Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-27 / 34. szám
H alni készült a nyár. A Hernád völgye bágyadoző napsugarakban fürdött. A vén folyó engedelmesen szállította a föld adóját távoli tengerek felé. Elmúlt a hóolvadás, zivatarok, felhőszakadások ideje. A nagy hegységek vizei egyesülve, nyugodtan vándoroltak a történelem ködében eltűnt népek régi útja mentén. Kelták, szarmaták, avarok, jászéit legalább helyenként sással, náddal hagyják benőni, akkor a vadkacsák jövője nálunk biztosítva lesz. Ha pedig már a vadkacsáknál tartunk, térjünk vissza a hernádvölgyi, nyárutói naphoz, ahol a szabad egyéni vadászat idején történetünk puskás hőse egy vén fűzfa törzséhez tapadva leste a mocsarat. A kis mocsár a folyó holt ágának a fe-Eb a vadász zigok sírjait őrzi itt az anyaföld. Nemcsak kihalt népek kedvenc szálláshelye volt ez a völgy. Vízimadarak és szárnyas ragadozóink légi útja vezetett erre ősidőktől fogva. A ragadozók tavaszi és őszi vonulása ma is jelentős savifaunánk e javarészt védett példányai bizony meg is dézsmálgatták a megritkult apróvadállományt. A vadludakkal baj van. A magyarországi ősmocsarakat lecsapolták, s a híres Hortobágy sem a régi libaeldorádó többé. Gyérülnek a telelőhelyek. Tavasszal az őshazájukba vonuló ludak artikulátlan hangja csak hébe-hóba hallatszik a határban, s e nagy madarak szálló éke mind ritkábban riogat már deres fejű, könnyes szemű, búcsúztató őszidőre. Vadkacsáink sorsa halastavaink s víztárolóink hasznosításától függ. Ha az illetékeseknek idejekorán megjön az eszük, s e vizek partmenti rénekén alakult ki, régi idők, poshadó emlékeként, amikor a zabolátlan vizek szabadon törtek maguknak utat a föld kérgében. Vadkacsák csapata körözött dás után rájött, hogy a biztosnak vélt zsákmány menthetetlenül elveszett. Leforrázva kerülgette gyászos szereplése színhelyét, amikor a partmenti füzesből gnómszerű, furcsa kis alak kecmergett ki. Kacska keze s egyik elsatnyult lába tették nyomorékká a pöttömnyi embert. Első pillantásra meglátszott rajta, hogy ősei a törökökkel kerültek ide. Ittragadtak s évszázadokon át rémei voltak a vidéki lakosságnak. Féktelen életmódjuk miatt a legnagyobb nyomorba kerültek. Csak a mi rendszerünk emelte őket emberi sorba. Szóba elegyedtek. Amikor a középkorú, gyereksúlyú cigány megtudta, miről van szó, majomügyességgel mászott fel egy fűzfa tetejére, ahonnan máris hallatszott a kiáltása. A TARTALOMBÓL: 4 Szarvasvadászat küszöbén <|k Érdekességek a kinulógiában 4 Jákob Józsi furfangja 4 Kevés a vadász és a vad a kassai járásban dk Vadásznaptár * A CSVSZ hírei 4* Halgazdálkodásunk fény- és árnyoldalai 4» Két évtized számvetése, s az ígéretes jövő 4> A süllő és a harcsa ivadéknevelése 4> Egy öreg horgász tapasztalatai 4> Észretér-e még idén a nyugtalankodó Duna7 kutya nélkül a mocsár felett s a terepszemle után bevágődott a vízbe. A sűrű vízinövényzetben elszéledt, ügyesen belopakodott kacsák egyenként röpdöstek fel. Szaporán szólt a puska s jó kezekben volt. Öt lövésre ugyanannyi kacsa zuhant le élettelenül a vízbe, mely vízinövények szövevényével volt benőve s a belepottyant madarakat nyomtalanul elrejtette. Meggondolatlan vadászunk bizony savanyú képet vágott a helyzethez s rövid vizsgáló— Látom az egyiketl Lecsúszott a fáról s kérés nélkül, pucérra vetkőzve megkezdte küzdelmét az alattomos mocsárral. Sással benőtt részen igyekezett a zsákmány irányába. A vadász rémületére kétszer is a békalencsés víz alá került, s amikor felbukkant, meglátszott ijedt képén, hogy bizony komoly életveszedelemben forgott. Nagyon megijedt a vadász. Hívogatta, csalogatta, fenyegette a vakmerőt, de az nem hajlott sem kérésre, sem parancsszóra. Náddal benőtt széles sávhoz ért. Ép kezével csomóra fogta a nádszálakat s valahol a víz alatt lábával láthatatlan támasz után tapogatózott. így haladt lassan célja felé le-lebukva, majd győztesen felmerülve a hínárral való küzdelemből. Aztán eltűnt a nádfüggöny mögött. Vadászunk akkorra már lerángatta ruháját s megemberelve magát, nekifogott az életmentéshez. Alig tett azonban két lépést a mocsárban, süllyedni kezdett. Hirtelen mindent elnyelő lápok jutottak az eszébe, s kétségbeesett mozdulatokkal igyekezett kifelé. A parton aztán már nem volt többé ura az idegeinek. Űríiltmódra futkosott fel s alá. Segítségért kiáltozott a néptelen mezőség felé. Minden erősebb loccsanásra, mely a nád mögül hallatszott, a rettegett katasztrófa bekövetkezését sejtette. Képzeletében már a bíróság előtt látta magát, ahol szigorúan felelősségre vonják. Elhinné-e valaki az igazat? Dehogy kellett annak már a vadkacsa. Forrón megfogadta magában, hogyha a kis kosárfonó cigány élve előkerül, száz korona üti a markát. Amikor kétségbeesése tetőfokára hágott, kis ideig tartó feszült csend után lassan mozogni kezdett a nád s előbukkant a várva várt fekete fej. A víz álláig ért, fogai közt a vadkacsa nyakát tartotta ... Másfél kezének fontosabb dolga volt. Az út visszafelé könnyebbnek látszott, pedig nem volt az. A félelméből ocsúdó vadásznak mégis eszébe jutott, hogy csak ötven koronát hozott magával hazulról. Amikor pedig kezet nyújtva partra segítette a kis embert, már azt is tudta, hogy a pénze két huszonötkoronásból áll. Ilyen az ember ... A kis, nyomorék, alkalmi kosárfonó az ajándékba kapott vadkacsát lóbálva, boldogan bicegett hazafelé. Kabátja zsebében egy huszonötkoronás is lapult. Sohasem értette meg, miért kapta —, hiszen a kacsa is az övé lett. A természet pihent a nagy szülés után, teremtményei meg mindennapi küzdelmes életüket élték. Vad kabasólyom csapott le egy mezei pacsirtára. A réten néhány szarka szöcskékre vadászott. Hallal bélelt gémek szálltak el a mocsár felett. A látóhatáron meg könnyű felhők szélén aranyos színfalat festett a nap az élet-halál játékhoz. Otthona felé bandukoló vadászunk ebből mitsem látott. A vesztes lelkiállapota s bűntudata a mellére horgasztotta búsuló fejét. Az övére fűzött üres aggaték minden lépésnél tempósan veregette nadrágját a bal lábán, mely mellett egy okos fejű vizslának lett volna, a helye. Nicolini Sándor n. Évfolyam 1966. AUGUSZTUS l/i A SZABAD FÖLDMŰVES HAVI MELLÉKLETE
