Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-18 / 24. szám
► ► ► ► Sportág, amely minden faluban virágozhatna ◄ ◄ ◄ ◄ Több sportág van, amelynek a fenntartása Jelentős anyagi befektetést Igényel. Ezért érthető, hogy a falusi testnevelési szervezetek sok esetben Idegenkednek a megszervezésétől. Van azonban néhány sportág köztük, a röplabda Is, amelynek megszervezése sem térben, sem pénzben nem jelent komolyabb gondot. Ennek ellenére falvaink többségében nem hódolnak e nemes sportnak. Vajon miért? Tény az, hogy a röplabdasportnak nincsenek olyan hagyományai, mint például a labdarúgásnak. De ahogy az utóbbi években megkedvelték falun az asztaliteniszt, korcsolyát, síelést és még néhány sportágat, a röplabdát Is megszeretnék, ha a labdarúgáshoz, asztaliteniszhez hasonlóan az iskolák nagyobb gondot fordítanának a testedzést, ügyességet kiválóan elősegítő sportra. Bátran állíthatjuk, hogy az alapfokú Iskolák többségében mostohán bánnak a röplabdával, sőt több helyen nem Is tanítják. Pedig, ha az alapfokú Iskolákon a testnevelési tanítók legalább felét foglalkoznának a röplabdával, mint például a labdarúgással, minden bizonnyal fellendülne az. Hiszen ha mérlegeljük, a lehetőségek sokkal jobbak a röplabdánál, mint más sportágaknál. A legtöbb Iskolaudvar van olyan nagy, hogy létesíthetnek ott röplabdapályát, sőt télen a tornaterem is megfelel. A röplabdasport fejlesztése abból a szempontból Is jelentős, hogy egyformán művelhetik azt a fiúk és leányok. Ez minden bizonnyal serkentően hat, hogy több híve legyen az egész izomzatot fejlesztő sportágnak. Vannak tanítók, akik arra hivatkoznak, hogy nincs érdeklődés a gyerekek körében, mivel ez nem meghonosodott sportág a magyarlakta vidéken. Ezek ellen csak a következő érvet hoznám fel. A gútai, cstcsói, izsai és a többi evakuált Iskolák tanülói sem a röplabdának voltak a Jegyesei. Viszont a különböző szakszervezeti és más üdülőközpontokban eltöltött röpke év alatt, ahol korszerű pályák álltak a rendelkezésükre, úgy megszerették a röplabdát, hogy hazatérésük után is minden bizonnyal a hívei lesznek. Természetesen a röplabdasport fejlesztéséhez az is fontos lenne, hogy évenként tavasszal és ősszel iskolabajnokságot rendezzenek, sőt a környékbeli iskolák egyes osztályaival is összemérjék erejüket, ügyességüket. Á' vetélkedést lehetőség mindig serkentőleg hatott egy-egy sportág fejlődésére. A megszerettetés gyökere tehát az iskolában van. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a testnevelési szervezet járási bizottságai, illetve a szakosztályok nem tehetnének többet a röplabda sportért. Az alapszervezetek még jobban szorgalmaznák a röplabda szakosztályok megalapítását és versengési lehetőséget biztosítanának, mint más közkedvelt sportágban, minden bizonnyal jóval több röplabdacsapat tevékenykedne. A testnevelési szervezetek falusi vezetői törődhetnének elsősorban azzal, hogy a labdarúgó pályák mellett vagy másutt is röplabdapályát létesítsenek és megvegyék a kellő felszerelést. A röplabdasport fejlesztése azért is fontos, mert ez az egyik legjárhatóbb útja a nők bevonásának a sporttevékenységbe. Manapság ez azért is lényeges, mert a falusi lányok közül sokan járnak nyaralni a cseh országrészekbe és más vidékre, ahol sokszor azért is unatkoznak, mert nem vehetnek részt a röplabda vetélkedéseken, mivel nem ismerik a Csehországban egyik legnépszerűbb sportágat. De az is tény, hogy a röplabda éppen az a sportág, amelyet a 40—50 évesek is űzhetnek Jelentősebb megerőltetés nélkül. Éppen azért, mert gyermekkortól az idősebbekig mindenki művelheti a már említettek és mások többet tehetnének a röplabdasportért és így Dél-Szlovákia magyarlakta falvainkban is virágzásnak indulhatna a nemes kulturált sportág. Tóth Dezső VASAS A TAVASZI ELSŐ Az elmúlt vasárnap befejeződött a magyar labdarúgó-bajnokság utolsó tavaszi fordulója. Bár a ligavezető Vasas erejéből csak döntetlenre futotta Dorogon, mégis az első helyen végzett. A labdarúgó NB I. állása Fellendül a sport Nemesorosziban A nemesoroszi sportszervezet már az 1948—49-es években is a zselízi járás legeredményesebb egyesületei közé tartozott. A jelenlegi terveikről, problémáikról Pszota István edzővel beszélgettem. Megtudtam, hogy nem szenvednek anyagi hiányban a sportolók az egyre jobban működő szövetkezet mellett. Jelenleg is hatvan fiatal dolgozik a faluban és ezek közül sok tehetséges labdarúgó kerül ki. A szövetkezet és a HNB vezetősége nagy mértékben támogatja a sportszervezetet. Még ebben az évben megkezdik egy új sportpálya építését. A labdarúgópálya környékén könnyűatlétikai pályát létesítenek, nem hiányzik majd a röplabdapálya sem, és természetesen az öltöző, amely a legkorszerűbben lesz ellátva. A faluban található egy rossz állapotban lévő kastély, ezt szétszedik és ezáltal megoldódik az építkezési anyag kérdése is. Közkedvelt sportágak közé tartozik az asztalitenisz is. Minden évben nagyon jól sikerülnek a sportnapok, amelyek megrendezését az iskolaév befejezésével tartják. Itt helyet kapnak a labdarúgó-torna mellett a röplabdázók, valamint a könnyfiatlétikal verseny kedvelői is. A tanulóifjúság Itt ad találkát egymásnak. Ezek után nem csodálkozhatunk azon, hogy olyan hírneves labdarúgók kerülnek ki a faluból, mint a VSS KoStcében játszó Tóth István. Az egyesület anyagi gondjai megszűntek. Olyan lelkes sportbarátok támogatják a „Druzstevníkot", mint Pasztorek Mihály, Moravszky Károly, Gulyás István a HNB elnöke. A szövetkezet fedezi az autábuszok kiadását, a fölszerelés vásárlását stb. A' nemesorosziak példáját követhetnék nagyon sok községben környékükön. Belányi János a tavaszi fordulók befejezése utén 1. Vasas 13 8 5 0 29:15 21 2. Ferencváros 13 8 4 1 33:16 20 3. Bp. Honvéd 13 9 1 3 23:13 19 4. Tatabánya 13 6 4 3 25:19 16 5. Bp. Dózsa 13 6 3 4 33:19 15 6. Pécs 13 4 7 2 14:15 15 7. Csepel 13 4 5 4 14:14 13 8. Győr 13 5 3 5 14:20 13 9. Dunaújváros 13 3 5 5 12:20 11 10. DVTK 13 3 3 7 12:19 9 11. Özd 13 3 2 8 13:26 8 12. SBTC 13 2 4 7 9:18 8 13. MTK 13 2 4 7 10:23 8 14. Dorog 13 1 4 8 10:24 6 A nemesoroszi labdarúgó-együttes. S I s \ \ \ i 1 i s I s I s I s I s 1 i V I s 1 ISA Az élet elillanó pillanatait megőrzi a fényképezőgép! a FLEXARET VI. tükörreflexes készülék két objektivvel olyan fényképezőgép, amely a legkényesebb igényeket is kielégíti! Kapható kiegészítő kölcsönre is! Kérje bemutatását a FOTO—KINO szaküzletekbenl >G0-N D-J LU > 0 H A/l 0 a. U DJ > Nem változnak a labdarúgó szabályok I Annak idején beszámoltunk arról, J hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szö\ vétség több szabályváltoztató javasla- N tot terjesztett a nemzetközi szabály| alkotó bizottság elé. A szabályalkotó S bizottság tagjainak túlnyomó több| sége Nagy-Brltannlából került ki, s S mivel az angol szövetség a FIFA ja| vaslatait nem fogadta el, egyáltalán \ nem csodálható, ha most a nemzet| közi bizottság Is az elutasítás állás- J pontjára helyezkedett. ) ' ! Érdemes volt t Szécsénkén, a losonci járás kis fa- I lujában Ismét pang a sportélet. A lab\ darúgőcsapat a megfelelő pálya hlá- J nyéban kilépett a járási bajnokság küzdelmeiből. Már csaknem egy éve J nem volt futballmérkőzés a faluban. I A sportélet egyedüli megmozdulását S a helyi asztalitenisz bajnokság meg^ rendezése jelentette. Három csoport- N ban 15 éves korig, 15—18 évig és 18 | éven felül küzdöttek a résztvevők ^ a bajnoki címért. A verseny legldők sebb résztvevője Udvardy János volt, J aki annak ellenére, hogy már az ötö| dik X-et tapossa, a fiatalokkal is .y felvette a küzdelmet. A bajnokság megrendezéséért Budai Ernőt és Bodzsár Istvánt Illeti dicséret. Az első korcsoport győztese Bodzsár József, aki veretlenül nyerte a versenyt (felvételünkön). Major Lajos VÍZSZINTES SOROK: 1. Rejtvényünk első része, folytatva a függőleges 10. és 24. sz. sorban. 10. K. O. 11. Palakocska. 12. Végtjf. 13, Rádium vegyjele. 13a. A Szlovák Filharmónia szlovák rövidítése. 14. Vége — angolul. 16. .. .föld, talaj — görögül. 18. Jókai személyneve. 20. Birka. 21. Mária becézve. 23......... Karel, cseh költő és népdalgyűjtő (1811—1870). 25. Arab pálinka. 26. Ékezettel: sértetlen. 27. Tlltósző. 29. Német névelő. 30. Ismeretlen adakozó névjele. 31. Mátyás Tamás. 32. Forma. 33. Város a Dunántúlon. 34. Római százegy. 36. Tyúklakás, 37. L. N. S. 39. Folyó Olaszországban. 40. Azonos mássalhangzók. 41.........a búzakalász, Ismert magyar népdal kezdete. 43. Francia névelő. 44. Becézett női név. 46. Ezt őrzi a Juhász. 48. Szlovák ajándék. 49. Nyersselyemböl készült kelme. 51. Asszony, lány — névelővel. 52. Ha ugyan — szlovákul. 53. E napon. 54. Kibír. 55. Y. Y. 57. Vissza: kettős betű. 58. Göngyölegsúly. 59. Város Hollandiában. 60. Erna Olga. 62, Menj — angolul. 63. Nem egészen ferde. 65. Végnélküli sár. 67. Angol szeszes ital. 68. Kert ápolója. 71. Mezőgazdasági szerszám. 73. Fél olló. 75. Folyadék. 76. Személyes névmás. 78. Létezik. 79. Szegény — németül. 81. Német névelő. 83. Folyó Erdélyben. 84. Az Irtisz mellékfolyója Szibériában. 86. Levegő — görögül (ék. felesi.). 88. Község Kassa mellett. 89. Juttat. FÜGGŐLEGES SOROK: 1. Az év ttzenketted része. 2. Asszonynév végződés. 3. A munka és az energia egysége. 4. Zenei műsző (fon.). 5. Kicsinyítő képző. 6. Szegény Bécsben. 7. Szaglőszerv. 8. Orosz helyeslés. 9. Vlllanyégö-márka. 10. A vízszintes 1. folytatása. 15. Akadémiai titulus röv. 17. Ékl 19. Lágyfém. 20. Vakuum. 22. Oki 24. A függőleges 10. folytatása. 25. Antal Idegen nyelven. 28. Szélhárfa. 30. Égitest. 35. Állam Közel-Keleten. 37. Hangszer. 38. Eudovlt ........ a szlovák Irodalmi nyelv megteremNEFRANKUJTE i Felülbélyegezni szükségtelen POSTOVÁ NOVINOVÁ SLUZBA (obec, okres) tője. 40. Hajadon. 42. Európai nép. 43. Énekhang. 45. Év — franciául. 47. Y. A. 49. A láb része. 50. Szomorúság. 53. Növény fejlődik belőle. 56. Vissza: pihenünk benne. 61. Olaj — angolul. 63. Idegen férfinév. 64. Mező-e? 66. Rendben van — angolul. 69. Spanyol névelő. 70. Sportág. 72. Elárusít. 74. Ázsiai nép. 77. Forma. 80. Hasznos rovar. 82. Nyelvtani fogalom. 83. Mutatószó. 85. Nem tegnap, sem holnap. 87. Egyiptomi napisten. 88. Papírra vet. 89. Névelő. (Segítség: vízsz.: 14. end — 16. geo — 25. aras — 62. go — 79. arm — 86. aer, függ.: 61. oil — 3. erg — 28. eol — 43. akord (accord 1 — 63. Fréd — 6. armer — 45. an — 66. oké) Beküldendő a vízszintes 1, a függőleges 10. és 24. számú sorok megfejtése. A Szabad Földműves 22. számában közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: „A szőlőszem kicsiny gyümölcs, egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjen.“ Könyvjutalomban részesülnek: Baly Mária, Ipolyvisk, Bodó Mihály, Padány, Dosztál Mária, Bátorkeszi, Rósi Éva, Hubovo és Sánta Béláné, Dunamocs.