Szabad Földműves, 1966. január-június (17. évfolyam, 1-25. szám)

1966-05-21 / 20. szám

Kecsketejből sertéshús a A kecske mindent lerág, hallhatjuk oly­kor rosszallólag. Próbáljuk egyszer meg- 9 vizsgálni ennek az éremnek a másik olda­­• lát is, mire ez a beállítottság menten meg­­változik. Hiszen ma már eléggé ismert ta- V pasztalati és tudományos megállapítás, hogy d» ütszázhatvan növényfaj közül négyszázöt­­w vénét jó étvággyal fogyaszt ez a mekegő O jószág. Az igaz, hogy az „egyhangú“ ta­gi karmányt hamar megunja, de éppen ezt a nyálán tulajdonságát lehet jól hasznosítani, 9 és csaknem minden mezőgazdasági hulla­dékot megetethetünk vele. Ez nagy előny, j mert' értékes tejjé alakíthatjuk át a külön­­ben kárbamenő kertészeti hulladékokat, V növényszárakat, lombtakarmányokat és a £ fás szárú növények hajtásait. Mohón lele­­geli a nagyobbrészt terméketlen területe- ® ken, az utak mentén és a folyópartokon g burjánzó gyomnövényeket. A gyümölcsöst ^ persze tanácsos tisztes távolságban elke­­rülni, ha kecskehajtás közben éppen arra ^ vezetne az út. 0 NAGYZÁSI HAJLAMAINK el­burjánzásának sajnálatos kor­szakában jött divatba, hogy mindent, ami kicsi, ki kell irta­ni. Ezt siralmasan megkese­­rülték többek között a juhok és a kecskék is. Irtóhadjárat indult ellenük „ha kell — ha nem“ alapon. A kábulat szerte­foszlott és egyszerű paraszti ésszel rájöttünk, hogy legoko­sabb addig takarózni, ameddig a takarónk ér. Agyunkba ötlött, hogy nekünk egyelőre nincs is elfecsérelni valónk. Munkál­kodjunk tehát gazdaságosan, térjünk vissza a vakvágányról. Ha az egészséges, gümőkór­­mentes kecsketejet derogál is innunk, legalább állatainknak kívánjuk bőven. Hiszen a kecs­ketej a malacok, a csirkék, a pulykapipék stb. állati fehér­jéket tartalmazó kiváló tápiá léka. összetétele: 3—3,7 % fe­hérje, 2,4—6 °/o tejzsír, 4,1—4,7 százalék tejcukor stb. S ami a kecske tejelékenységét illeti, az sem megvetendő. Például Pfe­­rovban a legutóbbi Tenyészál­lat Kiállításon bemutatták a 37 katalógusszámú, 52 B 9 tetovált jelű kecskét, amely egy laktá­­ció ideje alatt 1737 kg tejet adott, 3,72 %-os tejzsírral, vagy­is tejzsírtermelése 64,55 kg volt. Ez az állat a hazánkban jelenleg általánosan terjedő nemesített szánenvölgyi fehér­­kecske (Saanental, Svájc) faj tához tartozik, amely szarvat­­lan és kiváló tejelő. Magyar­­országon a rekordot egy würt­­tembergi német nemesített kecske érte el, évi 3063 kg tej­­mennyiséggel, benne 82,8 kg tejzsírral. Ha figyelembe vesz­­szük, hogy teheneink évi teje­­lékenysége állami átlagban 1800 liter körüli, belátjuk, hogy a kecsketenyésztésnek a szo­cialista mezőgazdasági nagy­üzemekben, mint az állatte­nyésztés fő ágazatainak fejlesz­tését elősegítő melléktermelés­nek, igenis megvan a létjogo­sultsága. Ha pedig ezt elismer­jük és a nagyüzemi kecske­tenyésztés szükséges arányú fejlesztéséhez látunk, megszű­nik az ellenőrző közegek és a gazdaságok vezetősége közötti herce-hurca, melynek oka, hogy az utóbbiak „állatetetésre el­lopják“ az emberi élelmezésre követelt tehéntejet. Jőnéhány mezőgazdasági üzem vezetősége az eddigi helyzet tarthatatlanságát be­látta, ceruzával a kezében szá­mot vetett, s a gazdálkodás virágzásának érdekében sutba­vetette a nagyképűséget. Az ész győzött a fölényes fitymá­­lás felett és többé már nem szégyenük azt, hogy a „sze­gényember tehenének" tenyész­tésével foglalkoznak. • • * Ilyen bátor és nem finnyás vezetősége van többek között a kéméndi EFSZ-nek is. Közü­lük megkértük F e r e n c z Pál zootechnikust, hogy tájékoz­tasson afelől, milyen céllal és főképpen milyen eredménnyel vezették be a kecsketenyész­tést. — Kecskeállományunk alap­ját 1962-ben szereztük be az óbarsi államilag törzskönyve­zett falkából, — mondotta Fe­rencz elvtárs — abból a célból, hogy tejüket a malacok eteté­sére használjuk fel. Ha az anyasertés alatt tíz feletti az alomszám, úgy a szopósmala­cok nagyon gyakran „agyon­szívják“ a kocát és olykor tőgy­gyulladás keletkezik. Gyakori a különböző fertőző csírák okozta hurutos tőgygyulladás is. Ilyen esetben az anyakoca tejtermelése csökken, ami a malacok elcsenevészesedését okozza, aminek számos esetben számukra végzetes következ­ménye van. Egyes gazdaságok vezetői figyelmen kívül hagy­ják ezt az átlagos alomszám csökkenését okozó legfontosabb tényezőt. Ez sajnos régebben nálunk is így volt, de szeren­csére rájöttünk, milyen módon lehet ezt a nagy hiányosságot olcsón orvosolni. — Mikor és milyen módon végzik a kecsketej etetését? — Naponta kétszer etetünk kecsketejet, mégpedig reggel 7—8 óra és este 5—6 óra kö­zött. Az adagot a gondozó a zootechnikussal történő meg­beszélés alapján szabja meg. Kecsketejet a legkisebb szo­pósmalacok kapnak, a nagyob­baknak már egalizált tejet adunk. Az etetés 70 cm hosz­­szúságú, kétrészes vályúkból történik. Ennek egyik részébe a szopósmalacok számára gyá­rilag készülő darás takarmány­­keverék kerül, másik részébe pedig a frissen fejt kecsketej. A malacok a tej szagára és ízére hamar rászoknak. Éhez a tejhez persze teszünk fölözött tejet is, mert a kecsketej na­gyon erős és tartunk a fehér­jemérgezéstől. Nemcsak a tőgy­gyulladásos kocák malacait itatjuk kecsketejjel, de a töb­bit is, mert az elől szopó ma­lacok erősebbek lennének, mi­vel ott a tejcsatornák és a vérerek nagyobbak, erősebb a vérnyomás, mi pedig apró ve­semalacokat nem akarunk ne­velni. — Miben nyilvánul meg a különbség a régi helyzettel szemben? — Talán el sem hiszik, de a különbözet óriási. Azelőtt vá­lasztott malacaink 11—12 kiló­sak voltak, most meg 20—24 kilósak is vannak közöttük. Egy alomból azelőtt 8—10 ma­lacot, most meg 12-őt nevelünk fel. Éhez azt hiszem nem kell bővebb magyarázat. — Valóban nem, ez mindenki számára érthető. De vajon mennyibe kerül a kecskegon­dozás? — A kecskegondozás és etetés jóformán pénzbe nem kerül, különösen nyáron, mert a farm körül a legelő ingye­nes. Az istállóközökben van elég fű, meg gyomnövény. Né­mi abrakot csak télen kapnak a kecskék, főleg ellés előtt, amikor melegebb istállóba köt­jük őket. Minden két sertés­gondozónak három kecskéje van, amelyeket maguk fejnek. A kecskék napi tejelékenysége kor szerint 3—4,5 liter napon­ta, de az ellés utáni időszak­ban még többet is adnak. Ba­kunk nincsen, azt az állami tenyészállatokból hozunk, ami­kor arra szükség van. — Milyenek a jövőre vonat­kozó terveik? — Az idei gidákkal együtt az állomány húszon felüli. Ezt negyven-ötven fejősre szeret­nénk bővíteni és akkor egy állandó gondozót állítanánk a falka mellé. — Törzskönyvezett állományt vettek, folytatják ezt a törzs­könyvezést? — Sajnos nem, mert a Cseh­szlovák Kisállattenyésztők Szö­vetségének nálunk még nincsen helyi szervezete. Pedig a falu­ból nagyon sokan szeretnének tiszta vérvonalú, elismert faj­tájú kisállatokat tenyészteni, mert ezek nagyobb hozamúak és értékesebbek. Eddig azon­­nan a járási szervezet tudtom­mal nem próbálkozott meg a helyi szervezet megalakításával sem nálunk, sem máshol itt a környékbeli községekben. Pe­dig nagyon sok az érdeklődő. Hallottuk, hogy az Érsekújvár fölötti községkeben jól működ­nek a helyi szervezetek és sok takarmányt is kiosztottak már. Tudjuk, hogy a termelékenység ellenőrzésben lévő törzsköny­vezett állatok eladási ára is magas, és ha elérjük a terve­zett ötven darabot, szép pénzt szerezhetnénk a minden év augusztusában és szeptembe­rében rendezett állatvásáron az eladott tenyészgidákért és gö­dölyékért. — Miért nem fordulnak köz­vetlenül a Bratislavában szé­kelő CSKSZ Szlovákiai Választ­mányának titkárságához, hiszen tíz-tizenöt érdeklődő esetén szívesen állnak rendelkezé­sükre. — Ogylátszik ezt az utat kell választanunk. Eddig is jó úton haladnak és reméljük terveiket sikerül végrehajtaniok, mivel nyílt el­mével láttak gazdaságuk fel­lendítéséhez a kéméndi szö­­vetkezetesek. KUCSERA SZILÁRD 7 Ferenci Pál zootechnikus bemutatja a kéméndi EFSZ szánen­völgyi nemesített fehérkecske állományát. (A szerző felv.)

Next

/
Thumbnails
Contents