Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-09-24 / 38. szám

4 Az DSA Vietnam elleni kllátás* ' tálán agressziójának éppen a kilátástalansága sodorja a támadókat a barbárabbnál barbárabb cselekedetekbe. Lidice és Oradour szelleme kisért azokban a fasiszta példákat idéző borzalmakban, amelyeket az amerikai megszállók követtek el a múlt hét folyamán Dél-Vietnamban. Két békés falut tüntettek el a föld színéről a nyugati „demokrácia" lovagjai. Először szőnyegbombázással és tüzérségi gránátesővel a földdel tették egyenlővé a két községet, majd katonák törtek be az utcákra, felgyújtották az összes házakat, megsemmisítették az élelmiszer-tartalékokat és más javakat, ezután gyilkos tüzet nyitottak a békés lakosságra. Kézigránátokat dobtak az óvóhelyekre, ahol gyermekek, asszonyok és öregek húzódtak meg a légi bombázás elől. A kevés életbenmaradottat a bongsoni koncentrációs táborba hurcolták. Mindez alig több, mint húsz évvel történt a hasonló fasiszta vérengzések után, melyet az egész világ, az USA is, a legélesebben elitéit és elkövetőit a legsúlyosabb büntetéssel sújtották.

Hogy ez az akció nem zajlott le Váratlanul, azt igazolja az a körülmény, hogy már jóelőre odarendelték a filmhíradósokat, hogy megörökíthessék a „felsőbbrendű“ fehér ember hőstettét.

2 „A világ súlyos veszélyek előtt • áll“ — állapította meg U Thant az ENSZ főtitkára a 21. közgyűlésnek adott évi jelentésében. „Nem lehet arra számítani, hogy ez a helyzet önmagától megváltozik és az ellentétek önmaguktól megszűnnek" — hangsúlyozta U Thant. — „Csak az egész világ békés erőinek leghatározottabb fellépése képes a veszélyt csökkenteni. A legnagyobb veszélyt rejtő probléma a vietnami háború. Ennek a konfliktusnak a kiszélesítése bizalmatlanságot és ellenségeskedést támasztott a kormányok és a népek között."

A továbbiakban bevallja a főtitkár, hogy minden erőfeszítése a békés tárgyalások előkészítésére kudarcot vallott. Majd félreérthetetlenül bírálta az USA vietnami politikáját és állást foglalt a háború kiterjesztésének taktikája ellen. „Vietnamban a vietnami nép létéről van szó — amely nép már egy negyed század óta nem ismeri a békés életet — nem pedig két politikai eszme valamiféle konfliktusáról.

3 Nyilatkozatában, melyben le• köszönt az ENSZ főtitkári tisztjéről, szintén az ENSZ-nek a vietnami háború megszüntetése érdekében végzett igyekezete és leszerelési törekvései sikertelenségével indokolja lemondását.

A népszerű és nagy államférfi felelősségét átérző politikus lemondása nehéz helyzetbe hozta az ENSZ-t. A tagállamok döntő többsége mindent elkövet, hogy elhatározásának megváltoztatására bírja. Maga az USA is szeretné a főtitkárt továbbra is funkciójában látni, mert megérti a lemondólevél tendenciáját, mely tulajdonképpen vádirat az USA vietnami agressziója ellen. Ez a törekvés csak csekély részsikerre vezetett. U Thant hajlandónak mutatkozik a 21. ülésszak végéig, de legkésőbb ez év december 31-ig tovább vállalni a főtitkári tisztséget.

A főtitkár vissszavonulása még jobban megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy U Thant ázsiai politikus, a semlegesség híve és antifasiszta álláspontját tettekkel igazolta. A második világháború után tagja volt az Antifasiszta Szabadság Ligának, 1955-ben résztvett a semleges országok bandungi konferenciáján, a következő évben felszólalt a Bombayban tartott ázsiai konferencián, 1981- ben pedig a semleges államok belgrádi konferenciáján képviselte hazáját.

U Thantot, mint ázsiai embert hazája, Burma sorsa is aggasztja, mikor látta a vietnami nép szenvedését.

A A katolikus egyház feje, VI. " • Pál pápa sem zárkózik el a veszély napjaiban. Most kiadott Békeencíklikájában óvja a veszélytől a világ népeit. „Még mindig dühöng a véres háború Távol-Keleten. Az atomfegyver megszerzésére kifejtett törekvés, a határtalanul túlzott nemzeti tudat, a saját fajta korlátlan felmagasztalása, a faji megkülönböztetés, az ártatlanok gyilkolása még nagyobb katasztrófához vezethetnek" — emelte fel szavát a pápa.

C Az ENSZ kedden megnyílt 21. * ülésszakára ilyen vészes árnyék vetődik. A békeszerető országok küldöttségei előtt nehéz feladatok állnak. Hazánk külügyminisztere, Václav David elvtárs New York-ba való utazása előtt hangsúlyozta, hogy az ENSZ-nek teljesítenie kell a béke megőrzésének és valamennyi nemzet biztonsága megteremtésének feladatát. A Csehszlovák Szocialista Köztársaság a többi szocialista állammal együtt meg van győződve arról, hogy véget kell vetni a világ haladó fejlődése elleni akcióknak, nyomatékosan fel kell lépni az ENSZ alapokmánya azon elveinek védelmében, amelyeket az imperialisták lábbal tipornak. Az államok közti viszony terén érvényesíteni kell a különböző társadalmi rendszerek békés egymás mellett élésének elvét. Meg kell védeni az alapokmánynak azon alapelveit, melyek megtiltják az erőszakos fenyegetést és az erőszak alkalmazását a nemzetközi kapcsolatokban.

6 Röviden megemlékeztünk már * a Brit Nemzetközösség üléséről Is, amelyen mint előrelátható volt, Wilson miniszterelnök továbbra is a kétkulacsos politika hívének bizonyult. Nem volt hajlandó hatékonyabb intézkedéseket Ígérni a rhodéziai fajgyűlölő kormány megfékezésére. Így természetes a Daily Mail megállapítása, mely szerint „Wilson teljesen elszigetelődött a nemzetközösségben, amelynek 22 tagállama közül csupán Ausztrália, Oj-Zéland, Málta és Malaysia tartott ki mellette." Csalódottan utaztak haza a fekete földrész küldöttei, főleg azért, mert Wilson még azt az elvi álláspontot sem volt hajlandó leszögezni, hogy a többségi uralom elvének érvényesítése nélkül Anglia nem ismeri el Rhodésia függetlenségét. De mi annak az oka, hogy Wilson fél a rhodésia! fajvédőkkel újjat húzni. A fő ok az, hogy a fajgyűlölő kormány elleni erélyes fellépés konfliktust okozhatna Anglia és a dél-afrikai kormány között is. Márpedig ebben az országban a brit tőkebefektetések kb. évi 80—100 millió font jövedelmet hoznak az angol nagytőkének.

+ A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására Leonid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára hétfőn Szófiába érkezett. A repülőtéren Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, a politikai bizottság tagjai és póttagjai, a központi bizottság tagjai fogadták. Leonid Brezsnyev szeptember 22-ig tartózkodott Bulgáriában, 22-től 25-ig pedig Tito elnök meghívására Jugoszláviában tett látogatást.

4- Csehszlovák párt- és kormányküldöttség utazott a Vietnami Demokratikus Köztársaságba. A küldöttséget Jozef Lenárt miniszterelnök, a CSKP Központi Bizottságának elnökségi tagja vezeti.

4- A Pravda vasárnapi számában

tudósítást közöl arról, hogy a vörösgárdisták Sanghajban ledöntötték Puskin szobrát és a talapzatot teleragasztották Mao Ce-tungot dicsőítő röpcédulákkal. A lap arról is beszámol, hogy élesen bírálják Li Dát, a kommunista párt egyik legrégibb tagját, akit eltávolítottak az uhani egyetem rektori tisztségéből.-4 A Svédországban megtartott községtanácsi választásokon a szociáldemokrata párt súlyos veszteségeket szenvedett. Csak 42,8 °/o-át szerezte meg a leadott szavazatoknak, ami 8 %-kal kevesebb, mint az 1962. évi községtanácsi választásokon kapott szavazatmennyiség. Jelentősen előretört a Svéd Kommunista Párt, amely a szavazatok közel 7 %-át nyerte el, ami egyharmaddal több, mint 1962-ben. A párt mandátumainak számát csaknem megháromszorozta.

MIBŐL SZÁRMAZIK A JÓLÉT?

Marx Károly a Tőkében és más gazdasági munkáiban rámutat arra, hogy a gyarmatbíró országok a gyarmatok kiaknázása révén külön haszonra tesznek szert, ezt marxi terminológiával extra profitnak nevezte. A gyarmattartó kapitalista ország ezt a hasznot az olcsón vásárolt nyersanyag és a koldusfillérrel megfizetett munkaerő kizsákmányolásával éri el.

Habár az USA a szó klasszikus értelmében nem gyarmatosító ország, és uralmát nem szuronnyal, ágyúval tartja fenn, hanem gazdasági függés és a belső burzsoázia segítségével, ez mit sem változtat azon a tényen, hogy óriási hasznot szerez a tőle függő, gazdaságilag fejletlen országok kizsákmányolása révén.

Az USA kiaknázza Latln-Amerika gazdag ásványkincseit, munkaerejét és óriási hasznot vág zsebre, ugyanakkor a dél-amerikai munkás életszínvonala hihetetlenül alacsony.

A gyarmatosító az extraprofitból juttat a gyarmattartó ország munkásosztályának is egyrészt azért, hogy visszatartsa a forradalmi mozgalomtól, másrészt hogy érdekeltté tegye a kizsákmányolásban. Ez a magyarázata nagy általánosságban az amerikai szakszervezetek opportunista politikájának is.

A következőkben részleteket közlünk Rudnyánszky Istvánnak a Népszabadságban megjelent cikkéből, mely az olajüzlet kuliszatitkaira mutat rá.

SZÁZ ÉVVEL EZELŐTT a Quarterly Review azt írta, hogy a tőke merészsége a haszonnal együtt nő: 10 %-nál még szolid és megbízható, 20 %-nál meg lénkül, 50 °/o-nál vakmerő lesz, 100 %-nál minden törvényt lábbal tipor. 300 %-nál nincs olyan bűncselekmény, amelytől visszariadna.

A tekintélyes folyóirat, amelyet Marx nagyra becsült, és többször idézett, nem folytatta; nem tételezte fel, hogy a profit 300 %-nál is nagyobb lehet, és hogy a vele járó gonosz gátlástalanság is tovább fokozódhat.

Vajon mit írt a Quarterly Review például az amerikai Standard Oil egyik közép-keleti mérlegjelentéséről, amely 900 %-os profit vallott be?

ß SZABAD FÖLDMŰVES

1366. szeptember 24.

Tariki sejk adatai

A Standard olajtársaság ezt a rekordot a Közel-Keleten a szuezi válság idején kiaknázott olajjal érte el. De az olajmonopóliumok közel-keleti nyereségei általában is csak csillagászati számokkal mérhetők. Abdullah Tariki sejk, Szaúd-Arábia lemondásra és emigrációba kényszerített, volt olajipari minisztere 1985 márciusában a kairói arab olajértekezletnek a kizsákmányolás nagy számadataihoz igazán hozzászokott részvevőit is megdöbbentette azzal a leleplezéssel, hogy a szaúdi—amerikai olajtársaság, az ARAMCO minden válság és konjunktúra nélkül is ugrásszerűen növekvő, 1953 és 1961 között 39, 54, 72 majd 81 százalékos profitrátával dolgozott. Emellett szerénynek hat az az osztalék, amelyet a szaúd királynak fizet: 400 millió dollár, vagyis naponta több mint egymilliói

Hozzátartozik a képhez a Közel-Kelet olajkészleteinek páratlan gazdagsága, könnyen kiaknázható volta, munkásainak alacsony bére, 19B4-es adatok szerint az egész nyugati féltekén (tehát az Egyesült Államokban, Venezuelában, Észak- és Dél-Amerika valamennyi olajtermelő országában) feltárt készletek 9 és fél milliárd tonnára rúgtak, de a parányi Kuwaitban egymagában 8 és fél milliárdra! Wille német olajszakértő szerint egymillió barrel nyersolajért ma Texasban 5200-szor kell lefúrni, — Szaúd-Arábiában csak 9-szer. Egy kuwaiti kút fúrásának költségei egy hét(I) alatt megtérülnek. Az olajkutak átlagos hozama az Egyesült Államokban naponta 1,5 tonna, a gazdag forrásnak tekintett Venezuelában 39,2 tonna, az ARAMCO vadászterületén 705,4 tonna. És az arab olajmunkások átlagbére az amerikaikénak egytizedétől egyhatodáig terjed.

Egy barrel olaj termelési költsége az Egyesült Államokban 2 dollár, az arab országokban átlagosan csak 21 cent.

500 százalékos profit!

Az Arab Liga kairói székházában egy kuwaiti olajszakértő ezt mondta, amikor az olajmonopóliumok középkeleti profitjáról kérdeztem:

— Természetesen csak a bevallott nyereségekről tudok adatokat közölni. Ezek szerint a Közép-Keleten az olajtársaságok nyeresége évente a befektetett tőkének átlag 66 %-a. De ezen belül például Knwaitban ez az arány eléri az 500 %-otl

A Kuwait Oil Company 3 évi 700 millió dolláros tiszta haszonra tesz szert. Termelése 1964-ben elérte a 105 millió tonnát; 1950-ben 17,3, 1961-ben 82,7 millió tonna volt. A kicsiny, mindössze 20 700 négyzetkilométer területű Kuwaitot mesés olajkincse az olajtermelő országok világ-Az Észak-amerikai Egyesült Államokban a legutóbbi tömeggyilkossdgok? kai kapcsolatban újra "felvetődött a fegyverkereskedelem ellenőrzésének kérdése. Ez az ellenőrzés ugyanis teljesen formális. Mindenki szabadon hozzájuthat fegyverhez a fegyverkereskedésekben, fohnson elnök az ellenőrzést megszigorító javaslata ott fekszik a kongresszus előtt, anélkül, hogy tárgyalásra tűzték volna, hiszen a kongresszus tagjai közt sokan vannak érdekelve a fegyvergyártó iparban és e fegyverkereskedelemben. Képünk egy fegyverüzletet ábrázol.

Wilson font-gondjai

Amikor a Wilson-kormány hatalomra került, éppen lezárődóban volt a tory uralom harmadik, egyenként 4- esztendős gazdasági ciklusa. Ennek folyamán az egy-egy évig tartó fellendülést 3—3 évi ipari és kereskedelmi pangás követte. Anglia — mondhatni — egy helyben topogott, világpiaci riválisai gyorsabban korszerűsítették iparukat, fokozták versenyképességüket, s egyre lejjebb szorították Angliát a világkereskedelem ranglétráján. Az ország nem csak nyugateurópai versenytársai mögött maradt le az ipari termelés növekedésének üteme tekintetében, hanem az akkori konzervatív kormány által kitűzött célt, az évi 4 %-os növekedési ütemet sem érte el.

A milliárdos hitelek felvétele és az átmeneti enyhülés után most ismét szélesedik az importkiadások és az exportbevételek közötti szakadék. Anglia továbbra is többet költ külföldön, mint amennyit megkeresett. A font sterling hol lappangó, hol hevesebben kirobbanó válságát az angol fizetési mérleg kibillenése jelzi. Ehhez még hozzájárul Wilson kormányának sarkalatos hibája — ugyanis birodalmi politikát folytat birodalom nélkül. S ami még szomorúbb, hogy ennek a birodalmi politikának irányát és kereteit nem Londonban, hanem Washingtonban határozzák meg.

Az angol fontot tehát infláció fenyegeti. Az angol miniszterelnöknek

«» »» ♦» ♦» ♦»

ranglistáján az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Venezuela után a negyedik helyre emelte.

A közép-keleti s ezen belül az arab olajkutak egyre fontosabb szerepet játszanak a világtermelésben. Itt a legnagyobbak a feltárt készletek is.

A világ olajtermelése az 1950 és I960 közt eltelt évtizedben megkétszereződött. Ezen belül a Közép-Kelet termelése több mint három és félszeresére nőtt.

A Közép-Kelet részesedése a világtermelésből már 1964-ben elérte a 25,6 %-ot: a világtermelés ebben az évben 1 milliárd 450 millió tonna volt, a Közép-Kelet 374,2 millió tonnát termeit.

Az arab országok föld és tenger alatti olajtavaiban van a világtartalék 55 %-a; a Közép-Keleten tárták fel a készletek háromnegyedét. A világ eddig megállapított olajtartalékai 46,5 milliárd tonnára rúgnak (ez a jelenlegi termelési szinten 33 évre lenne elég). Ebből a roppant készletből 28,4 milliárd tonna a Közép-Kelet olajkincse.

De kié valójában ez a kincs, a modern idők folyékony aranya? Az arab országok olaja még túlnyomórészt a tőkés Nyugatot táplálja. Anglia olajszükségletének 70 %-át, a Közös Piac hat országa 60 %-át, Japán pedig 75 százalékát fedezi a Közép-Keletről. Jelenleg Nyugat-Európa az ott elhasznált olaj 93 %-át importálja, az arab országok viszont termelésük egytizedét se használják fel ők maguk — íme, a big oil business, a nagy olajüzlet alapja. Ezzel összefüggésben az Arab Liga olajbizottságának titkára még nyilvánosságra nem hozott adatokat bocsátott rendelkezésemre:

— Tavaly az arab országok olajtermelése az előző évhez viszonyítva 15,9 %-kal növekedett, ugyanakkor a világtermelés emelkedése csak 7,9 százalékot ért el. Számításaink szerint 1964-ben az arab olajexport átlagosan napi 6 millió barrelt tett ki. Ennek a hatalmas mennyiségnek majdnem a kétharmada ment a nyugat-európai országokba.

a veszély elhárítása céljából valamit tennie kellett. Gazdasági rendszabályok bevezetését terjesztette az alsóház elé. Nem mondott semmi újat, pontosan azoknak a rendszabályoknak gyűjteményét adta elő, amelyeket a múltban ő és kollégái olyan mélységesen elítéltek. Mit tartalmaznak az intézkedések? Általános bérfagyasztást, a vásárlóerő megcsapolását évi 500 millió font sterlinggel és a munkaerő „átcsoportosítását“, aminek eredményeként már a következő télen félmilliós munkanélküli tartalékhadsereg áll az ipar rendelkezésére a termelés biztosítása végett. Wilson kinyilatkoztatása tehát minden korábbinál világosabban bebizonyította a kapitalizmus fellegvárának védelmére berendezkedő munkáspárti bélés külpolitika csődjét.

Az angol miniszterelnök felkereste amerikai kollégáját. Bizonyára nem mulasztotta el megemlíteni, hogy az angol—amerikai szolidaritás és a „Szueztől keletre“ kialakított munkamegosztás katonai költségei alkotják az angol fizetési mérleg legsúlyosabb tehertételét. Az amerikai Federal Reserve Bank gyorssegélyéből ítélve Johnson elnök „megértő“ volt. Hiszen ez érthető is — nem engedheti meg az angol font „megbetegedését“, mert ez a folyamat előbb-utóbb a dollár katasztrófáját is jelentheti.

Wilson nem fogadta meg a Manchester Guardian tanácsát, mely sorozatos cikkekben foglalkozott a megoldási lehetőségekkel. Azt az átmeneti módozatot ajánlotta, hogy Anglia adja el külföldi befektetéseinek egy részét — ez összesen több mint 11000 millió font — és ebből hozza rendbe házatáját. 1967-ben 1 milliárd, 1970- ben pedig 1,4 milliárd dollár kölcsönt kell visszafizetnie Angliának, s közben őriznie kell a fontot, a tartalékokból fedezni a külkereskedelmi deficitet, korlátozni az importot.

Tény, hogy Wilson alsóházi gazdasági expozéja óta 1150 közszügségleti cikk ára emelkedett, Birminghamban, Manchesterben és másutt emelik a városi tulajdonban levő lakások bérét, egy pennyvel drágább lett minden pint sör. Az angol kormány arra vonatkozó tervének, hogy szándékosan növeli a munkanélküliséget, ami által csökken a belső kínálat, már most kiütköznek a jelei. A brit gyárak tanácsa bejelentette, hogy ősszel elbocsátja alkalmazottai egy részét. Két hónapos időtartamra több száz vasúti munkást elbocsátanak, amit a brit vasútigazgatóság azzal magyaráz, hogy a kormánykiadások emelkedése miatt nem tudja fedezni bérüket. A Clars nevű nagy cipőgyár alkalmazottainak 2,5 %-át bocsátja el. Hasonló a helyzet más angol gyárakban is. S mindez a „munkáskormány“ Takarékoskodni kell! jelszava alatt történik.

Az angol munkásság nagy sztrájkokkal tiltakozik az új rendszabályok bevezetése ellen. A szakszervezetek növekedő ellenállása meghiúsíthatja a bérbefagyasztást annak ellenére, hogy a jobboldali szakszervezeti vezetők beleegyeztek a gazdasági megszorítások bevezetésébe. A dolgozók túlnyomó része nem bér-stoppot, hanem az árak rögzítését követeli. Az angol kormány természetesen inkább az egyszerűbb megoldást választja.

A külföldi hitelek felvétele még nem jelenti a font teljes gyógyulását. Ha az angol tömegek vállára rakott teher könnyűnek találtatik a külföldi bankárok mérlegén, akkor valószínűleg semmi sem mentheti meg a font sterlinget, a kapitalista pénz- és hitelrendszer egyik tartó pillérjét az összeomlástól. H. T,