Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-27 / 34. szám
(Folytatás a 2. oldalról.) nevelte. A „híresség“ annak ellenére is sok nemzetközi díjat nyert, hogy családfája tagjai között egy kiválóság sem akadt. A kutyus több mint húsz olyan néma filmben szerepelt, amely világsikert aratott. Kimúlása után a kutyafilmcsillagok dicső útját közvetlen utódai — egészen a negyedik generációig — folytatták. (R. F.) FELCSERÉLT SZEREP Dél-Svédország napsütötte tisztásain békésen legelészett egy fiatal özbak, amikor közvetlen közelében egy marcona vadászkutya tört elő éktelen csaholással a csalitbóf. A reménydús őz-űrfi villámgyorsan tudatosíutta egyetlen esélyét a veszélyes helyzetben: az ellentámadást, mert a menekülés már nem kecsegtetett kilátással. A ' létfenntartás Ösztönétől bátorítva „hadállásba“ helyezkedett, földre szegezte agancsait és támadásba lendült a békeháborító ellen. Az előbb még harcos kedvű vadászeb erre a pillanat töredékéig megtorpant, de azután meghátrálva jobbnak vélte megfutamodni. A jelenet szemtanúi olyan hangos hahotára fakadtak, hogy csakhamar az őzbak is kereket oldott — ellenkező irányba. Csak a kutya gazdája szégyenkezett — négylábú kísérője helyett. K. E. Marci gyerek öt napig lapult az egyik mezsgyén, mert olyan utasításokat kapott, rohanjon lóhalálba haza, ha jönnek a nyulak, hogy ö biztosra menjen, ne pedig fölöslegesen. Bizony a Marci gyerek azóta sokszor haza térült. Fel is buzdította mindig a gazdáját, mert jócskán számította a tapsifüleseket. Am a nagy igyekezet mégis csak szürkés köddé vált, mert amíg Marci gyerek haza, fákob Józsi meg lassacskán kifelé Igyekezett, addig a Sáfrányos is, meg a Leányföldek is olyan nyúltalanná váltak, mint amilyen fillértelenné válik Kígyósinak a bugyelárisa, ha a Nagyvendéglőt látogatja meg. Nem maradt azokban egy fia nyúl sem. fákob Józsi eddig mindig üresen térült meg pihenni. Mikor e szomorú, vadászféle határjárás már ötödször vált eredménytelen kísérletté, boszszúsága megnőtt, mint egy néhány évtizedet vállán hordozó diófa. Ez már mégiscsak több a soknálI És szaladt a Marci gyerek a villanyszerelőhöz, és Jákob Józsi most megelégedetten pöfékelt, mert olyan huzalos felszerelést készített, mely behálózza a Sáfrányos meg a Leányföldek takarmányosalt. Ha pedig ahhoz hozzá érnek a nyulak, a verandán elhelyezett csengők olyan éktelen csörömpölést visznek majd véghez, hogy felriasztják még a félszemű Hektor kutyát is, aki bizony most már csak nagyon ritkán böffent ki magából egy-egy ugatásnak vélt színtelen, tompa puffanásféle hangot. A Marci gyereknek most már nem kell őrködnie meg haza futkosnia, mehet egyenest a puskával a mezőkre. Ilyen mosolygósán megelégedett állapotban pöfékelgetett hogy holnap reggel itt legyen, mert bekapcsolja a villanyt és segítsen neki a hadakozásban. Szíves segítségét meghálálja majd egy liter Almási nedűvel, ha 0 is úgy akarná. Ez lett az a bizonyos liter bor, amely miatt másnap sutba dobta a szolgálatot, és ahelyett lákob Józsival csatangolt a Sáfrányosban meg a Leányföldeken. No de ne vágjunk az eseményeknek elébe. Másnap Kígyóst már reggel hétkor együtt üldögélt Jákob Józsival a verandán, és lesték a csengők berregését. Vártak türelmesen, mert biztosan hittek az elmaradhatatlan eredményben. Közben tempósan reggeliztek és szeletelgették a füstölt szalonnát. Időnként felhajtottak egy egy pohárka Almásít, mi más kellett volna Kígyósinak? Dehogy is bánta, hogy a csengők nem berregnek. Olyan volt ez a várakozás, mint egy vasárnap délutáni ramslizás. Eszegettek, iszogattak és szépséges rémes vadászkalandjaikat mese'gették egymásnak. Volt ezekből mindkettőjüknek bőven, hát teltmúlt az idő. Mikor Jákob Józsi éppen a fütyülős kulacsról mesélt, megszólalt röviden a jobboldalt Sáfrányos csengője. — főnnek már a rézangyalát, — így robbant ki Jákob Józsi nagy örömmel. Most már feszülten néztek a varázslatos csengőre és várták, hogy árulkodjon tovább. Az tesz is megint néhány szapora rövid csörgést, már olyat, amilyen hoszszan kint a lóherésben állat érinti a drótot. Egyszer-kétszer belecsörren egy hosszabb riasztás és így megy ez míg a csörgés lassan állandósul. — Induljunk! — mondja parancsolóan jákob Józsi, mert most már olyan szapora és állandó a Sáfrányos csörgése, hogy kétség nem férhet hozzá, tele a dűlő nyulakkal. Vállukra kapják a puskákat és éppen kilépnének, amikor jó hosszan belecsörren a másik csengő is, mely azt jelenti, hogy a Leányföldek is szállást képeznek a nyulaknak. Jákob Józsi indultában megáll és gyanakodóan néz a Leányföldek csengőjére. De az most mindig gyakrabban és hosszabban berreg és így adja tudtára, hogy húznak a nyulak a Sáfrányosból át a Leány földekre, mert a Sáfrányos csengője kihalófélben fekszik a veranda falán. Alig, hogy lábuk a küszöbre lép, megint zörög a Sáfrányos csengője, de jócskán ám, mintha csak egyenesen megtévesztésükre szolgálna. De ugyancsak berreg ám időnként a Leányföldek csengője is. — Atyafiságos nagyanyám, — rémül meg Jákob Józsi, ki eme bíztató két csengőtől származó állandó berregésre regiment nyulat vél a dűlőkben, — gyerünk, mert annyi a nyúl, mint csépléskor a pelyva. És életéveit meghazudtolva kilép a Sáfrányos felé úgy, hogy Kígyósinak majdnem kibicsaklanak utána a lábai. Megy a két reményektől felajzott barát és lesik a vidéket, hol bukkan fel az első tapsifüles? Már a Sáfrányos közepén díszlő kukoricást haladták túl, amikor Kígyósi csaholást hall és észreveszi, hogy jobbra egy magnak hagyott lucernásban kergetöcskét játszik egy sereg nyúl. Nosza ők is jobbra csapnak. Kattannak a ravaszok is, ám amint oda érnek, kibuggyan Jákob Józsiból egy félreérthetetlen fohászt — Azt a fűzfán fütyülő teremtését a világnakl Csapna belétek a mennydörgös ménykűl — És utána legyökereznek a lábat, mint egy vadalmafának. Halántékán kidagadnak az erek, homlokát verejték szántja, és nagyon közel járt hozzá a minden ideget egészen megbénító laposguta, mert éppen most csapott át vagy húsz tanyasi komondor meg egy idetévedt szuka megint a Leányföldekre. Ezekből az egyik a Sáfrányosban huzakodott a szukával, de most már egy másik teszi a szépet a Leányföldeken, miközben a csapat továbbt tagjai éktelen csaholással méltatlankodnak, hogy még sorra nem kerülhettek, s közben meg-meg rángatták a kifeszített huzalokat istenigazában. Ennyi éhes komondor csaholása bizony nem nyúl csalogató szerenád, hát a mi két felajzott vadászunk nagyon hangtalanul ballagott haza. A villanyszerelő pedig máig se tudja megérteni, miért kellett már másnap leszerelni azokat a huzalokat, melyeket előző nap szerelt fel, mert Jákob Józsi ts, Kígyóst is, Jobbnak látták, ha hallgatnak és nem magyarázkodnak. Szirmai István A z öreg Kígyósi azt mondogáttá, — az a vadász, aki igazán vadász. Ö nem azért akasztotta vállára a puskát, hogy lőjjön is vele, hanem azért, hogy az a szívét bizsergesse és jólesően veregesse az oldalát. Az igazi vadászkebel erre is áhítozik. Kígyósi hosszú esztendőkön át Járta az erdőt, mert erdész volt. A gazdag tapasztalatok beléje rögzítették a természet csodálását és meglátta mindenhol a szépségeket. Ha a sors úgy hozta, hogy puskája végéről egy bak vagy vércse került lábai elé, tiszteletteljesen megemelte a kalapját. Hej, csak az itőkát ne szerette volna olyan nagyon! Azért sok mindenre képes volt! No, nem értünk mi itt főbenjáró bűnöket, de még egy ártatlan csirkecsígolya elmetszését sem, pusztán olyasmit mondunk, hogy bizony egy kilátásba helyezett liter bor nála mindig megtette hatását. Képes volt miatta becsületes vadőri tisztségét és vadászmivoltát kissé, úgy mondjam, elcsttítgatni. ☆ A minap, amint a csüdi tanya mellett vitték a lábai, tiszteletteljesen ráköszönt az eperfa alatt hűsülő fákob Józsira, kivel már jónéhányszor vadrécéztek a Kanyapta lápjain, és összetalálkoztak a Nagyvendéglő borospoharai mellett is. fákob Józsi nagy bajokon törte ősziesbe térülő fejét, mivel ma egy hete végig járogatta a Sáfrányost meg a Leányföldeket s azokban nem sokat mond, de húsz nyúl biztosan eszegette a lucernát meg a lóherét. A Sáfrányos pedig itt van száz lépésre, jobbra a tanyától, balra meg a Leányföldek, mindkettő egy tagban. Olyan fáintos nyúlcsalogatók, mert váltakoznak rajtuk a lucernások, ültetések, kalászosok, mint kikapós menyecskéken a suhogó, tarka aljak. Azóta a tehát most, amikor Kígyósi ráköszönt. Nem csodálkozhatunk, ha a köszönöt kedvesegykomájának szólította és beinvitálta. Aztán egy kis szilvapárlat kóstolgatása közben nagyon szépen lerajzolgatta Kígyósinak a most készülő huzalos berendezést, mert úgy sziporkázott elbeszéléséből az elmésség, mint Szinnyei Majálisának lahkásain a pipacsok. Most aztán már csak itthon kell pöfékelni, és ha majd zörögnek a csengők, adsza Marci a puskát, könnyen lesz nyúl az asztalon. Arra kért édesegykomáját, mármint Kígyóslt,
