Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-01-22 / 3. szám
Prémiumháború Bokros Aladár apja jóvoltából már kamasz korában megismerkedett a méhekkel. Hogy Aladárt a szakmához kösse, a harminc méhcsaládból kettőt a gyereknek adott ajándékba. Ezzel bajmolódott, majd az öreg halála után hírneves méhész vált belőle. Mégis öt év kellett ahhoz, hogy a szövetkezet vezetősége észrevegye, megszólítsa. Erre is azért került sor, mert a sz'ivetkezet méhésze ... A félreértés elkerülése végett kezdjük elölről a történteket A járás 1959 nyarán nyolcvan méhcsaládot tukmált a szövetkezetre. Méhészre volt szükség, méghozzá azonnal. Az üggyel a taggyűlés is foglalkozott. Hoszszas tanakodás után Benedek Pál a jelenlevők előtt letette a garast: — vállalja a méhek gondozását. Biz ö nem fél tőlük, anyaszült meztelenül is közéjük megy, arra esküszik. Oroszországban a háború alatt volt dolga méhekkel, amikor egy falusi tanító kaptárait kifosztották. A méhek mindenkit agyoncsipkedtek, de öt nem bántották. A vezetőség jő jelnek vélte a méhek barátságát, s jobb híján Benedekre esett a választás. Fizetésként 550 munkaegységet szavaztak egy-egy esztendőre. Teltek a napok, a hónapok, az évek. Benedek élt, mint Marci Hevesen. Senki az égvilágon nem kérdezte, nem zaklatta. Négy esztendőt hagyott a háta mögött eredménytelenül. Talán mégsem egészen. Amikor a járásiak ellenőrizték munkáját, a nyolcvan kaptár közül csak negyvenből röpködtek a méhek. A többi kaptár lakói a tudatlanság áldozatául estek. Ezekután fújtak takaródét a mézrablónak, A szövetkezet vezetősége újra összeült. Vitatta a történteket, taglalta a lehetőségeket. Éjfélre járt, amikor Bokros neve szóbakerült. Kiss György, az agronómus javasolta. A vezetők érthetetlenül néztek Kissre, mint aki nincs eszénél. Az elnök tüstént rákontrázott: — elöszöris, nem tagja a szövetkezetnek, másodszor úgy sem áll kötélnek. Száz szónak is egy a vége; a vezetőség megbízta az agronómust, beszéljen Bokrossal. Bokros, aki a városban asztalosként dolgozott, kis töprengés, számítgatás után elfogadta az ajánlatot. A napi másfél munkaegység értéke harminc korona. A természetbenivel és fél hektár termésével nem kevesebb, mint amennyit az üzemben keresett. Ráadásul megmenekül az utazás fáradalmaitól, a koránkeléstöl. Az első éven a szaporítást szorgalmazta. A méhcsaládok számát kétszeresére emelte. Immár nyolcvan kaptárral ment telelőbe. Ezután leste az alkalmat, hogy a szövetkezet elnökével szót válthasson. Az nagyon meglepődött Bokros kérelmén. Kössenek szerződést a jövő évi mézhozamra. Családonként 12 kg méz, a többlet után prémium. Az elnök kesernyésen mosolygott, miközben végigmérte a méhészt a talpától a fejebúbjáig. Bokros látva a hitetlenkedöt, megismételte kérését, „Bátor vagy, nagyon bátor“ dünnyögte az elnök. Öt évig nem volt méz, a hatodikban sem művelnek csodát a bogarak." Bokros nem hagyta annyiban a dolgot. Kierőszakolta a szerződést. Bár az elnök a tizenkét kilón felüli részt mind egy cseppig felajánlotta, a szerződésbe ötven százalékos részesedést iktattak. A szerződés hírére Benedek Pál a „veterán" méhésznek is megjött a szava. Kígyót-békát hányt utódjára. Am ez nem rontott azon, hogy Bokros kora tavasztól mézeslepénnyel serkentsen, a fészket szűkítse és melegen takarja. A családok gyorsan fejlődtek, akácra ütőképesekké erősödtek. A legerősebb családokat kiválasztotta, negyven kaptárral akácra vándorolt. A többi otthon porozta a repcét, majd a pillangósokat. Nem titok; 1964-ben az akác jól fizetett. így került, hogy Bokros barátunk családoriként 32 kiló mézet pergetett. Huszonöt mázsa hatvan kilóval zárta az esztendőt. A vezetőség ámult, bámult a sok méz láttán, s égig dicsérték, magasztalták a talpraesett méhészt. Ám az aranyszavak nemsokára durvává fajultak, mert Bokros nemcsak a méhészfogásoknak, de a számításnak is mestere volt. Ugyanis, amint a méz árát a szövetkezet bezsebelte, tüstént tartotta tenyerét a járandóságáért. Az pedig nem volt kevesebb, mint nyolc mázsa méz ára, azaz 18 ezer korona. Uramfial Az elnök levegőhöz kapkodott, a többiek nem tudták, sírjanak vagy nevessenek. Ez lehetetlenI Nem más, mint ostoba tévedés. Bokros a szerződést lobogtatta, az ökonómus a számológép billentyűit vagdosta. A gép tévedés nélkül kidobta a számokat. Tizennyolcezer! Az ökonómus szava nyomán kitört a „háború". Az agronómus az elnököt szidta, miért felezte a terven felüli mézet, az elnök az ökonómust marasztalta, ő a számok embere, neki lehetett volna több sütnivalója. Mindenki beszélt, kiabált, csak a méhész hallgatott. Magában bánta a nagy iparkodást, amivel előidézte a perpatvart. A vezetőség éjfélbe nyúló parázs vita után meghozta döntését. Felének a felét, azaz kilencezer koronát kifizetnek a méhésznek. Ennek hallatára Bokrost elfutotta a pulykaméreg. A vezetők szemébe sziszegte: — Bízzák a méheket Benedekre, s nem lesz többé prémiumháború'. SÁNDOR GÁBOR összeesésre, esetleg szürke, márványos foltokat képez. Csak akkor lesz szép fehér a bevonat, ha a süteményt előzőleg tökéletesen megszáritottuk. MßZESKALÄCS-DlSZlTÖ BEVONAT (hideg) 0.5 kg porcukrot 0.50 g búzakeményítőpűderrel, egy mokkás kanál ecettel és 70 C°ra melegített, hétszeresére hígított 1.20 g zselatinoldattal vagy 4 tojásfehérjével, géppel habosra, de nem keményre keverünk. Ha szükséges, gyenge szálra főzött cukoroldattal tetszés szerint hígítható, és színezhető. Mindezeket a bevonatokat különböző zamatanyagokkal (méz, rum, fahéj, eper, málna, citrom) tehetjük változatosabbá vagy más, a mézeskalács fűszerezésével, ill. töltelékével összhangban levő ízesítőt adhatunk hozzá. Ilyen zamatanyagot elsősorban a zselatinos bevonatoknál használunk, ahol a jó minőségnél alig érezhető sajátos ízt kell fedni. A mézeskalácsbevonat színezésével utalnunk kell az ízesítésre is. Citrombevonathoz sárga, málnához piros, pisztáciához zöld színezéket adunk. Szelíd méhek vademberek között Egy júniusi reggelen csipkerőzsabokrokkal szegélyezett úton a megszokott sebességgel robogtam az öreg motorkerékpárommal munkahelyemre. Amikor a végtelennek látsző mezei utat elnyelte a nagy szikes legelő egy füstfelhöre lettem figyelmes. — Hej, a mi gulyásunk már megéhezett, már pirítja a szalonnát — gondoltam magamban. Lelassítottam, mivel a legelő harmatos füvén csúszkált a motor kereke. Am hiába erőltettem a szemem, a gulyást sehol sem tudtam felfedezni. Amikor odaértem a tűz közelébe, akkor láttam, hogy a vizesárok szélén egy vén fűzfa taplós odúja ontja a füstöt. Mire odaértem, már félig leégett és kidőlt. Ekkor ért váratlanul a meglepetés. Jobbról az arcomra erős szúrásokat kaptam. Kis híján leestem a motorról. Leállítottam a gépet és visszatértem az égő fához. Táskámból előhúztam a szekercémet és hozzáláttam az égő, taplós rész eltávolításához. Nem törődtem a méhek gyakori csípésével és egy jó félóra alatt sikerült eloltani a tüzet. Az ágakon széthúzódó méheket kb. 1.5 kg-ra becsültem. Kicsit késve és leverten érkeztem munkahelyemre, de a szaktársaknak nem is említettem az esetet, hiszen a méheket sok ezer más emberhez hasonlóan ők sem szeretik, egyszerűen csak darázsnak nevezik. Egész nap törtem a fejem, hogyan menthetném meg az életben maradt méheket. Amint később megtudtam a raj alig egy hónappal ezelőtt költözött oda és a rájuk akadt emberek úgy gondolták, már sok méz van az odúban. Mivel vagy 5 keretnyi fiasításos lépet és kb. 15 dkg mézet találtak és a méhek nem akartak beszállni a kasba, embertelenül meggyújtották lakásukat. Alig vártam, hogy a munkaidő leteljék. Rohantam haza és hamarjában összekapkodtam a szükséges eszközöket. A hajléktalan méhek nem fogadtak szívesen, sőt meg is támadtak. Csak akkor barátkoztak meg velem, amikor szirupos kerettel kínáltam meg őket, amelynek egyik sarkában napos fiasítás is volt. Sikerült az egész rajt a kaptárba gyűjteni, de az anyát nem találtam meg, ő szegény a. tűz áldozata lett. Másnap reggel a keretet elvettem tőlük és kaptárjukat egy kölyök család közelében helyeztem el. Nem kellett egyesíteni őket, saját maguk egyesültek, öröm volt nézni, amint szárnyukat rezegtetve vonultak be a kaptárba. Pár nap múlva olyan erőteljes család vált belőlük, hogy még felesleges mézük is volt. Román József, Lelesz CO G3 CO >eo CO 03 (NI FEHÉR MÉZESKALÁCSBEVONAT: 10 dkg zselatint 0.75 1 vízbe áztatunk és a következő napon néhány csepp ecettel vízfürdőben melegen habbá verjük. Ne melegítsük 100 C° fölé, mert a zselatinnak ez árt, és a hab kellemetlen ízt kap. Ezután 15 dkg finom porcukrot verünk 1.5 decibe, és 2.5 kg 118 C°-ra főzött cukrot öntünk lassan hozzá. A habverést kihűlésig kell folytatni. Ha a hab túlságosan híg, búzakeményítőpúder verhető bele. A mézeskalácsot a már említett módokon vonjuk be. Ez a bevonat kényesebb, mint magában a cukor, csak alacsony 85—90 C°-os hőmérsékleten szárad szépen. Egyébként könnyen sárgul, ráncosodik, esetleg forrni kezd, és hólyagossá válik. A régebben sütött és nedvesen tárolt mézeskalácson ez a bevonat megsárgul, hajlamos az
