Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-06-11 / 23. szám
JAMÄSI ÄRON Okos szekér A kaszárnya körül nyüzsög a föld. Otromba ládákkal, tarisznyákkal és Zsákokkal újoncok jönnek. Tarkák, rongyosak, és ember létükre úgy ömlenek, mint a barmok. De a virág, amellyel telerakták a lányok, széppé teszi őket. Es erőssé az, hogy sokan vannak. Ellepik az egész kaszárnyát, és ülepedni kezdenek. A kiszolgált katonák helyére telepednek, akik jütyörészve készülődnek a hazavivő útra. A napos végigjárja a megdagadt termeket és neveket ordít. Négy kiszolgált katona nevét. Eléhalássza végre mind a négyet és közit velük a parancsot: — A századparancsnok úrnál rögtön megjelenni! Tisztogatják magukat a legények. Gombolkoznak, oldalfegyvert kötnek, és megindulnak. Útjukban mlndennünnen, mint a csigák, undok és szarvas okok másznak elé a félelemre. Szorongásukban párosán mennek, mintha testvérek volnának. Pedig még csak nem ts egyazon nemzetbe valók, hanem négyen háromféle nyelven beszélnek. Aki elöl megy és balról, az Dániel, a földim. Szakaszvezető. A másik három ts az. Nem beszélnek, csak fogdossák és Ölik a sok futkosó rossz gondolatot, és nézik a vékony cérnaszálat, amelynek végén úgy lóg a szabadságuk, mint egy megijedt, kövér pók. A századparancsnok türelmetlenül várja az ügyeletes tiszti szobában őket. Sápadt arca van, s az ts frissen púderezve. Feszes, cicomás ruhája, és csintalan fekete bajuszkája. Szép buta férfi. Mindegyre lest az időt az órán, ;amit finoman balcsuklóján hord. Nyugtalanságában az ajtót is kinyitja, és a küszöbön áll. Innét nézi a zajgó kaszárnyát és az új katonákat, akik tétován és mégis félig szaladva járnak, s mindegyre meg-megállnak, mint a likat nem lelő egerek. A századparancsnok ezt sem tudja élvezni, csak egy percig. Pedig. szereti a sok katonát, mert sok katonának élvezet parancsolni. Az éjjel ivott, és most selyemszemű nőkre vágyik. Visszamegy az asztalhoz, csörgeti a kardját, ásít és leül. Es ekkor megérkeznek a legények. Egymásután jönnek bé a szobába, és egymásután jelentkeznek külön. Egyik sem vág a másik szavába, hanem megvárja, amíg az előtteszóló végez. Egyvonalban állnak és feszesen. A szakaszvezetök arcán öröm látszik. A századparancsnok béteszt az ajtót, és barátságosan pihenj-t enged nekik. Aztán odaáll eléjük, néhány szóval megdicsért őket és arra biztatja, hogy legyenek zupások. — Holnap reggelig gondolkozhattok — úgymond. Akt visszamarad, az őrmester lesz rögtön, jómegélhetésü és rendeséletü ember. Zupások lesznek, mindenképpen olyanok a jelek. Mielőtt elhagynák a szobát, egy őrmester érkezik és altisztet kré a századparancsnoktól. Egy altisztet felügyelőnek a szekér mellé, melylyel a raktárból ruhát kell hozni az új katonáknak. A felügyelőséget Dániel kapja. Az udvaron már befogva állnak a lovak. Jóltartott, erős állatok, De a szekér is nagybetű, lajtorjás szekér. A hajcsár-katona is fent ül már egy átrakott deszkán. Türelmetlenül forgatja a fejét, mert nagyon várja, hogy futtathassa a ktnyugodott lovakat. Dániel felugrik és odaszól neki: — Eresztheted! A katona megmozgatja a gyeplőt és a szájával ts biztatja a lovakat, mint a makrancos gyerekeket. A két pej rágja a zabolát, dús farkával csapkod, és egyhelyben kapál. Cifrázzák a dolgot, mint az emberek ts, amíg fiatalok és erősek. Aztán ' röhögnek egy kicsit, és elindulnak. Aprókat lépnek és szaporán, mert a katona nem akarja engedni, hogy mindjárt vágtassanak. Dániel pártját fogja a lovaknak és szól a gyeplősnek, hogy engedjen nekik kellő szabadságot. Röhint egyet a két pej és nekiugrik az útnak, amely romlott és éktelenül dobálja a zörgő szekeret. A kerekek ugrálnak, mint vakációra bocsátott kamasz diákok, és a deszkák nyikorogva feszengenék. Dániel ott ül a jobbtk lajtorja állán, amt cudarul vágja a tomporát. Előbbre csúszik és hátrább csúszik, majd a két kezével próbálja emelni magát, de a lajtorja utánaharap, mint a fel- Ingerelt kutya. Gondolkozik, hogy mitévő legyen. Egyszerre mintha ismerős, baráti szellemek húznák, feláll a szekérben és szétveti a lábát. Áll biztosan és POLÁK IMRE: egyenesen, és dús örömmel telik meg az arca, mint a rózsabokor. A szekér is boldogan nevet. Es nevetve hozza oda Dánielnek a falut, amelyben született, s amelynek utcáin és határában így egyenesre felállva és szétvetett lábakkal szokta hajtani az otthoni lovakat. Csodamódon, halottaiból keltt fel a boldog, szelíd és termékeny otthont időket ez az okos, nevető szekér! Odavarázsolja Dánielnek a falu házalt sorba, a mezei munkáról megtérő daloló lányokat, a búzaföldeket és a virágos rétet, a templom őrtálló tornyát és a meleg, tiszta kenyeret. Es amikor megállnak a raktár előtt a lovak, két meleg karját felnyújtja a legényért a falu, átöleli, hogy levegye, és így szól: — Egy zupássál kevesebb lesz, Dánielt Dániel körülnéz és nem messze embereket lát, akik összebújva csendesen beszélgetnek. Egyszerű emberek, bajlátók és kopottak. Elindul feléjük, de az emberek elhallgatnak jöttére és katona volta miatt bizalmatlanul néznek reá. — Ne féljetek, én vagyok — szól nekik Dániel, ahogy szólott volt Krisztus a tanítványoknak. Az emberek felismerik és maguk közé fogadják. Dániel együtt beszéli meg velük, hogy a szenvedők miképpen teremthetnének egyt jobb világot. Aha, szóval:.. Nehogy újra. — Egyszer már úgy is megismétlődött — Az viszont már öt éve ismétlődik, hogy te például sohasem kapsz. — Tévedsz. Én már idestova kilenc éve nem kapok. S erős a gyanúm, hogy megérem a további kilencet is. — És ez igazság? — Nem. Ez prémiumtalanság. Tudod, nekem annakidején nem kellett volna... — Annakidején ... Mások azért kapnak, mert annakidején!... — Viszont azok most is. — És a Verkényl? A Verkényi csinál mindent, ö mikor? — A Verkényi az hülye. Ha ő egyszer azt mondaná, hogy nem!... — Akkor kapna. Mi? — Noná! De ő már ilyen. =-■ És a Hnyupek? Ha ő mondaná, hogy nem? — Akkor a Hnyupeket kirúgnák. A Hnyupeknek valamikor... hisz tudod ... — Tényleg. A Hnyupeknek, hisz tudjuk... De mit tudunk rólam? — Rőlad viszont semmit se tudunk. — És ez is baj... — Ez is. Különben ha tudnánk ie... Kap a Kincses, a Krifecz, a Fingerlósz, a Kovécsné, a Zajcsek, a Króner, a Weisberger, a Hrunyác ... mondd, te miből akarsz kapni? De ez még semmi. Ha nem kapott a Verkényi, a Hnyupek, na és én se kaptam, akkor te miért akarsz kapni. Miért? Pont a Tarhonya Béla!... — Tényleg. Miért pont?... Ferkő csodálkozva hallgatta az apját. — És ezt mások is tudják? — Tudja az egész falu. — Hát akkor?... Ha egyszer látják, tudják, hogy mit csinálnak, miért tűrik, miért nézik el? Szabó Gábor a vállát vonogatta. — Hát miért?... Ki tudja?... Senki nem akar velük piszkoskodni... Meg aztán az a helyzet, hogy nincs bizonyíték. Olyan ügyesen csinálják, hogy semmit sem lehet rájuk bizonyítani. Bizonyíték híján meg mit tehetsz ellenük? Semmit. Az égetné meg a kezét, aki beleturkálna a dolgukba. Ott vigye el a fene őket, ahol vannakl — Dehát Így mégsem mehet a végtelenségig!... Jelenteni kellene, ellenőrzést kérni rájuk, vagy mit tudom én, mit — mondta Ferkő —, de elnézni semmiképpen sem szabad! — Én Jelentsem?... Jelentse a fene! Meg aztán felfelé is meg van kenve ezeknek az útjuk, egy követ fújnak ezek mind! Végzem a dolgom, fiam, felveszem a fizetésem, azzal le van a hatos. Megeszem, megiszom a magamét, megnézem a televíziót, azzal lefekszem. Ha jó az idő az én kedvem is derűsebb, ha rossz az idő káromkodom... Így mennek a napok egymás után sorjában... Ha úgy vesszük, megvan mindenem. Még mindig jobban megy a sorom, mint a fronton, vagy mint a hadifogságban ... Jelentse a fene! Majd csak lesz valahogy. Feriben fellángolt valami: majd 6 körülnéz, majd ő a körmükre koppint, majd ő megmutatja nekik, hogy ma már nem olyan világot élünk, amikor néhány ember basáskodhat és harácsolhat felelőtlenül egy egész faluban, egy egész falu rovására! Ha másképpen nem megy, beáll akár takarmányosnak is. A vezetőségi ülés után újra elment az elnökhöz. s* Mit döntött a vezetőség, Károly bácsi? Az elnök kitartóan vakargatta a fejét, majd meg a tlntatartőt babrálgatta egy ideig, s csak aztán szólalt meg. — Hát... a vezetőség úgy döntött, Ferkő, hogy egyelőre nem váltja le a Pali bácsit... Mivelhogy Jól fejlődik irányításával az állattenyésztés, egy ideig még szükség van rá..: De munkát vállalhatsz... Előbb bizonyítsd be a két kezeddel, hogy Jó a viszonyod a szövetkezethez, aztán majd meglátjuk, hogy rédblzhatjuk-e az állatokat... Mert itt nagy ám a felelősség. Milliókról van szó. Nem babra megy a játék. Szabó Feriben forrt a méreg, de csak ennyit mondott: es Rendben van, Károly bácsi, előbb alszom rá egyet. Monoszlóy Dezső versei AJÁNDÉK A Jelenem odaadtam A múltamat elmeséltem Mit adhatnék még? Szivemben lapul a bizalom s van néhány reményem Elég lesz ennyi együtt? Néha kevésnek néha túl soknak érzem Latolgatom: boldogságot tudunk-e venni ily kevés és ilyen drága pénzen? EGYEDÜL Futok az elérhetetlen ég alá szár nélküli záporokon át tarkómon csattannak a pillanat konkrét röpcédulái anyja hasában versemen tapsikol néhány embrió barát különben egyedül vagyok olyan egyedül mint mindenki más Fuss szembe az elérhetetlen ég alá szár nélküli záporokban át magányom mezején saját egyedülvalóságodban hátha tudsz lenni társ NYUGTALANSÁG Az álló torta eldől tányér csörömpöl kés villa összekoccan a „van“ igéje paradicsommártásként szertefröccsen s kárt tesz a jövőbe lengő abroszokban Izgatottan remeg a kétfülű spárga a csomó hasában nyelvet ölt kajánul a félcilinderes mozgás bűvészkedve a feldobott pohár szilánkja alá nyúl s egy lihegő kukta körmét fújva kérdi: nem kozmásodott-e meg a szerelem? MÉG EGYSZER A SIKERRŐL A sikerről egyszer már Írtam most utólag úgy tűnik túl rezignáltan és bölcsen mert az akkor szőtt szavakat hiába rüzr: a mindennapok kémcsövében nem lesz belőlük bifsztek csók zene Eldorádó de sonkáspalacsinta se ahhoz is inkább kell a tej tojás liszt sonka só esetleg más is . a főzéshez ugyanis nem értek. NYUGTALANUL töltötte az éjszakát. Forrt benne a harag és az elkeseredés. Bosszuálláson törte a fejét. Aztán hirtelen a barátaira gondolt, akik nem tanultak tovább, mégis elhelyezkedtek: ki jól, ki rosszabbul, de elhelyezkedtek, és nem törték magukat négy évig, hanem addig is kerestek ,beruházkodtak, szórakoztak ... A barátaira gondolt, s szinte magán érezte gúnyos mosolyukat: na, Ferkó, hát Jól felvitte az isten a dolgodat a híres szakérettségiddel! Hordhatod a takarmányt esőben, sárban, télben, fagyban, hófúvásban, és a Pali bácsi ősz fejjel, szakérettségi nélkül is a szemedbe vigyorog az istállók melegéből, beleturkál a munkádba, ezer kifogást talál, csak hogy igya a véred, s továbbra is hizlalja a disznait a szövetkezet daráján ... Nem, és ezerszer nem! Basáskodjanak csak továbbra is az atyafiak, ha eltűri a falu népe, nem szól bele a dolgukba. Inkább elmegy az ország másik végébe és elvállal bármilyen munkát. Nem fél ő a munkától, soha nem is félt. Van elég ereje hozzá, hogy megkeresse a mindennapit, ruhára valót, meg más egyebet. Nem lesz becstelen emberek lábakapcája, rajta bizony ne nézzen senki keresztüli A mostohája gúnyos vigyorgását sem bírná sokáig elviselni. Előbbutóbb Jól odamondogatna neki. Abból sem származna semmi jó. Most már látja, hogy az apja is máié ember. Eddig azt hitte, hogy az ő apja a világ legerősebb, legkeményebb, legbátrabb embere. Hát most meglátszik, hogy milyen bátor. „Nincs bizonyítéka. Nem akarja megégetni a kezét. Eszik, iszik, alszik, megnézi a televíziót és kész. Megvan mindene, hát hallgat.“ Legalább most, amikor a saját fia érdekéről van szó, legalább most szólna néhány kemény szót. Hallgat, mintha misem történne körülötte, mintha minden a legnagyobb rendben volna. Csak idehaza dohog, mint a kehes ló. Azt hiszi az is elég, hogy azzal már a fia mellé állt. El innen! Minél előbb és minél messzibbre! Mikor iskolába Járt azt hitte, hogy túl lesz a nehezén mihelyt végez. Kikerül majd az életbe és dolgozik félgőzzel, vagy egésszel, majd ahogyan a sors hozza, aztán megnősül, családot alapít, s megy minden a maga rendje és módja szerint. Tévedett. A neheze még csak ezután következik. Sőt, már itt is van. Hányszor mondták az iskolában, hogy ne féljenek, hogy soha ne hátráljanak meg a nehézségek előtt, hogy az élet és a fejlődés szakadatlan harcokból áll, és mindig az győz, aki bátor, aki célra törő és nem megalkuvó. Mosolyogni kell. Az ilyen nehézség, mint amilyennel ő találkozott, nincs benne a tankönyvekben. Mert ha arról van szó, hogyan emelni a fejési átlagot vagy a súlygyarapodást, éjszakákon át számolna, tépelődne, gürcölne a jó eredményekért. Még akkor sem keseredne el, ha nyomban nem jelentkeznének az eredmények, semmi sem tudná elkeseríteni. De így...? Mit csinálhat olyan emberekkel szemben, akik ügy összétartanak, mint a kerékkötő lánc szemei? Hogyan bizonyíthatná Párbeszéd a prémiumról — A Kincses, az miért kapott =* szegezi nekem Tarhonya Béla a kériést, mintha én lennék a prémiumok jlimposzí Istene. — Nézd Béluskám, Kincsesnek bi:onyos érdemei vannak. Tudod, ő mér ikkor... " Jó, már akkor... De a Krifecz negint kapott. — A Krifecz viszont sokmindenről :ud. — Tud. De miről tud a Fingerlósz? — A Fingerlósz az nem tud semmiből, de néha ilyennek is kell adni. — Kell. És a Kováosnénak is miniig kell? — Béluci, te mindig naiv gyerek toltál... — Voltam! De ott van például Kovács. Egész nép lóg. — így van az, amikor valaki nem smeri • a dialektikát. Ha Kovácsnéíak kell kapnia, az már csak logikus, hogy a Kovács se maradhat ki. Sülönben... — Ja persze... Különben... Küönben a Zajcsek is, mi? — A Zajcseket te csak hagyd! — Rendben. A Zajcseket hagyom. \ Zajcseknek legalább van képesítése. De a Krónernek? A Krónernek is tan képesítése? =? Nagyon jól tudod, hogy a Królernak nincs képesítése. A Krónernak íérlekszépen Ismeretsége van. ■— Meg a Weisbergernek is, ha ép- Den tudni akarod. “ És a Hrunyácnak is... — A Hrunyácnak annak nem. Viszont a Kovácsné az azelőtt a Hrulyáccal... Szóval... 11. FOLYTATÁS TAMÁSI ÁRON (1897—1966) Megbalt Tamási Áron, az Abel-trilógia, a Hazai tükör, a sok Ízes, maradandó élményt hagyó elbeszélés alkotója. Távozásával súlyos veszteség érte a magyar irodalmat. Korán ment el. Hiszen a művek egész sorát vártuk még tőle. Életútja, mint általában a magyar íróé, nehéz, keserves volt. Kis erdélyi falucskában született szegény parasztszülők gyermekeként. Iskolái befejezése után két esztendeig az Egyesült Államokban élt. Hazatérése után jelent meg első novelláskötete, a Lélekindulás. Írásainak különös, egyéni atmoszférája, ábrázolásmódja van. Témáit a székelység életéből meríti, realisztikusan ecseteli ádáz küzdelmét a természettel, szipolyozóival. Tamási Áront mindenekelőtt a magyar novella mestereként tartjuk számon. Éles társadalombírálata, forradalmisága avatják a nép írójává. Sikerül a valóság közelébe férkőznie, a sajátos, egyéni eszközökkel alakítja ki a modern magyar novella népmeséi motívumokra épülő változatát. A felszabadulást követő években tovább tisztult, nemesedett művészete. Egyik legkiemelkedőbb műve, a Hazai tükör 1953-ban, regényes életrajza, a Bölcső és bagoly 1949-ben s a szocialista falu fejlődését ábrázoló Szirom és boly 1960-ban látott napvilágot.
