Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-28 / 21. szám
A méhészet jövedelmezőségéért az agronőmus is felelős I MÁJUSBAN A MÉHÉSZEK élénk tevékenységet fejtettek ki. Népes családokkal akarták várni a főhordást, s ennek érdekében a gyenge családokat egyesítették, figyelemmel kísérték a családok tevékenységét, hogy szükség esetén építtetéssel, a költőtér szűkítésével és a mézűr szabályozásával a főhordás utáni időpontra tolják a már megfigyel hető rajzást ösztön kibontakozását. A tavaly nagyon gyen-, ge méhészév után vétek lenne elmulasztani a most kínálkozó jó hordási lehetőséget. HIT CSINÁLNÁK ILYENKOR a szocialista üzemek méhészei? A nagyüzemi méhészetek lassú fejlődését ugyanis sokan azzal indokolják, hogy a méhészeket az általuk kezelt méhcsaládok szama szerint díjazzák, s ezért nem áll érdekükben a gyenge családok egyesítése (vagyis a családok számának átmeneti csökkentése), ami viszont a hordási lehetőségek gyenge kihasználását vonja maga után. Tulajdonképpen ez a gondolat vezetett minket, amikor a méhészszövetség és a Földművelésügyi Megbizotti Hivatal egy-egy dolgozójával együtt ellátogattunk Csallóköz néhány szövetkezetébe. Tervünket azonban meg kellett változtatni, mivel egy égetőbb kérdéssel, a szövetkezeti méhészetek létkérdésével találtuk magunkat szembe. Pozsonypüspökin a 100 családot számláló méhest fel akarják számolni. Szándékukat már újságban is hirdették. Az ok: tavaly 1 kg méz előállítása 159 Kés-be került. Két évvel ezelőtt 50 000 KCs-t fizettek rá a méhészetre. Persze egyáltalán nem számítják a in eg porzó mnnkát, mivel — az elnök szavai szerint — sok a megporzásra kínálkozó magánmébész, aki hajlandó a szövetkezetnek fizetni is azért, hogy a megporzást kívánó gazdasági növényekhez engedik. Ezért úgy vélik, nincs szükségük saját méhekre. Meg kell említenünk, hogy a pillangós növényeken kívül többek között 30 hektáros őszibarack- és 10 hektáros kajszibarack ültetvényük van, s ebben az évben további 30 hektárt ültetnek be őszibarackfával. Mondanunk sem kell, hogy jó gyümölcstermésre csakis megfelelő megporzás esetén számíthatnak. A rovinkai szövetkezetben ezzel szemben dicsérő szavakkal értékelték a méhek munkáját. Elismerték a megporzó munka jelentőségét és méhészetüket tovább akarják fejleszteni. Ez a kivétel azonban csak erősíti a szabályt. Alig néhány kilométerre tőlük a Most na Ostrove-i szövetkezetben éppen e vezetőségi gyűlésre toppantunk be, ahol a méhek eladásáról tárgyaltak. Az Osvit EFSZ (Nővé Kosanská) már régen le akarta rázni magáról a méhészettel járó gondokat. Nyűgös örökségnek tekintik még ma is, amelyet a három község egyesítéséből keletkezett szövetkezeeben a pános/kovoi szövetkezet hozott magával „hozományul“. Már ingyen is túladtak volna rajta. Végül a méhészszövetség egyik dolgozójának rábeszélésére lemondtak a méhcsaládok felszámolásáról, és az Alzbetin Dvor-i szövetkezettel egyetemben méhesüket egy tapasztalt magánméhész szocialista gondozására bízták. A szerződés, amelyet megkötöttek, a szövetkezet szempontjából határozottan előnyös. A méhész ugyanis a szövetkezetnek évente minden méhcsalád után 2 kg mézet ad, ingyen gondoskodik a szövetkezet gazdasági növényeinek megporzásáról, és ö viseli az összes rezsiköltségeket (beteleltetés, cukor, teleltetési veszteségek stb.|. Elgondolkoztató tények ezek. Kétségtelen, hogy a helyzet ilyen alakulásához a tavalyi rossz méhészév is nagyban hozzájárult. Nem lehet a szövetkezetek szemére vetni, hogy a méhészettől is gazdasági eredményeket várnak, és nem akarnak ráfizetéses termelési ágazatot fenntartani. A hiba ott van, hogy a méhészetet akarják felszámolni, nem pedig a ráfizetés okait. A tapasztalt méhészek szerint, a méhészkedés hanyatlásának okát a méhlegelő állandó csökkenésében, a Csehszlovák Szabványokban, a gyomnövények, kártevők és betegségek elleni vegyszeres védekezésben és a méhészfarmok elavult felszerelésében kell keresnünk. Valamikor Dél-Szlovákiában nem estek kétségbe a méhészek, ha az akác nem mézelt megfelelően. A természet bőkezűen kárpótolta a veszteségeket; a tarlóvirág (tisztesfű) nektárjából megtelt a mézűr, megifjodtak a méhcsaládok, s így nemcsak elegendő jó minőségű tartalékmézzel, de erős családokkal is mentek telelőbe. Gyakran megtörtént, hogy a méhész alig fejezte be az egyik pörgetést, máris hozzáláthatott a másikhoz. Ma már ez csak mesének tűnik. A tarlóvirágnak hordás szempontjából alig van jelentősége — hiszen a kasza után azonnal jön az eke. A méhlegelőt takarmánykeverékkel kellene pótolni, de a mezőgazdasági üzemek a valóságban kukoricacsalamádét termesztenek, s csak itt-ott vetnek silózásra valamennyi napraforgót is. A kukoricával társuló repcsényretek permetezését is akkor végzik el, amikor a méhek a legjobban látogatják. A családok tehát ahelyett, hogy felerősödnének és ifjodnának, legyengülnek. A gyűjtőméhek ugyanis a vegyszerektől elpusztulnak. Ugyanez a helyzet a gyümölcsfák, a repce, és más mézelő műveleti növények vegyszeres kezelésekor is. A Csehszlovák Szabványnak felróják, hogy megköveteli a családok többszöri felülvizsgálását és a méhészeket kötelezi arra, hogy a felülvizsgálással kapcsolatban feljegyzéseket vezessenek a méhcsaládok állapotára, a fiasítás terjedelmére, az anyára, a virágpor- és méztartalékra vonatkozóan. így 100 család Csehszlovák Szabvány szerinti kezelése egy ember számára nehéz munkát jelent, s a. gyakori vizsgálás tavasszal a fiasítás meghűléséhez, nyár végén pedig a rablás előidézéséhez vezet. A jó méhész csak akkor vizsgálja meg a családot, ha a röpnyílásnál gyanús tüneteket észlel. Régi igazság, hogy a szocialista mezőgazdasági üzem csakis akkor méhészkedhet sikerrel, ha a méhész és az agronómus szorosan együttműködik. Ez az együttműködés már az évi termelési terv összeállításánál kezdődik, főként a zöldfutószalagok vetési tervének összeállításánál, amelybe be kell sorolni a méhészkedés szempontjából fontos gazdasági növényeket. Tavasszal jó hordást biztosít a repce és valamivel később a mustár, jó méhlegelőt nyújtanak az őszi takarmánykeverékek, főként az őszi bükköny és a rozs keveréke. Az őszi árpába hektáron(Folytatás az 1. oldalról) gyobb kimetszett lépdarabot kap nyílt munkásfiasítással. Ha a Hasítás egészen fiatal, látszólag alkalmas is ez. Csakhogy a méhek nem egyszerre építik az anyabölcsöket az álcák köré' hanem napról napra újakat emelnek. A későbbi bölcsők tehát mindig idősebb álcákra épülnek, ezek az álcák egyre korosabbak, amikor először anyapempőben részesülnek. Azt tanácsolják, hogy 3—4 nap múlva a már befödött, tehát legidősebb fiasítást magába rejtő anyab'ölcsőket el kell rombolni. Nem segít ez sem biztosan, mert olyankor még lehet nyitott, de idős fiasítás a lépben. A család fölhasználhatja ezt újabb anyabölcsőkhöz. A megoldás egyszerű. Á dajkacsalád csupa egészen fiatal fiasítást kap minél újabb lépben (régi, bábinges lépre kevesebb bölcsőt húznak a inéként 1—1,5 kg facéliamagot (mézontófű) keverhetünk. Enyhe tél esetén a facélia jól áttelel. A takarmánykeverékek jó serkentő hordást nyújtanak és elősegítik a családok felfejlődését az akácra. A tavaszi takarmánykeverékek közül azoknak van a legnagyobb méhészeti jelentősége, amelyekben a napraforgó és a facélia is képviselve van. Ezek tarlókeverékként is vethetők. Elegendő talajnedvesség esetén jó minőségű zöldtakarmányt nyújtanak vagy lesilózhatók. A takarmánykeveréket a napraforgó virágzása előtt le kell kaszálni, de addigra a méhek — főként a facéliából — már elegendő nektárt és virágport gyűjtenek. Jó méhlegelőt képez a kukorica-!- lóbab + facélia + mustár keveréke is, amelyet a facélia és a mustár virágzásának negyedik hetében kaszálunk. Meleg időjárás esetén jó hordást biztosít. A facéliát a tarlóhántás után is elvethetjük méhlegelőnek vagy zöldtrágyának. Magfogásra tisztán vetjük és — mivel a vetés után hat héttel virágzik — kitölti a hordástalan időszakot. Előnyt jelent, hogy ha a méheket a facélia-táblára költöztetjük, akkor a műveleti növények vegyszeres kezelése idején sem kell bezárni őket, mivel a méhek a facéliatáblán maradnak. Ebből is láthatjuk, hogy a méhészet jövedelmezősége nemcsak a méhész munkájától, hanem az agronómus és általában a szövetkezet vezetőségének együttműködésétől is függ. Ha a vetőmagszaporító és termesztő állami gazdaságoknak a termésfokozás szempontjából kifizetődik a méhcsaládok számát távlatilag a mostani körülbelül 2000-ről 5000 re növelni, akkor a méhészet fejlesztésére — hozzáértő, képzett méhészmester vezetése alatt — a szövetkezetek sem fizetnének rá. C. GAJDÁCS IRÉN hek). Egy nap múlva megjelöljük az anyabölcsőket. Csak ezeket használjuk majd föl. A későbbi bölcsők idősebb álcák körül készülnek. Ezeket majd a fedett bölcsők elszedésekor elromboljuk. Alkalmas fiasftásos léphez úgy jutunk, hogy a tenyészcsalád fészke közepébe 3—4 nappal a dajkacsalád berendezése előtt mézzzel megkent fiatal munkáslépet vagy műlépet teszünk. Egész műlép helyett elegendő a felső lécre ragasztott darab is. Az anya bepetézi a sejteket. Amikor a peték már idősek vagy az álcák kelni kezdenek, berendezzük a dajkacsaládot és beadjuk neki a nevelésre szánt lépet. HERÉT nagyobb mennyiségben kiváló családok építtető keretében lehet neveltetnL 3
