Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)
1966-05-28 / 21. szám
Fürdöszobagondok A modern lakások ma már mindenütt beépített kádas, csempézett fürdőszobával készülnek. Az Ilyen korszerű fürdőszoba könnyen tisztán tartható és mutatós. Sajnos azonban, a régi lakásokban a sokéves használat következtében a fürdőkád zománca megsárgul, s előfordul, hogy hangban kell lennie a műanyagborltás színével. Fölösleges hangsúlyoznunk, hogy a kádnak, a borltólemeznek és a falnak is kifogástalanul tisztának kell lennie, ezért vizes ruhával használat után mindent jól mossunk le. A vízbe tehetünk egy kis JAR-t. [-ya-) a külseje megsérül, esetleg megrozsdásodik. Az ilyen kádak fehér zománcát rendbehozni szinte lehetetlen. A sárga vagy barnás lerakódásokat különféle savakkal szokták eltávolítani, ez viszont árt a zománcnak. A kád külsejét azonban megszépíthetjük, ha a képünkön látható módon a kád köré fakeretet készítünk, melyet felül umakart-lemezzel (műanyag) beborítjuk, s apró, rozsdamentes szögekkel odaerősítjük. Tetszés szerint az oldalát is beboríthatjuk műanyaggal, de gyakorlati szempontból ajánlatosabb igelit-függönyt készíteni rá. Előfordulhat ugyanis, hogy valamit Javítani vagy szerelni kell, s így egyszerűbb a függönyt felemelni, mint azo odaerősített urnakartot leszedni. A műanyag-lemez és az igelit könnyen lemosható, a víz nem árt neki, s egyúttal rendezettebb külsőt kölcsönöz az egész fürdőszobának. Természetesen itt sem feledkezünk meg a Jólzlésről. Válasszunk finom pasztellszínű műanyagot, például halványzöld vagy világoskék szint és ugyanolyan színű legyen az igelit is. Az utóbbi lehet azonban mintás: petytyes vagy apró virágokkal díszített. Még csinosabbá tehetjük a fürdőszobát, ha a kád körül a falat olajfestékkel festjük be. Erre a célra nagyszerűen bevált a latexfesték. Természetesen a festék színének is össz„0. A.H Jeligére. A SZÍVREüMARÖL AZ ANTIK VILÁG és a középkor orvosai általában reumának nevezték azokat a „romlott nedveket“, amelyek nézetük szerint a mozgató szervek: Ízületek, inak, izmok megbetegedését előidézték. A laikusok nagy része még ma is reumának nevez minden megbetegedést, mely a mozgató szervek fájdalmával jár, és a heveny reumás sokizületi gyulladásnak elfogadott elnevezése még ma is „reumás láz". Ez a betegség azonban nemcsak az Ízületeket támadja meg, hanem az egész szervezetet, különösen pedig — csaknem kivétel nélkül — a szívet. A reumás láz lényegében allergiás megbetegedés, vagyis a szervezet túlérzékenysége következtében keletkezik. Jellemző, hogy rendszerint fiatal egyéneket támad meg, különösen gyermekeket és felnőtteket 30—35 éves korig. Ez a betegség néhány nappal vagy héttel gennyes mandulagyuiladás vagy garatgyulladás után jelentkezik. Kezdeti jellegzetes tünetei a magas láz és az ízületek fájdalmas daganata. Mindig több Ízület betegszik meg egyszerre, innen származik a sokizületi gyulladás elnevezés. A gyulladás egyik Ízületről a másikra megy át és heteken keresztül más-más ízületek fájnak. A beteg néha következmények nélkül jön rendbe, máskor, de ritkán, izületi fájdalmak maradnak vissza. Sokkal fontosabb azonban ennél, hogy a reumás láz az Ízületeken kívül nagyon gyakran a szivet is megtámadja és szivbelhártya-gyulladást, szívizom-gyulladást vagy szivburok-gyulladást okozhat. Előfordul az is, hogy csak a szívet támadja meg anélkül, hogy az ízületek megbeteged-Az utóbbi években nemigen kényeztetett el bennünket a nyár. A csapadékos Időjárás miatt nem tudtuk eléggé kiélvezni a napsütést. Ezt a mulasztást megpróbáljuk az idén pótolni. Az a tervünk, hogy sokat strandoljunk, ússzunk, napozzunk. Ehhez természetesen megfelelő fürdőruhára, napozóra van szükségünk. Mivel az idén világszerte inkább az egybeszabott fürdőruha divatos, azt ajánljuk olvasóinknak, csináltassanak a kétrészes bikint helyett modern fürdőruhát, a kétrészes sortot pedig napozáshoz használják. Az egybeszabott fürdőruha karcsúsítja a termetet, ezért különösen a teltkarcsúaknak előnyös. A túlságosan sovány termetüeknek ts jobban illik mint a kétrészes, mert takarja a bordákat. Képünkön dtvatos fehér—fekete kockás vászonból készült egybeszabott fürdőruhát mutatunk be. A kockák az elejének középrészén ferdén vannak elhelyezve. A két ruha előnyösen rajzolja ki az alakot. Elöl bevont gombok díszítik, hátul villámzárral csukódik. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy szabás előtt a vászon vagy karcsúsító vonallal tagolt fürdöpuplin-kelmét ajánlatos leforrázni. Ha az anyag túl vékony, béleljük ki az egész fürdőruhát. ?yn-HENRIETTE ROBITELLI: A hét mogyoró KIEGÉSZÍTŐ-REJTVÉNY VÍZSZINTES: 1. Mozdulatlan. 2. Sármazó. 3. Szerencséje lesz-e? 4. Nagyobb helyiség. 5. Izmos embernek van. 6. Szeret — végnélkül. A fenti meghatározások szerint egészsítsétek ki értelmes szavakká az ábrában rejtőző „ERE“-töredékeket. Helyes megfejtés esetén a függőleges a) sorban „megsegítés“-t Jelentő új szót kaptok (ékezethibával). Beküldendő a függőleges a) sor megfejtése. A Szabad Földműves 19. száméban megjelent virágnév-rejtvény helyes megfejtése: „Viola — Rózsa“ Könyvjutalomban részesülnek: Bahorecz Marika, Ögyalla és Pintér Ferenc, Berencs. — Leheti... De én soha nem eszem húst. Most gyötör a hét mogyoró. — Kórházba viszlek. S nyakon ragadta Killt, hazavttte magához és a ketrecbe zárta. Aztán vadászatra Indult, mert a rókának a mókus csak egy kis csemege, mint például a krémes. Kill rájött, hogy kelepcébe esett. De túlságosan kikerekedett, semhogy a réseken átbújhasson. Jobbra, balra ugrált, míg lehámlott az orra. Hirtelen — a ketrec elszabadult és a földre pottyant. Kili addig hengergette a ketrecet, amíg az útjába eső, hideg Fekete-tengerig jutott. Az áramlat elragadta a ketrecet, annyira, hogy a víz már a mókus szakálátg ért. Ezüst halacskák úsztak oda, hogy megcsodálják a vízi mókust. — Csiklandoztok engemI — kiáltotta Kitt. Azonban a halak szokásuk szerint hallgattak. így Kill estig a vízben maradt. Dldergett. Már csaknem elpttyergette magát, amikor érezte, hogy valami fura szárnyas állat megragadja a ketrecét és viszi, húzza valahová. A vén bagoly, aki ugyanazon a tölgyfán lakott, ahol Kill, látta, mint búslakodnak a kis mókus anyja, testvérei. Elhatározta, hogy útnak tndul és megkeresi a szerencsétlen mókust. Ktlt meg volt győződve, hogy most már nem került el a halált. Ám egyszerre valamt keményhez ütődött és kinyílt az ajtaja. — Visszatért Ktltl Visszatért Kili! Csak akkor döbbent rá a kis mókus, hogy saját fészkébe került és körülötte fivérei, nővérei kiáltoznak. — Alvási — adta kt a parancsot anyjuk —, holnap majd beszélünk. Ez este elsőnek aludt el Kill, azzal, hogy soha többé nem eszik hét mogyoróval többet. öttel, hattal esetleg — de héttel sohal nőnek. Az Így károsodott szív, különösen a belhártya-gyulladás tartós elváltozásokkal járhat, a szívbillentyűk szűkületét vagy elégtelenségét okozza. A reumás láz folyamán két szakaszt kell megkülönböztetnünk. Az első a sztreptokokkus-bacillus fertőzéses szakasza (a sztreptokokkus „A“ típusa által). E fertőzések kiinduló pontja a felső légutak, a mandulák, orr, garat és orrmellék-üregek gyulladása, de rossz fogak is lehetnek. A fertőzés következtében állhat be a szervezetben az űn. allergiás állapot, vagyis a szervezet túlérzékenysége az A-tipusú sztreptokokkuszokkal szemben. Ez a megbetegedés második szakasza a már felsorolt jellegzetességekkel: láz, izületi fájdalmak stb. Meg kell azonban említenünk, hogy a felső légutak fertőzése A-sztreptokokkuszokkal nagyon gyakori jelenség és gyakorlatilag talán nincs is ember, aki át ne esett volna ilyen fertőzéseken. Ennek ellenére tudjuk, hogy nem mindenki betegszik meg reumás lázban. A fertőzötteknek csupán mintegy 3 %-ánál alakul ki a túlérzékenységi állapot, melynek eredménye újabb fertőzés esetén a reumás láz. A reumás lázban szenvedő egyént elvben kórházban kell kezelni állandó orvosi felügyelet alatt. Nagyon fontos az abszolút ágynyugalom gyakorlatilag mindaddig (heteken keresztül), amíg a betegség heveny tünetei el nem múltak. A betegség egyetlen, szuverén gyógyszere a szalicil-készítmények, amelyeket kezdetben igen nagy adagokban írnak elő, a javulás folyamán állandóan csökkentve az adagokat. Ezeket a gyógyszereket sokan nehezen bírják, gyomorpanaszokat válthatnak ki. Mindamellett ragaszkodunk használatukhoz. Egf másik alapvető követelmény a fertő* zéses gócok kikezelése, illetőleg eltávolítása, nehogy a fertőzések újra fellobbanjanak és újra reumást lázt idézzenek elő. Ezért minél előbb ki kell venni a beteg mandulákat, a rossz fogakat és gyökeres kezelésnek kell alávetni a különböző gyulladásos betegségeket. Erre a legalkalmasabb a penicilin, melyet hosszú időn át, 3—5 évig kap a beteg. Legalkalmasabb a hosszadalmas kezelésre a Pendepon penicilin-készítmény, mely lassan szívódik fel és lassabban választódik ki a szervezetből, tehát hatása tartósabb. A Pendepont 3—4 hetes időközökben kapja a beteg. A beteg hosszú éveken át marad orvosi felügyelet alatt, már azért is, mert reumás láz után csaknem minden esetben tartós szívbaj marad vissza. Itt utalok a lapunkban nemrég megjelent írásomra a szívbajokkal kapcsolatban: a betegek a reumás láz után is kímélő életmódot kell folytatnia, szívét nem szabad túlterhelnie, óvakodnia kell újabb fertőzésektől, bizonyos időközökben ellenőriztetnie kell szíve állapotát, amikor az orvos a szükséges vérpróbákat is megejti. A betegség megelőzésének lehetőségeiről, szólva a legfontosabb az általános higiéniai előírások betartása, helyes életmód, táplálkozás és öltözködés, rendszeres testmozgás (sport) és a szervezet edzése, hogy bizonyos természetes ellenálló képességgel rendelkezzünk a fertőzésekkel szemben. A felső légutak és a mandulák megbetegedését nagyon sokan még ma is hűléses betegségnek minősítik, a valóságban azonban fertőző betegséggel álunk szemben és nagyon gyakran éppen az „A“ típusú sztreptokokkusz váltja ki a fertőzést, s ez, amint már említettem, a reumás láz okozója is lehet. Dr. MANIGATTI ISTVÁN Mindenki figyelmébe! Azok között, akik új előfizetőket szereznek lapunknak, a Szabad Földművesnek, 1966. szeptember 15-én 10 Jutalomtárgyat sorsolunk ki egyenként 100 korona értékben. A sorsolásban az előfizetést igazoló összes bizonylatok részt vesznek. Tehát aki többet küld be, az nagyobb eséllyel pályázhat a Jutalomdijakra. Az űj előfizetést igazoló alábbi bizonylatot hitelesíttesse a helyi postahivatalban és küldje meg szerkesztőségünknek! 1. SZÄMÜ BIZONYLAT Igazolom, hogy .............................................. Község: ......................... hsz. . . . , a Szabad Földművesre.............előfizetőt szerzett. a postahivatal bélyegzője és aláírás Legyen közös jelszavunk: MINDEN ELŐFIZETŐ LEGALÁBB EGY ŰJ ELŐFIZETŐT SZEREZ! Objednávací lístok - Megrendelőlap Zasielajte mi od najblizsieho üísla Megrendelem a legközelebbi számtól kezdődően a őasopis SZABAD FÖLDMŰVES című lapot v poöte..........vytlaékov (példányszámban) Na adresu — a következő címre: Dátum — Kelt _____________ podpis Jpeiiatka) aláírás (bélyegző) '(Nehodiace Skrtnútl — A nem kívánt törlendő!) Hyomták a lenyelt mogyorók. Megpillantotta a róka s nem akart hinni a szemének. — Mi? — szólalt meg. — A pompás húsfalat egyenesen a pofámba sétál?! Ö, hiszen ez Kili, a kis mókus! Félő. hogy nehéz lesz elfognom... Kill, hát te? Olyan kerek vagy, mint az alma. — Hét szem mogyoróval többet faltam be, mint amennyit szabad lett volna — magyarázta Kill. — A mogyoró remek ízt ad a húsnak. KILI SZÖFOGADATLAN és falánk kis mókus volt. Anyja hiába intette, hogy ne egyen annyi sokat. Egy napon hét mogyoróval falt be többet a megengedettnél. Igyekezett saját farkát megfogni, de mindhiába, annyira elnehezedett. A fa körül rohangált addig, mígnem egyszerre csak a tölgyfa aljára huppant, s anynytra megütötte magát, hogy a csillagok táncoltak a szeme előtt. — Kili, gyere vissza! — kiáltozták fivérei és nővérei. De ö nem tudott.