Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-22 / 3. szám
Használjuk ki a telet reszt-irányban telepednek le, s csak a szívőkáikkal nyúlnak a vízbe. így a ragályos betegségek terjedése jobban gátolva van. # A víz állandóan egyforma meleg még akkor is, ha a levegő lehűl. 0 Hosszabb ideig tartó megfigyeléseim szerint a piros röpnyílásból kirepült méhek szívesebben látogatták a pirosra festett itatót és a többi méh is a saját röpnyílásával azonos színű itatőra szállt. A higiénikus itatóberendezés nemcsak gazdaságos és praktikus, de szép is. Már a tél középén járunk, de azért még most sem késő hozzálátni olyan méhész felszerelések, újdonságok elkészítéséhez, amelyek munkánkat gazdaságosabbá, higiénikusabbá teszik. Én egy olyan újítást szeretnék bemutatni méhésztársaimnak, amelyet az elmúlt tél folyamán itt, a Királyfai Méhészeti Szakiskola gazdaságában megvalósítottunk: a higiénikus itatót és a szójaliszt etetőt. Kis fáradtsággal minden egyes méhész elkészítheti. A higiénikus itató elkészítéséhez a következő nyersanyagokra van szükség: 4 db 4—5 méter hosszú, 4X8 cm vastag lécre, amelyek egyik, keskenyebbik oldalába hosszanti irányban ék alakú mélyedést vésünk és annak éleit lekerekítjük. Az így elkészített négy vályút 3—4 keresztléccel — a képen látható módon — összekötjük és lejtősen (8—10 fokos lejtés) rögzítjük. Nálunk a víz a vízvezetékből egy 30—40 literes tartályba kerül. A tartály alsó részén van a bevezető nyílás, felső részén pedig a kifolyó nyílás. A tartályba egy bádogból készült dobozt helyeztünk és a tartály oldalfalához erősítettük. A bádogdobozban — az ivóvíz szükséglettől függően — egy 60—100 voltos villanyégő van. Ez melegíti a vizet. A víz a kifolyó csövön át az elosztó csőbe kerül, majd onnan az itatókba. Az itatókat mi a röpdeszkák színének megfelelően pirosra, kékre, fehérre és sárgára festettük. Először firnájszos alapfestékkel jól bekentük, majd a tartósság fokozása érdekében fedőfestékkel is bevontuk. Az itt ismertetet itatóberendezés nagyon előnyös. 0 Kicsiny a felülete, így a repülő méhek kisebb felületen piszkíthatják. 0 A méhek az itató élén, ke-Ä szalmakaptárak fertőtlenítése A méhészek egy része kételkedik a szalmakaptárak fertőtlenítésének lehetőségében. Én nyugodtan állíthatom, hogy nincs mitől félnünk, hiszen már 22 éve méhészkedem, szalmából préselt kaptárakat használok és a méhcsaládjaim egészségesek. Nem akarom bővebben ismertetni a szalmakaptárak előnyeit. Elég, ha megemlítem, hogy könnyűek, szeliősek, jól tartják a meleget és aránylag olcsók — főként ha a méhész saját maga készíti el. Leírom a szalmakaptárak fertőtlenítésének módját, amelyet nagyon jó eredménnyel magam is alkalmazok. Két-három évenként (szükség szerint) minden méhcsaládot egy másik nem új, de kijavított, tiszta és fertőtlenített kaptárba költöztetek át. Amikor már legalább 5 üres kaptáram van, hozzálátok azok tisztításához. Húsz liter vízhez feloldok 2 kg mosószódát és ezzel az oldattal mind az 5 kaptárt súrolókefével alaposan megtisztítom. (Ha az oldat nagyon piszkos, akkor ismét tisztát kell használni.) A kaptárakat az alapos tisztítás után a napon tökéletesen megszárítom. Ha szép, meleg, napfényes idő van, akkor 3—4 nap alatt megszáradnak. Ha a kaptár már tökéletesen száraz (amit érintéssel vagy a kaptár súlyának ellenőrzésével könnyen megállapíthatunk), akkor benzinlámpávai kiégetem (kiperzselem). A benzinlámpával gyors, köralakú mozgást végzünk, ügyelve arra, hogy a szalmát sehol sem égessük meg. A kaptár kiégetése után a méheket azonnal a még meleg kaptárba költöztetem. Az ilyen tiszta és meleg lakásban a méhek nagyon jól érzik magukat, s ha a méhcsalád népes, jó és nagy teljesítményű anyával rendelkezik és elegendő tartalék élelme van, akkor a tavaszi fejlődés is sikeres. Miért van szükség a kaptár kiégetésére (perzselésére)? Azért, mert a méhek által a szaimára és a kaptár fából készült részeire ragasztott méhszurkot a lúgos oldat nem oldja fel, de a benzinlámpa elégeti. A méhszurok kórokozókat rejteget, s ha nem égetnénk el, akkor a kaptár fertőtlenítése sem lenne tökéletes. Amint már említettem már 22 éve szalmából préselt kaptárakkal méhészkedem. Ez alatt a hosszú idő alatt egyetlen méhcsaládom sem pusztult el annak ellenére, hogy az utóbbi kedvezőtlen évek folyamán másutt nagyon sok méhcsalád kipusztult. Méhésztársaimnak melegen ajánlom a szalmakaptárak használatát. Ha kipróbálják, akkor többé nem is akarnak más fajta kaptárakat használni. MATEJ KRIVUCKA, Csetnek Ne hagyjuk elpusztulni a méheket! De az akácfákat sem, mert ez az egyetlen megmentője a méhészet további fejlődésének, főleg itt Csallóközben. Naponta 100—150 km-t megteszek gépkocsin itt a nyugatszlovákiai kerületben és bizony siralmas akácfa irtásokra bukkanok az utak mentén, mezsgyéken, utcákon és erdőkben. Ez szerintem szomorú jövőt jósol, mert az akácról a méhészeken kívül csak annyit tudnak egyes személyek és vállalatok, hogy jó tüzelő és szerszámfa. De vajon ki irányítja az akácirtást? Az utóbbi három hónapban például a Rohovce-i Állami Gazdaság kertészete mellett legalább 30—40 szép akácfát vágtak ki. A gazdaságnak tudomásom szerint kb. 90 család méhe van. Vajon gondoltak-e rájuk? És mennyi fát fognak ültetni helyükbe^ Továbbá Kvetoslavov és Stvrtok n. O. közötti II. osztályú úton az útkarbantartó vállalat több száz akácfát vágott ki, de mit fognak ültetni a 80 %-ban kavicsos talajba? Ezt a szomorú helyzetet csak a méhészek tudják megérteni. Itt valamit tenni kell, hogy a fehér aranyvirág további pusztulását megakadályozzuk. Ám egy kaptár szinte szirénézott. Gondoltam, ínségbe jutott a család most, január közepén. Megnéztem a följegyzéseimet: ősszel volt méze bőven. Gondoltam, ez a család már veszni indul, ennek már úgyis mindegy. Egy Vi kg-os mézeslepényt készítettem, a kijáratot teljesen lezártam, hogy egy méh se tudjon kijönni, majd a kaptár tetejét felbontottam. De, uramfia, azoknak annyi mézük volt, hogy talán két télre is elég lett volna. A mézeslepényt azonban mégis ráhelyeztem a lécek tetejére. Ekkor a méhek rárohantak és még jobban felzúdultak. Később nekirohantak a kijárónak, ám nem tudtak kijutni. A keretet a kaptárak előtt kátránypapírral letakartam, távolabb pedig szalmával leszórtam. A hőmérő higanyszála 7,5 fokot mutatott. Kinyitottam a kijáratot. A méhek úgy szálltak ki, mintha rajzanának és a papírra, szalmára telepedve tisztultak. A kiszállás kb. húsz percig tartott. Utána a méhek visszatértek a kaptárba és másnap olyan szép csendesen zúgtak, mint a többi. Tavasszal ez volt a legjobb családom. Ezért etessük ősztől kezdve a cinkéket, ne csak télen, mert ha már felzaklatják a méheket, — mint ezt a családot — akkor már elkéstünk vele. R. J. A somorjai „Duna“ méhészkor már több esetben foglalkozott e problémával és arra a meggyőződésre jutott, hogy saját maguknak, méhészeknek kell segíteni a mézelő növények helyzetének javításában. Akácfa csemetéket kell nevelni olyan helyeken, mint pl. kavicsbánya, víztárolók partján és a ritkább szélfogókban. A somorjai „Duna“ kör határozata szerint 1966 tavaszán 500 akácfacsemetét fogunk kiültetni a somorjai víztároló körül, s ezeket a facsemetéket tagjaink nevelik fel. Hervay József, Somorja Kényszertisztulás 1965 januárjában kivettem a szabadságomat. Mindennap széjjelnéztem a méhesben és a karon sok hullát találtam. Az összeszedett méhek azonban a meleg hatására feléledtek. Mit tegyek? Minden családot meghallgattam. Egy kivételével mind szép csendben zúgott. A Királyfai Méhészeti Szakiskola méhese, előtérben a higiénikus Hatóval.
