Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-09-03 / 35. szám

Könyvtárak nyáron LASSAN ELMÚLIK A NYÁR, meg­csendesedik az emberek sürgése, már arra is marad idő, hogy egy-egy pillanatra megálljának s visszanézze­nek arra, amit elvégeztek, s hogy telmérjék az eredményeket, meg azt Is, amit még el kell végezni. Ez nem csak a gazdasági életre vonatkozik, hanem a kulturális tevékenységre is. A mi viszonyaink között a nyári idő­szak egyrészt nagy és komoly kultu­rális megmozdulások ideje, másrészt viszont szünetjelet mutat, pihenést, vagy rosszabb esetben stagnálást. Ha a népművészeti rendezvényeket néz­zük, akkor az egész évi készülődés kicsűcsosodását látjuk, s ez rendjén való is, megszoktuk és jéleső érzés­sel nyugtázzuk a sikereket. De van­nak árnyoldalak, ahol a közöny, a hűvösség és az előítéletek tanyáznak, akadályozva és lassítva a kultúra mozgását. S ez a terület a falusi könyvtárakon keresztül vonul végig, faluról falura. Nagyon egyszerű megállapítani és kijelenteni, hogy nyáron a falusi emberek nem olvasnak, nem láto­gatják a könyvtárakat. S talán még könnyebb silány, kézenfekvő okot és magyarázatot találni a helyzet indok­lására. Egyrészt ott van a nyári munka, az aratás, a betakarítás ezer­nyi gondja, másrészt az időhiány el­csépelt és számtalanszor leírt ténye, az emberek érdektelensége és az igénytelenség. Az előbbi két tényező nyilvánvaló, míg az utóbbi kettő — az érdektelenség s az igénytelenség — már összetettebb és elgondolkoz­­tatóbb. Valóban nem érdekelné a fa­lusi embereket a könyv? Valóban nem igénylik a kultúra e legköny­­nyebben hozzáférhető eszközét? Na­gyon egyszerű volna azt mondani, hogy nem, de bármilyen alapon ten­nénk is ezt a kijelentést, maradna valami bizonytalanság bennünk, vala­mi kétely, hogy azért talán mégsincs egészen Így. S ha nincs egészen így, akkor hogy van? Mi az igazság? jártuk a falvakat, könyvtárosokat, könyvtárakat keresve, hogy a való­ság egyetlen és kizárólagos talajáról vizsgálhassuk ezt a kérdést, és a sok utánnajárás, keresés nem hozta meg a várt eredményt, még kevésbé a megoldást. De lássuk csak mi a hely­zet az egyes falvakban. VlZKELETEN aránylag könnyen megtaláltuk a falu könyvtárosát, Papp János tanítót. Ezt azért hangsúlyoz­zuk, mert a többi faluban már nem volt ilyen egyszerű dolgunk. Ahogy Papp Jánostól megtudtuk, a falunak 1800 lakosa van. Ezt a számot min­den esetben lényegesnek tartottuk feljegyezni, hogy lássuk milyen ará­nyú ehhez viszonyítva a könyvtárat látogató emberek száma. Papp János 1953 óta vezeti Vízkeleten a könyv­tárat, tehát tapasztalt könyvtáros. Abban az évben, vagyis 1953-ban, a könyvtár állománya mindössze 400 kötet volt, amely azóta az igények­nek megfelelően bővült, növekedett, s jelenleg több mint 2400 kötet sze­repel a nyilvántartásban. A legtöbb bejegyzett tag 153 volt, s az idén 56 tagja van a könyvtárnak. Az olvasók nagy része fiatal. Tavaly mindössze 13 felnőtt olvasó kölcsönzött köny­veket. Ezek a száraz adatok azt a látszatot keltik, hogy nem olvasnak az emberek. Vagy legalább is azt, hogy a könyvtárból nem kölcsönöz­nek olvasni valót. Vajon mit mond erre a könyvtáros, mi a véleménye? — A televízió nagyarányú elterje­dése óta egyre csökken a tagok és a kölcsönzők száma. Az emberek job­ban szeretik a kész dolgokat. A nyári hónapokban ez fokozottan megnyil­vánul, olyannyira, hogy ilyenkor nem is tartunk könyvtári napokat, nincs kölcsönzés. Az iskolaév jelenti tu­lajdonképpen a könyvtári évet is. De ez nem jelenti azt, hogy nálunk nem olvasnak az emberek nyáron. Állítom, hogy olvasnak. Ma már sok házban egész szép könyvtár van, s a könyve­ket egymás között cserélik ki az emberek. Nem egyszer hallom, mikor azt kérdezik: nincs-e valami jó köny­ved? Hanem más a helyzet a köl­csönzéssel, már ami a könyvtárat illeti. Még mindig megvannak az előítéletek. Nyáron dolgozni kell. Ha valaki nyáron könyvet kölcsönözne, megszólnák, ígyhát inkább más, ke­rülő úton szerzi be azt, amit el akar olvasni. KISUDVARNOK. A könyvtáros Bíró Miklósné. A könyvtárnak 30 állandó olvasója van, de a taglétszám 58. Fő­leg a fiatalok látogatják a könyvtá­rat. Kéthetente, mindig hétfőn van nyitva a könyvtár. — Mit olvasnak, milyenek az igé­nyek? — A fiatalok s főleg a diákok az ifjúsági, irodalmat, a kalandos regé­nyeket kedvelik. Az idősebbek ha jönnek, „jó" könyvet akarnak. Most mi a jó könyv? Még az öregek Is leginkább az ifjúsági irodalmat ol­vassák. Nálunk a középkorúak vala­hogy kimaradtak. Ez a helyzet. Vál­toztatni nagyon nehéz ezen az álla­poton. , Tíz éve vezeti a VÁRKONYI könyv­tárat Varga Attila. A falunak 2400 lakosa van és a könyvtárban ugyan­annyi könyv, s a taglétszám 95. — Nyáron hetente átlagosan 18— 22 könyvet kölcsönöznek a könyvtári tagok. Hogy mit? Leginkább az ifjú­sági irodalom fogy, de visznek törté­nelmi regényeket, itt-ott egy-egy po­litikai művet is kölcsönöznek s főleg szépprózát. A felnőttek az idénymun­kák alatt keveset olvasnak... Utoljára TONKHÁZÁRA látogattunk el. Tonkháza kicsi falu. Hosszú éve­ken át nem volt könyvtára, illetve volt, csak olyan állapotban, hogy a kölcsönzést nem lehetett megoldani. Nem volt megfelelő helyiség. Egy év­vel ezelőtt változott a helyzet, s ma már eredményekről beszélhet a könyvtáros. Ravasz Lászlóné. — Minden pénteken tartunk könyv­tári napot. 550 kötet könyvünk van, s egy-egy könyvtári napon 9—10 könyvet visznek ki. A könyvtárnak 55 nyilvántartott tagja van, amelyből 25 a rendszeres olvasó, fiatalok, fő­leg lányok. Leginkább az ifjúsági irodalom fogy, de Német László könyveit is viszik. Az egyik kislány meg Déry Tibor novelláskötetét ol­vasta. S van öt cigány olvasónk is, ők leginkább a meséket szeretik. Hát így néznek ki a falusi könyv­tárak nyáron. Aa valóság téánye eny­­nyi volna. Sok ez? Vagy kévés? Hol lehetne megtalálni azt az elfogad­ható átlagot, amit jó közepesnek mondhatnánk? S egyáltalán tud­­nánk-e ilyet teremteni? Ott kezdődik, hogy nincs mire alapozni: az igény meghirdetése kevés; igénytelenségről meg nem beszélhetünk, mert igény­telenség csak ott van, ahol minden­ben igénytelenek az emberek. Már­pedig más területen az igények igen­csak magas fokra ugrottak. Talán jobb és hatásosabb propagandával jobb, eredményesebb munkát lehetne végezni. S ezt valahol az iskolában kell elkezdeni. E téren pedig úgy látszik a fentiek alapján nincs hiány, hisz minden esetben a fiatalok az a réteg, amely látogatja a könyvtárakat és olvas. GÁL SÁNDOR J7IGY KÍNAI KÖZMONDÁS SZE­■*-* KINT egy kép többet mond, mint száz szó. Ha erre gondolok, rá­döbbenek, milyen nehéz akár több­száz szóval s nemcsak egy műről, ha­nem a szlovákiai képzőművészet mintegy három évtizedes utolsó sza­kaszáról úgy szólni, hogy az igaz és beszédes kép is legyen. Ha ennek az időszaknak első harmadát úgy jogom jel, mint egy figurális kompozíciót, először is a kép légkörét érzékelem, melyet természetszerűleg a kor hatá­roz meg. A harmincas évek válságtól terhes, feszült légkörét a gazdasági és politikai fejlemények váltották ki. Kevés volt a kenyér, és sok a gond. S a gyűlöletes barna árnyék, a fasiz­mus, egyre nőtt, terjedt s mind félel­metesebben közeledett országunkhoz. Aggódással várták az emberek a más­napot. A legérzékenyebbek, a művé­szek, akik legelőbb s legközvetleneb­bül reagálnak az élet jelenségeire, rémülten figyeltek fel arra, ami a világban történik. Az ösztön, a lelki­ismeret, a tudatos felelősségérzés so­rakoztak fel a művészi önkifejezés sürgetése mellé. Egy egész művész némzedék sorsát, szemléletét, alkotá­sának irányát, formanyelvét határoz­ta meg a társadalmi helyzet. Ebből a hol ingoványos, hol meg vulkani­kus, de mindenképp veszedelmes ta­lajból nőtt ki az 1909-es nemzedék. Eszmeileg és kifejező eszközeik te­kintetében is új, aktív, haladó és hu­manista szellemű generáció.s S most a kép hátteréből az egyes alakok körvonalai is kibontakoznak. A Losoncon élő Szabó Gyula már harminc éves volt, amikor a Magyar Tudományos Irodalmi és Művészeit Társaság kiállítást rendezett munkái­ból. Az elnyert ösztöndíj segítségével Svájcba és a művészetek Mekkájába, Párizsba megy. A Losoncra visszatérő ifjú művész érdeklődése sokágú volt, fantáziája kötetlen, egyénisége, ki­fejező ereje nem mindennapi. Gondo­láit és formai gazdagság jegyeit viselő bátor kompozíciók gazdag sora került ki keze alól. Kezdetben a magyar, majd az európai művészet felé tájé­kozódott. Korán kialakult egyéni szemlélete tiltakozott a szokványos­ság ellen. Mint M. Váross írja, a kü­lönböző művészek és irányok ösztön­zését összegezte. — Eleven kifejező erővel éreztette a vidéki városka kis embereinek életét, hozzájuk való viszonyát. Ecsetjére vette a Losonc­környékl tájat is. A felszabadulás után a nagy témákat a fekete-fehér művészet mind tökéletesedő techniká­jával szólaltatja meg. Az Ecce Homo­­ban s az utána következő súlyos, és magvas gondolatai tartalmat hordozó grafikai sorozataiban az emberről, a világról, a háború értelmetlen ke­gyetlenségéről, a békéről, az embert szellem világűrt ostromló hatalmáról elmélkedik. Csemicky László érzésvilágát és társadalmi szemléletét szülőfaluja, a liptói Csemice formálta. A mindig derűs és színpompás kolorista Csók István tanítványának már korai raj­zaiból is érzik, hogy nem volt kö­zömbös szemlélője az életnek. Emberi és művészi érzékenységgel tárta fel a meglátott társadalmi igazságtalansá­gokat. — Otthon, Liptóban a táj is, meg a figurális festés is vonzották. Majd hosszabb ideig élt Párizs bűv­körében. A kutató szellemű festő ki­tűnő emberismerő és jellemábrázoló. Eletképszerü arcmásai és alakos kom­pozíciói meleg részvétet, sőt, bíráló hajlandóságot árulnak el. A harmadik birodalom riasztó eseményei idején határozott állást foglal a szociális nyomorral szemben, s élesen tiltako­zik az embertelen háború ellen. — Alkotásának roppant vonzó fejezetét képezik a hazai akvarell fesztészet­­ben első helyet elfoglalló tájat, me­lyekben kultúrált festőt érzékenysége különösképpen érvényre jut. Lörincz Gyula első mestere Mally Gusztáv és a komáromi Harmos Ká­roly, Pesten meg Réti és Vaszary vol­tak. Prága és Párizs művészete hatot­tak rá, de mindenekelőtt a kor, mely­nek áramában élt. Egész énjével rea­gált a környező életre, a Münchent megelőző Időszak történéseivel. A spanyol polgárháború, a munkanélkü­liség, az éhség, és otthontalanság, mind e kínzó benyomások élménnyé mélyülve expresszív rajzokban feje­ződtek ki. A fokozódó nyomor, az embertelen kegyetlenség nyomán tá­madt borzalmak látomásos sorozat­ban, modern formai felfogásban nyert tek képzőművészeti lecsapódást. Az utóbbi évek proletár eszmeiségtől, pártos szenvedélytől fűtött rajzai és plakátjai Lőrincznek, az elkötelezett művésznek egy jobb, emberibb jövő­re, a világ békéjére való törekvéséről tanúskodnak. Soraik közt van Greiner Szibll, akit a sport, a tánc legkifejezőbb mo­mentuma, a mozdulat izgat. A ki- és megragadott, képbefoglalt mozdulat nem esetleges. Több fázist sűrítve igyekszik az egyénre, vagy sportágra általános érvényűt kifejezni. Ötlete­sen és temperamentumosán rögzíti a sportoló feszülő, fegyelmezett izmai­nak miliméterre s a pillanat töredé­kére kiszámított munkáját. A népi táncoknak friss, dinamikus lendüle­tét éreztetik a jelzésszerű, fekete körvonalak között kibontakozó tes­tek. Barta Gyula a festő, nemcsak szín és formaélményt rögzít a meglátás belső melegével. Ipari tájain megfon­tolva mutatta be az ország alakuló arculatát. A korszerű tartalom, mint elsődleges tényező határozta meg a formát. Ellentétes színekkel, erőteljes képépítéssel szól a folyamatban levő fejlődésről és szülőföldje szívéhez­­nőtt tájairól. Részben ennek a generációnak s az utána következő fiataloknak és még fiatalabbaknak élete és lehetőségei merőben különböznek a háború előtti nemzedékétől. A múltban anyagi ja­vak híján sok tehetség kallódott el. A mat változott viszonyok között kultúrpolitikánk gondoskodása mel­lett is sokszor nagy és elhatározó kérdések, szakmájukbeli problémák izgatják napjaink művészeit. Az új tartalmakat, a korszerű eszmét kife­jező formának keresése, a lázas kí­sérletezés, a változó eredményű pró­bálkozások képezik gondjaik egy ré­szét. Viszont egy problémamentes élet sekélyes, üres, szinte elképzelhe­tetlen volna. Mert komoly s igaz megállapítás, hogy a művészet nem játék és nem csak gyönyörűség. SÁRKÁNY JENÖNE A csallóközi népi együttes kitünően szerepelt az ünnepélyen. Vetélkedési lehetőségek a népizenekaroknak A CSEMADOK Dunaszerdahelyi Járást Bizottsága a szövetkezeti moz­galom irányítóival karöltve népünnepélyt rendezett Nagyabonyban. A fátyolfelhős vasárnap délután közel 3000 ember szorongott a színpad körül, élvezte a színvonalas műsort. A Csallóközi Népművészeti Együt­tes, a kapuvári vendégek, a helyt népizenekar és a szólisták gondosan felkészültek a szereplésre. A közönség élvezte a színes műsort, amelyet a fel-fel csattanó taps ts igazolt. Elismerésre méltó volt a műsor, én mégis mást vártam Nagyabony­ban. Ha már azért rendeznek, a neméppen megfelelő kertben ünnepélyt, mert a falu szülöttje Bihari János, akkor miért feledkeztek meg a híres prímásról és zeneköltőről. Két évvel ezelőtt a CSEMADOK képviselői azt hangoztatták, hogy a bihari napok keretében minden évben megrendezik a népi és a ci­gányzenekarok fesztiválját. Tény, hogy a járási bizottság nem képes az ilyen jellegű vetélkedés megszervezésére. Ezért központi üggyé kel­lene tenni a Bihari-napokat, amelyen a legjobb dél-szlovákiai zenekarok versenyeznének. Ez a zenekarok fejlődése szempontjából minden bi­zonnyal jelentőséggel bírna. Emellett elősegítené azt ts, hogy az ön­kéntes tevékenységbe jobban bekapcsolódnának. Egy jól sikerült dal- és táncünnepély margójára írtam e sorokat, amely elgondolkoztathatná az illetékeseket. —tt— A visszatapsolt szólóénekesnő megsúgja Banyák István prímásnak mit énekel ráadásnak. R0NYVE8P0LC Az iskolaév kezdete minden családban sok új problémát vet fel a neve­lés, tanulás terén. Nagyon fontos, hogy már az Iskolaelőtti korban a csa­ládi nevelés az óvodai nevelésnek szerves részévé váljék, és hogy az isko­lás korban necsak a tananyag elsajátításánál segítsen, hanem magát az iskolai nevelést is kiegészítse. A helyes nevelés, a szeretet és a türelem mellett szaktudást is követel. Ezért az alábbi ismertetőnk felhívja a szülők és nevelők figyelmét néhány pedagógiai könyvre, amelyek tanácsot adnak és segítséget nyújtanak a családban felvetődő problémáknál, a kisgyermek kérdéseitől a serdülő­korig. Hajós Lászlóné: A kisgyermek egészséges neveléséről . . Kés 7.— Egy tapasztalt védőnő tanácsai, hogy kezdjük meg nevelőmunkánkat már a csecsemőnél. Dr. A. Popielarska: Öcsinek nincs étvágya . . . . . . Kés 3.50 Mi a teendő, hogy ne legyen baj az evésnél, hogy a gyermek mindig szívesen és jól egyék. Ezekre a kérdésekre válaszol a szerző. Dr. György Júlia: A nehezen nevelhető gyermek .... Kés 11._ A lelkileg sérült gyermekek nevelésével, a felborult lelkiegyensúly hely­rehozásával foglalkozik a könyv. Miroslav Cipro: Miért fél a gyermek? E könyvecske példákkal igyekszik feltárni a gyermek félelmének okait, és ezzel segítséget nyújt annak leküzdéséhez. Böszörményi János: Család és iskola...........................................Kés 9.30 Az író célkitűzése: elősegíteni a két legfontosabb nevelési tényező, a család és iskola együttműködését. Váli Dezsőné: Számoljunk együtt...................................................Kés 11._____ Hogyan segítse a szülő az általános iskola 1.—4. osztályába járó gyer­mekét a számtantanulásban. Faragó László: Az elsőosztályosokért...........................................Kés 8._____ E kötetet pedagógusok írták pedagógusoknak. Célja az általános iskolák I. osztályaiban folyó oktató-nevelő munka javítása. -Jozef Cihák és Martin Juréo: Szülők iskolája.............................Kés 8._____ A könyv rámutat az iskola és a tanító feladataira, a családi életre való nevelés terén. M. Jászai Ilona: Kinek higyjen?..........................................................Kés 4.50 Hogyan kapcsolódik a gyermek az emberi közösséghez, kit és mit sze­ret, kit és mit gyűlöl, hogyan alakulnak erkölcsi nézetei. A világnézeti ős erkölcsi nevelésre akar hatni ez a könyv. A fenti könyvek kaphatók és megrendelhetők a Magyar Könyvesboltban, Bratislava, Michalská 6.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents