte. Hogy azonban történelmi művét véghezvihesse, és nagy célját elérje, ahhoz persze bizonyos előjogokra lenne szüksége: „Meg kell kapnom a Béke felhatalmazott nagyköveti státuszát, hogy teljes cselekvés-szabadságom legyen. Ezt az okmányt feltétlenül láttamozniuk kell legalább a következő személyiségeknek: Lyndon B. Johnson elnöknek, Eisaku Sato japán miniszterelnöknek, Harold Wilson brit miniszterelnöknek, Dean Rusk USA külügyminiszternek, valamint Robert McNamara ar. lkai hadügyminiszternek." Amint ezt a felhatalmazást Macucja úr kézhez kapná, azonnal hozzáfogna békementő akciójához Vietnamban. Hirdetésében arról így ír:

„Sajnos, nem áll módomban nyilvánosságra hozni békementő akcióm lényegét. Mert ha azt már most, még mielőtt hozzáfogtam volna, elárulnám, csak félreértésekre és nem kívánatos bonyodalmakra adnék alkalmat. De az életemmel felelek érte, hogy tervem hatásos!“

Valamit azonban mégiscsak elárult Macuda úr hosszú hirdetésében. Sőt elég aprólékosan le ts írja, hogyan rendeződnének szerinte a viszonyok Dél-Vietnamban a harci tevékenység befejezése után. A japán kereskedő a következő programmal kedveskedik:

1. Dél-Vietnamot két részre kell osztani. Az északi rész a Nemzeti Felszabadító Front kormánya alá kerülne, míg a déli egy Saigonban székelő új kormányt kapna.

2. Az amerikaiak érdekel és jogát Dél-Vietnam déli részében továbbra ts biztosítva maradnának. De ...

3. Dél-Vietnamban az amerikaiaknak egy földi paradicsomot kell teremteniük.

Erről a dél-vietnami „földi paradicsomról" már Morihoro Macuda úr elég részletesen nyilatkozik. Véleménye szerint az USA kötelessége lenne ott új falvakat felépíteni mindazon dél-vietnamiak számára, akik a háború alatt valamelyik családtagjukat elvesztették, sebesülést szenvedtek stb. Az amerikaiaktól házakat, földeket, lakásberendezésekét, ruhaneműt stb. kapnának. Ezekben a falvakban az üzletek ingyen árulnák az élelmiszereket, a lakosok nem fizetnének adót — legalább az első években. Ez a nép olyan borzasztó sokat szenvedett a háborúban, tehát minden joga megvan arra, hogy új életet kezdjen „ebben a földi paradicsomban" —- hangsúlyozza Macuda úr és hozzáfűzi: „hozzávetőleges számításaim szerint ez az akció az amerikaiaknak mintegy 8,4 milliárd dollárba kerülne."

A Maraton-hosszúságú újsághirdetés végén Macuda úr még megjegyzi hogy zseniális elképzelése a dél-vietnami béke helyreállításáról halászás közben fogant meg az agyában, („naponta horgászom"}, azután érdemesnek tartotta még, hogy bemutatkozzék a világ közvéleményének: 45 éves nős, két kisgyermek atyja és egy boltja van Tókióban — szóval egyszerű japán polgárember, egy a mintegy 100 millió közül...

A szokatlanul hosszú, fantasztikus hirdetés a Times-ban Nyugaton általános feltűnést keltett— legalábbis az olvasók között. Kétesnek tartjuk azonban, vajon fontolóra veszik-e a tartalmát a washingtoni kormánykörök, akiknek eddiigi tapasztalatai a különféle „vietnami tervek" után nem voltak a legjobbak és nem hisszük, hogy komolyan vennék az egyszerű japán kereskedő elképzeléseit.

Bármi is történjék azonban, az már biztos, hogy Morihoro Macuda úr neve is belekerül a dél-vietnami háború történetébe, nyilván azonban anélkül hogy meg tudta volna változtatni a háború lefolyását. Mert ez a háború folytatódik és senkt sem tudja, mennyi áldozatot fog követelni és meddig tart még. Egy azonban bizonyos, egyszer vége lesz ennek a háborúnak ts, de a győztesei semmi esetre sem az Egyesült Államok lesznek, —t—

Bukarestben a hét elején tanácskozásra ültek össze a Varsái Szerződés tagállamainak párt- és kormányképviseletei. A csehszlovákiai küldöttség élén Antonin Novotny, a CSKP KB első titkára, köztársasági elnökünk áll és további tagjai többek közt Joze Lenárt miniszterelnök, Bohumil Lomsky, nemzetvédelmi miniszter, Otakar Siműnek miniszterelnök helyettes.

A politikai tanácskozó testület ülésén a jelenlevő központi bizottsági első titkárok és kormányfők közös nyilatkozatot adtak ki az európai béke és biztonság megerősitéséről, amelyet a bolgár küldöttség nevében Todor Zsivkov, a BKP KB-nak első titkára, bolgár miniszterelnök, csehszlovák részről Antonin Novotny, a CSKP KB-nak első titkára, köztársasági elnökünk és Jozef Lenárt miniszterelnök, az NDK küldöttsége nevében Walter Ulbricht, a NSZEP KB első titkára és Willy Stoph miniszterelnök, lengyel részről Wladyslaw Gomulka, a LEMP KB-nak első titkára és Jozef Cyrankiewicz miniszterelnök, a román küldöttség nevében Nicolae Ceausescu, a RKP KB-nak főtitkára, Ion G. Maurer miniszterelnök, a magyar delegáció nevében Kádár János, az MSZMP KB első titkára és Kállai Gyula, a minisztertanács elnöke és végül a szovjet küldöttség nevében Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, valamint Alekszej Koszigin miniszterelnök írt alá. A nyilatkozat szövegét rövidesen nyilvánosságra hozzák.

£ Cousins angol miniszter lemondása. Frank Cousins, Wilson kormányának rangidős minisztere, a brit szakszervezeti mozgalom egykori harcos vezéralakja, benyújtotta lemondását, tiltakozásul a kormány bérpolitikája ellen. George Brown gazdaságügyi miniszter ugyanis szakszervezet-ellenes törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amely szerint súlyos pénzbüntetés fenyegeti mindazokat, akik bérvita esetén nem fogadják el a kormány jövedelem- és árbizottságának döntését, illetve követelésük alátámasztására sztrájkba kezdenek. Cousins lemondásával lényegesen megingatta a Wilson kormány helyzetét.

O Az osztrák neo fasiszták nyílt szervezkedése. Bécsi jelentések szerint az osztrák belügyminisztérium beleegyezésével megalakult a Nemzeti Demokrata Párt. Az új szélsőjobboldali politikai párt vezetője dr. Norbert Burger volt innsbrucki docens, akit dél-tíroli terrorcselekményei miatt Olaszországban már régebben vád alá helyeztek. A szocialistákhoz közelálló bécsi Express szerint az új jobboldali párt csak a kormányon levő Néppárt támogatásával alakulhatott meg.

• Franciaország atombomba kísérletei. A francia békemozgalom nyílt közleményben foglal állást a Csendes óceán térségében végrehajtott nukleáris robbantások ellen és hangsúlyozza, hogy ezek a kísérletek ellenkeznek a világközvélemény követelésével, az általános és teljes leszereléssel.

Billotte miniszter, aki jelen volt a mururoai nukleáris kísérletnél, kijelentette, hogy Franciaország nemsokára hidrogénbombákkal is rendelkezni fog.

I