Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-11 / 23. szám
Kertészek ábécéje Ez a címe a nemrég megjelent szép kiállítású kézikönyvnek, amelyet a Szlovákiai Mezőgazdasági Kiadó nem a hivatásos kertészeknek szánt, hanem mindazoknak, akik házikertjüket vagy kiskerttelepi parcellájukat akarják korszerűen berendezni, művelni, hasznosítani. A könyv általános része ismerteti, mi a zöldség és a gyümölcs jelentősége az ember táplálkozásában, mi az ún. kiskerttelep, hogyan lehet kertparcellát igényelni, és miképpen hasznosítható legjobban a kertként kiutalt földterület. A kézikönyv két további fejezete a zöldségtermesztésről és a gyümölcstermesztésről szól. A „ZÖLDSÉGTERMESZTÉS“ c. rész a hazánkban általában ismert zöldségfélék termesztését külön-külön tárgyalja: közli a növény rövid botanikai leírását, talaj- és trágyaigényét, termesztése módját, fajtáit. Külön fejezet foglalkozik a kerti szamóca termesztésével. A „GYÜMÖLCSTERMESZTÉS“ c. rész először is öszszefnglalja a gyümölcsös telepítésével kapcsolatos munkákat, a fák ültetésére vonatkozó tudnivalókat, a koronaalakító metszés módjait. Külön szakaszokban foglalkoznak a szerzők a talaj- és éghajlati viszonyoknak megfelelő fajok megválasztásával, területkihasználás módjaival, a gyümölcsnemek csoportosításával. A következőkben áttekintést kap az olvasó a leginkább használatos alanyokról. Ezután tér csak rá a kézikönyv az egyes gyümölcsfajok termesztésére. Az alma és körte esetében ismerteti a legújabb, bevált telepítési és koronaalakítási módszereket. A továbbiakban az őszibarck, a cseresznye, a kajszi, a szilva és a bogyósok (málna, ribiszke, köszméte, szőlő) termesztésével foglalkoznak a szerzők. Külön figyelmet fordítanak a köztestermesztésre, a gyümölcs szüretelésére és tárolására. Helyet kaptak a kézikönyvben a kertberendezés esztétikai elvei (dísznövények, gyep, kerti utak elhelyezése stb.j, valamint a dísznövények termesztése is. A könyvet a növényvédelem összefoglaló ismertetése, a kerti szerszámok és gépek rövid leírása zárja le. A kézikönyv terjedelme 238 oldal, a szöveget 72 kép, néhány színes képmelléklet és táblázatok egészítik ki. Ara kötve 15.— Kés. Megrendelhető a Slovenské vydavatefstvo pődohospodárskej literatúry kiadóban, Bratislava, Krízkova 7. MAYER JUDIT. prom. ped. az SVPL id. felelős szerkesztője Iskolai micsurinköfök és kezdS kertészkedők segítségére Itásnak mondjuk mindazt az eljárást, amikor ágat, gallyat, vesszőt, rügyet vagy hajtást növesztünk össze. A sebzés nyomán hormonhatás lép fel; a hormon olyan anyag, amelyet a növény termel, és amely a sejtek osztódását fokozza, tehát a sebek forradását elősegíti. A roncsolt szövetek felszívódnak, és így a forradás teljes lesz. A tökéletes forradáshoz bizonyos idő szükséges. A szemzések megeredéséröl 10 nap múlva biztosan meggyőződhetünk. A fás oltások tökéletes eredéséhez hosszabb idő szükséges, de az oltás pusztulását az oltóvessző beszáradása alapján 3 hét múlva ugyancsak megállapíthatjuk. Meleg időben és párás levegőben a sebek forradása gyorsabb és tökéletesebb. Kézben oltásnál (cserépbe ültetett növénynél) zárt helyiségben ezeket a viszonyokat szabályozhatjuk, a szabadban viszont nekünk kell az Időjáráshoz alkalmazkodnunk. FÁS OLTÁSOK A NYUGALMI IDŐSZAK VÉGÉN Ide soroljuk azokat az oltásmódokat, amelyeket az alany nedvkeringésének legkezdetén’ végzünk, amikor még a héját a fatestről nem „adja fel“ (nem válik el a fatestről). Szabadban a gyümölcsfáknál ez az időpont február végétől március végéig tart. Növényházban „előhajtatott“ (növekedésnek indított) alanyokat december végétól olthatunk (pl. rózsa, Iszalag, bükk stb.j. Lombfaullás előtt szeptemberben ts olthatunk ilyen módori, tehát amikor a nedvkeringés már erősen csökkent. Ezek at őszi oltások azonban a gyakorlatban nem válnak be, mert á téli fagy sok kárt tesz bennük. Az oltővesszőknek terjes nyugalomban kell lenníök. Az olyan vesszők, amelyek már rügyeznek, fás oltásra alkalmatlanok. A fás oltások hosszabb idő alatt forradnak össze, ezért hosszabb ideig vannak kitéve az idő viszontagságainak, a száraz szeleknek stb. Éppen ezért a fás oltások réseit és nyitva maradt sebeit minden körülmények között oltóviasszal kenjük be — kivéve a szőlőoltásokat, amelyeket nyirkos földdel betakarunk, felcsirkézünk, így nincs kitéve kiszáradásnak, s ez fokozza az eredés biztonságát. Vidéken sokhelyütt a fás oltásokat rongyokba csomagolják, még az oltóveszszőt is beborítják és nyirkosán tartják; ugyancsak abből a tapasztalatból kiindulva teszik ezt, mely szerint a nyirkos közegben a forradás tökéletesebb. Az oltóvesszőket lombhullás után szedjük. A fagyérzékeny fajok vesszejét még ősszel az erősebb fagyok előtt, a többit legkésőbb februárban, fagymentes időben szedjük meg. A csonthéjas gyümölcsfélék vesszejét hamarabb kell megszedni, mint az almás termésűekét. Az örökzöld növények oltóvesszőit a felhasználáskor szedjük és leveleiket nem távolítjuk el, csak bekurtítjuk. Lehetőleg középkorú, termő törzsfákról — azaz olyan fákról szedjük a vesszőket, amelyeket kiváló tulajdonságaik folytán szaporításra kijelöltünk. Csak egészséges növényekről szedjünk oltóvesszőt, és maga a vessző is egészséges legyen. Hidegben a vesszőket kesztyűs kézzel szedjük meg, mert az esetleg fagyos vessző, kérgén a meleg kéz foltokat okozhat A vesszőkről a száraz leveleket szedjük le. Oltás A vesszőket kisebb csomókban kötözzük, jeltáblával látjuk el, és a falak északi oldalán — tehát teljesen árnyékos helyen — a hegyéig földbe süllyesztve elvermeljük. A veszszőket tiszta, korhadó anyagoktól mentes, nyirkos — legalább 75 % kvarcot tartalmazó („immunis“) homokba rakjuk. A télen takarva telelő növények (szőlő, füge, rózsa) veszszeí gondosabb védelemre szorulnak. A szőlővesszőket kötegelve homok közé prizmákba rakjuk, kívülről szalmázzuk és földeljük. A prizmákban szellőztető nyílást is hagyunk. Kisebb mennyiségű vesszőt vermelünk, és falombbal, később a hideg fokozódásával szalmás trágyával takarjuk. A tél elmúltával a takaró anyagot leszedjük róla. Egyébként semmilyen veszszőt sem szabad melegen tartani. A szabadban tenyésző fák és cserjék vesszeit néhány fokos hidegnek ki is kell tenni ahhoz, hogy késő tavaszig elálljon. Ezzel megakadályozzuk, hogy idő «lőtt kihajtsanak. Ugyanazon fajtán belül a korábban szedett vesszők előbb hajtanak ki, tehát korábban is használjuk fed őket. Különösen tavasz felé kell az (útóvesszőket hidegen tartani. Ezért alkalmasabb a vermelésre a falak északi árnyékos oldala, ahol a tél végén még hóval is fedhetjük. A pincében bizonytalan a vesszők teleltetése, mert a pince sokszor túl meleg, és párás levegőben a penész is felléphet. Mint említettem, amelyik vessző hajtásnak indult, rügyezik, az már nem való oltásra. Az ilyen oltővessző ugyan gyorsan kihajt, úgy látszik, mintha az oltás kitűnően sikerült volna, de ezt követően 1—2 hét múlva a hajtás hirtelen elszárad. Oltásra, szemzésre hajtásrügyek vagy más néven fásrügyek valók, amelyekből hajtás fakad, míg a termő- vagy virágrügyek hajtást alig, vagy csak megkésve hoznak, és ez a hajtás fejletlen marad. Az oltóvesszőnek a tövét és a hegyét ne használjuk oltásra, mert a vessző hegye éretlen, a tövén pedig a rügyek fejletlenek; a csonthéjas gyümölcsfélék hajtásának alsó részén pedig virág- (termő-) rügyek vannak, amelyek nem valók oltáshoz. Az oltóvessző szabdalása közben meg kell győződnünk arról, hogy egészséges-e. A beteg vagy fagyott vessző metszlapján foltokat találunk, a héj alatt a fatest szennyesen piszkos, helyenként barnás vagy fekete-foltos. A TOL ERŐS, VASTAG VESSZŐK általában nem valók oltásra. Oltáshoz olyan vesszőrészeket kell kiválasztanunk, amelyeken hajtásrügyek vannak. Általában a koronaágak vezérágán, a korona szélén levő hosszú vesszőkön több a hajtásrügy, míg a rövid vesszők inkább termőrügyek. Nem vonatkozik ez például az őszibarackra, amelynek koronavesszöin a termőrügyek mellett fejlett hajtásrügyek is vannak. Faiskolai oltványokról általában ne szedjünk oltóvesszőt. Ha a faiskolai oltványok a törzsfa első származékai, úgy szükség esetén megengedhető, hogy ezekről az oltványokról további oltáshoz vesszőt szedjünk, de ez esetben nagyon' ügyelnünk kell a fajta azonosságéra. A faiskolában két, legkésőbb három évenként a fajtát törzsfáról szedett vesszővel meg kell újítani. A vesszőket nyirkos moha közé csomagolva szállíthatjuk. Szállítás esetén a vesszőnek mindkét végét parafinnal kenjük be. Ha a küldeményben érkezett vesszők fonnyadtak, a héjuk ráncos, a vágási felületet újítsuk meg, és a szabadban nyirkos földbe sekélyen’ elfektetve 2—3 napra vermeljük, nyirkosabb földdel takarjuk be. Ha ez idő alatt a veszsző héja kisimult, úgy oltásra használható. VÉDEKEZÉS a burgonyabogai ellen A frissen kiültetett paradicsompalántákat — különösen ha azok nem eléggé erőteljesek — veszélyeztetik a burgonyabogár áttelelt egyede . A burgonyabogár áttelelt egyedeinek kártételét előzzük meg. E óéiból a paradicsompalántákat gondosan vizsgáljuk át és a bogarakat összegyűjtve olajos vagy petróleumos vízben pusztítsuk el. Amennyiben az összegyűjtés nem oldható meg, úgy kh-anként 2—2,4 kg 50 %os DDT permetezőszer oldatával védekezzünk.
