Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-09-17 / 37. szám

Vrábel Júlia a lukoviStei szövetkezet méhészmestere augusztus utolsó napján hűtlen volt méheihez. A férje ment el helyette a szövetkezet méhesébe, ö ezalatt — kissé szomorúan és aggódó anyai szívvel — a kisebbik flát, a 15 éves Vladkót készítette elő az útra. Ügy bánkódott, mintha a gyerek világgá menne, nem pedig diáknak a zelovcei szakiskola gyümölcstermesztő- és méhész tagozatára. Hamuba sült pogácsa helyett foszlós, lekváros kiflit sütött a kis vándornak, tiszta, frissen vasalt fehérneműt készített az útra, amely ha nem is nagyon messzire viszi, mégis, életében először, elszakítja őt szüleitől, falujától.

— Ha kitanul valamikor, talán átveszi tőlem a szövetkezet méhészetét — mondta, mint aki saját magát vigasztalja.

A szoba egyik nyitott ablakán át besütött a napsugár, s a szobában legyek módjára a méhek serege röpködött. Bevonzotta őket az itt álló pörgetőgép illata. Zümmögve keringtek, de kis idő múlva, zsákmány híján, a zárt ablak üvegtábláját verdesve igyekeztek vissza a szabadba. A háziasszony megsajnálta őket. Egyenként összefogdosta a méheket és a nyitott ablakon át szeretettel bocsájtotta útjukra. A méhek mintha ráismertek volna gazdájukra, egyetlen egy sem szúrta fulánkját a kezébe.

— Mert a szárnyuknál fogva fogom meg őket — jegyezte meg nevetve a háziasszony. — Máskülönben eléggé szúrós méheink vannak. A múltkor kedvezőtlen, eső utáni időben pergettem. Több mint 60 méhszúrást kaptam.

— Azt mondják, hogy ennyi méhszúrás egy lovat is megöl.

— Én is eléggé rosszul éreztem magam utána, de orvoshoz nem mentem. Majd elmúlik, gondoltam. Ügy is lett. A méhész ne legyen kényes, csak ügyes, hogy ez máskor ne történjék meg vele.

Beszélgettünk a karbolos mézelszedésről és más, méheket fékező módszerekről.

— Majd a fiúnk, ha kitanul, az fogja az új módszereket alkalmazni.

— Emlékszel, milyen kicsi volt még akkor, amikor távollétünkben az első rajt önállóan befogta? — fűzi tovább a beszéd fonalát a férje, amikor a kertben, a méhektől néhány lépésre a fűre telepedtünk.

A Vrábel családban a méhészkedés családi kedvtelés. Először csak az apa méhészkedett, de — rokkant lévén — segítségre volt szüksége, s így a felesége is dolgozgatott a méhek körül. Vrábel Júlia csak évek múlva engedett a férje rábeszélésének és tévúton tanulni kezdett a Liptovsky Hrádok-i Mezőgazdasági Mesteriskola méhész-tagozatán.

— \z igazat megvallva nem igen volt kedvem a tanuláshoz. Val : jgy nem láttam értelmét. Az első tanév sikeres befejezése után azonban a lukoviätei szövetkezet vezetősége elhatározta, hogy íz iskola elvégeztével rámbízza a méhészetét. így a tanulás is vidámabban haladt. Ugyanis a szövetkezet megalakulásakor egy helyi méhész 100 méhcsaládját Is „szövetkezetesitették". A volt tulajdonosuk kezelte őket — nem nagy igyekezettel. Nem csoda, ha a méhcsaládok száma az évek folyamán gyarapodás helyett csökkent. Amikor én 1962 április végén átvettem a mé hészetet, az össze! beteleltetett 70 családból csupán 38 élte át a telet. A legtöbbje nem kapott elég élelemtartalékot, — tehát éhenpusztult, a többi pedig, ha ki is várta volna a tavaszt, hasmenésben pusztult el, mivel elődöm mézharmatmézen teleltette be őket. A megmaradt családok is gyengék voltak. Kételyek között vettem át a méheket. A szövetkezet vezetősége sem tudta, mit várhat egy asszony-méhésztől, s ezért a vezetők valamelyike unos-untalan a méhesben járt és úgy távolról, lopva figyelte mit csinálok. Elegendő üres kaptár volt, ezért először a kaptárak és a keretek súrolásához és fertőtlenítéséhez láttam. A férjem, sőt még a gyerek Is segítettek. A legyengült méheket a fiasítással együtt a lucskos, bepenészedett kaptárakból, száraz, tiszta méhlakásba költöztettem. A családok alig takarták be 3—4 keretet. Nagyon sok volt a penészes fiasítás, természetesen ezeket kiselejteztem. A férjem segítsége, tanácsai és biztatása segített át az első nehéz időszakon. A méhészet helyzetéről tájékoztattam a szövetkezet vezetőségét A méhek felértékelésére létesített bizottság egyetlen feladattal bízott meg: ebben az évben meg kell menteni az életben maradt méheket és feltételeket kell teremteni a méhészet további bővítésére. Méztermelésre senki sem gondolt, hiszen ez ideig a szövetkezet a tnéhekre csak ráfizetett, mézet sohasem láttak tőlük. Serkentésre 150 kg cukrot kaptam. A családok úgy felerősödtek, hogy ősszel 6—7 kereten teleltettem be őket, osztott (mesterséges) rajokkal a családok számát 38-ról 54-re szaporítottam, s amikor a Csehszlovák Méhészszövetség helyi alapszervezete 10 rajjal ajándékozott meg minket, az állomány 64 családot számlált. A szövetkezet vezetősége egészen elképedt, amikor az állomány gyarapításán kívül, a kezdeti nehézségek ellenére 350 kg mézet adtam át. Ez 1962-ben történt. A következő évben jól mézelt az akác, a facélia kétszeri hordást biztosított, ezért több mint 870 kg mézet pörgettem. Járási méretben is nagyra értékelték ezt az eredményt. Ősszel már 80 családot teleltettem be. Ezek veszteség nélkül érték meg a tavaszt. 1964-ben a méhekkel a gyümölcsösök és a repcetáblák mellé vándoroltam. Kifizetődött, mivel az első mézet ezekből peregttem és a repce is kiváló terméshozamot nyújtott. Pörgettem az akác, majd a facélia és a réti mézelő növények után is. A méz eladási tervét már június 18-án teljesítettem. Családonként 25 kg mézet termeltem, anélkül, hogy a szövetkezet határát elhagytuk volna. Egy kg méz termelési költségei pedig 6—7 Kés körül mozogtak. Ugyanakkor a családok számát is sikerült 90-re növelni.

így mondtá el Vrábel Júlia méhészmester, hogyan került

1964-ben a szlovákiai szövetkezeti méhészek versenyében az első helyre. Tavaly is, amikor a rossz időjárás miatt a méhészek zöme ráfizetésről beszélt, a lukoviätei szövetkezet 137 kg mézet adott el.

A szövetkezet becsüli Vrábel Júlia szorgalmas munkáját és szép eredményeit. Ezért tavaly óta nem a munkaegységek alapján fizeti, hanem 1200 Kés-t fizetést ad neki (azelőtt havonta 600 Kés-t keresett). Vándorkocsit is kap, hogy a méheket könnyebben és gyorsabban szállíthassa a mézelő vagy megporzandó gazdasági növények után. De a méhészbódé esős időben beázik, semmit sem lehet ott biztonságosan tárolni, — télen pedig a kovácsokkal egy helyiségben javítja, készíti a kereteket, kaptárakat. Pedig 100 méhcsalád körül télen is elég sok a munka. Megérdemelne egy saját, fűthető és elzárható helyiséget.

Távozóban azok a szövetkezetek jutottak az eszembe, amelyek ráfizetés miatt fel akarják számolni a méhészetet. Nem akarnák egy egyszerű, három gyermekes falusi asszonytól megtanulni, hogyan lehet jövedelmezően és a szövetkezet javára méhészkedni? C. Gajdács Irén