Szabad Földműves, 1966. július-december (17. évfolyam, 26-52. szám)

1966-08-06 / 31. szám

Az ipari alma betakarítása gyümölcsrázóval Az NDK-ban az 1983. évben mintegy 7500 különböző korú alma'« fa termését gépi úton takarították be. Ezzel kapcsolatban a következők voltak megállapíthatók: TÚRz'sMAGASSAG fis VASTAGSÁG Az eszköz konstrukciós kialakításának megfelelően egy munkamenetben a 15—33 cm átmérö]fl és 1,80—2,00 m magas almafák legalkalmasabbak a betakarításra. Magas törzsek, amelyeknél a befogófejet a főág alatt helyezik el, a rázóhatást Jobban átviszik, mint a rövid, erős törzsek. Fiatalabb, kevésbé érzékeny fáknál 5—8 sec-tg tartó 30—35 mm-es löketű rázás­sal igen jó eredmények érhetők el. Idősebb fáknál nagyobb kllengésú, 10 sec-ig tartó rázás szükséges. Másodpercenként 840 rezgés esetén egy, legfeljebb két rázást kell alkalmazni. Nagyon erős, öreg fákon, amelyek törzsét nem lehet meg­fogni, a befogófejet az első főág alkalmas helyén kell el­helyezni. Ezáltal azonban egy-egy fa lerázást Ideje két­­háromszorosára megnövekszik aszerint, hogy hány főágat kell egyenként munkába venni. Minthogy pedig az ilyen idősebb állomány minden más ápolási művelete erősen megnehezül, tanácsos lesz a jövőben az ilyen elöregedett gyümölcsfákat kivágni. Az eddigi megfigyelések azt mutatják, hogy a gumibetétes befogófejek a törzsön nem okoznak sérüléseket, ha a kéreg­állomány az ősz folyamán eléggé szilárd. A feltétel azonban az, hogy befogófej erősen tartson, és munka közben meg ne lazuljon. Hidraulikusan záródó befogófejekkel végzett kísér­letek eddig eredménytelenek voltak, az Ilyen irányú kísérle­teket tovább folytatják. KORONAALAK ÉS FAJTA SZERINTI ALKALMASSÁG A törzsrázó használata esetén a fa koronájának alakja kö­zömbös, a sok országban használatos ágrázónál tapasztaltak­kal ellentétben. Legkönnyebben mégis az olyan útmenti gyü­mölcsfáknál alkalmazható, amelyeknek alsó ágai nem túlsá­gosan hajlanak az árok felőli oldalra, mivel ekkor a felfogó­keret alkalmazása nehézségekkel jár. A koronafejlődés a fajtától függ. Bár a jövőben az ilyen országúti gyümölcsfákat lényeges ritkításnak vetik alá a tele­pítésnél mégis azok a fajták előnyösek, amelyeknek erős ko­ronájuk van, rövid, nem túllógó mellékágakkal. Az olyan faj­ták, amelyeknek hosszú, lógó ágai vannak, nem alkalmasak gépi betakarításra, mivel a rázóhatás csillapítva ér el a gyü­mölcsig. A BETAKARITAS foka és a gyümölcssérülés A gépi betakarításra még a kocsány hosszának is befolyása van. A rövidebb kocsány az előnyösebb. A rázószerkezet előkészületi munkái függetlenek attól, hogy • fűn sok gyümölcs van-e, vagy kevés. (Ugyanígy a felfogó­berendezésnél Is.) A lerázás hatásfoka 85—95% között van Rossz eredményt általában a még nem kellően érett gyümölcs­nél tapasztaltak. De még kézi szedéskor is marad a fán gyü­mölcs, különösen régi nagy fákon. A sérülés részben az almafajtától, részben a felfogótól függ. A sérülésre veszélyes helyek: az alacsonyabb ágak, amelyek­re hullás közben a gyümölcs ráesik, továbbá a felfogóberen­dezés, különösen akkor, ha egyik gyümölcs a másikra hull. Az első esetben horzsolás, az utóbbiban nyomódás áll elő. Az előbbi 5 10 %, az utóbbi 50—60 % lehet. De ez sem az ipari értékesítést, sem a szállítást nem akadályozza. gazdasAgossAgi értékelés Általánosságban 60—65 % időmegtakarítás mellett 45—50 százalékos a költségmegtakarítás. Egy-egy fa lerázásának ideje 2.5 5 perc, az idősebb fákő 7,5 perc. A költségmegtakarítás az egyes fák hozamával együtt emelkedik. A gazdaságosság annál nagyobb, minél kisebb az Időráfordítás. Végeredményben megállapítható, hogy a német szocialista munkaközösségben végzett kísérletek pozitívan értékelhetők és az eszközök Jelenlegi hibái tisztázódtak, ami lehetővé teszi kijavításukat. A dió szedése és raktározása K‘ A dió szüretelésének ideje rohamosan közeledik. A beérés ideje az egyes fáknál eltérő, sokszor hetekre is elhúzódik, rendszerint szeptember közepé­től október végéig tarthat ez a folyamat. Ezt főleg az okoz­za, hogy többféle anyafáról ma­gok útján szaporítjuk ezt a fa­nemet. Az így szaporítottak utódai sem egységesek, ügy alakban, mint minőségben el­térnek egymástól. A fán is több napos eltolódás jelentkezhet az érésénél. Ezt, a betakarítás szempontjából kedvezőtlen érés­­elhúzódást a legtöbb helyen úgy oldják meg, hogy mecha­nikai úton, veréssel szüretelik le a termést. Ennél a munká­nál még mindig kisért az a helytelen felfogás, hogy a ve­rővel jól megtépázott fa ennek hatására az elkövetkező éveken még jobb termést biztosít. Az ilyen „kannibál“ módszerrel letördeljük a következő év ter­mő rügyeinek egy részét, már­pedig az ilyen szüret csak kárt okozhat a termelőknek. A dió fokozatosan érik, felreped zöld burka, s a termés lehullik a fá­ról. Az Így beérett dió a leg­értékesebb, jó ízű, hosszú Ideig egészségesen, nagyobb károso­dás nélkül tárolható. Azért ha módunkban áll ne siessünk a szürettel, helyette rendszeresen gyűjtsük össze a fa alól a le­hullott terméseket. Nedves idő­járás esetén soká ne hagyjuk a talajon, hanem szedjük össze és száraz helyen szellőztessük. Persze ez a betakarítási mód csak olyan helyen lehetséges, ahol zárt, védett helyen van­nak a fák és nem kell félni, hogy avatatlanok, idegenek he­lyettük la leszüretelik. Utak mentén, szőlőhegyekben kény­telenek vagyunk a termést gyor­san begyűjteni. Ilyen esetben csak puha, esetleg gumitalpú lábbelivel kússzon a szedő az ágak között és a kíméletlen verés helyett rázza meg az ága­kat. A távolabb eső ágakat szin­tén kampóval ellátott fával mozgassuk meg. Ha netalán itt-ott csak ütlegeléssel tud­nánk eltávolítani a termést, úgy a verőfa végét ruhaanyaggal kössük be, és ne közvetlenül a gyümölcsöket verjük, — azok közelében alakulnak ki a kö­vetkező év termőrügyei —, ha­nem az ág oldalát. Előfordul, hogy a dió burka nem reped fel. Ez olyan ese­tekben fordul elő nagyabb mennyiségben, amikor hosszú nyári szárazság következtében csökken a vízellátás, vagy az érő diót napokig forró napsütés perzselte. Ez az állapot táp­anyagokban szegény fekvések­ben is előfordulhat. Mechanikai úton történő dió­szedésnél előfordulhat, hogy nem reped fel a dió húsos bur­ka, még késsel is nehéz eltá­volítani. Ez azonban hosszadal­mas munka, helyette as ilyen gyümölcsöt rakjuk kupacokba, és 1—1,5 napra zsákokkal te­rítsük le. A fülledés hatására a burok szövetei fellazulnak, eltávolításuk könnyűvé válik. Másfél napnál tovább azónban ne füllesszük, mert sötét foltok jelennek meg a dió héján. Néha egy éjszaka is elég a pálass­­tásra. Piacon jó áron csak a vilá­gos héjú gyümölcs értékesít­hető, azért szedés után kádak­ban, teknőkben udvari seprű segítségével jól megmossuk, el­távolítunk róla minden szeny­­nyeződést. A vizet ajánlatos többször cserélni. Ezt a mosást gyorsan végezzük, a diót áztat­ni nem szabad. Utána vékony rétegben megszárítjnk. A szárí­tást szárítók, aszalók híján leg­jobb a padláson végezni. Itt meleg napokon kedvező a pá­rologtatás, de lehetőség szerint szellőztessünk esetleg cserepek felhúzásával is, mivel a mozgó levegőben a száradás gyors fo­­lyamatú. Szárítás alatt naponta forgassuk meg az ömlesztett réteget. Hosszabb tárolásra al­kalmas dió hasznos víztartalma 5-7 %. Akkor legmegfelelőbb a dió értékesítésre és tárolásra, ha a feltörés után a bél már nem hajlik, hanem pattanva törik. A választófalnak is ilyen töré­kennyé kell válnia. Az Így ke­zelt termést nem támadja a pe­nész és a korai avasodás sem teszi értéktelenné. A penészkár­tétel megelőzésére helyenként mosás után kánezik a diót. Vesszőkosarakba rakják és a talajtól 30—40 cm magasságban felfüggesztik őket, majd fél kénlapot meggyújtanák alatta. A kánezés alatt a kosarakat ládával vagy többrétegű pony­vával letakarják. Nagyobb meny­­nyiség esetén ezt kénező helyi­ségben végzik, ahol egy kénla­pot számítanak 2 m3 térfogat­ra. A kénezés hatására a felület világosabbá válik, emeli tetsz­­hetőségét a piacon s egyúttal megöli a penésztelepek spóráit. Külföldön, főleg Kaliforniában, különböző fehérítő eljárásokat alkalmaznak gépek segítségé­vel. Ebben az eljárásban klór­gázok játszanak szerepet. Az európai államok közül Olasz­országban és Franciaországban érvényesítik ezt a fehérftési módszert. Nálunk ilyen eljárá­sok még nem honosodtak meg, hiszen konkurrencia nélkül tu­dunk minden termést értékesí­teni a hazai piacokon. A kereskedelem és táplálko­zási igények a kemény papír­héjú és könnyű törető, jó ízű diókat részesítik előnybe 45—51 %-os béltartalommal. Azért a termesztésnél ezeket is figye­lembe kell venni az egyes faj­­hibridek megválasztásánál új ültetéseknél. Osztályozásnál el­ső osztályba a 2,5 cm-es és nagyobb terméseket soroljak, a 2. osztály 2 cm-től számító­dik. Harmadik, úgynevezett ipa­ri osztályba kerülnek a sérült, apróbb és foltoshéjú termések, amit olajütésre hasznosítanak. JUHÁSZ ÄRPAD GYÜMÖLCS • ZÖLDSÉG • VIRÁG3

Next

/
Thumbnails
Contents