Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)
1966-08-13 / 32. szám
Törpék és óriások ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> ♦> <♦ <♦ «> <♦ ♦> ♦> ♦> ❖ ❖ ♦> ♦> ♦> ♦> ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦> ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ❖ ♦; Andalúziái kék toliszínű kakas A közismert baromfitenyésztési világlap a Poultry World, nagy terjedelmű cikkben a közelmúltban arról számolt be, hogy „jönnek a törpék". A közlés szerint Angliában az eddiginél könnyebb testsúlyú tyúkok kitenyésztését tűzték ki célul. Olyan tojótipust akarnak tehát létrehozni, amelyek kicsi testtömeggel Tollaslábu porcelántyúk (törpe) rendelkeznek s így kevesebb a takarmány igényük is. A szelekció során kifejezetten azokat az egyedeket hagyják meg törzsállatoknak, amelyek az előbb írt tulajdonságokon túl lényegesen többet is tojnak. A törpe tyúkok tojása a test tömegéhez viszonyítva nagy és lényegesen sűrűbb konzisztenciájú, bármelyik normál, vagy óriás tyúkfajta tojásánál. Ez a közlés adta az impulzust ahhoz, hogy rávilágítsak arra, hogy a bantamizá- 1 á s, tehát a normál testű háziszárnyas félék „törpésítése" nem újkeletű tenyésztői tevékenység. Japánban például már évtizedak óta foglalkoznak a kistestü, azaz törpe tyúkok tenyésztésével. Németországban évtizedek óta több mint 50 tyúk- és közel 75 különböző baromfifajtát tenyésztenek, amelyek zöme törpe-változat. Ezeket a fajtákat és fajtánbelüli fajtaváltozatokat minden évben országos méretű kiállításon mutatják be Drezdában. A bantamizálásnak többékevésbé gazdasági háttere van. Az intenzív tyűkfajták, illetőleg azok hibridéi és az óriás fajták is igen sok takarmányt fogyasztanak. Ezzel szemben, a törpe tyúkok lényegesen kevesebbet. Köztudomású, hogy minden tenyésztési ágban a legtöbb kiadást a takarmányozás jelenti. A kistestü állatok az esetek többségében lényegesen élelmesebbek, jobb takarmánykeresők és így kevesebbet esznek a zsákból. Érdekes jelenség az is, hogy a tojástermelésre szánt tyúkfajták testtömegét csökkentik — legalább is ez az irányzat világviszonylatban is — ugyanakkor a hústermelésre szánt tyúkfajták, illetőleg fajtaváltozatok, vagy azok hibridéinek súlyát állandóan fokozni akarják. Ez persze távolról sem szerény célzatú testsúly gyarapítás. Az a fő cél tehát, hogy minél kevesebb takarmány felhasználásával, minél rövidebb idő alatt nagyobb súlyt elérni. Az ilyen tenyésztési programotok, az ilyen irányú szelekciós munkák a világ különböző tájain érdekes és új fajtaváltozatokat, új hibrideket hoznak felszínre. így lett a három ősből ma már közel 70 tyúkfajta, illetve -Fe enwáHo^at. A tenyésztési célokat tehát a termelési feladatok, a gazdasági tényezők irányítják. Magyarországon egyre több háztáji gazdaságban tartják mint kiváló tojóállatot a Shaver, a Nick-Chick féle tojóhibrideket. Ezzel a tojástermelést megkétszerezték. Ott, ahol a régi parlagi fajtákkal országosan 80 tojás jutott é<íi • termelésként egy tojóra, ott ma 200-at, vagy afölött termelnek a tojóhibridek. Ezek a hibridek mind kistermetű fajták hibridéi. A tyúk fajon belül három kategóriára oszlik és pedig törpe, normál és óriás fajtákra. A törpék a legérdekesebb küllemüek és a legjobban elterjedtek. Ilyen például a törpe viador, a Selyem tyúk, a Bantam tyúk többszínű változata, a Hollandi bóbitás és a tolipamacsnak számító Chabo fajta is. A normál testnek között igen szép tollruhája a Fogolyszínű Leghorn, a Langsan, a Sávozott Plymouth, az Erdélyi kopasznyakú, az Andalúziái kék, a Minorka, a Brakel ezüst változatai, a Dorking, a Houdán és a Drezdai aranysárga. Az óriás fajták között pedig a Bráhma, a Cochin, a Favorelles és az utóbbi időben kitenyésztett Cornisch, amely a húshibrid vonal apai vonalának az alapja. Érdekességként meg kell említeni, hogy a tojótipusok kialakításánál az alapanyag a Fehér Leghorn, a hústipusú fajtáknál és azok hibridéinél a Cornich, a Fehér Plymouth, és fehér Plymouth növendék kakas a Sussex játszott főszerepet. Meg kell állapítani azonban, hogy nemcsak a tyúk tenyésztés területén vannak ilyen törekvések, hanem a pulykatenyésztés területén is. Itt azonban a fő cél a testsúly maxi-Bráhma kakas (Óriási